Össze csukom a meséskönyvet, majd óvatosan bújok ki a Crissy ágyából, hogy ne ébresszem fel. Adok neki egy puszit, betakarom, majd a kedvenc meséskönyvét, amit szinte már kívülről tud, a helyére rakom. Mosolyogva nézek ismét a kislányomra, aki a maciját ölelve olyan, mint valami földre szállt angyal. Hiszen az is. Az én csodám. Lekapcsolom a lámpát, aztán kilépek a szobából, becsukva magam mögött az ajtót. Charles valahol odakint van, én pedig óvatosan lépek be a vendégszobába, abban bízva, hogy nem kell vele találkoznom. Leülök a kanapéra, arcomat a tenyerembe temetem, miközben legbelül haragszom saját magamra, amiért veszélybe sodortam a lányomat. A férfi, akihez hozzá mentem, egyáltalán nem olyan, mint amilyennek megismertem. Tudnom kellett volna, hogy Crissynek mi a jó, de én helyette önző módon magamra gondoltam és arra, hogy egy társra van szükségem. De mégis milyen társ az ilyen? Nyílik az ajtó, és a férjem lép be rajta. A kedves tekintetet, amivel egy rövid ideig magával ragadott, most valami más váltja fel. Valami gonoszság.
- Ugye nem gondolod, hogy hagyom, hogy minden éjjel külön aludj tőlem? A feleségem vagy! - szólal meg mély, ellentmondást nem tűrő hangján, miközben közelebb lép hozzám. Felállok, veszek egy mély levegőt, aztán megkerülve a kanapét hátrálok a fal felé. Már a jelenlétét is gyűlölöm, nem akarom, hogy a lányom vagy az én közelembe legyen. De mégis hogyan szabaduljak meg tőle?
- Kérlek menj ki! Szeretnék egyedül lenni. - válaszolok, Ő pedig megáll előttem. A fülem mögé helyezi a hajtincset, ami a szemembe lóg, majd közelebb hajol hozzám. Remegni kezdek, de elfordítom a fejemet. Nem akarom, hogy hozzám érjen. Vesz egy mély levegőt, aztán egyik kezével megmarkolja a hajam, így arra kényszerítve, hogy ránézzek.
- Miatta?! - ordítsa az arcomba, miközben még erősebbet szorít a hajamon. Felszisszenek és próbálok kiszabadulni szorításából, az egyik kezem segítségével, de mindhiába. Nem túl sok esélyem van vele szemben.
- Kérlek... ez nagyon fáj. - próbálkozok, miközben a könnyeim patakokban folynak. Óvatosan enged el, majd a másik kezét a falnak nyomja, így megakadályozva, hogy elmeneküljek.
- Azt kérdeztem, hogy miatta?! - förmed rám, miközben szabad kezével a falba üt, én meg rémülten rázom meg a fejem, bár nem igazán értem, hogy miről beszél. - Még mindig Őt szereted, igaz?! - megrázom a fejem ismét, és végre tudatosul bennem, hogy miről is beszél. Legszívesebben fognám a lányomat és elmenekülnék vele. Nem akarok tovább rettegésben élni. Vajon mennyire lenne képes mélyre süllyedni ez a pszichopata? - Megtiltom, hogy vele találkozz, vagy beszélj. Te már az enyém vagy! Ha mégis, megölöm őt, aztán fogom a lányodat, és elviszem tőled. Soha többé nem láthatod. - a szavai, mintha pofon ütöttek volna. Tudom, hogy nem csak üres fenyegetés, hanem képes megtenni csak azért, hogy fájdalmat okozzon. Elhúzódik tőlem, én meg csak állok ott meredten, magam elé bámulva. - Miután kisírtad magad, várlak a hálónkba úgy, ahogyan egy feleséghez illik. - szól vissza, majd becsapja maga után az ajtót. Én meg ott maradok egyedül, sokkosan a földre zuhanva, és úgy érzem, hogy teljesen ki vagyok szolgáltatva neki.