≫ Ó, Iris... abba fáradtál bele, hogy egész nap aktákat kellett rendezgetned és tologatnod egy bíróságon, miközben éveket fektettél abba, hogy jogász leszel, de félúton feladtad. A főnököd piciny játékszere lettél, szexuális zaklatások tömkelegét viselted el nap mint nap, és nem merted kinyitni a szádat, felemelni a hangodat, tűrted a megaláztatásokat, a mocskos érintéseket. Majdnem összeroppantál a súly alatt, ami a válladra nehezedett...
Mit is beszélek? Hisz összeroppantál. Így született meg az a lány, akiről csak a legvadabb álmaidban mertél fantáziálni. Benned élt, oroszlán módjára akart kitörni évek óta, de sosem hagytad neki. Egészen addig, míg a főnököd magatokra nem zárta az irodája ajtaját. Megalázva, csapzottan értél haza. Tükörbe néztél, a könnyek patakokban folydogáltak az arcodról. Ott, abban a pillanatban elpattant valami. A vad, szabad, nagyszájú lány aznap este tombolta ki magát először merész, kivágott ruhákban, amiket te gondosan rejtettél a szekrényed aljába.
Reggel nem emlékeztél semmire, mikor felébredtél. A másik lány tombolása úgy esett ki az emlékezetedből, mintha soha nem történt volna meg. Ismét az a kis aktakukac voltál szürke kosztümben, akit a főnöke kedvére molesztálhatott.
Hosszú ideje már, hogy a kettősség ott élt benned, de sosem emlékszel arra, hogy mit csinált a másik. Azt sem tudod, hogy vér tapad a kezéhez, és hogy időközben dhámpír lett belőled. A másik éned idővel rájött, miben leli örömét; szeret gyilkolni. Te, drága Iris, ezt még csak nem is sejted. Azt sem, hogy az az elmebeteg nőszemély miket rejtett el a táskádban. Semmi kétség, ha a főnököd társaságában tör elő belőled, előbb kihasználva a lehetőséget, engedni fog neki, hogy játszadozzon a testeddel... majd átvágja a torkát.
A legjobb, hogy elmondhatom rólad, mára már az én játékszerem vagy. Mióta a sötét mágia eluralkodott rajtam, nem érdekel a világ szép és jó oldala... ott akarok állni mögötted. Minden egyes gyilkosságodnál. Úgy, ahogyan az elsőnél is ott voltam, és a füledbe suttogtam. Boldoggá tett...