- Látom, nagyon romantikus hangulattal bír rád máris a szerelem városa - nevettem, majd hordárt kerítettem, aki kulira tette a csomagokat, és lelkesen lihegett utánunk.
- Itt nem vár bérelt autó, fogunk hát egy taxit - néztem a hordárra, aki szolgálatkészen máris integetni kezdett. - A város legelegánsabb szállójában foglaltattam szobát. Meglátod, tetszeni fog. Királyi vérnek jár, mint én - mondtam magától értetődő természetességgel.

Amint a gép talajt ért, már éreztem magamban az eltöltött órákat, amik eddig nem tűntek olyan fárasztónak, most mégis megéreztem őket.
Egy halvány mosoly jelent meg az arcomon, bár még szoknom kellett a gondolatot, hogy nem egyedül érkezem valahová. De biztos vagyok benne, hogy jobb lesz ez így.
- Hát, talán túl sok kosztümös filmet nézel. - kacsintottam Klausra pimaszul. Hát igen, ezt a modort sem felejtettem Mystic Fallsban.
- Nekem a franciákról mindig más jut eszembe, de ha azt itt most elkezdeném ecsetelni, kitessékelnének. - pislogtam ártatlanul.

A távolból, és fentről meg lehetett látni Párizs éppen kigyúló fényeit, ahogy a lassan leszálló alkonyat óráiban megkezdtük a leereszkedést a reptér felett. Alig tíz perc múlva máris a kifutópályán szaladt a gép, hogy aztán a stewardess kedves és negédes mosollyal kívánjon nekünk kellemes utazást.
A csomagokat kézbe véve terelgettem Erint befelé a terminálba.
- Azért elég modern, nem? - hordoztam körbe a tekintetem. - Fene tudja, mikor Párizsra gondolok, gondolatban mindig valahol az 1800-as években járok. Krinolinba öltözött nők, cilinderes-sétapálcás férfiak. Mindig elfelejtem, hogy itt is telik az idő.