Birdie && Gabriel

Nem érdekelt az se, ahogyan a nevemet kiállította, mert ugyanúgy próbáltam kijutni a házból. Úgy éreztem, mintha forogna velem a világ és nem értettem semmit se. Egyszerűen ez képtelenség, nem lehet igaz, vagy mégis? Ez nem egy vicc? Mi lehet ő? Miként lehet képes jaguár alakot magára ölteni, de ami még ennél is ijesztőbb volt, hogy nem értettem, hogy miként is voltam képes érezni azt, hogy az ő lehet. Persze, erre felé nem szaladgálnak jaguárok, meg nem teremnek csak úgy lakáson belül, de akár lehetett volna valami ártó szándékú is.
Friss levegő könnyedén járja át a lényemet, mély levegőket veszek, ahogyan egyre sietősebbek a lépteim, mert most már semmit se értek. Mi folyik itt? Miről kellene tudnom már réges-régen? Nem volt elég az, hogy kiderült boszorkány vagyok, legalábbis Eleanor segített eerre ráébredni, és azóta is tanít, amikor ideje engedi és amikor én is úgy érzem, hogy képes vagyok továbbra is elhinni a dolgot, hinni benne és tényleg akarom ezt. Nem szeretnék senkinek se ártani, ahhoz pedig meg kell tanulnom a bennem lakozó erőt uralni. Nem könnyű, sőt, pokolian nehéz. Nehezebb, mint amikor az 1x1 tanultunk elsőben.
Miért is lennék képes végig menni egy kerten, hogy eljussak a járdára és messzire sétáljak? Nem, nekem meg kell botlanom egy fűcsomóban és olyan szerencsétlenül elesni, hogy ne is bírjak a lábamra állni. Arra meg végképpen nem számítottam, hogy utánam fog rohanni Gabriel, de arra meg főként nem, hogy ennyire alulöltözve. Még kész szerencse, hogy az első megnyilvánulásomra megállt, mert az is biztos, hogy nem tudtam volna hirtelen megszólalni már. Nem vagyok én leskelődős, de attól még fából se, vagy éppen kőből, aki nem érezne semmit se. Hirtelen akaratlanul is végigmértem és kicsit talán le is fagytam annak köszönhetően, hogy teljesen mezítelenül állt pár lépésre tőlem. Zavaromban végül sietve fordítottam el a fejemet, ami nem teljesen segített, hiszen akaratlanul is többször abba az irányba pillantottam, de megszólalni nem bírtam volna, hogy takarja már el magát. Igen, azt hiszem, hogy rövidzárlatot kaptam a látványnak köszönhetően.
Igyekszem rendezni a gondolataimat, nem túlzottan figyelni őt, végig mérni és elveszni a látványban, de mielőtt megtalálnám legalább a hangomat megjelenik egy szomszéd. Sietve kapom a fejemet abba az irányba, ami már biztosan olyan vörös lehet, mint a tulipánok színe, vagy éppen a ráké. Remek, már csak ez hiányzott fülig piruljak el a kialakult helyzetnek köszönhetően.
Hamarosan pedig eltakarja a legbecsesebb testrészét, de még előtte azért sikerül újra lefagynom arra, amit mond indoknak a szomszédnak. Ez most komoly? Tényleg ennél jobbat nem mondhatott volna? Ha annyira elvadult volna, akkor abból csak hallottak volna valamit a szomszédok, nem? Ha erre megjelent egy pár és még ki tudja mennyi szempár a közelben lévő házaknál…
- Nem tudok lábra állni, Gabriel. – szólalok meg alig hallhatóan, miközben remélem, hogy azért nem lettem tényleg annyira vörös, mint a pipacsok, mert ha igen, akkor szép lesz. Legalább nem csak én voltam zavarban, hanem ő is. – Szóval jól jönne egy kis segítség, ha nem túl nagy kérés. – pillantok rá kérlelően, mert ha itt hagy, akkor nem tudom, hogy miként jutok el bármerre is. Az se érdekelt, ha előbb bement a lakásba legalább valamit magára kapni alulról és utána jött csak vissza hozzám, de ha kellett akkor odaadtam neki a pulcsimat. Azt is elölről magára tudja rakni és akkor maximum a fenekét csodálhatja meg a világ, amit szerintem egyetlen egy nő nemű se bánna meg. Amint pedig végre bementünk a házba, akkor pár pillanat erejéig még hallgattam.
- Sajnálom, hogy úgy elrohantam. Én csak megijedtem… - vallom be, de közben nem nézek rá, lesütöm a szemeimet és próbálom a lábamat nem túlzottan mozgatni, míg végül elkezdem lehámozni róla a zoknit is, hogy megnézzem mekkora a kár, de vélhetően ez is hamar helyre fog jönni, hiszen a vámpírvér még ott van a szervezetembe. Kész szerencse, hogy nem a nyakamat törtem ki. – Mi vagy? Mi ez az egész? – pillantottam rá kérdőn, miközben a hangom szelíden csendült. Ha ott ült mellettem, akkor ha engedte megfogtam a kezét, az aprócska kezem elveszett az ő nagy tenyerében, de talán ezzel a gesztussal is azt akartam kifejezni, hogy nem fogok eltűnni, hogy itt vagyok és szeretném tudni, érteni a történéseket.

Vannak dolgok az életben, amik másképp történnek, hiába gondoltuk, vagy terveztük, vagy reméltük, hogy mégsem úgy fog történni, vagy még sem az lesz, reménykedünk, mindhiába. Miután tényleg jót játszottam Edgárral, én próbáltam nyitni Birdie felé. De az elutasítás és rémület szaga érződött csak felőle, tágra nyílt pupillákkal pillantottam utána, levegőt sem vettem, elment mellettem, hallottam, hogy motyog. Rosszul fogadta! Tudtam! éreztem, sosem akartam megmutatni neki ezt az oldalamat, sőt! Nem is akartam ,hogy rájöjjön! Titokban akartam tartani előtte, amíg lehetett volna! De én? Csak egy elcseszett nyomorult váltó vagyok, akit még az apja is megtagadott, megvert! Ő? Legalább nem kezd el verni! Ha tudná, hogy egy újjal sem tudnék hozzá érni, nem tudnám bántani, sőt még csak megharapni sem, előbb tennék kárt magamban, mint benne, mert kedvelem őt, és pont emiatt fáj az elutasítása. Vajon… tudnak az állatok sírni? Persze, hogy tudnak! Majd szétszakadok belül, ideges vagyok, zaklatott és egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyi volt, vagy…hé!? Hova megy?! Nem hagyhatja el a házat! A riasztó azonnal bekapcsol ahogy kilép, mert amikor bejöttünk én mindent ellenőriztem, hamarosan fülsiketítő vijjogás hallatszik, érzékeny füleimnek, ez meglehetősen irritáló hang.
~BIRDIEEEEEE!!!!~
Üvöltöm bele a visongással terhes levegőbe, hiszen odakint nincs biztonságban. Maradnék még ebbe az alakomban, ez megnyugtató, jól érzem magam benne, de… nem lehet, mert a rendőrség perceken belül kint lesz. Edgár beiszkolt a szobámba és hangosan veszekszik a vészjelzővel. Én roham léptekben vágtatok le Birdie után a földszintre és látom, hogy nyitva az ajtó, utána sietek, még továbbra is motyog. Az ajtóban megállok, és kényszerítem magam, hogy átváltozzak, hogy…kikapcsoljam a riasztót. Zihálva ütöm be a semlegesítő kódot, és leemelem az egyik kezemet a fülemről. A testem még hullámzik, mintha képtelen lennék megmaradni az emberi alakomban, hiába, menekülni akarok, mert fáj az elutasítás. Egy olyan nőtől, akit a hibrid testvére megtámadott, fojtogatott, aki mindent látott, fél tőlem!
- Birdihhiiiie! – lehelem zihálva, az arcomat meg törlöm, vizes vagyok hiszen korábban fürödtem, és valami enyhén sós ízt is éreztem a szám környékén.
Nagyot szippantottam a levegőből, és kihúztam magam, úgy léptem utána , már kint volt a feljárón, majdnem kiért az utcára, de elesett. Ösztönösen rohantam utána, hogy a sikoly után segítsek rajta, de megtorpantam amikor rám rivallt, leeresztettem a vállaimat, és magam elé pillantottam, mint egy rossz gyerek, kerültem a pillantását. Az ajkamat rágcsáltam belülről, a kezem többször elernyedt, hol ökölbe zártam, hol kitártam, az elbájolt nyakláncomat markoltam, felületesen vettem a levegőt, rosszul leszek! A nagy nyomozó, mindjárt pánikrohamot kap, kicsinek éreztem magam és egyedülinek, magányosnak. A számon át kapkodtam a levegőt és kinyújtottam a kezem Birdie felé, majd leeresztettem és elpillantottam a válla felett a járdára.
Ha képes lennék nevetni, most megtenném. Vajon melyikünknek van szüksége jobban a segítségre?
Ostorcsapásként fájt a parancsa és nem mozogtam, noha kicsit inogtam, merjek neki ellentmondani? Mindjárt kijönnek a szomszédok és kérdezősködni kezdenek, de nem érdekelt, zsibbadt voltam és üres.
- Ha… ha… ha… - tátogtam, mint egy partra vetett hal, egy magatehetetlen, kétségbeesett barom; vettem egy nagy levegőt, és próbáltam rendezni a légzésemet, a tenyerembe temettem az arcomat, és úgy vettem néhány mély lélegzetet.
~Csak gondolj valami jóra, valami pozitív dologra! Életem első átváltozása, életem legfinomabb csokoládés kelyhe, életem legjobb sütése és főzése, az első nyári nap, amikor szörföltem! Nyuuuuugodj meg! Gabriel! Nyuuuuugooodj meg!~
Szűkölve nyögtem fel, halkan elvégre nem kell félnem, vagyok, aki vagyok! Ezt a boszorkány segítőm is megmondta. Sokkal jobb és tisztább vagyok bárki másnál! Senki sem tehettem volna meg velem azt, amit, mert nem érdemeltem meg, nem vagyok egy olcsó kis szaros, ahogy apám mondta. A hajamba túrtam és biccentettem.
Mi folyik itt, Gabriel? Minden rendben? – jelent meg Mr. Steele a szomszédban, a kezében egy puskával, majd szájtátva pillantott rám és a földön elterül Birdiere.
- Öh… mi csak… kicsit eldurvult az éjszakánk, szerepjáték, tudja hogy megy ez! – kiáltottam vissza.
- Szivem mi tör… - de Mr. Steele már takarta is el a felesége szemeit, mire észrevéve magam, az egyik kezemmel a becsületem kezdtem takarni. Kezdett egyre forróbbá válni a helyzet, láttam ahogy a Steele házaspár visszamegy a házába, ettől függetlenül tudtam, hogy vagy tíz szempár figyel még minket az ablakaik mögül.
- Nézd… őh… nem mennénk….nem mehetnénk…. vissza? Ott… könnyebb volna meg…- csuklottam, a stressz! Rég nem voltam ekkora érzelmi csődtömeg. Rég nem éreztem ekkora félelmet és megaláztatást, elutasítást. Megbeszéljük, megkérem, hogy felejtsük el egymást, ne okozzunk nagyobb bánatot egymásnak, még ennél is jobban, és minden rendben lesz, nem igaz? De! Jó nekem így, barátok nélkül, egyedül. Elvégre a jaguárok magányos vadak. Hatalmas területeket járnak be, és sosem állapodnak meg egy helyen. A hangom halk volt, egyáltalán nem volt fenyegető, inkább attól féltem, hogy mikor ütnek meg, akár tettleg, akár szavakkal, hogy: egy mocskos elfajzott korcs vagyok, egy semmirekellő , undorító vadállat, fajtám és az emberiség szégyene! Egy olyan szörny, akit képtelenség szeretni, vagy jó szóval illetni!
Egyébként meg, mintha túl természetesnek vette volna, hogy számomra a boszorkányság ismeretes, bár igazán félelmetes téma. Vagy… lehet, hogy hagynom kellene, hogy elmenjen? Fogni neki egy taxit és megkérni, hogy legalább valami barátnőjénél húzódjon meg, pár napra, csak míg a vámpír vér kiürül a szervezetéből.
Álltam, egy-helyben, az ágyékomat takarva, mint egy rakás szerencsétlenség.

Birdie && Gabriel

Nem értettem, hogy hirtelen mi történik vele, vagy éppen mi ütött belé, így nem csoda, hogy totálisan érthetetlenül álltam az egész előtt.  Meg tanácstalanul néztem a kutyámra is, hogy vajon mi lehet vele, hátha ő valamit tud, mert miért ne? Eléggé úgy tűnt, hogy nagyon is jól megértik egymást, így talán annyira nem volt meglepő, hogy szerettem volna, ha végre valaki beavat az egészbe. Hosszú percek is elteltek, mire útra keltem, hogy megnézzem magamnak, hogy mit művel. Félreértés ne essen, mert nem akartam kilesni azt, hogy miként is zuhanyozik, de volt egy olyan sejtésem, hogy nem éppen olyan dolgot fogok találni a fürdőben, amire csak úgy számítana az ember. Lassan fújtam ki a levegőt, mielőtt még lenyomtam volna a kilincset, hogy beljebb engedjem magamat, magunkat, hiába volt minden szó, hogy ne menjünk be, ahogyan túlzottan a fura zajok se érdekeltek. Egyszerűen csak tudnom kellett, hogy mi folyik itt.
Ami pedig bent fogadott. Hát egyszerre volt vérfagyasztó, mármint úgy igazán, hiszen bestiát se lát mindennap az ember, ugyanakkor csak még nagyobb lett a káosz, mert hirtelen nem is értettem, hogy miként lehetséges ez. Azt hittem már a legtöbb dolgot ismerem a természetfeletti világból, de nem. Nagyon nem ismerem és mennyire is naiv voltam, hogy az életem egyszer talán igazán helyre jöhet. Először kiderül, hogy mégis csak örököltem a szüleimtől egy kis képességet, csak túlzottan későn mutatkozott meg, most pedig itt van az, hogy Gabe-ból valahogyan egy jaguár lett.
Normális emberek sikítva menekülnének, de én még se tettem, legalábbis ekkor még nem. Inkább csak óvatosan próbáltam közelébe kerülni, hogy tényleg elhiggyem azt, hogy nem csak a képzeletem szüleménye ez az egész. A kezem megremegett, ahogyan felé nyúltam, hogy megérintsem, mert még mindig nem voltam abban biztos, hogy jó ötlet, hiszen ki tudja, hogy mennyire is van ilyenkor tudatánál és mennyire az állati érzések, ösztönök vezérelik őt. Azt meg én se tudtam, hogy pontosan honnan is érzem, hogy ez tényleg ő, viszont amikor egyszer csak megmoccant és kifejezte nem tetszését és még mellé ki is ugrott a zuhanyzóból, akkor ijedten rezdültem össze. Én se vagyok annyira bátor, mint amilyennek mindig mutatom magam. Pár perc erejéig még őt figyeltem, viszont a félelem egyre inkább végigkúszott a gerincem vonalán, így mielőtt esélye lett volna arra, hogy visszamásszon a közelembe sietve pattantam fel teljesen elázva a víznek köszönhetően, de még ez se érdekelt, Egyszerűen csak sietőt léptekkel hagytam magam mögött a fürdőt, az ajtót nem csuktam be magam mögött.
Remegő kézzel túrtam elázott szőke fürtjeim közé, miközben az orrom előtt motyogtam, hogy ez nem lehet igaz, ez csak tuti valami abszurd vicce az életnek. Az meg nem volt kérdés, hogy Gabriel a frászt hozta rám a viselkedésével és esélyt se akartam adni arra, hogy esetleg belőlem legyen a vacsora. Sietős léptekkel haladtam a kijárat felé, miközben a lábam nyoma mindenhol ott maradt szinte a szőnyegeken, vagy éppen a padlón, hiszen tényleg csöpögött belőlem is a víz.
- Ez tuti csak valami vicc és valójában csak álmodom ezt az egészet. – mondtam motyogva, ahogyan talán eljutottam végre legalább a teraszig. Sietve indultam meg lefelé ebben az esetben a lépcsőn, ha pedig követett, akár állat alakban, akár már emberi alakban, akkor se álltam meg egészen addig, amíg orra nem buktam valamiben a fűben. Egy kisebb Ouch és sikoly kiszaladt ajkaimon, miközben próbáltam lábra állni, csak nem éppen ment, hiszen baromira lüktetett a bokám és fájt is, mintha eltörtem volna, vagy legalábbis tuti megzúztam.
- Ne gyere közelebb! - szólaltam meg sietve, ha közelíteni próbált volna. – Mia franc volt ez? A frászt hozod rám Gabriel! Mi a manó vagy? Honnan tudtam, hogy az a jaguár te lehetsz? – kérdeztem kicsit remegő hanggal, miközben próbáltam ismét talpra vergődni, hogy valamerre elfussak, de helyette inkább megint csak fenékre ültem, hiszen nem bírtam ráállni a sérült lábamra. Hiába éreztem, hogy nem akar nekem ártani, akkor is megijedten, nem is kicsit.

|| Bocsi, hogy kicsit áthúztam a reagod végét, de Birdie azért annyira nem bátor, hogy azok után ott maradjon.

Nem érdekelt, hogy totálisan hülyének néznek, hogy nagyon szarul éreztem magam, na jó ez igen, mert így nem voltam ura az érzelmeimnek, évek óta könnyedén uralom a bestia oldalam, és nem most kellene elbénáznom ezt az egészet, nem úgy, hogy odaát egy boszorkány van, nem érdekel az sem ha kezdő. Nem ismerem, még ha nincs is tisztában a képességeivel, attól még rabigába hajthat, könnyedén.
Átváltoztam, tudtam, mert más perspektívából láttam a világot.
~Nyugodj le! Nyugodj meg!~
De nem ment olyan könnyedén. Nem akartam újra kiszolgáltatott lenni, más hatalmától függeni, elég volt az gyermekkoromban az apám akaratától és veréseitől élve élnem.
~Nyugodj meg, ő nem az apád, ő nem fog megverni, nem minden ember olyan mint ő!~
A szemeimet becsuktam, hogy ne is lássam hirtelen Birdiet.
A nagy zsaru fél egy boszorkány csemetétől, szép! Sok minden múlott ezen a mai estén, és nem is sejtettem, hogy mekkora csávába kerülhetek. Fáradt voltam, egy kiadós alvás rám fért volna, Birdire is mert szerintem neki is tropára voltak menve az idegei, tekintve, hogy szétkapták a torkát. Erre én?! Még teszek erre egy lapáttal,hogy átváltozom, mert bénázom, és félek, igen… bassza meg félek! Fújtattam, ez pedig egy jaguárnál olyan mintha épp gőzkályhát engedtem volna ki a tüdőmből, hangosabb voltam mint egy ember.
~Persze, hogy jól vagyok, épp most változtam át! ~
A kérdése hallatán értetlenül voltam fel az egyik szemöldökömet és bosszúsan szusszantottam fel, nem hiszem el, hogy egyáltalán bemerte tenni a lábát a fürdőbe! És ha meztelen vagyok?! Megáll az eszem! Na jó, annak jobban örültem volna. Edgar hangját hallom, ahogy bekopog a tappancsaival és körbe szimatol.  Eközben elem térdel Birdie és egyre vizesebb lesz a ruhája, hát állat vagyok nem?! Megbámulhatom! Meg is teszem! Mindemellett tátva van a szám a hatalmas szemfogaim amik egyébként szép fehérek, kivillannak a pofámból. Be kéne csuknom nem? Illetlenség így tátott szájjal bámulni. Sikított, hallottam, hogy sikított, mielőtt beszállt, én egy helyben ültem, a mancsaim miatt nehézkes lett volna kinyitnom a fürdő kabin ajtót és megráztam a fejem, az előttem guggoló nőre majd a szabadságom útját jelentő résre pillantottam.
~Azt már nem! Nem nagy plüss macska vagyok akit csak úgy simogatni lehet! ~
Idegesen remegve morogtam fel és kiugrottam a zuhanyzóból, egészen a plüss szőnyegig ott megálltam és lelapított fülekkel pillantottam a zuhanyban ázó Birdiere.  Edgar ugatására lettem figyelmes, a hátam mögül jött, így odakaptam a fejem és az ajtó résében ácsorgó ebre emeltem a pillantásomat, megfordultam, és megráztam a vizes bundámat, szana-szét szálltak a vízcseppek. Csurom víz lett a berendezés, még szerencse, hogy a plafont is márvánnyal csempéztette le az előző tulaj.
Miután megráztam magam, Edgarra pillantottam és lefeküdtem a szőnyegre, addigra a kutya beslisszolt közém és a zuhanyzó közé. Ott állt Birdie előtt, és boldogan csaholva riszálta nekem a fenekét.
Imád ez a kis vakarcs, tudtam! Bárcsak inkább valami kutya alakot vettem volna fel! Az sokkal praktikusabb lett volna, a kis haverom szempontjából.
Végül játékosan visszamorogtam, és eltátottam a számat, mire Edgar nekem rontott, a földön fekve játszottunk, ki tudja, hogy mennyi ideig. De a kis mopsz hamar kifulladt, így elengedtem és a földön fekve pillantottam fel Birdie irányába. Nagyokat pislogtam, óvatos voltam. Nyújtózkodtam, jobban éreztem magam egy kis önfeledt játéktól, amellyel lehet, hogy a frászt hoztuk Birdiere a méretkülönbségek miatt, de sosem bántottam volna a kutyáját.
Bárcsak tudnék vele beszélni! Bárcsak…értené, hogy mennyire fontos ez most nekem, hogy… bármelyik pillanatban kiborulhatok még ennél is jobban és menekülőre fogom, kimenekülök a házból.
Fölegyenesedtem, négy lábon álltam, majd leültem, megint felálltam és tettem két lépést előre.
Óvatosan pillantottam végig az alakján, tudtam ,hogy egy boszorkánynak nincs szüksége fegyverekre, hogy ártson.
De még mindig eltudom kapni a torkát és ártalmatlanítani, ha valami rosszat akarna tenni velem.
Ha felém mozdult Birdie, akkor én visszaléptem egy lépést, afféle macskaegér játékot játszottunk, én léptem előre ha ő nem moccant, ha mégis akkor vissza egyet, bizonytalan voltam.
Amikor végre elértem a közelébe, végig szaglásztam a lábait, hatalmas bajuszkáim a lábait csiklandozhatták, végig fel a bokákon, térdeken a combokon, illetlen módon túl hosszan az ölénél is, igen is vonzó volt az illata, a testének minden négyzet-centimétere, a zavartságának az illatát is éreztem egyre inkább. Az oldalán és a keblein is átszimatoltam. A nyaka alatt álltam meg néhány centire, itt kidugtam a nyelvemet is néhány centire, és megnyaltam a torkát, feldoromboltam, finom íze volt. Lassan vissza ereszkedtem négy lábra, hiszen a tappancsaim eddig a zuhanykabin ablakain pihentek. Bármit is mondott nekem, nem tudtam rá válaszolni legfeljebb fejrázásokkal.
A normális kommunikáció boszorkány és familiárisa között csak úgy működne, ha magához láncolt volna.
Biztonságosnak nyilvánítottam Birdiet, nem éreztem felőle azt a fajta dohos üresség szagot, sötétséget, amit a sötét boszorkák használnak, az övé… orchidea, jázmin és friss élet szagú volt, olyan finom ami miatt feldoromboltam, és a hatalmas busa fejemet odadörgöltem a mellkasához, le egészen a hasáig,  itt a pofám mindkét oldalát végig dörgölőztem az oldalának. Megjelöltem, még szép, ez is egyfajta jelölés az állatoknál. Én szagom lesz, és az jó! Hamar száradtam, így már csak néhol voltam vizes, ahogy teljes testtel hozzádörgölőztem. Ezzel azt hiszem engedélyt adtam neki is, hogy hozzám érjen. Megböködtem az orrommal az ujjai hegyét és finoman a számba vettem a csuklóját és óvatosan húzni kezdtem őt az ajtó felé, a felé amely az én szobámba vezetett. Megvártam, hogy kinyissa az ajtót , és odabent elengedtem a kezét, de nem mozdultam mellőle, amíg a szoba közepén levő szőnyegig nem értünk.  Itt megtorpantam, és a törölközőm felé pillantottam, talán ha megtöröl bátrabb lesz? Hiszen én vagyok az Gabriel! Halkan mormogva dünnyögtem, magyaráztam neki, hiszen tudtam ,hogy nem érti ,hogy mit szeretnék tőle de mégis valahogy szerettem volna tudatni vele a magam módján, hogy szeretnék megtörölközni, amennyire lehetséges. Lefeküdtem a szőnyegre és elnyúltam rajta, a mancsomat kezdtem tisztogatni, a karmok és a párnák közti részt.
Ha közelebb jött hozzám úgy egy darabig egy helyben maradtam, végül elfeküdtem a szőnyegemen. Próbálkoztam, hiszen ismertem már őt nem csinálna semmi rosszat velem? Ugye? Azért… a feszültségem nem múlt olyan gyorsan. Idegesen csapkodtam a farkammal, de már nem kutattam menekülési lehetőség után.

Birdie && Gabriel

Fogalmam sem volt, hogy mi baja lett. Elkerekedett szemekkel néztem őt, mert olyan volt, mint egy megőrült pók, aki le-föl futkos a falon, csak ő éppen a szobában sétált le-föl, mint egy mérgezett egér. Tényleg nem tudtam hova tenni ezt az egészet, hogy mi a manó folyik itt, ahogyan azt se, hogy pontosan mi váltotta ki belőle. Ennyire felzaklatta volna, amit mondtam volna? Szóval tényleg átváltozott? Pont nem érdekelt már a rum, amiért el kellene mennie. Nem akartam egyedül maradni, mert mi van akkor, ha annak a vámpírnak vannak csatlósai? Nem akarok se halott lenni, se élőhalott, mármint olyan, mint Drakula. Halott, de mégis élvezi, vagy mi is volt a film címe. Nem csábított a vámpírélet, csöppet se.
Az érintése jól esik, de ennek ellenére se értem, hogy mi ütött belé és miért akadt ki ennyire, de legalább én ennek ellenére is kezdtem megnyugodni, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy hamarosan talán még inkább a feje tetejére fog állni az életemet. Főleg azok után, hogy ő nevezett nem rég még boszorkánynak, erre még ezen is fennakad? Komolyan ennyire komoly lenne a sérülése, amiért fejbe kólintottam? Nem, nem hiszem, hiszen abból, ahogyan viselkedik és mozgatja a korábban sérült kezét eléggé könnyű rájönnöm arra, hogy semmi baja sincsen már. Ergo nem lehet egyszerű ember, mert ha az lenne, akkor kb. ordibálna a fájdalomtól ilyen mozdulatok után. Úgy nézem őt, mint aki éppen az elmeállapotát vizsgálja, vagy hirtelen tényleg nem tudja, hogy hova is kellene pakolnia ezt az egész helyzetet.
Nem kerülte el a figyelmemet az se, hogy miként fehéredett le, mint aki mindjárt össze esik, vagy éppen a fallal akar egybeolvadni. Meglepetten túrtam a hajamba, mintha csak hirtelen a szőke fürtök zavarnának és idegesítenének. Nem értettem semmit se és már éppen szóra nyitottam volna a számat, amikor úgy döntött, hogy egyszerűen csak kisétál.
- Öhmm oké… - csak ennyit motyogtam az orrom alatt, miközben figyeltem azt, ahogyan eltűnik Gabriel sziluettje. Érthetetlenül néztem a kutyámra, aki pontosan olyan értelmes fejet vághatott, mint én, majd pedig eldőltem az ágyon.
- Te érted, hogy mi baja van? Vagy mi folyik itt? – kérdeztem meg kíváncsian, de persze választ nem vártam rá ténylegesen. Csak egy aprót sóhajtottam és megvakargattam a füle tövét, miután feljött utánam az ágyra és félig rajtam telepedett le. Hallottam, hogy nem ment ki, hanem inkább a fürdőben kötött ki. A zuhanyzás jellegzetes hangját még én is képes vagyok hallani. Ismét egy aprót sóhajtottam és egyre inkább azon törtem a fejemet, hogy mégis mi váltotta ki ezt nála, viszont egészen addig, míg a szőrmók úgy nem döntött, hogy inkább elkezdi kapargatni az ajtót, ami a fürdőbe vezet és meg nem hallottam azt a fojtott és fura hangot meg se mozdultam, de onnantól kezdve nem volt megállás.
Nesztelenül sétáltam az ajtóhoz és hallgatózni kezdtem, akár illik akár nem, de végül úgy döntöttem, hogy nem érdekel mit találok bent, akkor is be fogok menni. A kutyámat arrébb tessékeltem, majd pedig is osontam. A gőz mindent beborított, de most még ez se érdekelt.
- Gabe? Itt vagy? – kérdeztem meg remegő hanggal, hiszen nem láttam sehol se őt, de aztán megláttam valami fekete ízét sokkal lejjebb. A szívem hevesebben dobogott és egy részem azt súgta, hogy ő lesz az, de akkor se értettem, hogy miként lehetséges ez. – Jól vagy? – tettem fel egy újabb kérdést óvatosan, miközben egyre közelebb sétáltam, amikor viszont megláttam a jaguárt, akkor úgy kellett az ajkaim elé kapni a kezemet, hogy ne sikítsak fel túl hangosan. Nagyon nyeltem és próbáltam a megértéseimre hagyatkozni, hiszen az is igaznak bizonyult, hogy boszorkány vagyok, akkor az miért ne lehetne, hogy ez tényleg ő és pontosan olyan, mint amilyet láttam mielőtt beájultam volna a lakásomban.
- Én… én… nem értek semmit se. Ez mégis hogyan? És ne kezdje el morogni, mert tudom, hogy te vagy az! – pontosan úgy adtam elő, mintha 100% biztos lennék az állításomban, pedig nem voltam, végül ha volt még hely, akkor bemásztam én is a kabinba, vagy legalábbis csináltam annyi helyet, hogy beférjek én is. Totálisan elmentek nekem is otthonról, ebben biztos vagyok. Ez mozdulat és tuti nekem annyi, csak egy rossz mozdulat, de még se érdekelt, inkább csak leguggoltam hozzá, vagy ültem, attól függ, hogy mennyi helyet sikerült szereznem. Majd remegő kézzel nyúltam felé. – Nem akarlak bántani… - mondtam szinte remegve, majd ha hagyta, akkor óvatosan megérintettem őt. Pár másodpercig meg se mozdítottam a kezemet, majd végül óvatosan elkezdtem simogatni őt, már ha egyáltalán hagyta. – Mégis hogyan? Én okoztam ezt? – kérdeztem meg óvatosan, hiszen sok mindennek elmondható vagyok, de annak nem, hogy rosszat akarnék bárkinek is okozni. Nem értettem, hogy mégis mi folyik itt vagy miért nem rohanok el, hanem miért érzem azt, hogy én segíthetnék neki, segíthetek megnyugtatni és még ki tudja mi… Az se érdekelt, hogy közben egyre vizesebb lettem és szép lassan hozzám tapadt a ruhám is. Szeretnék segíteni, de egyszerűen nem tudom miként tegyem, inkább csak hallgatok az ösztöneimre.

Kezdett számomra is abszurd fordulatokat venni a mai beszélgetésünk, ő is kiakadt azon, hogy vámpírvérrel etettem meg, én pedig azon, hogy még mindig ezen lovagol. Tenné másért, épp ott azon az ágyon, mondjuk velem.
Megráztam a fejem. - Már megbocsáss, de biztos vagyok benne, hogy ha ne adj isten megtörténne, akkor képes vagyok megvédeni magam tőled. - morrantam sértetten. - de nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy nem fogom hagyni hogy bajod essen.
Ám a következő szavain, az aggodalmán meglepődtem, igaza van, ebbe tényleg nem gondoltam bele.
- De meghallhattál volna! Nem értünk volna olyan hamar a kórházba! - szegezem neki az újabb aduászomat sértődötten, mert ezekszerint az én hibám, az, hogy segíteni akartam neki?!
Zaklatottan túrok a hajamba és teszek pár lépés oda vissza, az ágy előtt, mit kéne tennem? Mit mondhatnék? Gyere ülj le az ágyba én helyet foglalok a fotelben és majd jegyzetelek, mondd el a problémád, hátha rájövünk közösen? Mit kellene tennem? Egyszerűen nem tudtam, hogy mi a helyes megoldás, mert még sosem csináltam ilyet, hogy úgy akarjak valaki közelében maradni, hogy abból nem szex lesz végül. Miért nem akartam szexet? Mert érdekes volt az a kapocs féleség, amit éreztem a közelében, viharos volt az első pár találkozásunk a nővére kapcsán az őrsön, ezért mivel bajos családból származott, nem tekintettem potenciális nőnek, meg sokkal fiatalabb is volt még akkor, hozzám képes pedig még most is az. Főztem neki kakaót, pipa. Itt vagyok vele, pipa. Veszekszünk, ez nem jó. Mit kéne tennem? Össze voltam zavarodva. A következő kérdése ismét meglepett. Istenem, ezért nem beszélgetek nőkkel, összezavarnak és képtelen vagyok eldönteni ,hogy mi lenne helyes. Hogy kellene normálisan viselkedni? Ha szomorú voltam, otthon befekhettem a nagynéném mellé, vagy a nagybátyámhoz. De… végül is Birdie egy vadidegen nem? Nem olyan közeli barát, egyetlen közeli haveromnak sem mondtam el, hogy mi vagyok szabadidőmben, amikor épp nem rendőrködöm.
Ez nem olyan, hogy héé haver, gyere már ki a kertbe, mi a kedvenc állatod? Ló? Jó átváltozom és megmutatom, rendben, de ne lőjj már le légy szíves. Francokat.
- Igen-nem, igen… - megráztam a fejem, és vettem egy nagy levegőt. Egyik kérdésre sem válaszoltam és most kicsit összekuszálódott bennem minden, a bennem dúló viharok miatt.
- 'sszem. - mellette maradok vagy mi, ha ezt akarja. - Nem, egyáltalán nem szoktam rumot tenni bele. De… ha akarod… csak nem tartok itthon, viszont akkor el kell mennem itthonról. - már fordultam is sarkon, kellett egy kis friss levegőt szívnom, mert komolyan kezdett leterhelni az, hogy visszafogottan, emberien kell viselkednem vele.
Ő egy érintést, egy simulást félreértene, holott számomra ez lenne a legtermészetesebb dolog, megnyugtatna, őt felzaklatná, és félre értené, egészen biztos, hogy félreértené. Ezért az érintés vágyamat mindig szexben éltem ki, ott mindig igénylik az érintést, akkor szabad.
Csak simogatni! Ezt kántáltam magamban, amikor a tenyerem a hátára csúszott, és bevált, a csak simán simogatástól éreztem, hogy egy kicsit kezd megnyugodni.
Nem tudtam válaszolni a kérdésére, magam sem tudtam, hogy minek félnék a farkas alakjától? Onnan csak egy lépés választaná el hogy hibriddé váljon, és azért azok kemény ellenfelek. A farkasokkal, mármint a vérfarkasokkal, lehetetlenség volt kommunikálnom, mert azok a saját falka tagjaikkal beszéltek, a váltó nem tartozott közéjük.
Ellökne magától? A magánytól tartottam volna? Szerintem igen.
Fénypislákolás a rendelőben…? Azt hittem, hogy áram kimaradás, de ez megmagyarázza azt, hogy felállt a tarkómon a pihe, és azt is, hogy miért állt fel a szőr a tarkómon akkor is, amikor hátulról fejbe talált valami.
~Egy-kez-dő-bo-szor-kány-van-a-há-zam-ban?! Egykezdőboszorkányvanaházamban?!~
A légzésem felgyorsult, a pulzusom az egeket verdeste, már a sztratoszférában járt! Szorított a mellkasom.
Jhóóó, hogy nem én voltam az első aki arról beszélt, hogy mi a baja…jhaaaj, de jhóó! Én? Hogy micsoda?! Én jövök?! A hajamba túrtam, és megnyúlt az arcom. Egy boszorkáány?! Tényleg azért lett a barátom, hogy aztán a familiárisává tegyen az akaratom ellenére?! De ha tényleg nem tudja, hogy én mi vagyok, akkor honnan tudhatná, hogy mik az alakváltók? Egy gyakorlott boszorkány ezt észre venné, hogy valaki alakváltó. Most már egyértelmű volt, hogy tud valamit rólam, megsejtett, és nem tudom beadni neki ,hogy csak azért látott valamit félre, mert a közelgő ájulást miatt beképzelte, hogy én átváltozom.
Szerintem lesápadtam, mint a folyosó fehérre mázolt fala, vagy még annál is sápadtabb lehettem, de kellett egy kis távolság. Semmi sem rémített meg annyira, minthogy fogságba essek. Tudtam, hogy nincsenek csak fehér boszorkányok a feketék pedig nincsenek tekintettel semmire, a sötét energiákat használják, ellenben a fehérekkel. Mi Birdie?
- Én… mindjárt jövök. - pillantottam futtában az újra kibomlott hajára, és a barátságos arcára, meg a nagy kék szemeibe. - a garázsban az előző tulaj talán hagyott rumot, mármint a megmaradt cuccait oda pakoltam ki, talán ott vannak még… - az utolsó pár szót, már a folyosóról vakkantottam visszafelé, a szobámba tartottam, a fürdőbe, ennél hülyébb én sem lehettem volna, a szobámból kerültem be a fürdőbe, nem pedig a folyosóról. Az rövidebb lett volna.
Fürdenem kellett, az mindig segített lenyugodni, idegesen remegett a lábam, és a karjaim, nem tudtam, hogy mitévő legyek. Életem legdurvább baklövéseit követtem el eddig. Egy vámpírt csaltam a legjobb barátom hoz, vagyis ahhoz a személyhez, akit leginkább barátnak tudnék nevezni, és akkor…nem elég , hogy elvileg képes lett volna megmenteni magát, még tálcán is kínálom magam neki.
Mi nyugtatna meg most leginkább? Hogy átváltozom, vagy fürdök? Mindkettő! De nem tehettem meg egyiket sem, illetve az egyiket igen.A zuhanykabinhoz sétáltam és gyorsan ledobáltam magamról a ruháimat, forróra állítottam a zuhanyt, mert utáltam a hideget, egyébként is melegebb volt a testem hőmérséklete az átlag emberekénél.
Jó ideje csak folyott rám a forró víz, néha tompa puffanás hallatszott, ahogy az ökleim találkoztak a márvánnyal. A homlokom a márványnak támasztottam, és körül fogtam a karjaimmal a fejem, így a könyökeim is a falnak támaszkodtak. Ám az ütés után az ujjperceimen lefolydogáló vért néztem, ami hamarosan meg is állt, és a sérülés is összezáródott.
- Jó, hogy nem mértek testhőt! Jó… hogy erről eltereltem a figyelmet. -a zuhanykabint elöntötte a pára, át sem lehetett látni rajta. A forróvíz függönyében, immár habmentes fejjel ácsorogtam továbbra is.
- Minden rendben…nem fogsz átváltozni! Nem úgy, hogy egy boszorkány van a szomszédodban! Szedd össze magad!- nem úgy, hogy nem vagyok tisztában az érzelmeimmel, kölyök voltam legutoljára amikor így összevoltam zavarodva. Megráztam a fejem és hozzásimultam a márványhoz, az ujjbegyeimmel doboltam a falon, aztán egy elnyújtott morgás hagyta el a torkom, a következő pillanatban pedig kétségbeesett búgás hagyta el a torkomat. Így, ebben a formában már kisebb volt a kabin, bár huszan elfértünk még volna mellettem, emberi alakban. Csak egy kicsit vagyunk nagyobbak mint a normális állatok. A pára eltakart, nem voltam képes lenyugodni, szaggatottan vettem a levegőt és elnyúlva feküdtem a földön a vízsugár alatt. Itt biztonságban vagyok a gőzben. Végül is csak Edgar akar bejönni az ajtón, hallottam a kaparászását az ajtóban.
Kérlek ne gyere be!

Birdie && Gabriel

Meglepetten pislogtam, amikor ingerültebben reagált a szavaimra. Komolyan, még ő az ingerült? Szerintem nem őt támadták meg a saját lakásában, nem belőle lett majdnem vacsora, majd vitték el onnan, ahol jó ideje lakik, hogy egy város szélén lévő - igazán mesébe illő házba – vigyék el. Tényleg magával ragadó volt ez a ház, legalábbis az, amit láttam belőle, ahogyan hálás voltam azért is, hogy megmentette az életemet, még ha nem is értettem azzal egyet, hogy miként tette meg. Valahogy nem igazán nyugtatott meg az a tudat, hogy vámpír vér csörgedezik az ereimben. Nem akarok vámpírrá válni, már csak az kellene… Egy szörnyeteg lennék, aki embereket öl, vagy éppen csak le kellene mondanom egy újabb álmomról, nem lehetnék orvos, vagyis jó darabig nem, ahogyan többé esélyem se lenne arra, hogy egyszer talán családom legyen. Lehet, hogy egyszer már elveszítettem az esélyt arra, hogy családról szóló álmaim megvalósuljanak, de titkon még mindig reménykedtem abban, hogy egyszer majd szerencsém lehet… Még akkor is, ha ezt sose vallottam volna be senkinek se, hiszen talán túl gyermeki álom volt, vagy csak furán néznének rám az emberek, hiszen a világ nem éppen a jóságáról híres.
- Fenyegetőzöm? A te életed múlik egy hajszálon?! Nem!! – vágtam képébe kissé dühösen és még a kutyám is szinte bevackolta magát az egyik bútordarab alá, mintha csak menedéket keresne a kitörni készülő vihar elől. – Másrészt meg honnan tudjam mi lesz? Voltál már valaha vámpír? Változott már bárki át a közeledben?! Fogadjunk, hogy nem, így fogalmad sincs arról, hogy egy friss vámpír mennyire veszélyes tud lenni és mennyi szörnyűségre képes… - csuklott el a hangom és még a hideg is kirázott. Nem csoda, hogy nem akartam azzá válni, hogy szinte menekültem volna ettől a dologtól. Nem lehetek az, és még ha tudtam is, hogy itt nagyobb biztonságban lehetek, mint a belvárosban, akkor se voltam nyugodt. Nem fogok tudni meglenni egy helyben, pedig muszáj lesz. Nem lenne célszerű meghalni pont most… - Mellettem maradsz végig? – pillantottam rá kérdőn és reménykedően. Még ha nem is volt éppen viharmentes ez a téma, attól még szükségem volt rá. Önzőség lenne? Nem kizárt, de ő toppant be ismét az életembe, én pedig jelenleg nem álltam készen arra, hogy engedjem neki azt, hogy kisétáljon belőle. Több ok miatt se, olyan okok miatt se, amiket még talán magamnak se lennék képes bevallani…
- Rumot raktál bele, vagy mit szokás? – kérdeztem meg már kicsit enyhébben. Azt hiszem, hogy a kakaó is jó lesz, de a kettő együtt valahogy még jobb lenne. Lehet könnyebben sikerülne lecsillapodni, de hirtelen azt se tudtam, hogy merre áll a fejem, össze- visszakavarogtak a gondolatok a fejemben. Lassan kifújtam a levegőt, majd szőke tincseibe túrtam, mintha csak magamat akarnám megnyugtatni. Menni fog ez is, hiszen egyszer már majdnem meghaltam, természetfelettiek között nőttem fel, ez se lehet rosszabb, nem? Menni fog, mert mennie kell.
Gyengéd érintése pedig még inkább segített abban, hogy higgyek abban, hogy még minden lehet jobb. Egyszerűen csak éljük túl a következő 24 órát és akkor eggyel kevesebb dolog, amiért aggódni kell. Az is haladás már, legalábbis véleményem szerint. Amit viszont ezek után mondott meglepetten pislogtam és könnyedén nevettem el, de ugyanakkor a gyomrom görcsbe is rándult. Nem, nem vagyok különleges, úgy, mint ők. Nem olyan régen még azt se tudtam, hogy boszorkány vagyok és mégis csak örököltem valamit.
- Farkas, én? Ugyan már, szerintem ha az lennék, akkor tudnék róla. Mindig is úgy nőttem fel, hogy rajtam kívül mindenki örökölt valamit és nem hiszem, hogy véletlenül megölnék bárkit is. Ettől tartasz, hogy egyszer bundát növesztenék? – vontam fel meglepetten a szemöldökömet, miközben pislogtam párat. Nem értettem, hogy honnan jött ez neki, vagy miért tart ettől. Szerintem erre eléggé kicsi az esélye, na meg szerintem, ha így is lenne, akkor kisebb bajt tudnék okozni, mint vámpírként. Még a hideg is kiráz utóbbinak a gondolatától.
Reakciója eléggé beszédes volt, hogy valami kényes témába sétálhattam bele. Nem gondoltam volna azt, hogy a kérdésem ilyen hatással lesz rá. Aggódva figyeltem azt, ahogyan hátrál, de én nem mozdultam meg az ágyról. Csak ültem ott és kíváncsian fürkésztem őt. Nem reagáltam semmit se arra, amit mondott, mert felesleges lett volna. Mind a ketten kényes témában tapicskoltunk és már csak az volt a kérdés, hogy melyikünk fog hamarabb beszélni, dalolni. A kérdésére meglepetten pislogtam, majd megrántottam alig láthatóan a vállaimat. Félnem kellene tőle, de még se tudok, mert ha tényleg igaz, amit láttam, akkor veszélyes, de mégis úgy éreztem, hogy képtelen lenne bántani. Mintha én nagyobb veszély lehetnék rá, de nem értettem, hogy mégis miként. Aprót alsó ajkamba haraptam, majd lehúztam a sapkát a fejemről, hogy szőke tincseim ismét teljesen beboríthassanak és a hajam elkezdjen megszáradni.
- Nem olyan régen megtudtam, hogy még én se én vagyok a feketebárány a családban. Tudod mindenki különleges nálunk, de nálam soha semmi se jelentkezett, úgy tartották, hogy én csak egy egyszerű halandó vagyok, de aztán furcsa dolgok történtek és egy nő megmutatta, hogy én okozom azon dolgokat. Mint amikor pislákoltak a fények a rendelőben. A lámpa is azért talált el, mert ügyetlen voltam… Boszorkány vagyok, mint a nagymamám volt. – bukott ki belőlem végül, mert volt egy olyan érzésem, hogy amíg nem beszélek ő se fog. A szememet lesütöttem, mert tudtam jól, hogy mennyire hihetetlennek tűnik az egész. Még én se igazán tudtam elhinni. – Most te jössz! – emeltem végül rá az íriszeimet félénken, mert féltem attól, amit esetleg láthatok benne. Megvetést? Szörnyülködést? Talán még mindig jobb boszorkánynak lenni, a természetgyermekének, mint egy vadállatnak, mármint farkasnak vagy vámpírnak lenni, de azt még mindig nem értetem, hogy mi ő. Miként volt képes arra, amit láttam, vagy éppen miért érzem azt, hogy nem kell tőle tartanom, mert engem nem fog bántani…

Be kell vallanom valamit. A pszichiáterem és a nagynéném volt az aki közel került hozzám, de bezártam, mint a budi ajtó, komolyan. Ritka volt ha én testi kontaktust akartam létesíteni az emberekkel. Bárki más, állatok, négylábútól kezdve szárnyason át, vízi állatok is közelebb álltak hozzám, mint az emberek. Ott egyértelmű volt az,ha az érintéssel jeleztük ha problémánk van mással. Szerencsére, a nagybátyám akiről kiderült később, hogy igen jól viszonyul ahhoz a tényhez, hogy a nevelt gyereke szeret a garázsban együtt aludni kis kölyök jaguár formában a család kutyájával. Ez  világított rá arra a tényre, hogy vannak jó emberek is, akik talán jól fogadják, ha felfedem magam előttük. De mégis… féltem, hogy nem fog az olyan jól elsülni. Attól kezdve a nagybátyámmal lett egy közös titkunk. Bár megkért rá, hogy lehetőleg próbáljak meg ugyan olyan kutyává változni mint ami nekünk van, mert úgy kevésbé leszek feltűnő ha jókedvemben kivágtatnék a kutyánkkal a hátsó kertbe játszani. Miután megtudta a bácsikám a titkom, szorgalmazta, hogy költözzünk el egy farmra. Los Angeles külső területén valahová. Itt sikerült a kertészetét is megalapítania, én pedig annyi állattal lehettem, mint addig még soha! Elmerültem az emlékeim között és jó volt ezekre gondolni, de amikor felnőttem, vagyis elkezdtem közösségi iskolába járni, egy komoly beszélgetésen voltunk túl a bácsikámmal, akit idővel apának szólítottam. Nem változhatok csak át, itthon, senkinek sem beszélhetek arról, hogy mire vagyok képes. Nem mintha annyira akarnék beszélni erről, tudom ,hogy megvernének ugyan úgy mint az apám. Nem akartam újra boksz zsák lenni. Később pedig rossz útra tévedtem, azt hittem ,hogy a verekedéssel kiadhatom magamból azt a fajta dühöt amit éreztem, de nem így történt. A Quanticoba jelentkezve láttam végül a kiutat. Több lehetőségem is volt, bár szerény háttér támogatással rendelkeztem, mégis önerőből harcoltam fel magam oda, ahová most vagyok.
Valami új szelét is éreztem, izgalmasat, olyat amely úgy éreztem, hogy gyökeresen megváltoztatja az életemet. Többre vihetem, többre lehetnék képes? Több embert tudnék megmenteni, és vigyázni rájuk, mert most már nem csak az egyszerű bántalmazások, de a természetfeletti ocsmányságai is érdekeltek, ha azok ellen is tudnék tenni, nem történhetne talán olyan, mint a mai estén, Birdievel.
Szerettem volna azt mondani neki, hogy a vér igen is el fog tűnni, de tudtam, hogy ilyen nem vagy igen nehezen történhet meg, tudtam, hiszen éjszaka az álmomból felriadva még mindig elfog a rémület, hogy nem-e hugyoztam össze magam, mint amikor gyerek voltam, nehéz volt, de kinőttem és leküzdöttem ezt a problémát. De a rémálmok, a verés a menekülés akkor is megmaradt, ha mára inkább én vagyok az aki a rossz fiúkat üldözi. Hozzá értem volna a kezeihez, de nem mertem, hogy legalább megmasszírozzam őket, olyan hidegek voltak.
- Nem megy nem így viselkedni ne haragudj. Ha továbbra is veszélybe lennénk, rám sem ismernél, még ennyire sem. Csak a te biztonságod járna a fejemben. Igen is robot leszek, ha bárki védelméről van szó. -emeltem meg a hangom kissé, nem kiabáltam, csak indulatosabban beszéltem. Fontos volt nekem, hogy megértse, hogy fontos az a számomra, hogy biztonságban legyen.
- Megölsz? Me fogsz enni? Én leszek az első áldozatod? - mordultam rá morcosan. - Ne fenyegetőzz, ha nem gondolod komolyan. Egyébként éppen ezért hoztalak ide, az elkövetkezendő huszonnégy órát idebent fogod tölteni meg a kertemben legfeljebb. - billentettem félre a fejem és határozottan bólintottam, jóváhagyólag a saját szavaimra.
A következő kirohanásnál pedig én olvadtam bele a székbe és ráncoltam a homlokom.
- Mégis mit? Tudom, hogy nehéz, tisztában vagyok vele, ezért hoztam a kakaót, és vagyok itt veled, azt hiszem. - igen, volt valami empátia tréning, vagy stressz kezelés traumatizált esetekben mi a teendő, részt is vettem rajta, de sosem én voltam az aki ottmaradt, pontosabban, úgy maradtam csak, ha a szexkezelésre volt szüksége az illetőnek, tudjátok, a szex jó feszültség levezető és egy jó kis adrenalin bomba után igazán hatásos.
Az ágyon fekve simogatni kezdtem, a kezem a hátán járt fel és alá, lassan, módszeresen.
- Azt tudom, hogy van egy hibrid testvéred, nyugtass meg, hogy tisztában vagy azzal, hogy mekkora kockázatot vállalsz orvos tanoncként, a farkas gének aktiválását tekintve… - dörmögtem, és beleszippantottam a sampon illatú hajába, ami még mindig nedves volt, és rajta volt a sapka is,de nem bántam.
A következő kérdéssorozat megrémített, ezt hallhatta ő is, a heves szívdobogásomból és abból is érezhette, hogy levegőt is elfelejtettem venni, meg nem is simogattam többet, elhúzódtam tőle, amikor felkeltem az ágyról, az ajtófélfáig hátráltam. Elmondhatnám neki, hiszen nem kellene titkolnom előtte, nem lenne baj ha többször érnék hozzá ezek után nem?
- Szerencse, hogy nem mértetek lázat a kórházban, nem igaz? - nevettem fel erőtlenül és megköszörültem a torkom.
- Mesélek, ha te is mesélsz arról, hogy miért akadtál ki a becézésemen, jobban mint a Tündérkén? - éreztem a szagán, a félelmét és a meglepettségét. Meg azt, hogy ő is rejteget valamit előlem. Tudtam, éreztem. Egyszerre éreztem mellette azt amit az egykori pót anyámnál, aki egy boszorkány volt, hogy jól érzem magam mellette, túl jól. Viszont Yalthea elmagyarázta, hogy ez azért van, mert nem az én boszorkányom, azért érzem azt a furcsa érzést, hogy nem találom a helyem mellette. Ellenben Birdie… mellette nagyon is jól éreztem magam, a karomba illett, a testem görbületeihez, ezt az imént éreztem, és az illata! Mint a nyári zápor utáni friss illat, lehengerlő és benne akarsz tobzódni, a tavaszi vidám friss illatokkal együtt! Na ez viszont ezért volt rémisztő. Alapvetően jó jellem volt Birdie, de mi van ha mégsem? Mi van ha az ösztöneim csalnak és nem is boszorkány? vagy ha az, csak arra vár, hogy elmondjam és rabszolga sorba taszítson? Nem, azt nem hagyhattam!
De Birdie nem tenne ilyet nem? Vérfarkasboszorkány! Megáll az eszem! Nem lenne bajom a vérfarkas harapástól, de azért nem szeretem, mert fáj, ha belém marnak.
Nem mozdultam, jó volt itt állni az ajtóban, az egyetlen menekülési lehetőségem közelében.

Birdie && Gabriel

Neki ez lehet, hogy könnyedén ment, de nekem nem. Hiába nőttem fel egy természetfelettiek tarka hálójában, attól még nem volt mindennapos az, hogy egy vámpír majdnem megölt. Vámpír még se lehet belőlem, hiszen nem érzem azt, hogy a világ hangosabb lenne, ahogyan a vér se csábít. Ez legalább jó, de attól még képtelen voltam igazán megnyugodni. Könnyedén csuklottam össze a zuhanyzóban. Nem érdekelt már semmi se, csak az, hogy végre eltűntessem magamról a vért. Azt se fogtam fel igazán, hogy elzárta a vizet, majd törölközőbe csavart, csak akkor kezdtem magamhoz térni, amikor már a mosógép tetején ültem. A zavarodottság és a félelem könnyedén kirajzolódott arcom vonásaiban, az íriszeimben. Meg se próbáltam elrejteni, de szerintem képtelen is lettem volna rá. Az se érdekelt most, hogy miként áll a combjaim között, mert idővel egyszerűen előredőltem és fejemet mellkasának döntöttem, mintha így akarnám kizárni a világot, azt a káoszt, amibe belecsöppentem és nem tudom mit is kéne tennem.
- Neeeem, ez a vér sose fog eltűnni, mindig ott lesz a kezemen és mindenhol. – csuklott el a hangom, hiszen tényleg úgy éreztem, hogy ezt a vért képtelenség lemosni magamról. Azt a vért, ami részben enyém, míg másrészt a támadóé volt. Pedig már nem egyszer lett véres a kezem hála annak, hogy rezidens vagyok, de most ez mégis másabb volt. Úgy éreztem, hogy örökre ott fog virítani és az arcomba ordítani ezerarcú démonként.
Hamarosan pedig már a szobában voltunk, ahol szükségem volt valami vízmentes ruhára, hiszen így vacogtam és nem egy szál törölközőben akartam itt hagyni mindent, vagy éppen flangálni. Nem örültem még meg annyira, hogy ennyire ne tudjam, hogy mit csinálok. Szavaira keserűen „horkantam” fel. Ez most komoly?
- Ohh, persze és közben még a szívedet is elhagytad? Nem vagy robot, mégis úgy viselkedsz jelenleg! – szúrtam oda csöppet se kedvesen, de inkább az fájt, hogy ő máris menne és mindent irányítana, míg én azt se tudtam, hogy a következő lépést meg fogom-e tudni tenni. Sose szerettem, ha valaki irányítani akar, de ő megtette. Régóta már a saját lábaimon álltam, de most? Most úgy éreztem, hogy képtelen lennék rá és ott volt még az is, hogy újra és újra a kezemen láttam kirajzolódni a vért, ahogyan korábban beborított.
Nem mondtam semmit se arra, amit mondott, de mivel a következő pillanatban kidurrant egy villanykörte, így szerintem érezhette, hogy nem éppen örültem annak, ahogyan nevezett, se annak, hogy azt kell tennem, amit ő mond. Nem voltam hisztis, egyszerűen csak sokkban voltam, az meg akkora bűn lenne? Nem mindennap akarják megölni az embert.
Fogalmam sem volt, hogy mennyi időbe telt elérni hozzá, de nem is érdekelt, majd a szobára telepedő csend inkább nyomasztó volt, mintsem most vigasztaló. Sietve vettem ölembe Edgart, hogy ő legalább velem legyen. Az ő jelenléte egy kis békességet képes volt adni. Gyengéden simogattam meg őt, de a békesség még se érkezett meg. Zaklatott voltam és az se segített, amikor Gabriel megjelent italokkal a kezében. Hiába terjengett a mennyei kakaó illata, mert még se tudott régi örömöket előhalászni. Ahhoz túlzottan is elveszett voltam.
- Megőrültél?! Ha vámpírrá változom miattad, akkor én komolyan mondom…. – de nem fejeztem be, láthatta azt, hogy mennyire dühös vagyok rá ezért. Nem akarok vámpír lenni, én boszorkány se akarok lenni, de mégis az vagyok. Nem hiányzik az, hogy még őrülté is váljak, mint amilyen a legtöbb vámpír. Közben pedig Edgart is szabadjára engedtem, hogy odamenjen ahova szeretne, de mit is tennék akkor Gabe-vel? Neki mennék? Hát nem kizárt, hogy a Törpilla alkatommal is megpróbálkoznék ilyennel. Nem-Nem lehetek vámpír! Azt már nem!
Csendesen hallgatom azt, amit mond, de nem éppen nyugtatnak meg a szavai és ha így van, akkor mit hitt? Alacsony és szőke vagyok, akkor pont én rám ne akarna lecsapni? Főleg úgy, hogy pont azzal a rendőrrel lát, aki üldözi őt? Szerintem ez olyan volt, mintha kicsit tálcán kinált volna, de bármennyire is nehéz volt ezt már hangosan nem mondtam ki, csak elharaptam a nyelvemet és egy aprót bólintottam, hogy utána felálljak, mert ülni se volt. Igazából semmi se volt az, úgy éreztem magam, mint egy partra vetett hal, aki vergődik és hiába éri el olykor-olykor őt az életet jelentő víz, mert igazából az se mentheti meg.
- Nem kell! – feleltem sietve, hiszen eddig is egészen jól láttam már, hogy a vállának semmi baja se. Nem akarom látni, minek? Szerintem orvos se kellett volna neki, vagy igazából fogalmam sincs, de ha így van, akkor valószínűleg azt se csak úgy képzeltem, hogy vadállattá változott.
Összerezdültem, amikor karjaiba vont, de nem löktem el magamtól. Hagytam, hogy az ágyhoz vezessen, hogy magam mellé vonjon, hiszen erőm se lett volna ellenkezni. – Tudom, de még se olyan könnyű ez az egész Gabriel… - pillantottam fel rá komolyan, hiszen ez volt az igazság. Nem tudom megrázni a fejemet, a vállaimat, hogy nem lesz semmi gond, mert ha egy felfigyelt rám, akkor a többi is felfog. Amikor viszont meghallottam a becézést, akkor lefagytam. – Honnan? Honnaaan tudod? – kérdeztem meg meglepetten és kicsit érthetetlenül. Vagy inkább az lett volna a helyes kérdés, hogy mióta? Fogalmam sincs, de ő azt is tudta, amit én még képtelen voltam igazán elfogadni.
- Hallottam már egy két dolgot, de nem mindent. A családom természetfelettiekből áll, én voltam az, aki kilógott mindig is a sorból. – feleltem óvatosan, majd fejemet a mellkasára hajtottam, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog, pedig nem az volt. Egy-két mély levegőt vettem, mintha csak próbálnék lehiggadni. – Láttam, láttam, hogy jaguárrá változol, azt hittem a sok vérveszteség miatt hallucináltam azt, de igaz volt, igaz? Tényleg megtörtént. Hogyan? Mi vagy? – remegett meg a hangom, miközben alig hallhatóan csendült. Nem érdekelt semmi se már többé. Válaszokat akartam kapni, még akkor is, ha esetleg ijesztő lehet az, amit mesélni fog. Bár abban se voltam biztos, hogy tényleg be fog-e avatni.

Nem számítottam a puszira, így kicsit megrezzentem, ám ebből látszott, hogy talán annyira nem akadt ki Birdie, mint ahogy azt gondoltam. Erős lány, meg kell hagyni, miért ne lehetne az, ha a nővére egy hibrid?
Komisz mosolyra húztam az ajkam, játszhattuk volna ezt a bocsánatkérős játékot és azt hiszem élveztem is volna, ha a bocsánatkérő puszik máshol is érik a testem. De nem akartam kihasználni a helyzetét. Sem a jóindulatát, mert az volt, másrészt, biztos nem örül volna egy tetőtől talpig véres együttlétnek. Én az adrenalintól pörögtem, ez feldob, begerjeszt meg kell hagyni, de nem hagyhattam, hogy az állati énem eluralkodjon rajtam. Vigyáznom kellett, hogy ne az ösztöneim irányítsanak.
Az ezután következő kérdésre nem reagáltam, egyértelmű volt számomra, hogy megöltem, még szép! Megvédem azokat akiket kedvelek, és Birdie is ebbe a csoportba tartozott, az én hibám volt ,hogy idevezettem a vámpírt és nem hagyhattam, hogy ebből baja származzon.
A második kérdésre sem válaszoltam, nem volt itt az ideje, nem éreztem biztonságosnak a helyet, amellett normális esetben a csetepatéra már a rendőrök rég kiérkeztek volna, nem volt kérdéses számomra, hogy biztos, hogy annak a társaságnak a  keze lehet a dologban.
A feladataimra összpontosítottam, összeszedni a ruhákat neki is és a fegyveremet is. Soha többet nem válok meg tőle. Na nem mintha túlzott szükségem lett volna rá.
Sírás hangja ütötte meg a fülem, és nagy lélekjelenlétre volt szükségem, hogy ne essek neki a törékeny testének, járjam körbe dorombolva és próbáljam megvigasztalni a magam módján. Már az is hatalmas erőfeszítésbe kerül, hogy emberin próbáljak viselkedni, alig érintve az embereket, mert nem mindenki van ám oda az érintésekért, úgy mint az alakváltók.
Ezen felül olvasnom is meg kellett tanulni az ő testbeszédjüket is, a konyhában amikor közelebb léptem hozzá, inkább eltávolodott tőlem, sok vagyok neki.  Kiemeltem a fürdőkádból, miután elzártam a csapot, belecsavartam előtte egy törölközőbe és a mosógép tetejére ültettem, ott öleltem tovább, szárítgattam a haját, egy másik törölközővel, én magam is vizes lettem újra, de nem bántam. A nagy kék szemeit figyeltem, és a félelemtől eltorzult arcát, egész végig az járt a fejemben, hogy ne nézzek lejjebb, mert akkor meglátom a combjait, amelyek között állok, és az, hogy milyen érzés lenne, ha a combok rátekerednének a derekamra.
Animágust próbáló feladat volt, hogy ne a magam természetes módján igyekezzek megnyugtatni őt.
- Tiszta vagy, ennél tisztább nem is lehetnél. - mondjuk akkor, ha körül ölelhetnélek és az én szagommal vonhatnálak körbe. Akkor igazán tiszta lennél, igen, képletesen körbe akartam jelölni.
Borzasztó nem?
- Nálam majd tovább ázol ha szeretnél, van egy jó nagy kádam is, mindenféle szivaccsal, szappannal, jakuzzival is, ha netán áztatni szeretnéd magad. - beszéltem, mert reméltem, hogy ezzel egy kicsit el tudom terelni a figyelmét a nemrég átélt borzalmakról.
Nem szóltam rá, hogy már pakoltam ruhákat neki, nem baj ha több van, vagy olyanok amiket jobban szeret hordani, én csak kikaptam pár holmit.
Őt figyeltem, teljesen érthető volt a kirohanása, sokszor találkoztam már az efféle sokkal és kiborulással.
Ám nem tudtam ,hogy megöleljem vagy inkább induljunk, nehéz volt eldönteni, végül az indulás mellett döntöttem.
- Én sem tudok úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Ha nem tudnád rendőr vagyok, engem kiképeztek az ilyen helyzetekre, nem engedhetem meg magamnak, hogy összetörve sírjak a sarokban, amikor más segítségre szorult, és most nem a sokk utóhatásai miatt akarlak leszólni , csak a nyilvánvalót közöltem. Harcosnak képeztek ki, a haza és az emberek védelmére. - útközben felkaptam Edgart a hónom alá, lekaptam a pórázát az ajtó mellől és halkan kifújtam a levegőt.
- Jól gondolod, szóval jobb ha jössz szépen, különben még elkaplak és úgy döntök, hogy el is fenekellek, mert hisztis vagy.
A házamhoz érve leparkoltam a garázs előtt és be is álltam a kocsival, majd Birdie után siettem, az emelet felé vezettem, gyorsan megmutattam, hogy melyik a vendég szoba és hogy a folyosóról nyílik a fürdő, az egyik szobát alakították át fürdőnek, és ez a szoba összenyílt az én hálómmal. Remélem azért nem fogunk egymásra rontani egyszerre.
Magára hagytam, miközben lementem a konyhába és nekiálltam kakaót készíteni, a nagynéném ezt adta mindig ha megakart nyugtatni. Míg készült a két bögre kakaó, addig ellenőriztem a házat, lezártam minden ajtót és ablakot, benyomtam a biztonsági rendszert és amikor kész voltak az italok, elindultam az emeletre Birdie szobájába.
Feszengtem a kérdés hallatán, majd biccentettem.
- Muszáj volt, teljese szétmarcangolta a nyakad. - tettem le a bögréjét az éjjeliszekrényre én pedig a saját bögrémmel leültem a sarokba a fotelbe. Nem ültem még ott nagyon ,de kicsinek is éreztem a helyet. Szerencse, hogy én direkt a nagyobb bútorú szobát választottam. Lassan kortyoltam bele a kakaómba és kutatón pillantottam az ágyon ülő nőre, Edgár a lábam mellett foglalt helyet, őt is megviselték az est eseményei.
- Két hónapja üldöztem, Mississippi, New Orleans és most Mystic Falls. Egy vámpíroknak fenntartott börtönbe kellett volna átszállítania a csapatnak, valami kísérleti hely. A kormány kevés embert avatott be ebbe az ügybe, de tudják, hogy vannak. Veszélyes volt, mert egyébként életében is egy szadista sorozatgyilkos volt, különböző hajlamokkal. Többek közt az alacsony szőkéket szerette. Számos szőke nőt szemmel tartottam mostanában, a tudtukon kívül, és nem gondoltam volna, hogy a tegnapi csapdájába beleesve, majd pont én vezetlek hozzá. - hátradöntöttem a fejem és a plafont bámultam, kár volt tagadnom a nyilvánvalót.
A következő pillanatban, hallottam, hogy felkelt az ágyról, csak fél szemmel pillantottam rá.
- Megmutathatom később. - tettem le a félig üres bögrém a tv állványra és elgondolkodva pillantottam rá.
Ha hagyta magát, ha engedte, akkor megöleltem és az ágy felé vezettem, lerúgtam a cipőm és felhúztam magamhoz.
- Csak megölellek nyugi. - suttogtam halkan, akár egy megszeppent vadállatnak. - Nem lesz semmi baj, eljöttünk onnan, és tényleg nem fog bántani, rendben? Edgarral is minden rendben van, itt van velünk. Légy miatta erős, Kicsi Boszi. - a becézés csak úgy kicsúszott a számon, nem figyeltem, ösztönös volt, valami a bensőmben ezt súgta, hogy így helyes.
- Mennyit tudsz a természetfelettiről? Vámpírok, hibridek…? - kérdeztem halkan, az ágyon fekve tőle. Az igazat megvallva, féltem elmondani neki, hogy én is a természetfelettihez tartozom. Nem voltam túl jó a vigasztalásban, tekintve, hogy mennyiszer vertek el gyermekkoromban, amikor pont ezt kellett volna tanulnom. De azért igyekeztem.  

Birdie && Gabriel

Persze, hogy megint később hallgatott csak rám az erőm és pont azt találtam el, akit nagyon nem kellett volna. Sietve másztam az ágyszélére, hogy onnan, hason fekve pillantsak rá aggódva és bocsátkérő boci szemekkel, de szerencsére semmi komolyabb baj nem lett, legalábbis abból ítélve, hogy hamarosan már a hátára fordult és a pillantásunk rövid időre egymásba fonódott. De mielőtt két szót válthattunk volna Edgar is előkerült és sietve nyaltam meg az arcomat. – Jajj, nee! Edgar… - nevettem el magam, majd sietve toltam el az arcomtól, hogy utána megkapja a saját pusziját Gabriel is. Kuncogva figyeltem őket, miközben próbáltam azon lenni, hogy az emlékeimből előhalásszam minél inkább azt, hogy mi is történt. Az se segített igazán, hogy vér borított. Mélyen legbelül szinte frászt kaptam, még ha nem is mutattam belőle semmit se.
- Csak egy kicsit? – kérdeztem meg játékosan, majd lemásztam az ágyról és leültem mellette a földön. Nem kerülhette el a pillantásomat az se, hogy hova mutatott, aminek köszönhetően még ebben a káoszos és zűrzavaros pillanatban is képes volt mosolyt csalni az arcomra. Nem reagáltam egyből rá, hagytam, hogy megint hanyatt dőljön és kicsit becsukj a szemét. Akkor viszont egy aprócska puszit ajkaira is, majd oldalra billentettem a fejemet és ártatlanul néztem rá, ha csak közben nem kapott le és tartott igazán közel magához. – Most már jobb? Bocsánatkérés elfogadva? – kérdeztem meg kíváncsiskodva, de persze kicsit bolondozva is. Bár attól még kicsit, vagyis nagyon szarul éreztem magam, hogy pont azt sikerült az erőmmel eltalálnom, aki segített nekem, és nem azt, akit kellett volna.
- Megölted? – pillantottam rá kicsit riadtan, hiszen másképpen nem tudtam értelmezi azt, amit mondott. Ahogyan azt se értettem igazán, hogy én miként lehetek ennyire jól és ott volt még az is, amit talán látni véltem, mielőtt a sötétség magával rántott.
- Mi a franc folyik itt Gabriel? – vágtam magam toporzékoló kisgyerek üzemmódba, de még valószínűleg így is simán el tudott noszogatni a fürdő irányába, majd a zuhanyzó kabinba. Lassan bújtam ki a véres felsőmből és nadrágomból, miközben a meleg víznek köszönhetően egyre inkább pára képződött, de már a fehérneműt nem volt erőm levenni. A könnyek könnyedén törtek utat maguknak, idővel pedig a vízsugárban a földre kerültem és úgy dörzsöltem a bőrömet, mintha csak a bőrt is le akarnám szántani. Nem volt ott már vér, de mégis ott láttam. Forró volt a víz, de mégis reszkettem. Nem bírtam megmozdulni, hiszen eddig nem volt ez az én világom, még akkor se, ha ebben nőttem fel. Most pedig még inkább valósággá vált. A könnyeim nem szűntek, ahogyan a remegésem se, és ha nem állított meg, akkor félő volt, hogy talán tényleg már a saját bőröm fogja bánni azt, amit hiszek… nem éreztem úgy, hogy a vért képes lennék lemosni magamról… Ha netán bejött volna hozzám, akkor sietve bújtam hozzá. – Még mindig véres… nem tudom lemosni… - mondtam szipogva és valóban a körmeimnél még nem ázott ki teljesen, de én mégis úgy éreztem, hogy a kezeimet még mindig az borítja és nincs esélyem soha többé megszabadulni tőle… Tudtam, hogy mennünk kéne, de még se ment. Csak ott voltam, mint egy elveszett és bőrig ázott kiscica, aki arra vár, hogy talán valaki megsajnálja és segítsen neki újra erőre kapni, esetleg otthonra. Miután sikerült egy kis erőt belém önteni, szinte robotszerűen öltöztem fel, mint aki nincs is teljesen jelen, majd szőke fürtjeimet megtörölte, de már szárítani se lett volna erőm. Inkább egy sapka alá tűrtem be, hogy ne fázzak meg és senki se nézzem rám furán, amiért vizes fejjel megyek az utcára.
Hallottam, hogy csörög a telefonja, de arra se figyeltem. Igazából ültem az ágyon, bámultam a semmibe, miközben a táskám még mindig üres volt. Talán neki ez könnyedén megy, de nekem nem. Én nekem régóta nem volt közöm már természetfelettiekhez, nem akart megölni egy vámpír és azt se értettem, hogy miért mondta azt az a férfi. Végül lassan felálltam és egy két dolgot a táskámba ejtettem. Ruhákat, pulcsikat, fehérneműt. Azt se tudtam, hogy mit pakoljak és igazán nem is figyeltem.
- Szerinted készen vagyok? Úgy nézek ki, mint aki készen van Gabe? – kérdeztem meg könnyes szemekkel, mire lesütöttem a pillantásomat, majd nagy hévvel behúztam a táskacipzárját. – Lehet neked könnyedén megy, talán mindennapos, hogy meg akar ölni egy vámpír, de nálam nem! Nem tudom csak úgy megrántani a vállaimat és úgy tenni, mintha semmi se történt volna meg. Láthatta, hogy a kezem még mindig remeg, de nem tudtam ellene semmit se tenni. megfürödtem, tiszta ruha volt rajtam, de mégis úgy éreztem, mintha még mindig vér borítana. – Mégis hova mehetnék? Vagy ha nemet mondanék, akkor gondolom úgyis felkapnál és magaddal vinné, nem? – pillantottam rá kérdőn, miközben a hangom megremegett, de végül inkább csak összeszedtem Edgar cuccait is és megfogtam még anyától kapott kispárnámat és plüssömet – legyen bármennyire is gyerekes – és azokkal együtt indultam meg Gabriel után. Némán szálltam be a kocsiban és egy szót se szóltam, ha nem volt muszáj, míg mentünk az autóval. Érezhette, hogy számomra ez nehezebb lehet, mint számára. Nem olyan könnyű megbirkózni ezzel az egésszel. Amikor megérkeztünk, akkor sietve szálltam ki, vettem magamhoz Edgart, meg még az egyik táskámat, hogy elinduljak a ház irányába, de nem szólaltam meg még mindig semmit se.
- Melyik lesz az én szobám? – pillantottam végül rá kérdőn, ha megkaptam a választ és zöldutat, akkor sietve pakoltam le a szobában a cuccaimat, majd vettem pár mély levegőt és próbáltam megnyugodni. Nem volt egyszerű, talán percekig is eltelt, miközben szép lassan rá kellett jönnöm arra is, hogy nem  gyógyulhattam meg ennyire gyorsan., hacsak…
- Vámpír vér van a szervezetemben? – szólaltam meg valószínűleg Gabriel háta mögül, ha csak ő nem jött be a kölcsönadott szobába, mert akkor csak szembe fordultam vele. – Miért? Mi folyik itt? Miért mondta, hogy neked köszönhető ez az egész? – kérdeztem meg ismét remegve, hiszen nem értettem semmit se. Idegesen tűrtem a hajamba és egyszerre mentem volna neki úgy, mint egy dühöngő kisgyerek, ugyanakkor vesztem volna el az ölelésében, de helyette inkább csak ott álltam a szoba közepén és őt figyeltem kérdőn… - Válladnak sincs baja, volt valaha? Mármint amikor levetted, akkor is jól volt már, igaz? – karomat összefontam lassan magam előtt, hogy ezzel próbáljam meg leplezni azt, hogy miként is remegek még mindig, de csöppet se voltam biztos abban, hogy ez összejöhetett. Mi volt ő? Tényleg átváltozott volna, vagy csak képzelődtem?