≫Mesélj nekem egy még ismeretlen történetet...  ≪

A férjem voltál. Az utolsó. Vagyis, ha pontosan akarok fogalmazni, akkor még mindig az vagy. Az lennél, ha hinnék az egyház marhaságaiban, miszerint a lelkek összekapcsolódnak a szertartás alatt és csak Isten választhatja el őket. Meg ha nem érdekből mentem volna hozzád. Merthogy sosem tápláltam irántad gyengéd érzelmeket. Persze akkoriban neked erről fogalmad sem volt. Megigéztelek, és kényem-kedvem szerint ráncigáltalak, ahogy az előtted lévő férjeimet is. Nem tudhattál arról, hogy egy majd ezer éves vámpírral van dolgod. Én viszont tudtam, hogy kihez mentem hozzá. Mindig alapos megfontolás jellemezte a választásomat, ne hidd, hogy nem voltam tisztában azzal, amit oly nagy titokban akartál tartani. Nem vagy átlagos, sosem voltál. A barátaidat talán sikerült becsapnod és rejtőzködni a gyanújuk elől, én viszont sokat megéltem már és láttam hozzád hasonlókat, olyasforma erővel, amivel te bírsz. Erős vagy, a családod, a felmenőid évszázadokon át ügyeltek arra, hogy csak teljes értékű mágus utódot hozzanak erre a világra. Nekem pedig nem mindegyiküket sikerült megtévesztenem. Az anyád valósággal beletébolyodott, hogy nem látsz át a szitán, s oly annyira összekülönböztetek, hogy Párizsba költöztünk. Én biztonságban éreztem magam, téged meg valami eufórikus érzés lengett körül a hamis emlékképek miatt, amiket beléd plántáltam. Minden addiginál jobban éreztem magam abban a házasságban, annak ellenére is, hogy az egész egy nagy hazugságra épült. A háború viszont közbe szólt, nem volt hatalmad kimaradni belőle és egész nagy kalandnak fogtad fel, hogy az oroszok ellen vonulhatsz, Napóleon zászlaja alatt. De a csatából csak a halálhíred tért haza.
A mai napig abban a hitben élek, hogy akkor és ott meghaltál. Eszembe sem jutott olyan, hogy talán végszükség esetére kéznél volt a számodra egy test, amibe a lelkedet át tudod helyezni. Ebből is látszik, hogy nem ismertelek igazán. Talán arra is rájöttél már, hogy évekig használtam fel ellened a természet adta lehetőséget, hogy megkapjam azt, amire mindig is vágytam. Egy családot. Azzal viszont nem számoltam, hogy tartogatsz meglepetéseket azok után, hogy az elhitetett emlékképek lassan halványulni kezdenek és elkezdesz tisztán látni az új testnek hála, talán nem veszed jó néven, hogy mi mindent műveltem veled. Talán bosszúra szomjazol, talán csak látni akarsz. Talán magad sem tudod.

//Kifejezetten örülnék neki, ha az idővel arányosan az emlékei elhalványodnának, és ezzel párhuzamosan egy kicsit (vagy nagyon    ) megszállottjává válna az ügynek.
A név változtatható, a pb-t szeretném, ha maradna, de végső esetben meghallgatok más javaslatot is. A legfőbb kérésem viszont, hogy csak megbízható user vigye el, és ne tűnjön el se két nap, se két hónap után.