≫Mondhatni, ilyen plátói érzésben még sosem volt részem... persze beképzeltnek és elkényeztetettnek tartalak. Nem tehetek róla, ez alakult ki bennem a magadfajtákról... a gazdag lányokról, akik a szülei árnyékában élnek. Pár hónapja költöztél Seattle-be a családoddal. Az iskolában láttalak meg először. Nem törődtem veled, belém rögzült, hogy rá se nézzek azokra, akiknek a szintjére nem érhetek fel. Meglepett az, hogy okos vagy... barátságos. Nem olyan, mint azok, akik rögtön a "megmentésedre" siettek, csak hogy ne érezd magad egyedül. Ők tényleg szörnyetegek, energiavámpírok. Rögtön kisajátítottak. Gondoskodtak arról, hogy a szekrényed az övék mellett legyen. Lefoglaltak egy helyet az asztalnál a menzán. Mellettük ülhettél az órákon... tetszik neked ez a helyzet. Mintha a tenyeredből ennének, közben magad sem tudod, miért érzed azt, hogy szükséged van ezekre az emberekre. Mert nincs. Mindig is gyűlölted azt a világot, amibe a szüleid lévén kényszerültél. Nem akartál pénzes, hisztis kislány lenni... ennél jóval nagyobb álmaid vannak. És legbelül félsz, hogy az elmúlt hetek álarca majd kiírtja belőled azt, aki lenni akarsz.
Egyszer szóltál hozzám, mikor leejtetted a könyveidet, én pedig lehajoltam, és felvettem. Megköszönted. Belenéztél a szemeimbe. Azt hiszem, akkor láttalak meg először... álarc nélkül.

// A név változhat, a play by-hoz makacsul ragaszkodom! ^^ Van pár ötletem a jövővel kapcsolatban, egy lelkes vállalkozót keresek, aki elviseli az érzelmi hullámvasutazást.