≫Születési idő, hely ≪ 1511. augusztus 08.
≫Család ≪ Számos kérdéses dolog él csupán bennem, mivel fogalmam sincsen, hogy családtagjaim közül kik azok,
akik életben vannak még, vagy már meghaltak. Egy kivételével.
Nehéz lenne szavakba foglalni, milyen érzés az, mikor egyik pillanatban még egy számodra nagyon fontos személy gyanúsítgat alaptalanul, a következőben pedig egy teljesen más világban találod magadat. Pedig velem éppen ez történt. Egy teljesen másik világban ébredtem fel, mint amit megismertem és szerettem. Hatalmas épületek, márványpadlók, vagy akár motormeghajtású közlekedési eszközök… ilyenről álmodni sem mertünk volna az én időmben.
Az ébredésemet követő percekben próbáltam felfogni, hogy mi történt, de egyszerűen képtelen voltam rá. Nem tudtam, hol vagyok, nem tudtam, mi történt, de még azt se tudtam, hogy én ki vagyok. Nyilván elkezdtem pánikolni és nem is tettem mást, minthogy kirohantam abból az épületből a szabad levegőre. Nem tudom mai napig sem, hogy mi volt a célom mindezzel, de nem is különösebben fontos. Egy – akkor még – teljesen ismeretlen férfinek ütköztem bele. Hatalmas ősz haja és szakálla volt, mégsem mondanám azt, hogy rendezetlen. Épp ellenkezőleg. Arra tisztán emlékszem, hogy már akkor is tudtam, hogy az egész kiállása, és külseje mást sem áraszt magából, csupán tekintélyt. Látta rajtam, hogy teljesen értetlen vagyok, nem értem, mi történik. Én pedig azt véltem felfedezni, ahogy a homlokát ráncolta, majd pedig a megvilágosodás szikrái jelentek meg az arcán, hogy ő talán tudhatja, mi történt velem. Így volt, és meg is próbálta ezt felhasználni.
Elkezdett mesélni az életemről. Hogy mi vagyok, mi történt, miért van amnéziám. Sajgott a fejem végig és rettentő levert voltam az első néhány napban, szóval nem hallgattam sokáig a történeteket. Szépen lassan elkezdtek visszaszivárogni az emlékeim, amik teljességgel eltértek attól, amit az apám mesélt nekem. Illetve… csak részleteiben hazudott nagyokat, ezzel próbálva befolyásolni engem. Én ettől függetlenül adtam tovább a tudatlant, kíváncsian figyelve, miben térnek el a meséi az én halvány emlékeimtől.
Az első hónap nagyjából így telt el. A történeteiből nem hittem el sok mindent, mert rájöttem, hogy nagy részük hazugság, akármennyire is megtalálható benne az igazság szikrája. Folyamatosan tértek vissza az emlékeim, főként ha elfogott valamilyen deja vú, akkor indultak be a fogaskerekek. Az erőmet viszont mivel nem gyakoroltam már túlontúl hosszú ideig, ezért ahhoz mindenképpen szükségem volt az apám segítségére. Ő pedig több, mint szívesen segített a fiának, akiről azt hitte, be tudta etetni a hazugságaival. Bennem volt még ez a tudás, csak mélyen eltemetve, így könnyedén mentek az akadályok, egy-két állat alakjában pedig ismételten előtörtek a képfoszlányok. Egy női arc sejlett fel a szemeim előtt, kinek égszínkék szemei, szőke fürtjei és olyan mosolya volt, amihez hasonlót az ember képtelen elfelejteni. Ekkor másra sem tudtam gondolni, mint arra, hogy a felébredésem óta ennél gyönyörűbb teremtést még életemben nem láttam. Szabad perceimben folyamatosan rajta kattogott az agyam, de nem akartam feltenni ezt a kérdést apámnak, hogy ki ő, mert akkor az egész színjátékomnak annyi lenne.
A képességeimet több órán keresztül gyakoroltam minden áldott nap, mert úgy éreztem, szükségem van erre a képességemre. Apám segítségével és önnön magamtól végül sikerült teljes mértékben megbarátkoznom ezzel a mostani megváltozott világgal, habár ez is beletelt legalább egy évbe, mire el tudtam jutni erre a pontra. Elkezdtem egyfajta behajtóként dolgozni a maffiavezér fiaként, és jó voltam a munkámban, nagyon is jó. Hamar beletanultam a dolgokba. Egyszer viszont egy boszorkánnyal találtam szembe magamat, akivel korábban futólag tudtam, hogy találkoztam már. Még a régi életemből. Mint kiderült, az egyik legjobb barátom volt akkoriban, akiről még apám sem tudott, hogy ilyen közel álltam hozzá vagy hogy egyáltalán ismertem. Azt hitte rólam, hogy meghaltam – mint sokan mások. A behajtás helyett tehát elkezdtem beszélgetni vele, mivel egy lehetőséget véltem felfedezni az egészben. És ennek köszönhető végül az, hogy 5 év után szabadulni tudtam a börtönömből, ami az 500 éves kőbörtön helyett csupán átvitt értelemben értendő.
Apám szeretett önmaga példát statuálni, és megtanítani a leckét azoknak, akik semmiképpen nem tanulnak a leckéből vagy túlzottan keresztbe tettek neki. Körülbelül két évig kevergettem a lapokat a háta mögött, mire el tudtam jutni arra a pontra, ami végül a felemelkedésemhez vezetett és az ő bukásához. Nagy hatalmú mágus volt, de ugyanúgy ember, és ez lett a veszte. Én voltam a jobb keze egyébként is, szóval ott voltam a „kihallgatáson”, ahol a régi barátom volt a tettes, és őt kellett büntetni. Kivárva a megfelelő pillanatot, mikor egyáltalán nem számít rá lőttem végül fejbe apámat, és hogy biztosra menjek, a tárt is beleeresztettem. Ezt követően pedig megkértem a barátomat, hogy gondoskodjon róla, hogy semmiképp se térhessen vissza – tudtam, arra senki sem vágyik. Én kerültem a helyére, és úgy bántam az embereimmel, ahogy megérdemelték, nem úgy mintha a kutyáim lennének. Megválogattam, hogy kiket engedek be a bizalmassági körömbe és kit teszek meg helyettesemnek.
Egy valami viszont nem változott soha sem. Havonta többször is megjelent az emlékeim közt az a nő. Képtelen voltam elfelejteni őt, de az emlékeim nem tértek vissza róla. Valahogy azt éreztem, hogy fontos személy volt az életemben, de ennyi. Azt se tudtam, hogy él-e még ez a személy, vagy már ő is alulról szagolja az ibolyát, mint sokak, akikre szintén emlékeztem. Viszont mikor megláttam egyszer egy újság címlapján ezt az arcot, szinte egyből ültem is be a kocsimba. Valami premier előtti vetítésről volt szó, ahol ő is megjelent. Az épület tetején ülve figyeltem holló alakban a lenti történéseket, és mikor megláttam őt, akkor különös figyelemmel kísértem a tekintetemmel, hátha felvillan valami emlékkép. De semmi. Viszont tudtam, hogy sok időt fogok eltölteni Mystic Fallsban. Ezzel az elhatározással csaptam fel a szárnyaimmal a levegőbe.