≫Születési idő, hely ≪ 1982. Április 23.
≫Első átváltozás ≪ -
≫Család ≪ Hála családunknak, legfőképpen apámnak, újfent a húgomnak köszönhetően, a Fergusson név ismert lett természetfeletti körökben. Apám ellenszenve a vérszívókkal szemben legendás volt, egészen addig, míg meg nem tanították kesztyűbe dudálni. Addig a pillanatig mérges voltam a vérszívókra, míg meg nem tudtam, miket művelt ellenük. Aztán rá lettem dühös, meg mostanában a húgomra, mert oké, én is töröm a borsot az orruk alá, de szemben velem, aki mindenkivel megteszi - s nem (annyira) életveszélyes kimenetelűt -, mert nem tudom féken tartani a kreatív ötleteimet és ki kell a valós életben is tapasztalnom, ő megszállottan csakis apánkon való bosszúállás híve. Anyánk belerokkant apánk halálába, s a sors fintoraként a Fergusson Intézetben kezelik, ahol nagyapánk tud figyelni rá.
Volt egy nejem is, aki hamvába holt eseménnyé változott, mikor az egyik hamburgi felüljárón szembejött vele egy kamion. Ha lehetett volna, se tudtam volna frenetikusabb és gyanúsan gyorsan elégő kocsit produkálni filmben (nem is tudok, nem pirotechnikus vagyok). Egészen biztos vagyok benne, hogy már a házasságunk előtt is megcsalt, másokat vadállattá tenne, engem kevéllyé, mert a végére már nem lépett félre. Dicsőségem röpke éltű volt, kettévágta egy kamion. Gyerekem van-e? Nem tudok róla. Még.
Hangos pukkanás, szóródás zaja, majd csend. Aztán egy üvöltés.
- ISAAAACCC!!!!
Úgy teszek, mint aki meg sem hallja a füldugón keresztül a rendező üvöltését, csakhogy a rendezőasszisztens megtalál és kirángatva a füldugót a fülemből, a rendező felé mutogat, kaján, kárörvendő vigyorral. Érzem, hogy a röhögés magában csak félig szól nekem.
- A rendező hívat.
Teljesen ártatlan arccal állok a rendező elé, akivel már jó pár filmet végigvittünk, s nem hiszem el, hogy még most is bekajálja az ajándékdobozokat. Az egyik a kezében van, henger alakú, körülötte azonban kisméretű pókok, és egypár egér, a kezében lévő henger tartalma. Egyik sem élő, merthogy én alkottam, jó pár órán keresztül, még a múlt héten, a megfelelő alkalomra vártam, hogy eljusson hozzá.
- Igen?
- Megmondtam, hogy ezt NE – mutat a földön heverő, apró gumipókokra és a műszőrből készült egérkompániára.
- Én teljesen ártatlan vagyok ebben – nézek rá továbbra is ártatlanul.
- Igen? Akkor ez mi? – hajol le, s két ujja közé csippenti az egyik pókot. Teljesen úgy néz ki, mint aki mindjárt kiadja a taccsot. Maga felé fordítja a műpókot. – „FITO” – tartja felém aztán a pók hasát. „from Isaac to Oliver” általában ezt "vésem" minden művemre, ha ő a célpont.
- Lenyúlták a kedvenc pecsétemet? – kérdő hangsúllyal válaszolok. – Jaj, Oliver, igazán ünneprontó tudsz lenni – ezt nem kellett volna mondanom, az elemi félelme előjön a dühe mögül. Hiiii, bakker, ez gyerekkorában beesett egy pókokkal, egerekkel teli gödörbe, s órákig tartott, míg kihozták onnan.
Régen hallottak tőle olyan ordítozást, mint akkor. Kis híján kidobott a forgatásról, de mivel már így is csúszásban voltunk, nem tudott volna más maszkmestert keríteni. Amúgy sem tudott volna, mert a jobbak közé tartozom, s mert híresen szeret hamar dühös lenni Oliver, ezért is lett a célpontom. Mert miután kiordibálja magát, csodák csodája, mindenkihez kezesebb lesz. Ha ezen múlik, hogy tudjak dolgozni, a forgatások nagyon nagy részén nyugodtan, hol érdekel engem, hogy öt percig minden hajam az égnek áll, úgy ordít? Szerintem az egész stábot nem, engem is beleértve.
Drága fiam!
Nagyapád mondta a hírt, hogy Rosaweta már nincs közöttünk. Jól vagy, hogy vagy? Úgy sajnálom, hogy nem lehetek melletted, úgy szeretnélek most átölelni! Átérzem, milyen lehet elveszíteni azt, akit igazán szeretünk.
Szeretném, ha meglátogatnál, ha csak rövid időre is, úgy szeretnélek látni.
Csókol:
AnyádLassan hajtom össze a levelet, aztán a tűzbe dobom, bámulom egy ideig. Hja, persze, majd elmegyek hozzá, hogy aztán megint még jobban a depresszióba zuhanjon. Már az is valami, hogy ilyen értelmes levelet tudott írni. Ha ő írta egyáltalán.
Húgom sem érem el, így a családomat én fogom képviselni a temetésen, az egészet egyedül szerveztem le, miközben az ikertestvéremet is kerestetni kezdtem, már másfél hete nem ad semmilyen jelet magáról. Kétpetéjűek vagyunk, senki meg nem mondaná, hogy ikrek is, de még azt sem, hogy testvérek.
Nézhetem a temetésen Rosaweta szüleinek vádoló pillantásait, szerintük én tehetek arról, hogy meghalt, minek engedte elutazni? Cserébe a kedvességükért kizártam minden ügyintézésből őket, ha már nem akartak lelki támaszt adni nekem.
A temetést nem részletezem. Úgy történt, ahogy előre vártam. A rosszalló pillantásukat farkasszemezéssel söpörtem el, s nem fogok velük találkozni többet, a végrendelet felolvasására egészen biztosan nem vagyok hajlandó elmenni.
Utolsónak mentem el a helyszínről, s folyton azon járt az agyam, vajon a tömegből kikkel hentereghetett a volt nejem? S hogy mennyire legyen rózsaszínű az a konfetti áradat, amelyet kedves ex-após-anyósék fognak kapni holnapután, mikor a lányuk születésnapja lesz? Mi legyen a pecséten? WLFI vagy FY?
Elköltöztem New Orleansből, nem adtam el a házunkat, nem akarom, hogy a szülők rátegyék a kezüket arra, ahol boldog voltam. Mystic Fallsba költöztem, s vissza csak munka miatt járok (és a tequiláért).
Ami rosszabbul sült el, az a tetőtérben talált sok lim-lom. A szüleim házából csak felpakoltattam a cuccokat, amikor a házba költöztünk, de a mostani költözésnél senkit sem akartam magam körül tudni. Megtaláltam anyám által vezetett fotónaplót, benne a képeinkkel a húgommal, aki a mai napig nem méltóztatik életjelet adni magáról. Megtaláltam azt a képet is, amely éppen azon a napon készült, amikor ráébredtem az erőmre, s hogy ki is vagyok valójában. Ahogy végigsimítottam a képen, kidudorosáokon futottak át ujjaim, mintha írás lenne a hátulján. Kivettem a képet, s megfordítottam. Az írást elmaszatolták filctollal, mára azonban már fakult rajta, s az elemlámpát alátéve olvasható vált a takart írás. Néha jobb a sötétben tapogatózni, mert a felirat, amit a hátlapon olvastam, örökre beleégett a retinámba.
Drága Jamesem!
Kiköpött te vagy, még az erejét is tőled örökölte. Igen, megtörtént.
HelenCsakhogy az apámat Jacknek hívták. Tündérkeresztapám James, akit sokszor összetévesztettek apámmal, amikor együtt voltunk...