Éber látomásként kísérti a vörös: a szerelem színe, a vér színe, az alkonyatba boruló égbolt színe... És azé a különös nőé, aki álmaiban jelenik meg az első találkozásuk óta. Minden orvos életében eljön egyszer az a bizonyos furcsa véletlen, egy megmagyarázhatatlan bravúr, egy csoda. Csakhogy Richard Brownnál kevésbé senki sem hisz a csodákban. Ami a sürgősségin történt a minap, a darabokra zúzott, halottnak titulált nő, aki aztán teljesen egészségesen üldögélt a kórházi ágy szélén, majd egyetlen szempillantás alatt felszívódott... Ez se nem csoda, se nem bravúr, hanem rémálom, mely azóta üldözi, hogy a skarlát szempár mélyébe pillantott.
Képzelődik, vagy most is őt látja? Vörös vonzza magára a tekintetét a parkoló túloldaláról, és Richard számára ismét megszűnik az egész világ, leszűkül arra az igéző skarlátra...
Heves dudaszó és fékcsikorgás rántja ki a gondolataiból, túl késő, mire megleli a zaj forrását. Odafagy az aszfaltra a felé száguldó autó láttán, teste automatikusan összerándul, felkészülve a végzetes ütközésre. Valami ledönti a lábáról, de túl puha és túl gyengéd ahhoz, hogy a lökhárító legyen. Finom illat csiklandozza az arcát, és ahogy felnéz, mindent beborít a vörös. Mi a...
- Nem tanították meg magának, hogy nézzen szét? - Csengő, női hang becézi. Sosem hallotta korábban, mégis elvarázsolja, s talán ennek köszönhető, hogy most döbben csak rá, kivel is áll szemben - pontosabban fekszik alatta... Ez egy nő! Hogyan lehet ennyire erős?
- Hova jár gyúrni? - Már azelőtt érzi, mekkora ostobaságot kérdez, mielőtt szavakba öntené döbbenetét. A nő nevetésétől égni kezd az arca, szeretne inkább a kocsi alatt feküdni, mintsem ahol jelenleg van...
- Ahhoz képest, hogy orvos, nem sok értelem szorult magába... - A vörös sértése övön alul éri, nyelve már formálna egyfajta visszavágást, mikor józanabbik fele megkongatja fejében a vészharangot. Honnan tudja, hogy orvos?
S ekkor elméjébe becsapódik a valóság, a nő arca és a vörös kitölt mindent...
- Várjunk! Maga az a nő... - Hogy nem vette eddig észre?! Na és mikor lett ilyen izzó körülötte a levegő? Sértett büszkesége, mely eddig képtelen volt megemészteni a tudatot, hogy a gyengébbik nem képviselőjének köszönheti életét, most valóságos ámokfutásba kezd, hiszen pont az ő két lábon járó furcsasága, a csodája az, aki...
- Nem tudom miről beszél, Mr. Holmes... - Na persze! Bármilyen természetfeletti erők is mozgassák ezt a boszorkányt (mármint, képletesen, átvitt értelemben boszorkány... Valóságos nem lehet ugyebár. Ugyebár... Ugye??), a női praktikáktól sem mentes. Csakhogy a megjátszott ártatlansága rajta egyáltalán nem fog, és ezt igyekszik minél önelégültebb fejjel a vörös tudtára adni, habár vonásait valószínűleg még mindig a sokk és a bambaság bárgyú keveréke uralja. - Azért óvatosan Csipkerózsika, nehogy kivasalják! Nem mindig lehetek itt, hogy megmentsem.
A nő már rég talpon, mikor Richard még mindig csak fekszik ott, alkarján támaszkodva a durva aszfalton, enyhén felhúzva bal térdét, és úgy bámul az előtte álldogálóra, hogy éreztesse, Ő az, aki nem normális, és nem fordítva.
- Hogy csinálta?! Mi maga? - S tűntetően fekszik tovább, mintha vízszintesben minden rendben lenne, mintha mindent ő uralhatna, holott pozíciója sokkalta alárendeltebb így, és ahogy erre rájön, lassan szedelődzködni kezd, józansága épen maradt darabjait keresgélve maga alatt - természetesen minél távolabb a vöröstől, amit fizikailag talán nem egyszerű lekoreografálni, de megoldja, bármilyen viccesen is fessen közben.
- Nyugodtan hívjon csak Csodanőnek, magának engedem. - érkezik a csípős felelet, mely ráébreszti a férfit, hogy valójában gúnyt űznek belőle, nem csak percek, hanem már a legelső találkozásuk óta. Nem tudja, ki, mifélét és milyen célzattal, de ez az egész csak ostoba tréfa lehet, és ahogy erre ráeszmél, elönti a megnyugvás. Orvos. Diplomája és oklevelei vannak. Ez a nő nem jelenség, nem is csoda, csak egy trükk, egy matematikai probléma, amit meg kell fejteni.
- Szép próbálkozás! Nem ver át a trükkjeivel!!! - Kissé talán agresszívan kezd el csapkodni a karjával, a combját verve és a levegőt suhogtatva, mikor a vörös távozóra fogja, de hát újdonsült felismerése végre értelmet és józanságot ad neki. Nincs itt semmiféle Csodanő, ez az egész csak egy nagy szélhámosság...
A nő visszapördül a járdáról, Richie pillantását megragadja a táncoló vörös. Egyetlen szívdobbanásra elfelejti, hogy tátva a szája, de aztán rögvest becsukja és kihúzza magát, büszkén és dacosan és konokul, és borzasztóan gyerekesen.
- Olyan aranyos, szerintem kérjen egy nyalókát valamelyik kollégától, ha megvizsgálták! - Ismét az a nevetés, az a meglepően édes, csilingelő khm lesajnáló, gúnyos, fülsértő melódia, ami újra pumpálni kezdi ereiben a haragot. Lerázza magáról minden lagymatagságát és megindul a nő után, határozott, öblös léptekkel, hogy most aztán pontot tegyen erre az egész cirkuszra.
- Nem mész te sehova... - mormogja az orra alatt, ahogy a nő karja után kap, ám a következő pillanatban - habár pislogni sem volt igazából ideje, olyan gyorsan történt mindez - a skarlát rabjává válik, olyan közelről, hogy kirobbanó sóhaja meglibbent egy vörös fürtöt, s ajkán érzi a másik vibrálását.
- Ha kergetni akar, nem ártana gyúrnia kicsit...
Amilyen hirtelen gerjedt a férfi haragja, most úgy parázslik és füstölög, nyoma sincs már az indulatainak. Csak áll ott, s még ha arasznyit próbál is hátrálni az aurájába mászó jelenés elől, mintha mágnes ragasztaná kettejüket egymáshoz. Képtelen lerázni magáról a csodát, és őszintén szólva a legkevésbé sem akarja már. Viharos kékje a zöld szemekből a telt ajkakra vándorol, majd vissza fel. Bűvölet nélkül is teljesen megigézte őt a nő...
Azt furcsálja csupán, hogy meleget nem érez - ő maga nyakig leizzadt, de az izzás, mit a másik kivált belőle, azt saját teste generálja. Mi lehet a vörössel?
- Szívesen! - Az ajkak mozgása megbabonázza, és ahogy közelebb dől - nyilván csak szakmai céllal, semmi egyéb indíttatása nincs -, úgy látótere sarkába bekúszik az autó képe, ami az imént majdnem elcsapta őt. Ha csak ennyi lenne, fel sem figyelne rá, ám kékjét egyből a járműre kapja. Mintha áram rázná, a sokk úgy csapódik vissza a bőre alá.
Mély horpadás és felgyűrődött motorháztető jelzi a pontot, ahol megmentője keze az autóhoz ért. Mintha frontálisan ütközött volna egy fával, úgy roncsolódott a kocsi orra. Képtelenség... Ember erre képtelen lehet. Ember erre...
A felismerés döbbenetével kapná vissza pillantását a nőre, ám a sziluettnek, mi az imént olyan szorosan simult az övébe, semmi nyoma. Kámforrá vált. Rich megtántorodik, az idegtől reszkető keze rövidre nyírt tincsei közé vándorol, kékje pedig újra a totálkárossá vált autón pihen meg, míg a köré gyűlő embertömeg el nem zárja előle a látványt.

Mi a csuda vagy te?