A házasság egy nagyon szép dolog az életben. Én rengetegszer megtapasztaltam már, hisz lássuk be, hiába voltam világ életemben egy befolyásos nő, évszázadokkal ezelőtt sehogyan sem ismertek volna el akkor, ha nincs egy férfi az oldalamon. Egy kicsit mindig is magamnak való voltam és vagyok, nem szerettem senkihez sem kötődni és jobb szerettem független életmódot élni. Persze, amíg házas voltam sem maradtam meg egy férfinél sem, szimplán csak eltűrték a hűtlenségemet mert ahhoz túlságosan is szerettek engem a legtöbbjük, hogy kidobjanak. Mondanom sem kell, hogy volt már, hogy a hűtlenségemért meg akartak ölni, de egyértelműen ahhoz túlságosan is okos vagyok, hogy az életemet elveszítsem más keze által. A hátam mögött mindig álltak boszorkányok és az emberek között a legfőbbek, a hatalmat pedig sokszor úgy is megkaptam, hogy csak szét kellett tennem a lábaimat. De néha elég volt a két szép szemem is. A jelenlegi hatalmamat nem ennek köszönhetem, hanem annak, hogy segítettem valakin. Nyilván azt is érdekből tettem és nem azért, mert hatalmas szívem van. Még csak szívem sincs.
Az első kérdésem után kíváncsian várom, hogy mi lesz a mozdulata. De csak megrázza a fejét, én pedig érdeklődve biccentem oldalra a fejem. Talán kezdem már érteni. Abban biztos vagyok, hogy valaha az életben van legalább egy utódja, de inkább csak fogalma sincs arról, hogy ki vagy kik lehetnek azok. A férfiak ilyenek: ők nem tudhatják, hogy van az életben gyerekük. De a nők esetében ez teljesen más. Mi lehetünk akármennyire is szívtelenek vagy kegyetlenek, a gyermekünket feltétel nélkül tudjuk szeretni. Én is így voltam és vagyok is. Alighanem az elmúlt húsz évben én magam neveltem fel egy kisfiút még annak ellenére is, hogy nem az én vérem csörgedezik benne. Szerettem őt tiszta szívemből. Kaleb egy tündéri gyerek volt, mellette éreztem leginkább változást magamban. De amióta elhagyott, kezdek újra a régi lenni aki azelőtt voltam. Azonban az utóbbi pár hét hatalmas nagy változást gyakorolt rám, hisz a gondolataim között csak egyetlenegy név és arc járt a fejemben: Alig vártam, hogy Dean mellett legyek végre és tudhassam, hogy nem vagyok egyedül. A hatalom olykor mind hiábavaló, ha egyedül vagy. De erről csak én tehetek és senki más.
A következő kijelentésemen viszont megissza a pohár tartalmát és elégedetten pásztázom az arcát, talán még a kelleténél ördögibb mosollyal az arcomon.
- Ne aggódj. Shh..- Mutatóujjamat az ajkaihoz emelem, aztán elhúzódom tőle egy pillanatra és felé fordulva az ölébe ülök, átkarolva karjaimmal a tarkója mögött. - Engem nagyon lenyűgöz az, ha valaki a saját érdekeit tartja szem előtt. Hasonlítunk. - Kedvesen simogatom a tarkóját. - Azt azért bevallhatjuk magunknak is, hogy máskülönben nem élnénk már, ha nem a saját érdekeinket tartjuk fontosnak.- Szemeibe nézek törődően, aztán közelebb hajolok hozzá, és szeretetteljesen megcsókolom ajkait hosszasan, lágyan, mégis szenvedélyesen. - És azt is tudom, hogy nekem nem ártanál. De azt tudnod kell, hogy én sem neked. Nem... a saját érdekeimet tartom még mindig szem előtt, ha pedig más vagy én bántanálak, az nekem is nagyon fájna. Fontos vagy nekem, Dean. - Jelentősen megnyomom a szavakat a végére, hogy komolyan gondolja azt, amit mondok neki. Ő mellette nem érzek késztetést arra, hogy más férfi karjaiban legyek helyette, ha ő épp nincs mellettem. Mellette nem érzem magamat egyedül. Viszont a hűtlenséget még tőle sem tudnám eltűrni, főleg akkor, ha én is hűséget fogadok neki. Lássuk be, az ember mindig önző a maga módján és jobb szereti, hogy ami az övé, az pedig az övé is maradjon. Habár igazán nem mondtuk ki, hogy mi egymásnak kik vagyunk, de én jól tudom, hogy ez több, mint szeretők közötti viszony. Jól tudom. Én is voltam szerető és nekem is voltak szeretőim, de azok egyáltalán nem töltöttek el semmivel sem. Csak ridegséggel és sivársággal, kínnal és szánalommal. - Ez azonban gyönyörű.. - Gondolatom végét véletlenül kimondom halkan, de nem próbálok meg visszakozni. Ez az igazság. Bár, ő talán nem tudja, hogy épp mik jártak a fejemben így kérdően bámulhat rám.
Az ő állítását végighallgatom, és pajkosan elvigyorodom magam, talán még meglepően is, hisz az ilyesmi nagyon intim dolog. De nem zavar az őszintesége. Ahhoz, hogy kíváncsi legyen az én verziómra, ahhoz neki is fel kell fednie néhány dolgot magáról.
Amit italt kiöntött nekem, magamhoz veszem és megiszom nemes egyszerűséggel; nem szoktam sűrűn inni, de esküszöm, hogy ez az ital nagyon itatja magát és nagyon jól esik. Talán kezd is a fejembe szállni már a hatása. - Főleg a fekete bőrűek voltak a kedvenceim. - Vigyorgok kajánul, és a vak is láthatja, hogy igen, az ital hamar megbódított már. Nos igen, voltam egyszerre több partnerrel is a hálóban és igazán extrém dolog az ilyen, de mondanom sem kell, hogy idejét sem tudom, hogy utoljára mikor is volt részem olyasmiben.
A következő mondatán azonban a bódultság hamar kizökken a fejemből némileg, mert a meglepődés most sokkal erősebben dominált most bennem. Alig pár másodperc után csak elmosolyodom, de nem nyúlok a pohár után. Nem azért, mert nem érzek hasonlóképpen. Ó, dehogynem... olyan számomra ő, akárcsak egy csónak a mennybe. Nekem ő egy megváltás. De most az ivászat helyett csak egy csókkal hozom a tudtára, hogy ugyanúgy érzek, ahogy ő.
- Ugye nem hagysz el? - Kérdezem, habár nagyon hirtelen kiszökött a kérdés a számon. - Nem is igazán tudom, hogy hogyan reagálnám le, vagy hogy viselném... - Megrázom a fejem feszülten. Az árulás, a cserbenhagyás számomra egyenest egyenlő egy szíven döféssel.
Érzem, hogy az autóban leáll a motor és könnyedén megáll. Felpillantok hatalmas szemekkel, aztán vissza Dean-re.
- Megjöttünk? - kérdezem vidáman. Kíváncsi vagyok arra, hogy hol él. És egyébként is, szerintem nagy szó mindig az olyan, ha valaki a saját otthonához meghívja a másikat.

Még számomra is furcsa megízlelni azt a gondolatot, hogy utoljára a legelső férjemmel éreztem magamat ennyire jól és lássuk be, az már nagyon régen volt. Keresem az összefüggéseket és rájövök egy idő után arra, hogy az első férjemet tiszta szívemből szerettem, míg a többit olyannyira nem, hogy én magam tettem el őket lábalól. Nem éreztem magamat szeretve mellettük, habár gyakran csak azért nem, mert túlságosan is makacs voltam ahhoz, hogy hagyjam magamat szeretni. Nem érdekelt, hanem csak is az, ami volt nekik: a pénzük és a hatalmuk érdekelt amiket egy idő után mind magamnak szereztem meg, miután megöltem őket egyesével. Csúnyán hangzik és alighanem eléggé mocskos tettek voltak ezek tőlem, de ezúton teljesen más érzelmeket táplálok, amióta Dean jár a fejemben. Egy kicsit úgy érzem magam, mint egy rajongó tinédzser, de szerencsére gyakoroltam annyi önuralmat az évek folyamán, hogy kordában tudom tartani az érzelmeimet és az indulataimat. Alighanem érezheti, hogy mennyire kiváltságos helyet foglalt el a nem létező szívemben és akár ezt nyíltan is merném vállalni bárki előtt. Egy percig sem jutott eddig sem eszembe, hogy ellenséges legyek vele vagy épp titkoljam a szeretetemet iránta. Habár borzalmasan sok hibát követtem el és az elmúlt egy évezredben a legalja hárpia voltam avagy vagyok, de ettől függetlenül vannak érzéseim amiket csak az láthat akinek hagyom. Én nem vagyok gonosz vagy kegyetlen a magam módján, de igazán azt sem mondhatom, hogy apáca példakép lehetnék. Nem hiszek a Mennyben, sem pedig a Pokolban, de ha valóban léteznének, engem sehová sem vennének be. Túl jó vagyok ahhoz, hogy gonosz legyek, de túl gonosz vagyok ahhoz, hogy jó legyek. Hajlamos vagyok bárki nyakán átmenni a céljaim érdekében, ugyanakkor gondolkozás nélkül dobnék el bármit egy olyasvalakiért, aki konkrétan az életben a mosolyt jelenti számomra. Jelenleg pedig az egyetlen ilyen mosolyom az csak is Dean. Ez nem holmi elhamarkodott badarság, hanem a valóság. Tudom, hogy van oka annak amiért mi ketten még mindig együtt vagyunk. Alighanem talán az elmúlt évezredben sem fordult olyasmi elő, hogy egy két egykorú vámpírboszorkány találkozzon össze. Itt valaminek lennie kell. A hasonlóságok magukért beszélnek de legyen akármi, a mosolyom csak is Dean-ben rejlik és nem fogom elengedni addig, amíg szeretni fog.
Gondolataimba temetkeztem és csak az rángatott fel, hogy egy akkorát ásít, hogy talán még az előttünk ülőket is lazán lenyelhette volna. Meglep, hogy unalmasnak találja a rendezvényt. Én nem tartom unalmasnak, mert nem azzal foglalkozom, hanem csak is vele. Örömmel tölt el a jelenléte és ennek a gondolatnak köszönhetően nem érzem azt, hogy az unalomtól ásítoznom kellene. Ugyanakkor azt sem tagadnám, hogy kettesben sokkal jobban érezném magam, habár kifejtettem, hogy valószínű akkor nem sokáig lett volna ruha még rajt.  Nem kimondottan a nyers szex hiányától akarnék azonnal nekiesni. A szex miatt, viszont csak is azért, mert akkor igazán szeretve érzem magam és tudom, hogy akkor csak velem foglalkozik és senki mással. Akkor csak én vagyok neki és én pedig neki.
Megjegyzem viszont leplezetten és halkan, hogy sokkal jobb lenne inkább ketten együtt lenni és alighanem szavaiból tökéletesen kiveszem, hogy osztozkodik a véleményemben. Ahogy cirógatja a combom belsejét és ahogy az ajkaimat csókolja, jól tudom, hogy benne is épp annyira szakad az alig megfékezhető vágy, akárcsak bennem. Olyannyira érzem azt a frusztrációt, hogy a keresztbe rakott lábaimat jobban összeszorítom, hisz az ölemben uralkodó érzés nem akar csillapodni, sőt, inkább csak egyre jobban erősödik. Szerencse, hogy az önuralmam még rendíthetetlen az akaratommal szemben.
Hagyom, hogy a tömeg ellenére is megcsókoljon hosszasan, sőt, mohóbban viszonozom talán még a kelleténél is. Igaz, hogy néha egy alattomos aljadék tudok lenni, de eddig még mindig az illem mintapolgára voltam, erre most pedig... de nem zavar a dolog, sőt, nagyon tetszik, hogy ennyire feszegeti nálam a határokat. De igazán már az szaggatja jobban az önuralmamat, amikor ujjait feljebb csúsztatja a combomon és már szinte majdnem hozzám ér, de mégsem.
- Ha kettesben lennénk, valószínű már könyörögnék..- suttogom kéjesen, amint ajkaim a nyakára vándorolnak. Igazán elkanászodtak volna a dolgok, hogy ha nem szólal meg és nem fogja meg a kezem, hogy kivezessen. Még magam sem vettem észre, hogy szinte az önuralmam teljesen összeesett, de szerencsére ez a manőverezése megmentett minket attól, hogy néhányan ferde szemmel nézzenek ránk.
- Limuzin? - kérdezem meglepődötten. Tisztelem a gesztust, bár ekkora felhajtást nem kellett volna csinálnia miattam. Nagyon én sem reagáltam túl a doolgot, hisz Lucifer hozott el a kétszemélyes Porsche autójában. Ezen a környéken majdnem minden harmadik embernek olyanja van, pedig pénzügyileg nem panaszkodhatok én sem. Ha a vagyonomnak a háromnegyedét szórakozásból felgyújtanám, nos, a negyedével még vígan eléldegélnék akár még ugyanennyit, mint amennyit eddig.
Morcos arccal ugyan, de elengedem addig a kezét, amíg felhívja a sofőrt. Nem vagyok duzzogós vagy picsogós forma, de most szórakozásból mégis bevágtam ezt az arculatot, hogy kifejezzem a nemtetszésemet a felől, hogy elengedte a kezem. Nyilván csak szórakozom, de szerettem volna vele érzékeltetni, hogy ez mennyire jól esik nekem. A vicceskedős kedvem pedig hamar tovaszáll, amint megérkezik az autó és mindketten beljebb csusszanunk benne.
Szerintem természetes reakció volt a részemről, hogy amint leültem vele szemben, csodálva futtattam végig az autó belsején a tekintetemet. Ültem már puccos kocsikban, de ez tényleg nagyon elegáns és szép belülről.
Végül hegyezem a füleimet amint rákérdez arra, hogy épp mire vágyom. Ó, édes, szerintem te ezt a szavaim nélkül is tudod. Bár alighanem az italra gondolt de ismervén őt annyira, leplezetten utalt másabb dologra is.
- Pont arra vágyom, amire te. - Felelem én is kissé rejtélyesen a dolgot: Olyan italt kérek ezzel, mint amilyent ő és én magam is arra vágyom, mint amire ő. Az iménti kis műsorunk tökéletesen tükrözte, hogy a vágyunk nagyon is egyforma.
Idővel viszont lopni kezdem felé a távolságot és mellé ülök úgy, hogy arcomat a vállának nyomom és hatalmas szemekkel figyelem őt, igazán szeretetteljesen.
- Na és mi a helyzet a játékkal? - kérdezem érdeklődve. Nem tartom rossz ötletnek, hisz többet tudhatunk meg egymásról. Viszont a mi esetünkben talán kicsit másítani kéne a játék lényegén. Nagyon nincs olyan, amit ne csináltunk volna. Talán nem azzal kéne kezdeni, hogy mit nem csináltunk még, hanem azzal, hogy igazán mit csináltunk és mi volt jellemző ránk ebben az életben. Ha pedig igaz, a másik fél iszik rá egyet.

- Tudom, hogy megvédenél engem.- Belenézek gyönyörű szempárába és tenyerem az arcára siklik törődően. - De nekem még sohasem ajánlottak fel segítséget. - Suttogom halkan, aztán elvonom az arcától a tenyerem, de még mindig az ő tekintetét kutatom. Nem, sajnos nekem sohasem adatott meg semmiféle segítség még ennyi év alatt sem. Egymagam voltam és egymagam jutottam fel a ranglétrán nő létemre. Túléltem és harcoltam nagyon hosszú ideig, de most már nem kell szenvednem a kilátástalanságban. Csak van valami, amit elkezdtem és amit kissé nagyon rosszul csináltam. Elveszítettem egy boszorkányomat, az egyik megsérült, és mondanom sem kell, hogy a rendőrség közkívánatra adta mindezt. Különböző újságokban köszönt vissza Lazarus arca és az enyém, ahogy épp a halálból rántom őt vissza. Az emberek szerencsére túl hitetlenek és nem hisznek el mindent, így tehát túl sok okom nincs félelemre. A vadászokat pedig a kezemben tartom, nem fognak azok engem bántani. Nem.. ők sem ostobák, hogy egy több száz fős koven vezetője ellen menjenek. Én mindvégig utat mutattam nekik és alighanem hatalmas jutalomban részesültem volna,ha abban a pillanatban odahívom a főbb vadászokat ahhoz az ősihez, de nem tettem meg. Úgy érzem, hogy a szörnyeteg énem az évszázadok alatt elgyengült bennem. De nem tudom, hogy mi az, ami változásra késztetett. Tegnap a fejemben megfordult az, hogy összeszedem a holmijaimat és lelépek a városból, hátrahagyva a vezetői szerepet és azokat a boszorkányokat, akiket megmentettem. De nem tudtam eldönteni fejben, hogy Dean-nel vagy Dean nélkül. De még nem mehetek el sehova sem, mert különben az ellenség gyávának tartana. Alighanem az egyik ok a problémák miatt lenne, hisz menekülnék előlük. Belefáradtam mindenbe.
- Az önkontroll nekem sem az asztalom, de ezúton muszáj lesz kibírnunk. Hidd el, megéri egy kicsit várni. - csókolgatom kéjesen a nyakát, habár alighanem magamat is nyugtatom a szavaimmal. Ha valóban zárt falak között lennénk ketten, akkor nem valószínű, hogy bemagyaráznám neki, hogy megéri várni.
Nem látszódott rajt az ellenkezés, amikor magamtól felteszek egy olyan lehetőséget, hogy akár bemutathatná, hogy ő hol él. Persze, nagyon diszkrét lennék abban az esetben, ha az én kis birodalmam járható lenne, de az utóbbi pár napban én is csak óvatosan merészkedem oda. Ms. Cortez van annyira bolond a többi zsaruval, hogy képesek lesznek majd egy halom vadászt rám küldeni akiket még csak nem is ismerek. Habár egy-egy óvatlan pillanat, és akár ők is meg tudják tenni a vadászok helyett a dolgukat. Dean jobb, ha a maga környékén marad, talán ő legálisabban éli az életét. Aztán ki tudja, hogy idővel majd mik fognak kiderülni róla.
- Ennek örülök. - Pislogok rá szépen, elégedetten. Nem lett volna kedvem motelbe menni, vagy ehhez hasonlóhoz. Így belegondolva nem ártana még egy másik birtokot felvásárolnom és építtetnem egy házat. Eddig nem volt példa arra, hogy még én is lapulva mentem be a saját házamba, de ezúttal szükségem lesz egy privátabb helyre, amiről még a zsaruk sem fognak tudni.
Elindulunk be az épületbe, ahol a rendezvény hamarosan indulni fog, bár alighanem pont akkor ültünk le, amikor csillapítottak a kivilágításokon és árverésre indítottak különböző értékes tárgyakat. Figyelemmel követem az eseményeket és egy pillanatra elmeredten nézek magam elé, amikor visszaemlékezek egy hasonló eseményre. Nagyon régen voltam már ilyen eseményen, az is közel háromszáz éve történt. A boszorkányperek befejeztével az elszegényedett gazdagok boszorkányokat bocsátottak árverése; aki többet kínált, az vihette el azt a valakit, akit rabszolgának vettek meg leginkább. Izak is hasonló fiú, mint Lazarus. Nagyon érzékeny, ugyanakkor ügyes és okos fiú. Nem véletlen, hogy nagyon sokan akarták őt akkor és közel fél órán keresztül tettem fel folyamatosan az emelt tételeket arra a fiúra. De tudtam, ha nem az enyém lesz, akkor szörnyű sorsra fog jutni. De megszereztem őt még annak ellenére is, hogy a fél vagyonomba került akkoriban és én nem voltam sohasem elszegényedett. De megérte, mert tudom, hogy mára már az egyik leghűségesebb boszorkányom lett, és egyben a szeretett fiamként szeretem őt.
Elmélkedésem folyamán csak a mondata utolsó felét hallom Dean-nek, de persze nem azért nem figyeltem, mert nem akartam, hanem mert nem fűztek szép emlékek az ilyen árverésekhez. A tudatalattim viszont éberen figyelt és szóra nyílnak az ajkaim. - Rendben van, Szívem. - Kézfejére csúsztatom a tenyeremet és cirógatni kezdem hüvelykujjammal a bőre felületét kedvesen. Azon nők szerencsései közé kerültem, akiknek minden megadatik és mindenük megvan. Én nem rendelkezem saját vállalkozással, bár alighanem az évszázadok alatt rengeteg pénzt halmoztam fel és a kovenem politikailag nagyon fontos helyet foglal el a városban és igencsak megfizetik a munkánkat. Természetfelettiek után takarítunk, amiről csak kimondottan a kormány tud. Ezért sem vannak a nyomomban minden percben vadászok, mert fontos tagja vagyok az emberek számára is. Konkrétan megvédem őket a szörnyű valóság látványától.
A gondolataimból újra az ő hangja riaszt fel. Egek, én nem szoktam ennyire ábrándozó lenni! De összeszedem magam és érzékennyé válok, amikor combom belső felét kezdi el cirógatni piszok módon. Szerintem tisztában van azzal, hogy ezzel a manőverezésével csak felhergel és még inkább megnehezíti a dolgomat, hogy nem teperhetem le most helyben.
- Ne ásíts. - Cirógatom a tarkóját vigyorogva, bár óvatosan bánok a mozdulataimmal, mert a végén még úgy festenénk, mint a neveletlen diákok az iskolapadban. - Bár megvallom, tényleg jobb lenne otthon, de nincs okom most sem panaszra. - Ránézek egy pillanatra csillogó szemekkel. Engem nem zavar, hogy itt vagyunk, hisz ez a pár nap az ő hiányával telt el, így csak az vidít, hogy végre legalább itt lehet velem.
- Igazán nehéz lesz olyant mondanom, amit még nem csináltam. - Suttogom halkan, hogy ne legyek túl hangos. - De akár privátban is játszhatjuk. - Közzéteszek egy ötletet, fejemet pedig a vállára hajtom törődően.

Látványosan elvigyorodom a mondatán, de egyáltalán nem ő miatta van a mulatnivaló. Sokkal inkább az a röhej, hogy az elmúlt pár napban találkoztam, azaz jobban mondva elfogattam egy nálunk kicsivel idősebb ősit, és a nagy öntudatával egy penetráns bolond lett a szememben. Nem találkoztam túl sűrűn a hozzánk hasonlókkal, de magamból kiindulva úgy véltem, hogy a kor bölcsebbé tesz minket. Tévedtem. Vagy, legalábbis vannak kivételek akiken még a kor sem segít. Mondhatom, hogy az elmúlt napjaim igazán nagy izgalmakkal teltek el és hálát adok, hogy önuralmat gyakoroltam és inkább nem jártam Dean nyakára. Valószínű az elkövetkezendő napjaim sem lesznek kíméletesebbek sem velem és a fiaimmal, ez alól pedig Dean sem lenne kivétel. Nem. Elkezdtem egy olyan veszélyes utat járni ahol jobb, ha egyedül vonzom magamra a bajt. Neki ehhez semmi köze és nem is akarom, hogy legyen. Legyen elég, hogy egymagam játszom az életemmel és nem hiányzik az, hogy Dean is veszélyben legyen miattam. Alighanem rájönnének néhányan, hogy mi az, ami igazán tudna nekem fájni. Így is van gyenge pontom, mégpedig a fiaim és a lányaim, de Dean bántódása legalább ugyanannyira megrázna és feldühítene. Azt hiszem, hogy a tulajdonaimhoz senki sem mer nyúlni: A Pokol az én kezemben van és bármikor bármelyik pillanatban a városra tudom ereszteni. És e felől senkinek se legyen kétsége.
- Nagyon sokáig én is úgy gondoltam, hogy így van. De alighanem ez a gondolat megingott a napokban bennem. - Mosolyogva engedek szabadjára egy csipetnyit a gondolataim soraiból. - Sajnos a napokban meggyűlt a bajom egy hozzánk hasonlóval. - A mondatomnak most igencsak rejtett volt az alanya, ugyanis nem szándékozom híresztelni Dean előtt sem, hogy képes voltam elfogatni egy ősit. A hatalmam meg van hozzá, ehhez kétség sem fér. De nem vezetem bele őt teljesen a napjaim féregeihez. - Még szerencse, hogy vannak kivételek. - Belecsókolok a vállába és hozzásimulok szeretetteljesen.
- Segítség? - kérdezem meglepetten. - Ó, Nem... - Megrázom a fejem tiltakozóan. Nem vagyok öntörvényű sem pedig makacs -legalábbis nem most-, de nem akarom őt is ebbe belevonni. - Ne akarj te is őrült lenni. Elég, ha az én vagyok. - Mosolygok rá kedvesen, jelét sem mutatva a helyzet súlyosságának. Sajnos nem bírok belenyugodni a múltba és nem tudok megbocsájtani. Nem, az nem az én műfajom. Azt a ribancot széttaposom mint egy csótányt. Csak sajnos odáig fajulok el, hogy a rendőrség megtalált engem és a kovenemet, egy ősit pedig sarokba szorítottam. Kell még ennél több?
Valóságosan pír lesz az arcom, amikor megdicséri a ruhámat. Rengeteg férfi dicsért már meg engem, mégis Dean szájából sokkal jobban esik. Mintha az érdekelne, hogy neki feleljek meg. Nagyon boldoggá tesz.
Megállok vele szemben és kezeit fogom magunk előtt, közben pedig csillapíthatatlanul vigyorgok a szavaira. Úgy tűnünk, mint akik egyedül csak az ágyban történő dolgok érdekelnek, de ez nem így van. Ennél sokkal több van köztünk és ennél csodásabb érzés nincs a káosz közepén. Nekem az a dolgom, hogy megóvjam azt, ami az enyém. Megvédem a gyülekezetemet és ezúton Dean sem kivétel. A védelem pedig egy valami: Megóvom őt magamtól. Nem ismer még igazán, és én sem őt. Nem vagyunk tisztában úgy igazán a másik befolyásával és azzal sem, hogy miféle rosszban sántikálunk. De nem akarok neki hazudni és zsákbamacska sem szeretnék lenni, így amikor alkalom akad, elmondok neki mindent.
Halkan felnyögök és alsó ajkamba harapok, mint aki erőteljesen visszafogná magát valamiért: az elmúlt negyed órában volt pár pillanat, amikor legszívesebben magam alá tepertem volna őt, de a helyszín és a körülmény ezt nem engedheti meg.
Lehunyom a szemeimet és hátrahajtom a fejem, hogy nyakamhoz férkőzzön ajkaival. Mindennél jobban élvezem, ahogy melleimet masszírozza, én pedig karjaimat a tarkója mögött fonom össze, szorosan hozzásimulva.
- Csak tudd, ebben a pár napban szörnyű volt önmegtartóztató életmódot élnem. - Suttogom a fülébe és fülcimpájába harapok úgy, hogy megérezze. - Ha addig kibírjuk, a bál után tényleg megnézheted, hogy egyáltalán van -e valami a ruhám alatt.-Suttogom a szavakat sokat ígérve. A kedvéért harisnyatartót is vettem fel. Ha egy kicsit lejjebb hajolnék, a harisnyám pántjai biztosan látszódnának. - De talán jobb, ha nem hergeljük egymást.- Felnyögök kéjesen és közelebb húzom őt magamhoz, hogy birtoklóan és falánkan sajátítsam el az ajkait.
- Szeretnélek téged látni..- suttogom két csók között, aztán elengedem nehezen. - De most az én házam egyelőre nem a megfelelő a körülmények miatt. Ha gondolod, elmehetünk valahová, de akár te is bemutathatnád, hogy hol élsz. Persze, nem akarok tolakodó lenni.- Pislogok rá szépen, mint egy szirén aki csábítani akarja. Így is van, de alighanem én nem ártani akarok neki, hanem csak őt szeretném. - Gyere, menjünk.- Biccentek közben, s megfogva a kezét visszaindulok a bál helyszínére vele.

Nem érdekel engem a tömeg és az sem, ha netán nagyon megbámulnának bennünket. Túlságosan is tombol bennem a vágy iránta.Ha zárt falak között lennénk kettesben, tudom, hogy letépnék róla mindent ami rajt van jelenleg. De most moderálnom kell magam és be kell érnem ezzel a vad, kéjjel telt csókkal. Ez is elég ahhoz, hogy feltöltődjek olyasmi tűzzel, amit egyedül csak ő tud csillapítani.
Felajánlom a számára, hogy talán tehetnénk egy kört a hotel körül addig, amíg van egy kis időnk. Szeretnék vele kettesben lenni és megbeszélni azt is, hogy talán többször kellene időt fordítani egymásra. Vágyom erre, mert nagyon egyedül érzem magam ebben a zűrben. Nem akarom, hogy belekeveredjen az ügyembe, de szeretném, ha nem kellene egyedül éreznem magamat. Amióta élvezhetem a társaságát, az óta nem is vágyom másra.
Megfogom a kezét és így indulok el vele, hozzábújva ragaszkodóan. Megejtettem azonban azt, hogy egy kicsit gondban vagyok és hamar rá is vágja, hogy biztosan a gyülekezetben van a baj. Nem szerettem volna a problémáimról beszélni neki, de biztosítani szerettem volna arról, hogy nem miatta nem akartam azt, hogy eljöjjön értem, hanem azért, hogy ne váljon a rendőrség célpontjává ő is. A vadászok nagy része a kezemben van, de tartok attól, hogy Ms. Cortez több vadászt ismer, mint én.
- Milyen hamar rátapintasz dolgokra. - Vigyorgok még annak ellenére is, hogy a tény nem éppen vidító. - Valóban igazad volt, a gyülekezetek nagy veszélyben tudnak lenni. S lám; ránk talált. - Dörgölöm az arcomat a vállába, akárcsak egy hízelgő, simogatásra vágyó kiscica. - De majd később bővebben beszélek erről. Nem akarom az estét tönkre vágni a problémákkal. - belecsókolok a karjába a ruháján keresztül és újra hozzásimulok.
Hallhatóan pedig viháncolok, amikor megemlíti, hogy az öltözékem rossz gondolatokat keltenek benne.- Rossz gondolatokat? - ismétlem a mondatának ezen felét, aztán megállok egy pillanatra a lassú lépteinkből. A ruha mell részénél fekete bőrre van bevonva és csak a többi része van csak puha anyaggal megvarrva. - Ezt a ruhámat már nagyon régen csináltattam, de sohasem volt még eddig alkalmam hordani. És ne fogd vissza azokat a piszkos gondolatokat a fejedben. Sőt, ha akarod elárulhatod, hogy mik is járnak fejedben. - Elé lépek és nyakába csókolok perverzen. Kínzóvá teszem a pillanatot, hogy most vissza kell magunkat fognunk, de hallani akarom, hogy milyen gondolatokat is ébresztek benne, legyen az bármi.

A visszapillantótükörben láttam még Lucifer arcát. Ismertem ezt a tekintetet: két falkavezér, akik csak is egymásra számíthatnak. Egyetintettem neki elköszönés gyanánt, aztán hamar odébb álltam és a táskámban kutatni kezdtem a telefonom után. Szerencsére időben megérkeztem, de egyelőre még Dean jelenlétét sehol sem tudom még felfedezni. Nagyon hiányolom őt, a szívem pedig egyenest a torkomban dobog. Pár nap kihagyásunk volt már, viszont léptünk egy szintet felfelé és eljutottunk addig, hogy telefonon tartottuk a kapcsolatot, de nem beszéltünk túl sokat. Viszont bőven elég volt a pár szavunk a telefonban arra, hogy tudjuk a másikról azt, hogy biztonságban van. Aggódtam miatta és talán ő is miattam, de én igyekeztem nem a problémákról beszélni neki. Ki akar egy depressziós, lehangolt luvnyát magának? Meg egyébként sem asztalom a panaszkodás, inkább igyekszem a gondokat megoldani saját magam.
Küldtem neki egy üzenetet, viszont a hatás kedvéért egy szívecskét is raktam a mondatom végére neki, hadd örüljön. Különben sem szeretném, ha rossz kedvűnek tűnnék; most ugyan még ingadozik a hangulatom, de tudom, hogy ha itt lesz már velem, utána már sokkal jobb lesz.
Közben eszembe jutott az is, hogy mennyire erőlködött azért, hogy értem jöjjön. Jól esett volna mellette ülni az autóban és vele együtt megérkezni, de nem mertem bevállalni. Most a házam Ms. Cortez és barátai melegágya, nem szeretném, ha Dean is részese lenne ennek az egésznek. Természetesen csak az ő érdeke miatt.
Egy kicsit távol álltam a tömegtől, hogy megőrizzem a nyugalmamat elsősorban, aztán meg azért is, hogy könnyebben észrevehető legyek Dean számára. Sohasem voltam oda a tömegért, mindig elöntött egyfajta rettegés, hogy nem tudok uralkodni magamon. Nem épp a tudatos vámpírok közé tartozom.
Lehunyom egy pillanatra a szemeimet, szempilláim pedig lágyan borulnak az arcom felső feleire. Élvezem az éjszakai levegő friss leheletét a vállamon, és ez a jóérzés csak megsokszorozódik akkor, amikor egy nagyon ismerős érintés vándorol végig testemen. Megborzongok egy pillanatra és akaratlanul is, de egy nagyon vidám mosoly rajzolódik ki az arcomra. A szemeim is vigyorogtak felé, amikor megláttam őt; nem szerettem, ha egy férfi tiszta feketét viselt, de ezúton most Dean-nek kimondottan a legjobban áll. Nagyon elegáns és vonzó. Bár mindenhogyan az, kár is taglalni.
- Végre. - Mondom mosolyogva, aztán az arcomról elvándorol a csókja az ajkaimig és magához húz. Karjaimat összefonom a tarkója mögött és lábujjhegyekre állok. Haját cirógatom lágyan, közben pedig birtoklóan viszonozom a csókját. Nagyon vágytam már erre a pillanatra az elmúlt napokban túlságosan is sóvárogtam utána. Lucifer nem értette, hogy most miért voltam annyira feszült és türelmetlen, egyszerűen semmivel sem tudott felvidítani. Én magam sem tudtam, hogy mi volt a bajom, de most már rájöttem. Hiányzott Dean jelenléte, ennyi az egész. Ez a csók pedig újra életet lehelt belém; volt benne kéj, szeretet, érzelem, vadság és gyengédség egyszerre. Azt hiszem, mindketten vágytunk már erre. Talán még bele is pirultam a pillanatba.
- Nagyon örülök, hogy itt vagy. - Pislogok rá kedvesen és megfogom két kezét magunk között. - A hotel körül van egy nagyon szép parkszerű. Van még egy kicsi tó is és nagyon szépen ki van világítva. Nincs kedved előtte sétálni egyet? - kérdezem csak úgy érdeklődve. Szeretnék vele kettesben lenni most egy kicsit, tömegtől elzárva. Élvezni akarom a jelenlétét, utána már körbenézhetünk bent is. - Ne haragudj rám, amiért egy kicsit elleneztem azt, hogy elgyere elém. Volt egy kis gubanc, de lényegtelen. - Végül most már csak az egyik kezét fogom, de nem engedem el. Úgy érzem, hogy kezd több lenni holmi szeretői kapcsolatnál. De nem zavar, ha csak miatta lehetek boldog.

Idegesen próbálom betenni a fülbevalót a helyére a fülemben, de egyszerűen annyira remeg a kezem, hogy képtelen vagyok arra, hogy egy ennyire egyszerű dolgot végrehajtsak. Nagyon izgulok a maitól, ugyanakkor történt valami a kovenben, amit egyelőre nem igazán tudok megoldani. A házhoz pedig legalább naponta kétszer idejárt a rendőrség. Egy bizonyos Pandora Cortez nyomozó lelőtt két boszorkányomat, amelyek közül az egyik Lazarus volt, vagyis Lucifer fia. Az egyik belehalt a sérüléseibe, de Lazarus-t még időben sikerült onnét elhoznom. Vannak fotók arról, hogy ott voltam a helyszínen és egyelőre nem találok megoldást. Egy olyan nyomozóról van szó, aki tisztában van a természetfelettiekkel és nem tudom őt megigézni. Megölni sem tudom, mert a háta mögött egy egész rendőrbanda ott van.
Cikáztak a fejemben a gondok, a nyakamat pedig szorongatta a szörnyű érzés. Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy kör alakú szobában egy sarkot akarnék keresni, hogy kisírjam magam. Azonban egy pillanatra enyhül az érzés, amikor meghallom a telefonomat megcsörrenni. Számítottam Dean hívására, viszont most jobbnak láttam, ha inkább a helyszínen találkozunk. Nem szeretném, hogy ha a házam közelébe kerül, akkor ő maga is bele legyen vonva az ügyünkbe a rendőrség miatt.
Nagyjából sikerült magamat összeszednem. A ruhámat megigazítottam magamon és elindultam lefele Luciferhez, aki már bent várt az autóban. Megkértem, hogy vigyen el ehhez a hotelhez. Jelenleg nem vagyok olyan állapotban, hogy vezetni tudjak.
Szótlanul ültem mellette az anyósülésen, néha pedig az órámra tekintettem, hogy mégis mennyi az idő. Bőven esti órákat írunk, de nem is baj, hisz a zűrzavar ellenére is időben odaérkezem majd.
(..)
Elköszöntem Lucifertől, aki még néhány pillantást vetett az emberekre gyanakvóan, de csak biztattam, hogy semmi baj sem lesz. Az ilyen Cortez féle nyomozók bármit képesek megtenni azért, hogy lerántsa a leplet rólunk és nyilvánosság elé hajítson bennünket. Nem hagyhatom, mert a boszorkányaimat meg kell védenem.
A telefonomat hamar elővettem a táskámból és küldtem egy üzenetet Dean-nek, hogy én már itt várok a bejárattól nem messze. Kissé túl sok az ember, a fejem pedig belül túl zavaros ahhoz, hogy megleljen egy arcot. Szóval vártam ott egymagam egyedül és igyekeztem egy biztató mosolyt erőltetni az arcomra.