≫Mesélj nekem egy még ismeretlen történetet... ≪ 'Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.'
Ady Endre - A fehér csönd (részlet)
Szóval, kedves fátumom! Nem, egyikünk sem pszichiáter, pláne nem a másiké. (Bocsánat, ha megtévesztett a cím, azért csak olvasd végig, hátha... ) Már egy ideje ismerjük egymást (pár hete-hónapja), de koránt sem tudunk mindent a másikról.
Fogalmad sincs róla, hogy egy hidegvérű gyilkos vagyok, ahogyan azt sem tudod - legalábbis
egyelőre -, hogy nem véletlen, hogy újra, és újra egymásba botlunk; minden egyes alkalommal én intéztem így. Te csak azt az erős, független, karrierista nőt láthatod, akit mindenki más, akinek látni engedem önnönmagamat a külvilág számára. Persze, hallottál a gyilkosságokról, mindenki hallott róluk: sorra ölnek meg férfiakat, akik magas beosztásban dolgoznak, és a holttestet mindig egy-egy groteszk beállításban, helyzetben hagyják ott valahol, az utcákon; ezzel mintegy megalázva, megszégyenítve ezeket az életükben tehetős, tehetséges embereket. Sejtésed sincs róla, hogy azt a sok, gyalázatos tettet mind, egytől-egyig én követtem el, egy múltbéli sérelem miatt.
A családod nem is tud róla, hogy biszexuális/leszbikus
(?) vagy, hovatovább talán még magadnak sem mered bevallani, azt meg aztán pláne nem, hogy milyen rohadtul vonzódsz hozzám; mint a sötétben világító villanykörtéhez, az éjszakai pillangó. Rettegsz a saját érzéseidtől, melyek egyre csak erősödnek, tagadod, hogy teljesen az ujjaim köré csavartalak téged.
És te is felébresztettél az üresen-, és ónix feketén tátongó lelkemben, sötéten dobbanó szívemben valami igazán...
emberit. Bár, ez az érzés sem teljesen normális -
nem meglepő, ha abból indulunk ki, hogy rólam van szó -, ugyanis valósággal
rajongok érted. Csodálatosnak, lenyűgözőnek tartalak, túl jónak, túlságosan is tisztának ehhez a mocskos világhoz; meg sem érdemel téged ez a planéta,
Angyalom.
// Egyelőre ennyi
Azt tudni kell, hogy szeretném, ha összejönne a két hölgy, szóval olyan valakinek kellene elvinnie,
nyilvánvalóan, akit ez nem zavar. Az pedig legyen a jövő zenéje, hogy hogyan és miképpen derül ki, hogy Cora tulajdonképpen egy sorozatgyilkos (btw megbeszélés tárgyát képezi)
A
lányok nők már egy ideje ismerik egymást, ahogy azt fentebb is írtam, nemes egyszerűséggel azért, mert nem igazán szeretem az ismerkedős játékokat, így viszont kellően rövid az ismertség, és még bőven akadnak kiaknázatlan területek.
Szerintem nem kevés potenciál van a nőben, legyen bármi is a neve: maradhat Cordelia
morális iránytűje, a jobbik fele, az a valaki, aki, mintegy horgonyként tartja az emberség talaján; de benne vagyok egy pálfordulásban is a részéről, miszerint megmérgezi őt Delia, beszennyezi a tiszta lelkét, ha úgy tetszik, és partner lesz a vörös dolgaiban és ténykedéseiben.
Lehet egyfajta sötét, vagy szomorú folt, időszak a múltjában, ami egyben lehet a jóságának az oka - hogy nem akar olyan gonosz lenni, mint, amilyen valaki(k) vele volt(ak) -, de lehet ez az életesemény a detonáció kiváltója is, ami révén a hölgy hajlamos lehet a rossz dolgok elkövetésére majd a jövőben.
A pb-k csak ötletek, javaslatok, egyeztetés után változtatható, ahogyan a név is szabadon választható, csupán példákat írtam (csak a rend kedvéért lehetne valami édes, kellemes, bájos hangzású a keresztneve
)
Vágj hozzám egy pm-t, ha érdekel a karakter