Drága anyám... mindig azt mondták, hogy tőled örököltem a szépségem, annak ellenére, hogy sosem véltem felfedezni kettőnk között hasonlóságot. Bár egy korban, ahol a külsőségek voltak mérvadóak, mindketten sikerre voltunk ítélve. Ott belül viszont más voltál... szenvedélyes, karizmatikus, mohó... és talán egy kicsit önző is, annak ellenére, hogy három gyermeknek adtál életet. Én voltam a legkisebb. A legvisszahúzódóbb, a legcsendesebb... észre sem vetted, ha a szobában vagyok. Habár kamaszkoromig a tenyereden hordoztál, imádtál, és mindent megadtál nekem, mikor tizennyolc évesen az egyetem mellett döntöttem, és Franciaországban éltem négy hosszúnak tűnő évig, mintha az évek téged megkeményítettek volna velem szemben. Amikor hazajöttem, többé nem voltam a kicsiny lányod, csak egy "nő", akit meg kellett tanítanod arra, hogyan legyen majd jó feleség belőle. Pont te, akiről összesúgtak a kisemberek, hogy nem az apámmal éled a házaséletet. Így is volt. Szükséged volt a fiatal szeretőkre, hogy magad is annak érezhesd a negyvenen túli években... és amíg az egyetemen töltöttem az időmet, nem féltél ebbe belecsábítani azt sem, akire gyermekkorom óta úgy néztem, mint tökéletes fiúra, majd férfira, annak ellenére, hogy ő még a nevemet se tudta. Alexander tökéletes választás volt számodra, ő volt az egyedüli, akit hosszú távon el tudtál viselni mint szeretődet... de az álom hirtelen véget ért, mikor visszatértem az egyetemről fiatal, művelt nőként. Már nem téged akart, nem akart többé a szeretőd lenni... talán pontosan ezért változtál meg velem kapcsolatban ennyire.
Sosem tudtam meg, hogy mi volt közted és az általam szeretett férfi között. Lehetőséged sem volt elmondani, mert mire megtehetted volna, már ott sem voltam, nemcsak Alexander, de előled és a családom elől is kereket oldottam, hogy kikerüljek ebből a bolondok házából.
Évek múlva tértem csak vissza. Csak az apám sírját találtam, mellette a tiéddel. Azt mondták, egy kórság ragadott magával. De azt senki nem tudta, hogy valójában élsz és virulsz, egy névtelen nő nyugszik a sírodban. Elbújtál, megállítottad a kor előrehaladását magadon... és nem akarom tudni, mi tart ennyi ideig, hogy újra színre lépj.

// Alexanderrel együtt nagyon várjuk. Az előtörténeteink elolvasása talán könnyedebbé teszi a sztori megértését, de kérdés esetén pm, füstjelzés, stb, bármi jöhet.