≫Mesélj nekem egy még ismeretlen történetet...  ≪ Emlékszel, mikor fiatalok voltunk? Felnőtt testbe zárt gyermek lelkek. Nem tudunk megkomolyodni, viccet csináltunk mindenből, a kalandot kerestük mindenhol, látni akartuk a világvégét, a messzi országokat, amikről az utazók meséltek nekünk a tűz mellett. ”Hol lángol az ég, alatta alszik a tenger, és álmodnak a folyók. Az emberek pedig ködből vannak, és dalolva beszélnek. Néhol vadállatok uralkodnak az emberek felett, máshol pedig hidegen szolgálják fel a teát.” Mindig is látni akartuk, de soha nem jutottunk oda el. Változnak az idők, és változunk mi is. Annyi életet élünk meg, amennyit csak akarunk, s közben emlékeznünk kell mindenkire, akik voltunk, és, akkor nem lehet baj. Te mondtad. Nem felejtettem el, egyetlen szavát, egyetlen napját sem. Mindig emlékezni fogok arra a lányra, akivel a világ végére is elmentem volna.
De ettől függetlenül elárultál. Megértem, de kevésbé nem fáj ettől. Te voltál az, aki elmondta, hogy mire készülnek a boszorkányok a fajtám ellen. Nem tudom, hogy ez is a terv része volt-e, vagy sem, de rajtad keresztül próbáltam kialkudni az életemet, a többiekét feláldozva, és az erejüket megszerezve, de ez utóbbit csak te tudtad, ők nem. Lankadt a figyelmem melletted, mert ugyan a boszorkány társaidban nem bíztam, de benned igen, és ez elég volt, hogy eláruljatok engem, megszegve a megállapodásunkat, és a föld alá zárjatok. Azonban most kiszabadultunk, ez nem kerülhette el a figyelmeteket. Te, egyike azon keveseknek, akik ismerték a druidákat személyesen, úgy döntöttél magad keresel meg, miután, akit értem küldettél, feladat teljesítés közben fejét, szívét, és egyik veséjét vesztette. Csak egy boszorkány van, aki megölhet, akinek esélye van, hogy visszazárjon, mert ő az egyetlen, akit nem ölök meg egyből, mikor meglátom. Ő pedig a te nevedet viseli, a te arcodat.
//A nevet nyugodtan változtasd meg, ha nem tetszik, a PB örülnék, ha maradna, de alkudozhatunk //