Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vérfarkas
Faye Charpentier
Jade J. Barlow Tumblr_p00wt8wq9i1wwbdveo1_250
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Pént. Nov. 24, 2017 9:29 am
Ugrás egy másik oldalra
Gratulálunk, elfogadva!
● ● üdvözlünk a diariesfrpg oldalán! ● ●

Kedves JJ! 40

Üdv nálunk! A másik arcommal már kifejeztem, mennyire kíváncsi vagyok arra, hogyan lesz megragadva a karaktered és szerintem nem is kellett volna aggódnod amiatt, hogy Darius mit szól hozzád: nagyon régóta várt már téged és a lapod alapján neked sikerült hozni azt a nőcit, akit a hirdetésében megpróbált pár sorban jellemezni. 40

Nagyon tetszett, hogy az emberibb oldaladat is elénk tártad, bepillantást engedtél azokba az időkbe, amikor még csak egy londoni kislány voltál, aki egy katasztrófa következtében vámpírrá vált... szívem szerint azt is katasztrófaként bélyegezném, hogy fogaid nőttek, de ahogy olvastam, te kihoztad az életedből, amit szerettél volna, sok mindenbe belekóstoltál, számos helyen jártál, egyszóval egy cseppet sem unatkoztál. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogyha összefutsz Darius-szal, vajon kijön belőled a rosszabbik éned? Wink

Menj, foglald le az arcod, töltsd ki a profilod és keress magadnak pajtikat. Jó szórakozást kívánok! Smile



Vissza az elejére Go down

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Jade J. Barlow
Hobbi & foglalkozás :
Fotós és mikor mi



A poszt írója Jade J. Barlow
Elküldésének ideje Szer. Nov. 22, 2017 11:22 pm
Ugrás egy másik oldalra
Jade Jamie Barlow
● ● "A halál nem büntetés, és nem a vég. Csupán a legnagyobb kaland kezdete." ● ●

kor

Tattood one

Keresem a helym

Ruby Rose

Vámpír

JJ

Fényképész, grafikus dizájner

Darius want me


Születési idő, hely   Németország, Linz, 1932. december 7.
Első átváltozás  25 éves koromban történt, egy bombázás során beomlott csatornában. Dariussal ragadtam ott, és miutén hetekig élősködött a véremen, és próbált életben tartani, végül megölt, és... új napra virradtam.
Család   Családom... Volt egyszer, az igaz. Emberi életemben a szüleim két lányt hoztak össze, én voltam az egyik, és Luna a másik. A nővérem volt, de igen beteges így túl sok közös emlékünk sosem volt. A halála szomorú volt, de sajnos tudtuk hogy be fog következni. A szüleim a bombázáskor haltak meg, nem sokkal azelőtt hogy én a csatornába menekültem volna hogy legyen esélyem. Szerettem őket, és ők is engem. Rendes, dolgos lánynak neveltek, de egy egészséges lázadó hajlam mindig is bennem volt, ami az akkori kor szerint már elfogadhatatlan volt. Ráadásul nem szőke és kék szemű voltam, mint az elvárt, árja nép.
Most? Senkim nincs. 85 éves vagyok, és még élek egy huszonöt éves testben, és csak Darius az, aki valamit is jelent. Ő tett engem azzá aki vagyok most. Hogy merre van? Ki tudja, talán egyszer majd találkozunk, és megkérdezem miért tette ezt. Addig meg? Itt van nekem hógolyó az argentin dog gyönyörűségem.  

 

Az életem nem egy habos mesekönyv, rózsaszín masnikkal, és tüllökkel meg mindenféle lányos szarral, aminek az ember képzelné. Előbb utóbb mindenki rájön erre, és ahogy a kifújt cigifüstöt figyelem, elkalandoznak a gondolataim. Nem tudok a munkámra koncentrálni, pedig a képeket meg kellene szerkesztenem, mielőtt leadom őket, de nem visz rá a lélek. Igazából, semmi kedvem sincs most ezzel szarakodni, úgyhogy... fogom a kabátom és lelépek. Nem megyek messzire, a lakásomtól nem messze lévő kis parkos részre, ahol van egy játszótér, rendes játékokkal, és a hintába ülök be, mintha megint gyerek lennék, és azt várnám hogy anyám meglökjön hátulról. De nem ez történik, a hinta velem együtt mozdulatlan marad, és csak a fehér füst gomolyog előttem ahogy újra és újra kifújom a füstöt. Pápá tüdőrák. Pápá emberi lét...

A gondolataim messzire visznek vissza, egészen az egykori Londonba ahol háború volt. Nem ott születtem, de egészen kiskölyökként költöztek oda a szüleim, és már ott nőttem fel. Mégis, a szülővárosomként Linz van feltüntetve, érdekes mert sosem jártam ott. Londonban nőttem fel és ott ért utol a háború, ami senkit nem kímélt. Nem volt tekintettel a szüleimre, se a beteg nővéremre, se rám, aki csak egyszerűen élni próbáltam. Egészen... jól húztam. Huszonöt lehettem, amikor az a szörnyű baleset megtörtént, nem sokkal azután hogy elvesztettem a családom. A nővérem betegeskedett, a szüleim meg háborús áldozatok lettek, ma már csak statisztikaként tartják őket számon, pedig jó emberek voltak. Tisztességes kispolgárok, és nem voltak nagyra törő terveik. Ők csak, fel akartak nevelni engem és férjez adni. Jó életet biztosítani számomra, de ezt már egyikünk sem élte meg.

A füstfelhőben újra látni vélem a helyzetet, ahogy menekülök, és leszakad alattam a csatorna, és egy másik emberrel, egy férfivel zuhanok le. Ő is futott valami elől, de arra szerintem egyikünk sem gondolt hogy életünk legrosszabb helyzete áll majd elő. Nem volt szerencsés a földet érés, és nem egy tündérmesébe illően az izmos mellkasára pottyantam, és nem ölelt át óvón erős karjaival és nem estem bele első vagy második látásra. Ch, szó se volt ilyesmiről! Egy igazi állat volt! Akkoriban én... még emberként, nem hittem hogy élnek más lények is köztünk, de ő bebizonyította hogy igen. Vámpír volt, és a véremre vágyott hogy életben maradjon, és a vérét adta hogy én is életben maradjak. El se tudtam képzelni hogy ilyen létezik, de azt hiszem akkor ott az életben maradás mellett nem volt sok energiám ezen hisztizni, mert a helyzet nem hogy javult volna, egyre csak romlott és lassan elkezdtem leépülni, még a vére gyógyító erejével együtt is. A csatorna vize mocskos és betegségekkel teli, meg is betegedtem tőle, és fél lábban a sírban voltam amikor megtaláltak minket és kimentették. Igen, csak őt, mert előtte kitörte a nyakam. Az utolsó pillantásnak volt csak némi értelme, mintha sajnált volna, vagy azt sajnálta hogy ezt teszi? Nem tudom. De a legmegdöbbentőbb az egészben az az, hogy nem haltam meg. A hullaházban tértem magamhoz, és majd szétvetett az éhség, de olyan elemi erővel ostromolta a belsőm, amit még soha nem éreztem. Már nem voltam beteg, nem voltak törött csontok, csak az éhségem létezett és a hullaboncoló, aki az első vacsorámként végezte. Később sajnáltam, de nem tudtam uralkodni magamon, és még többször előfordult hogy random megöltem valakit, mert nem tudtam megállni.

Vámpírnak lenni.... nem volt könnyű. Évek teltek el, mire megtanultam használni az erőm, és mire találtam egy rendes boszorkányt, aki napfény ékszert készített nekem. Nem tudom miért tette de nem fogadott el érte fizetséget, pedig mindent nekiadtam volna. Évekig éltem csak éjszaka, majd megvesztem a napfényért, és hogy újra emberi életet mímelhessek. Azt hiszem akkor volt a legrosszabb időszakom, a depresszió és az emlékek súlya, Darius emléke maga alá temetett és fulladoztam abban a sok borzalomban amit megtettünk egymással, egymásnak, hogy életben maradhassunk. Nem volt könnyű ezzel megbirkózni, és nem mondom hogy nem hagyott rajtam nyomot. Valahogy a természetem része lett egy kis sötétség, és magány. Innentől kezdve valahogy nem szerettem másra utalva lenni, így hamar önállóságra kaptam és azóta is... élem az életet. Hol így, hol úgy. Voltam üzletasszony, voltam kurva, és most... képzőművészként tevékenykedem. A múltam nem moshatom el, és nyoma meglátszik néha a sötét témájú képeimen, vagy az erőszakos tónusokban. Ahogy a nem éppen cseppnyi szarkazmus is, de azért nem vagyok egy penészvirág. Szeretek koncertekre járni, és nem véletlenül viselek ennyi tetoválást, szeretem a kihívó, nem megszokott dolgokat. Nyilván nem klasszikus zenét hallgatok. Most, így telik az életem, és néha eszembe jut Darius is. Vajon él még? Merre lehet?
Mindegy is, ideje visszamennem a képeimhez és befejezni. Menet közben útba ejtem a boltot, és némi nassolnivalóval és tejjel - a kávéhoz - felszerelkezve felsétálok a másodikra. Nem esik nehezemre, és már reflexszerűen mosolyodom el amikor meghallom a kutyámat az ajtó mögött neszezni. Hógolyó.

Amit jó ha tudsz rólam, bár nem életbevágó:
- Félek a csótányoktól.
- Jobb kezes vagyok.
- Gyűlölöm a gombát.
- Nirvana fan vagyok.
- Ha esik az eső, gyakran sétálok odakint.
- Ellenségem a konyhaművészet, imádom az online rendelős kajáldákat.
- Van jogosítványom kocsira, és motorra.
- Tudok lőni.
- Három nyelven beszélek. Németül, franciául és oroszul.
- Nem vagyok fegyvertelen, a pillangó bicskám nélkül sehová nem megyek.
- Imádom alternatív boltokban vásárolni, egy fél vagyont el tudok verni ott.
- Be nem vallanám, de van otthon olyan pulcsim, aminek cicafülei vannak a kapucniján.
- Több tucat ékszerem van.
- Egy fél szekrény van tele csak cipőkkel és bakancsokkal.
- Egy másik fél a rajzcuccaimmal.
- Amint hazaérek a lakásba, már kapcsolom is be a zenét.
- Tudok zongorázni és gitározni is valamicskét.
- Vezetek naplót.
- Utálom a bonyolult számolós dolgokat.
- Szeretem a technikát, csak az néha engem nem.
- Igen, komolyan Hógolyónak hívják a kutyám. (Nem is.)

Vissza az elejére Go down
 

Jade J. Barlow

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Jade Winslet
» Jade Bertolucci
» Jade lakása
» Jade Crawford
» Jaimee Jade "JJ" Barrows

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Halhatatlan évek :: Vámpírok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •