≫Születési idő, hely ≪ 1997. Aug. 06., passz. (de erről picit lejjebb olvashatsz)
≫Első átváltozás ≪ Egyszer majdnem megtörtént, de azóta se történt
szerencsére semmi olyan.
Bennem csörgedező mágia pedig 10 éves koromban mutatkozott meg, lassan eljön az évfordulója is.
≫Család ≪ Milyen is az én családom?
Egyesek számára maga a megtestesült ördögi kör lenne, pedig hozzám képest a legtöbben igazán rendes, udvarias személyek. Egy motorosbandába születtem bele, hiszen édesanyám annak az egyik megbecsült tagja. Sose maradtak sokáig egy helyben, így állítólag az anyakönyvikivonatomba megadott hely se a valós, de ott Louisiana szerepel. Engem meg annyira nem érdekel, hiszen csak egy darab papír. Van egy nővérem és bátyám is, a nővérem régóta „eltűnt”, nem kért belőlünk, családja van és tisztességes állása. A bátyám meg élvezi ezt a fajta életet, én pedig? Nos, lázadok, de inkább nem sorolnám fel a családomat, hiszen túl sokan vannak és mindenki más miatt fontos számomra. Az egyikük azért, mert megtanított
verekedni az önvédelemre, a másik lőni, a harmadik csajos dolgokra és így tovább. Mindenkinek van szerepe ebben a családban, még ha sokan nem is így látják. Én viszont kilógok a sorból. Anyám szerint maga vagyok a megtestesült ördög és lehet neki van igaza, de egyszerűen nem találom a helyemet se ott, se máshol. Mintha sehova se tartoznék. Egyedül Leslie az, aki még igazán közel áll hozzám, de ő is magunkra hagyott, de egy hónapra visszatért, én pedig utána indultam. Ja, jól gondolod elszöktem és nem, még egy nyamvadt levélre se vettem a fáradságot. Tudom hálátlan kölyke vagyok, de én már csak ilyenné lettem. Családom hibája lenne, nem tudom. Nem vagyok doki, és soha nem is leszek. De ott lesz Lesie és az szőke angyalka, akivel az egyetemi körúton koccantam össze idén. Szóval jó buli lesz ez az új családommal.
Kb. 3-3,5 évvel korábban;
Hányadik iskolája ez Miss McPhee?
- Nem tudom, sose számoltam. Talán 10-15? Majdnem minden évben máshol éltünk, de sose bántam. – rántom meg a vállaimat, majd a feketére lakkozott körmeimre pillantok. Sokan azt hiszik, hogy műkörmök, pedig nem. Ha az lenne, akkor nem lehetne oly jól karmolni vele, mint a vadmacskák teszik.
Moon, itt van? Hallotta a kérdést?
- Hogyan kérem? Megismételné megint, vagy nem lehetne, hogy megírja magától az egészet és akkor mindenki hamarabb szabadulna? – pillantok ártatlan zöldpompájában csillanó íriszeimmel a nőre, aki sietve igazítja meg a szemüvegét. Kicsit még a torkát is megköszörüli, majd amikor a lábamat is felpakolnám kényelmesen az asztalra, akkor még erőteljesebben, mire csak unottan ejtem vissza a lábama a földre.
Sose gondolta úgy, hogy inkább szeretne egy iskolába járni? Barátokat szerezni, eljárni másokkal a városba?
Ez most viccel? Még egy kisebb nevetést is megengedek magamnak, még a pofátlanság se érdekel ilyen téren. – Minek akarnék barátokat? Azért, ha vége a giminek, akkor utána hátba szúrjanak, elfelejtsenek? Ugyan, kérem, az a hely nem erről szól, ott mindenki csak túlélni akar, nem barátokat szerezni, akik a sírig kísérik az embert. Minek akarnék bárhova eljárni, ha legtöbb esetben miénk egy egész bár, vagy egy kisebb része a városnak? Nem, sose vágytam olyan unalmas dolgokra, amiről maga hadovál. – ártatlan fejet vágok, de láthatja rajtam, hogy nem hazudok. Aztán egyszer csak valaki elsétál mellettünk, mire sietve fordulok utána, hiszen egészen csinos a pofija és még a fenekére se lehet panasza. – Bocsánat mondott valamit? – pillantok ismét az unalmas szemüveggel megáldott nőre, mire ő csak sietve rázza meg a fejét.
Tudja, hogy miért van itt?
- Tudom, mert az a nyamvadt Jeromy elsírta magát és apuci egyből ugrott. – mi ebben olyan nagy kunszt? Csak azért kell itt ülnöm, mert gazdag és befolyásos apuci.
Tényleg nem érzi a súlyát? Majdnem megölte egyik iskolatársát…
- De nem tettem és ez itt a lényeg! Legalább most már megtanulja, hogy nem minden lány védtelen és nem mondhat akármit senki családjára se! Él és virul, igaz egy-két napig gyógyulni fog, de semmi maradandó. Nem mehetnék végre haza? – kérdezem meg unottan, hiszen tényleg neki estem, mint egy leopárd. Nem szeretem, ha a családomra tesznek megjegyzéseket, megvédem őket. Lehet inkább pumához kéne hasonlítanom magam, az még jobban is illene külsőmhöz. Tudtam, hogy mit kockáztatok, de ez a nő még nem is sejti, hogy csak azért nem halt meg a szerencsétlen fiú, mert a családom egyes tagjai közbeléptek. Még szinte most is érzem, hogy mennyire fájt az, ahogyan anyám varázslata átjárt és fájdalmat okozott azért, hogy végre észhez térjek. Kész kicseszés, őket védem és még ők bántanak. És amit még ezért kapni fogok!
Elmehet, a szüleivel megbeszélem a többit, de ha még egy ilyet tesz, akkor nem fogja megúszni ennyivel.
Nekem aztán mindegy, nem állt soha szándékomban senkit se megölni. Fogalmam sem volt arról, hogy az a srác még annyira se tud verekedni, mint a legtöbb lány, csak a szája nagy. Na, ez a szívás, amikor új helyre kerülsz. Általában sikerül észrevétlen maradni, vagy bekerülni a menők közé, de amikor a célkereszt rád kerül. Nah, akkor vannak bajok, sajnos….
*******
[Idén, egyetemilátogatás]
- Anya, ne aggódj már! Nem a világvégére megyek, csak New Orleansba és Bob bácsi elkísér. Egyébként is mi baj érhetne, hiszen ott van Leslie is, így még neki is beköszönhetünk. – és még egy ruhadarabot bedobtam a táskába, hiszen három napra terveztünk maradni. Egy kis kikapcsolódás mindenkinek jól jön a családján kívül. Egyébként is, Bob szerintem a bárok szutykaiban fog eltűnni, így a magamura leszek, nem véletlenül őt választottam a jelentkezők közül.
- Rendben van, de ígérd meg, hogy most végre jól fogsz viselkedni. Nem fogod az erődet senkin se használni, se arra, hogy egy billiárdgolyóval arcon csókolj valakit. – nyomott egy csókot a homlokomra, majd szorosan magához ölelt. Aztán pedig ment is vissza, hiszen hamarosan nyit a bár is, de persze még hallottam a kisebb fohászkodását, meg káromkodását, hogy mikor is romlott el minden nálam. Magam sem tudom, így jobb lenne, ha ő se törné a fejét ezen, mert ez vélhetően örök rejtély marad.
New Orleans
Hmm, egészen szép az egyetemen, igazítottam meg a napszemüveget a piszeorromon és halovány mosollyal fürkésztem az épületet is, amikor egy kisebb beszélgetés csapta meg a fülemet.
- Hé haver, nem az az a bige tegnap estéről? – lökte meg egyik a másikat, mire sietve kaptam el a fejemet róluk. – Tudod, az, aki eleinte tette a szépet, pontosan tudta, hogy miként csavarjon kígyómódjára az ujjai köré, majd megkopasztott. – tette még hozzá, mire sóhajtottam egyet. Férfiak, annyira naivak. Vöröslő ajkaimon a napsugarak megcsillantak, majd ahogyan ismét rájuk néztem egy kicsit a napszemüveget is lejjebb toltam, amivel a másnaposságot akartam elrejteni, majd édesen integettem nekik.
- Sziasztok! – mosolyodtam el, hogy utána sietve, vagyis inkább futva induljak el az egyetem falai közé. Tudom, nem illik futni, de akkor se lehetett kihagyni ezt a heccet.
- A rohadt életbe! Állj meg, te kis…. – morogták mögöttem, mire csak még gyorsabban kezdtem szaladni, s akkor botlottam belé először. Aranyló fürtjei, a mosolya és a csevegése annyira ártatlan volt; az meg csak piszok mázli volt, hogy pont akkor akart indulni, így nekem se kellett több, hogy elkapva a karját a falhoz lökjem, majd egyszerűen csak megcsókoljam. Olyan kis édes, megszeppent volt, ugyanakkor annyira nem is volt rossz. Nem, nem volt sose szokásom nőket csókolni, de most a helyzet így hozta és a két sügér, ha egyből nem is, de végül elhitte, hogy tuti kevernek valakivel és inkább a szőkeség a befutó, nem pedig ők.
- Moon. – mutatkoztam be, miután letöröltem ajkáról a vöröslőrúzst, mintha csak porcukor lenne valami baráti sütizgetés után.
- Doreah. – mondta kicsit még mindig megszeppenve, én pedig meg se próbáltam abban a helyzetben elmagyarázni azt, hogy valójában nem bukok lányokra, ez csak a helyzetkomikuma volt és semmi több. Az már más kérdés, hogy azóta se tettem, de a barátok heccelik egymást.
- Remek, akkor azt hiszem barátok vagyunk! – jelentettem ki tök természetesen, hiszen igazából sose voltak barátaim és talán kicsit vágytam rá, de mégse. Csak szabad akartam lenni, mint a madár, azért is választottam ezt az egyetemet, mert eléggé messze volt az otthonomtól, a családomtól.
[Napjainkban]
- Hé kislány, a szüleid tudnak arról, hogy éppen elmész? – kérdezte meg a taxisofőr, mire csak sóhajtottam egyet.
- Nem, ha tudnák, akkor nem az éjszaka közepén tenném meg. De tudja mit, csak vezessen a kért repülőtérre és ne beszéljen. Ha megteszi, akkor megkapja ezt is. – mutattam fel egy kisebb pénzköteget is, hiszen a mai világban az erkölcsöt még a pénz is felülírja sok esetben.
Fogalmam sincs arról, hogy mit teszek, de Leslie újramegjelenése, majd távozása mindent felborított. Egyszerűen csak én is menni akarok, a saját életemet élni, nem az ő hülye szabályaik szerint játszani. Nem azt hallgatni, hogy kihez lehet közöm és kihez nem, egyszerűen csak igazán érezni akarom azt, hogy milyen is, amikor a szellő a hajamba kap, szállni, mint a madarak az égen.
Egyetlen egy valakinek üzentem, hogy jövök, még pedig a szőkeségnek, ha már lakótársak leszünk, akkor ideje tudnia, hogy nem kell várnia szeptemberig, már összeköltözhetünk. Az érettségit már tavaly megszereztem, de voltak kisebb zűrök a családban, így az egyetemi jelentkezést nekem is napolni kellett.
Én nem akarok pultos lenni, állandóan utazni. Én szabad akarok lenni és a pult másik oldalán állni, ahol inni lehet és fogadást kötni a sok részeg pasival.
Tervek
- lakást kicsinosítani
- Leslie-t felkeresni
- megnézni a helyibárok kínálatát; Do-t magammal rángatni
- szórakozni és majd megpróbálni időben bejárni az óráimra