Hát persze, hogy tudtam mikor érkeztek... ha nem így lett volna, valószínű nem hívtam volna most őt ide, hanem másik időpontot választottam volna ehhez a szívélyes beszélgetéshez. Nem mellesleg eléggé befolyásos vagyok, könnyedén kiderítek olyan dolgokat, melyek érdekelnek, és amikben persze kételkedem. Ez a nő tele van kérdőjellel és titokzatossággal, és az ilyesfélék nem teregetnek ki egyből mindent, sőt. De bármennyire is vagyok gyanakvó típus, nem érdekelhet olyan, ami egyáltalán nem szükséges a tervemhez. Mindenesetre nem esett kedvemre, hogy ennyire ostobának néz. Csak nem hiszi azt, hogy nem tudok róluk többet a kelleténél?
- Oh, kérem... - Kissé elszomorodó vonások keletkeznek arcomon, amikor már hangneméből is leszőttem, hogy abszolút nincs itt szívesen. Ha már egyszer annyira előkelő, és nemes asszony, akkor megemberelhetné magát némi tiszteletre is. - Ne mutassa azt ennyire látványosan, hogy nincs itt szívesen. Én elhiszem, de legalább tettethetné azt, hogy nincs bajára ez a szituáció. Fontos információ érdekében van itt, nem pedig azért, hogy az Ön idejét raboljam. Nem mellesleg ezzel az én drága időm is csak fogyatkozik, ha nem említettem volna. - Közlöm vele finomítva a szavakat, de persze nem volt hangnememben semmiféle számára sértő tényező. Én is tudom a magamhoz méltó viselkedési formát, viszont nem szeretem, ha valaki fintorog, főleg egy ilyen helyen. Lehet, hogy az én kis kotyvasztott mérgem hozzávalója ez a találkozás, de azért én sem feledkezem meg az illemről egy pillanatra sem.
- Igazán illetlen nem elfogadni azt, amit felkínálnak. No, de se baj. Akkor kérek mindjárt helyette valami koktélt. - Erre gondoltam hirtelen, valami elegánsabb italra. A bor túl romantikus, az inkább gerlék beszélgetése közben érvényesül. A whisky kocsmákba való, a koktél pedig nőies, és még is alkohol tartalmú. De nem csináltam belőle nagy ügyet, mindenesetre megjegyeztem ezt az illetlenséget, hiszen kis részben ekkor nem volt bennem semmiféle rossz szándék. Az igazság az, hogy én olyan vagyok másokkal, amilyenek ők velem. Ha ő nem hajlandó tiszteletet mutatni, már csak a helyszín végett is, akkor én sem fogok meghajolni előtte ennyire.
- Kevin, Kevin, Kevin... - Csattogtattam a nyelvemet mosolyogva, s a képzeletbeli kígyónyelvem is végigsiklott vérvörös telt ajkaimon. - Hát ennyire elsiklott a dolog felett a férje, hogy nem említette volna? - Meglepődést imitáltam, miközben előrehajoltam a székben, mintha kíváncsi lennék a dolgokra.
Hm... mennyire legyek kegyetlen? A célom az, hogy ők ne legyenek együtt. Akkor nagyon.
- Bár, lehet én sem említettem volna a férje helyében. Kissé szégyellném. - belekortyolok a hideg koktélba, amit nemrég kihozott ugyanaz a pincér a rendelésemre.
Egyelőre még gondolkozom, hogy mennyire keverjem meg az ő kis boldog életüket annyira, hogy mire ő hazaér, abból ne süljön ki jó? Hát, meglátjuk, mi történik majd. Bármi is, én csak mosolyogva figyelhetem az egész jelenetet hátradőlve a kényelmes székemben otthon.
- Kedves Amelia, nem is gyanakszik, hogy a drága férje mit is tesz az Ön háta mögött? - kérdezem tőle sejtelmesen, miközben leteszem a koktélpoharat az asztalra, az övével szemben pont. Kicsit még hagyom benne őrlődni a gondolatokat a fejében, kicsit találgasson, hogy mit is tehet a férje. Természetesen semmi olyant, ami a kapcsolatuknak ártana. Még is a hazugság képes kegyetlen, és hatásos dolgokra.

Minden figyelmem a világos falon lógó órán helyezkedik el, várva az időt, mire az a nő ideér. Időközben a tekintetem meredté válik, és csak elmélkedem mindazon, hogy normális vagyok -e. Amióta a gyermekemet elveszítettem, nem érzem az óta sem önmagamat, hogy igazán én volnék, aki. Rengeteg minden lenne a teendő, de még is Kevinnel foglalkozom szinte már betegesen. Én csak egy férfire vágyom, aki szeret... De persze szívem mélyén pontosan jól tudom, hogy Kevinnek csak az a cafka kell, nem pedig én. És én soha nem is fogok neki kelleni. Ezt már régebben megértettem és feldolgoztam, de mi sem jobb annál, ha fájdalmat okozhatok a gerlepárnak?
A testhez simuló, vörös koktélruhámat megigazítom magamon, majdan kezeimet a szék két oldalán pihentettem nyugodtan, míg az ajtót figyeltem, mint valami kígyó.
Időközben egy felszolgáló áll meg mellettem, kezében egy ezüst tálca, melyen két habos kávé volt. Nagy odafigyeléssel lerakta az előttem lévő üvegasztalra mindkettőt, s két kanalat is társított a két fehér csésze mellé.
- Köszönöm, kedvesem. - Néztem fel a nőre kedvesen, s egyet intettem, mely hatására el is távozott az asztal közeléből. Az egész helyiséget kibéreltem csak ezért a beszélgetésért, úgyhogy Amelianak egy szava sem lehet, hogy milyen helyre rángattam őt el.
Ezt követően kis idő telt el, s nyílt az ajtó.
Egy csinos hölgy lépett be rajt, felém tekintve. Vöröslő haja gyönyörűen omlott le vállaira, s minden bizonyára ez a szépség elárulta, hogy Kevin feleségéről esik szó. Kevinnek igen csak jó az ízlése, de nem kell sokáig egymás társaságát élvezniük, azt garantálhatom.
- Üdvözöllek, Amelia. - Állok fel a székből, ezzel megadva a tiszteletet neki, és a kézfogást viszonozom, majd az asztal túlsó részén lévő üres székre intek, hogy foglaljon helyet. Még egy finom kávé is várja őt ott, csakhogy ne érezze úgy, hogy ellenségeskedni akarok most vele. Nem szeretném őt bántani, ő az utolsó ember, aki most engem érdekel. Nekem ő csak egy kifogás, hiszen az üzletet nem szeretném átnyújtani Kevinnek. Mindössze csak tönkre akarom őt tenni, amiért semmibe vesz. A felesége itt másodlagos tényező, mindenesetre szívesen megismerném, mitől is jobb ő nálam, mint én magam.
- Oh, nem szándékoztam ezt leírni a levélben. Tartottam volna attól, hogy Ön most nem lenne itt abban az esetben. De ezzel ne foglalkozzon. Viszont kértem magunknak valamiféle kávét, hogy kedveskedjek is. - Tekintettem félre egy pillanatra, majd újra tartottam a kontaktust.
Végül helyet foglalok,mint az előbb. jól esett az előbb felállnom a helyemről, hiszen eléggé rég óta ültem már ott. De kénytelen voltam eljönni jóval előbb, ugyanis a helyet szerettem volna felvizsgálni, hogy valóban betartotta -e a szavát az, akinél kibéreltem erre a kis időre.
- Az ittléte oka mindössze Kevin üzlete végett van így. - Vezetem be egy kicsit az egészbe, de persze nem óhajtom elárulni az igazat, amiért itt van. Valószínű eléggé nagy botrány lenne belőle, ha kitudódna, hogy Kevint szeretném tönkretenni azzal, hogy szétválasszam őket. Ha mindez megtörtént, akkor Kevin a következő barátnőjével és feleségével is így fog járni. Mindegyiket egytől egyig elválasztom tőle, egészen amíg engem nem akar majd.
Ám a nőről ordított, hogy sejti a szándékomat, hiszen a legkevésbé sem nagy örömmel tért be ide. Ez igazán elkeserít most engem.
- Egy üzletet szeretne, de persze semmi sincs ingyen. A feltétele az volt, hogy megismerjem Önt, hogy még is kinek fogom átadni az üzletet, ha már egyszer lemondok róla. - A tekintetemet le sem vettem róla. Olyan voltam akárcsak egy kígyó, aki készül lecsapni egy kisegérre. De persze elterveztem, hogy udvarias és kedves leszek, de úgy látszik, nem tudok magamnak parancsolni.
- Mondja csak, Kevin beszélt magának erről az üzletről? - tettem fel a kérdésemet érdeklődve, miközben fejem megtámasztottam, ahogy kézfejemet állam alá helyeztem.

Monaco egy gyönyörű hely, mondhatni az előkelőek paradicsoma. Szerencsésnek mondhatom magamat azon téren, hogy nekem megadatott mindaz, hogy én ilyen helyeken lehessek. Japán, New York, Belgium, Bahamák, mi kell ennél több a szép és gondtalan élethez? De persze, senki ne higgye azt, hogy teljesen boldog vagyok. Nyilvánvalóan a luxus mellett nem szólok semmit, viszont annál inkább bosszant, hogy voltaképpen szeretetből egy cseppnyit sem meríthettem magamnak soha. Valamiért mindig elkerült az az érzelem, és többnyire már csak a fukar és keserű énem kezd belül emészteni. Még is csinálom, és egyáltalán nem állok le semmilyen téren. Ha már egyszer így alakult az életem, akkor miért nem csinálhatom végig így? A szüleim sem voltak sohasem szeretetben, még is mindenük megvolt akkor. Nem szenvedtek semmiben sem hiányt, ahogyan most én sem.
Az én életem mindig forog és pörög, ahogyan most is. Találkoztam nem régen egy férfival, aki eléggé elvonta az összes figyelmemet, és megvallva kis híján az eszemet is majdnem elvette pusztán néhány szava. Még is a ravaszságom túljárt az ő eszén is, s ott kötött ki az ügyünk, hogy hadd ismerjem meg az ő állítólagos feleségét. Az üzlet ára mindössze ennyibe kerül, de ki mondta, hogy a szavamat be is tartom? Megismerem a feleségét, utána már csak annyi lesz a dolgom, hogy szétválasszam őket egymástól. Az összes célomat elértem már itt az életben, akkor ezt miért ne sikerülne? Sőt, mi több, gyerekjáték lesz számomra, hogy ők ketten soha többé ne legyenek majd együtt a későbbiekben. Ha kell, még életek árán is, de elérem a célom!
Talán a férfit magamnak akarom, de az is lehet, hogy nem. Ki tudja? Ha odaadó lesz velem, akkor az ő életét még ennél is szebbé tehetem, ezzel ellentétben a feleségét. Az utóbbinak az összes gyenge pontját megkeresem, és azt mind porrá fogom zúzni. Hát nem csodálatos?
Mint egy kígyó, ültem ott a helyemen, várva a beszélő partnerem. A legkevésbé sem érdekel jelen helyzetben a kilátás, pedig volna miben gyönyörködni. Előttünk a tiszta víznek a habjai, minden szemfényt megérdemelne valóban. De engem most sokkal jobban mozgat a tudat, hogy az a nő, aki állítólag Kevin felesége, vajon lesz -e mersze eljönni ide? Ha még is, élete legnagyobb hibáját követi el akkor. Hogy miért? Könnyű préda lesz akkor azonnal számomra, és csak rajtam fog múlni minden, mennyire leszek kegyelmes a kettejükkel.