-Semmi sem tenné boldogabbá a romantikus farkas énem, mint egy fél nyúl, fűágyon tálalva.-nem tudom, hogy komolyan mondom-e, ajkamon mosoly ül mégis.
-Fogd be!-szólok rá, de amikor beáll segíteni és a saját ruháit kipakolja, elismerő mosoly kíséretében, ahogy a saját cuccomért nyúlok, gyengéden végigsimítok hátán. Két év... Hogy telhetett el ilyen gyorsan és ilyen sok hullámvölggyel? Most mégis úgy érzem, a világ legboldogabb nője vagyok, a legszebb helyen, ahol lehetnék. És vele. Az egyetlen férfival, aki valaha igazán képes volt megdobogtatni a szívem, és aki lassan jobban ismer, mint én magam.
A fürdőruhát próbálom nem fancsali képet vágva felhúzni, de nem tudom átejteni, neki is feltűnik, hogy a sebemen megakad a szemem.
-Tudom.-rázom meg fejem, nagyot sóhajtva, ujjaim végighúzva az apró vágáson. Úgy igazítom a bikini alsó gumis részét, hogy picit takarjon belőle, bár így is látszik. Veszek egy mély levegőt, felé fordulok, ahogy arról próbál biztosítani, hogy senkit sem fog zavarni és senki sem fogja szóvá tenni.
-És nem véletlenül mondtam neked igent. Te vagy az egyetlen, aki még ilyenkor is képes ilyeneket mondani.-mosolyodom el, ugyan ez is csak apró mosoly, és kell még egy mély levegő, hogy a törölközőm magam is felkapjam, és indulásra kész legyek. Hajam kontyban pihen fejem tetején, napszemüvegemmel hátra fogva picit tépettebb, rövidebb tincseim. A nyaralás előtt ellátogattam egy fodrászhoz. Rövidebb haj, kihangsúlyozva természet által melírozott hajam.
-Hidd el szívem, ezt már azelőtt természetesnek vettem, hogy kérted volna.-húzom magamhoz egy gyors csókra.-Az utolsó zárja az ajtót. Én pedig már itt se vagyok, érj utol!-engedem el, megszaporázva lépteim, mielőtt fenekemre csaphatna és egyenes utam vezet a partig, hogy a napon égethessem magam egy picit. És próbálok úgy tenni, mintha meg lennék elégedve magammal. Nem akartam őt is emlékeztetni arra, hogy bár jól vagyok, azért még mindig él bennem élénken a múlt emléke.

|| tengerpart

Hátravetem a fejem és teli torokból felnevetek amikor Les felcsattan, aztán egyszerre sírva és nevetve magyarázkodni kezd. Esküszöm, ilyen kettős érzelmekre is csak a nők képesek.
- Hát arról már nem én tehetek szerelmem, ha te mindenen tudsz nyekeregni egy sort - szemétkedek, de abbahagyom még mielőtt Les keze csattana a tarkómon, vagy testem más, fájdalmasabb helyein, és homlokomat ráncolva számolom vele együtt a napokat. Pontosan számol, igaza van. Nemsokára tényleg évfordulónk lesz.
- Még jó, hogy telihold után - dünnyögöm félhangosan. - Marha romantikus lenne, ha mondjuk virág helyett egy fél nyulat kapnál tőlem valahol az erdőben - sóhajtok egyet, mert a közelgő holdtölte nem tölt el túl jó kedvvel. Aztán vállat vonok, mintha ezzel le is rázhatnám a problémát, de az fix, hogy nem fogom egyikünk jókedvét sem elrontani olyasmivel, ami fél hónap múlva esedékes, meg amin amúgy se lehet változtatni, ha fejem tetejére állok, akkor sem.
- Jól van, pakolj. Rendmániás - vigyorgok, aztán besegítek azzal, hogy a szekrényben a saját cuccom legalább én teszem a helyére. Mondja valaki, hogy két év házasság nem változtat meg akárkit! Megtanultam türelmesebbnek lenni, rendet tartani, törülközőt használni. Lassan már érmet érdemelnék ennyi kompromisszumkészségért.
- Egyelőre csak a fürdőruhádat kapd fel szívem, a többit hagyd estére - rántom aztán magamra a combközépig érő fürdőnadrágomat, és figyelem Les, ahogy a tükörben bámulja magát, és a szemeiben újra megjelenik az a fény, amit piszkosul nem akarok látni.
- Ugye tudod, hogy engem még mindig nem érdekel? - kérdezem tőle csendesen, nem mondom ki, hogy mire célzok, okos lány, alighanem tudja anélkül is. - És a parton se fog érdekelni senkit. Sőt, valamit megsúgok. A part fogadok hogy teli lesz némileg teltebb, kerekded idomú nőkkel, akik főképp az idősebb kategóriába tartoznak majd, és akik olyan szinten fogják lesajnálni bárki véleményét, hogy toplesben fognak lófrálni a homokban, vagy úszni a vízben, miközben a melleik idáig lógnak majd - bökök a térdem felé. - Szóval szívem, ha ők jól érzik így magukat, akkor neked sincs miért aggódni. Ne is akarj. Gyönyörű vagy, mindig is az voltál, és az is leszek. Ha nem lenne fél kezed, vagy fél lábad, akkor is ezt mondanám, mert akkor is te lennél nekem a legszebb - nézek bele Les szemébe, aztán vállamra csapom a törülközőmet szemforgatva, egy amolyan "kellett nekem házasság" arckifejezéssel.
- Jól van, megyek már, megyek... - indulok le az ajtó felé. - Mellesleg nem bánnám, ha valami varázslattal levédenéd majd a cuccainkat a parton. Nem akarom, hogy egyikünknek folyton a homokban kelljen ülni vigyázni az értékeinkre, míg a másikunk lubickol. Persze, nem mindenki zsebtolvaj, de jobb az óvatosság. Szóval ha te is készen állsz, akkor tényleg mehetünk.

-Ne ríkass meg!-csattanok fel, de nevetek, amiért ő maga is jót szórakozik azon, hogy megint elérte, a boldogság egész abszurd formában kezdjen el uralkodni rajtam.
-Hát, miért lenne? Inkább házassági évfordulónk lesz. Bár a pontos dátum...-gondolkodom el... az esküvőnk picit gyorsan zajlott le, amit én a legkevésbé sem bántam meg azóta sem. De az utóbbi időben annyi minden történt, ideje volt újra picit magunkra figyelni.-Egészen pontosan két hét és két nap múlva esedékes. Pont Telihold után.-állapítom meg végül gyors fejszámolást letudva.
Odébb tol és beljebb tessékel, kezembe nyomja a koktélt, mire én az ablakhoz sétálok és kibámulok a hotelszoba ablakán. Kint a verőfényes napsütés és a tengerpart hívogat, érzem, ahogy megcsap a meleg szellő.
Ő lehuppan az ágyra, én elkezdek pánikolni a fürdőruha hallatán. De erőt veszek magamon, nagyot kortyolva az alkoholos italból. Nem rejtegethetem örökké azt a sebet, de lesajnáló női pillantásokat sem akarok tömkelegével magamon tudni.
-Mi lenne, ha a pakolást megejteném gyorsan.-vonok vállat felé fordulva, meghúzom a poharat, legurítva az alkoholt anélkül, hogy gondolkodnék, ez mennyire fejbe fog csapni.-Te csak ne célozgass itt semmire. Ha ez valóban egy második nászút...-lépek elé, a fölsőm a földre dobom, ugyanis időközben előhalásztam a fürdőruhám a táskából és el is kezdem magamra kötni azt.-Akkor felvehetem a magassarkúm és a kedvenc ruhád.-mosolygok elégedetten, lehajolva hozzá egy csókra, és a nadrágom is a kupac ruha tetejére dobom, felkapva a bikini alsót. A tükörben mégis megakad a tekintetem hasamon, és idegesen fordítok hátat a baljós szemmel méregető énemnek, mielőtt komolyabban feltűnhetne neki, ha másért nem, hát az alkoholnak hála legalább a szemérmességemmel nem lesz bajom. Ennyi előnye volt. Még jó, hogy jól bírtam az italt.
-Na gyerünk, nem érünk rá egész nap!-teszem csípőre kezem, siettetve. A kényszeres csacsogás elfeledteti velem a baljós gondolataim. Ha észreveszi is, remélem nem teszi szóvá. Nem akarom a négy fal között tölteni a nap hátralévő részét, de nehezemre esik beismerni, előtte ugyan már kevésbé zavar a sebem, mások előtt kevésbé merem még felvállalni.

Sejtettem, vagyis egész pontosan reméltem, hogy nem fog rosszul kinézni a dolog, és nem egy darab gyertyát meg három szirmot szórnak majd le a padlóra, hogy "jó lesz a parasztnak így is" formában letudják a dolgot. Csakugyan kitettek magukért, nemcsak nekem, Les-nek is tetszik a látvány, mert egy perc múlva már úgy lóg a nyakamban, mint érett gyümölcs a fán.
- Most pontosítsunk - mondom mosolyogva. - Ne lepjelek meg még egyszer, vagy ne bőgesselek meg... melyikre is gondolsz? - érdeklődöm bár csak a hülye nem tudja a választ. - Mi az oka, hogy kapod? Végül is minden. Mert kibékültünk. Mert fontos vagy nekem. Mert szeretlek és mert megérdemled. Mert imádom, amikor bőgsz - teszem hozzá nevetve. - És tudod, miért is ne lehetne ez a mi második nászutunk? - tűnődöm el aztán. A nászút arra való, hogy két ember ünnepelje az összetartozását és szerelmét. Mi is ezért vagyunk itt, tehát ez lazán felfogható egy második számú mézeshetek gyanánt is.
- Gyere - fejtem le Les-t a nyakamból, és beljebb sétálok vele a szobában, óvatosan, hogy ne rontsam el a látvány összhatását. Szegény takarítók majd holnap szedhetik össze az ötletem maradékait...
- Daiquiri koktél - nyomom aztán Les kezébe az egyik poharat. Megcsap a lime meg a rum illata - remélem nem olyan erősre csinálták, hogy majd egymást támogatva botorkáljunk el az ágyig.
- Nem tudom, te hogy vagy vele - ülünk aztán le a kényelmes matracra, és kb úgy érzem magam, mint az angyal, aki szabadságon vagy a mennyben - de arra voksolnék, hogy pakoljunk ki, aztán fürdőruha fel, és futás a partra. Alig várom, hogy kipróbáljuk a vizet. Aztán jöhet a vacsora a hotel éttermében. Éjjel... nos, rád bízom, mit csinálunk. Lehet városnézés, de akár más is - bököm vállammal meg Les vállát vidáman.

Fogalmam sem volt róla, hogy mire készült. Hogy pont egy ilyen, nem éppen olcsónak tűnő hotelben foglalt szobát. Elgémberedve kissé, de a kellemes melegben úszva, kiélvezve azt, szállok ki a kocsiból. Az aszfalt nem perzselt, de az otthoni időjáráshoz képest hamar melegem lett. A rövidnadrágos nők között kissé kényelmetlenül éreztem magam, és a pólóm lelkesen húzogattam, tartva tőle, hogy a sebem napvilágra kerül. Volt bennem félelem, ezt felesleges lett volna tagadni.
Körbepillantok, míg ő a recepcióssal elintéz ezt-azt. Ki-be járkálnak az emberek, a bőröndjeink hamar elsuhannak mellettünk két férfi kezében pihenve. Az emberek többségéről nem tudnám megmondani, hogy milyen az anyagi helyzete, ugyanis a színes fürdőruhák és apró sortok, nadrágokon kívül itt sincsenek még estélyiben vagy épp farmer és bakancsban topogó nők. Furcsa érzés kerít hatalmába, de nem tudnám pontosan megmondani, hogy mit is érzek. Chriest szorosan fogja meg kezem, és vezet a felvonóhoz, majd a szobánk felé. Kitárja előttem az ajtót, és úgy tessékel előre, mintha épp belógni készülnénk más szobájába.
A délutáni napsugarak sejtelmesen ragyognak be a függönyökön keresztül, a rózsaszirmok illata megcsapja orrom. Mondhatni, de tényleg eláll a lélegzetem és nagyokat nyelek, de végül nem tudok uralkodni magamon. Elnevetem magam, de már csorognak is a könnyeim.
-Soha többé ne csinálj ilyet...-nézek rá könnyes szemekkel, tudhatja mennyire utálok elérzékenyülni, ugyanakkor azt is, hogy mennyire szeretem mikor ilyen meglepetésekkel áll élő. Pont ezért tudja azt is, hogy amit mondtam, előbbinek és nem utóbbinak köszönheti-És ha szabadna tudnom, mi az oka, hogy ezt kapom?-fonom karjaim nyaka köré, amikor a nyitott ajtót kihasználva ellép mellettünk egy alkalmazott, leteszi a poharakat a kis asztalra, majd kisétál, becsukva maga mögött az ajtót-Szerintem ő azt hitte, hogy a nászutunkra jöttünk.-mosolyodom el, a sokat sejtető nézéstől, amivel illetett minket az imént.

Nem állítom, hogy rövid volt az út, mindenesetre nem panaszkodhatom, jóval rövidebb volt idáig jutni, mint annak idején Mexicóba. Egy részen még Les-nek is átadtam a volánt, és élveztem a látható örömét, ahogy a behemót jószág engedelmessé simult a keze alatt. Néhányszor megálltunk enni-inni, vagy csak ledőltünk a lakóautó ágyára egy fél órás pihenésre, és noha egyikünk sem mondta ki, de gondolatban alighanem már mindketten a pálmafák alatt lazítottunk, és magunkban tanakodtunk, vajon milyen is lesz ez a nyaralás. Abban mindketten tökéletesen egyetértettünk, hogy erre tényleg szükség volt már az életünkben - egy kis ideig tartó, problémáktól és hétköznapoktól mentes kikapcsolódásra. Arról persze Les nem tudhatott, hogy én közben némán drukkoltam azért is, hogy a hotelben tényleg teljesítsék azt, amit kértem tőlük - mondjuk úgy, apró figyelmesség és meglepetés gyanánt. Mindig is szerettem Les-nek ilyesféle örömöt okozni, és ezt a jelenlegit tényleg úgy akartam szánni, mint egy új, közös jövő kezdetét.
Ahogy megérkezünk a városba, és a főúton hajtok a szálloda felé, szemem boldogan, és izgatott várakozásssal issza az út szélén sorakozó pálmafák tollseprőre hasonlító sziluettjét.
- Nem tudom miért, mert elvégre New Orleansban sem panaszkodhatunk az időjárásra - fordulok Les felé - de ilyenkor még azt hiszem, a napfény is melegebbnek tűnik. És még egy érv szól a város mellett: ahogy látom, senki nincs túlöltözve - figyelem a sétálgató embereket: a nők falatnyi sortban meg topban, a pasik sokszor csak térdnadrágban, félmeztelenül. Igaz nekem fordítva jobban tetszene. Attól, hogy nős vagyok, még nem vakultam meg... de gyanítom bekövetkezne, ha Les-nek feltűnne, hogy túl sokáig felejtem a bámész pillantásomat másokon, ettől a gondolattól pedig vigyorogni kezdek.
Elsőre sikerül megtalálni a hotelt - hála a GPS technikájának - és miután beállok a szálloda parkolójába, egyik kezembe kapom a csomagokat, másikkal meg Les kezét markolászva elindulunk a hotel recepciója felé. Azt hiszem a hely tökéletes választás: nem olyan fényűző a szállás, hogy kényelmetlenül érezzük benne magunkat, mégis nívós, és elegáns helynek tűnik.
Felvesszük a kulcsot a recepción, és míg Les körbenézelődik, suttogva megérdeklődöm, elkészült-e a meglepetés. A szintén halk, és igenlő válasz hallatán egy bankjegyet csúsztatok át a recepció pultján elégedettségem jelenként, mire a hölgy egy szimpatikus mosollyal közli, hogy nemsokára felhozzák a szobába a ház ajándékát: két hűsítő, jeges koktélt, amolyen welcome-drink formában.
- Remek, köszönjük - villantok fel én is egy hasonló mosolyt, aztán szintén kézenfogva kalauzolom el Les-t a felvonóhoz, majd a hatodikon kiszállva a folyosó végi szoba felé vesszük az irányt. A mágneskártyát elhúzom a zár előtt, majd sarkig tárom az ajtót, és figyelem, milyen hatással lesz a látvány a feleségemre.
- Remélem, tetszik - suttogom halkan. - Ezt neked. Csak és kizárólag neked csináltattam - nyelek nagyot. Bízom benne, hogy nem fogja sem gyerekesnek, sem giccsesnek tartani az ötletemet - mert az igazat megvallva, nekem tetszik a látvány.