- Jól van, akkor kérlek, írj le minden erre a lapra, amit csak kér. Van néhány kisebb kérdés, arra kellenének a válaszok, utána pedig készen is vagyunk! - mosolyog rám a pápaszemes nő, én pedig csak a szemeimet forgatom, egy hosszú sóhaj elengedése után. Nem akartam idejönni, nincs szükségem pszichológushoz, akkor sem, ha nem most vesztettem el az édesanyámat, de azóta járok ide, hogy ez bekövetkezett. Nem szeretek beszélgetni róla, és szinte semmi másról sem, csak Frosty-val akarok lenni, de nem, vele sem lehetek, mert nem lenne jó ötlet. Ezért is pislogok a papírra, ami elém került, és nézegetem meg, hogy mik is a kérdések.

Mi a kedvenc színe, és miért: kék. Talán mert számomra a tengert idézi elő, és az eget, mindkét látvány megnyugtató számomra, így maga a kék szín is. Kék a szobám, nem túl sötét, mert akkor komornak tűnne, apa kocsija is kék, de nem használja, mivel olykor túl sokat iszik ahhoz, hogy egyáltalán beletaláljon a kulcslyukba. Az ágynemű huzatom is kék, ahogy a telefonom tokja is, csak a táskám nem kék, pedig én azt szerettem volna, de nem volt, így fekete lett.
Melyik színt nem szereti, és miért: piros. Egyértelműen ez a válaszom, képtelen vagyok azt a színt huzamosabb ideig megtűrni. Ha nem olyan világos, és szemkiverő, akkor nincs vele bajom, de amúgy idegességet kelt bennem. Úgy tartják, hogy a vörös a harag színe is, nem csak a véré, de én ezzel annyiban nem értek egyet, hogy az ember is el szokott vörösödni, mikor zavarba jön. Az meg nem mindig rossz.
Soroljon fel pár jó tulajdonságot: én honnan tudjam, hogy mások szerint mi jó, és mi nem? Vagy saját meglátásom szerint kell? Mert akkor nagyon jó vagyok abban, hogy visszavágjak a hülyébbnél hülyébb kérdésekre, kitartó vagyok, legyen szó egy vitáról, amiben már lehet nincs igazam, de ha már belekezdtem folytatom. Ha valamit eldöntök, akkor az úgy is lesz, hiába mond ellent mindannak, amit szeretnék, jelen pillanatban is egy ilyen helyzetben vergődöm. Ami a szívemen, az a számon, nm fogom vissza magam ebben, nem ringatom hamis ábrándokban az embereket, és nyers vagyok, de igazat mondok. Ebből adódóan sosem hazudok, az, hogy elferdítem az igazságot, az nem hazugság, ahogy a titkolózás sem, mert azzal kerülöm a válasz adást. Őszinte és önzetlen embernek tartom, és úgy gondolom, hogy nem sokat segített ez az egész terápia, de már fogjuk rá, hogy jobbnak látom a világot. Nem látok szivárványpónikat repkedni az égen, vagy szivárványokon csúszdázni, de már nem tűnik olyan sötétnek minden. Már látok színeket is.
Soroljon fel, néhány rossz tulajdonságot: én jónak mondtam, de sokak szerint a nyers stílus nem olyan jó, és az sem, hogy okoskodok, és addig meg sem állok, míg az nem lesz amit én akarok. Makacs vagyok, és maximalista is, félkész munkát nem adok ki a kezeim közül, mindennek pontosnak, és tökéletesnek kell lennie. Vagy legalábbis eddig abban éltem ki magam, hogy mindenre nagyon ráfeküdtem, hogy a legjobbat hozzam ki belőle, de a "kezelések" alatt megtanultam, hogy hibázni lehet, ha rendbe is hozzuk. Nem tudok bocsánatot kérni, nem szó szerint, mert ki tudom mondai azt a szót, de nem igazán szokott komoly lenni, csak olyan laza bocs, aminek nincs jelentősége számomra. Ha viszont komolyan gondolom a dolgot, akkor nem a bocsánat szó jön ki, hanem, valami egészen más, sokkal fontosabb.
Írja le, élete legmeghatározóbb pillanatát: egyet nem tudok választani, hiszen anyám halála volt az első olyan pillanat, amikor igazán fordult velem a világ, akkor változott meg minden. Én a mai napig nem tudom, hogy halt meg, apám nem hajlandó elmondani, és akkor is csak annyit mondott, hogy nem tér vissza többet, ne kérdezzem róla, fogadjam el a halálát, és lépjek túl rajta. Ezt kérte tőlem. De Ő nem lépett túl, én sem léptem, még mindig nem, pedig tudom, hogy kellene, és próbálkozom is, de akkor mindent elveszítettem. Nem volt kihez mennem, az apám a saját hányásában fetrengett, miután annyit ivott, hogy se a fürdőszobába nem jutott el, se a kanapéra. Azóta kicsit javult a helyzet, reggelente az ágyában, vagy a kanapén találom, de nincs semmi olyan, amit fel kellene törölnöm. Reggelente nem ittas, másnapos, de jól van, így el is megy dolgozni, de haza már nem szomjasan kerül. Munkából hazafele jövet mindig beugrik a kocsmába, vagy a kisboltba, és vesz magának valami alkoholos löttyöt, de én még mindig bizakodóan állok ehhez. Szerintem jobb, mintha erősebb tudatmódosítókhoz fordulna.
Ha ez mind nem lett volna elég, megtudtam, hogy valami olyasmi kapcsolat alakulhat ki köztem és a legjobb barátom között, ami nem biztos, hogy mindkettőnknek előnyös, így vele is megszakítottam a kapcsolatot, még a tragédia előtt. Azt hittem ez segíteni fog, de nem így lett, nem beszéltem vele majd két éve, kerülni kezdtem, egyik napról a másikra, amit talán anyám halálának tudhatott be eleinte, de aztán sem kerestem. A temetésen is messze álltam tőle, és mikor részvétet szeretett volna nyilvánítani én otthagytam. Nem volt szép tőlem, tudom, de nem is akartam belekeverni őt semmibe sem, ezért próbáltam elkerülni amennyire csak lehetett. A mai napig ezt teszem az a baj, de már nagyon kezd hiányozni a társasága, és mivel nem volt kivel megbeszélnem semmit sem, ide kerültem. Nagyon bántam eleinte, de azt hiszem segített, mára már jóval könnyebb a lelkem, és talán bizakodva tekintek előre a jövőbe. Lehet, még Frosty-t is felkeresem, már ha még kíváncsi a képemre.

A tollat leteszem, minden válaszra válaszoltam, elég hosszan, így még külön papírt is kellett kérnem. Igaz, nem írtam le, hogy anyám boszorkány volt, és az animágus legjobb barátom igyekszem elkerülni, de ez nem is szükséges. Ez az alapja a kerülésnek, tudom, de nem kell mindent tudni a pápaszemes pszichomókusnak, bőven elég ez is, hiszen minden anyámra vezethető vissza szerinte, és csak ezen kell túltennem magam.
- Kész? Remek. Akkor, remélem, hogy segítettem, ezt még kiértékelem, és felkereslek az eredményekkel. Rendben? - kérdezi mosolyba fordult ajkaival, de a szemei nem mosolyogna, így csak bólintok, hogy megértettem, Elköszönünk egymástól, én pedig a levegőre kilépve hatalmas légkortyot veszek, mintha ezer éve nem tehettem volna, pedig csak azért teszem, mert nagy lépésre vettem rá magam. Felkeresem Frosty-t.

Kedves Forsythe!  

Engedd meg, hogy üdvözöljelek köreinkben. Rögtön feltűnt ez a különleges név, és be kell vallanom, hogy némi bonyodalmat jelentett a leírása. Nekem is. De! Megbirkóztam vele!
A lapodat olvasva már az első néhány mondat után feltűnt a választékosságod, és teljességgel kijelenthetem, hogy nekem nagyon szimpatikus a fogalmazásmódod is. Először azt hittem, hogy egy brutál pszicho kérdezz-feleleket olvashatok majd, de felettébb könnyed olvasmány volt ez péntek estére, még a maga szomorkás fordulataival is. Néhány kérdés, és a karaktered teljes gondolatmenetét bemutattad. Akkor nyertél meg igazán, mikor a sok viszontagság és a nehéz életed ellenére ki merted jelenteni, hogy még mindig bizakodsz.

Igyekszem rövidre fogni, de.. de.. Mondtam már, hogy te vagy az első, akit hivatalos minősítésben elfogadok?     Nézd el nekem, ha egy kicsit kicsapongó lettem így a végére.  

Nem is tartalak itt tovább, azt hiszem lesz mit megbeszélned Frosty-val. Jajj, anyám. Két ilyen hasonló név, fel kell kötnöm a gatyám, hogy ne keverjelek benneteket.  
Utadra is engedlek. Kérlek vedd célba a foglalókat, aztán már mehetsz is partnert keresni. NO belvárosában dolgozom, ha bármikor szociális támogatásra szorulnál, ne habozz felkeresni.  
Jó szórakozást!