- Ohh, csak a következő két hétben? Hmm, akkor ideje valami szórakozás után is néznem. – feleltem játékosan és mosollyal az arcomon. Nem vártam el tőle azt, hogy mindent ő csináljon, de azért néha egy kis segítség jól jött volna. Főleg most, hogy nem voltam mindig jól, de még se szólhattam, hogy „Szívem segítenél? Éppen úgy érzem magam, mint aki össze fog esni”, mert akkor jött volna a kérdés, hogy „Miért”, arra pedig mostanáig nem álltam igazán készen, hogy választ adjak.  Lehet, hogy ez nagy önzőség volt tőlem, de hát nem tehetek róla. Így láttam jobbnak, mint esetleg kitenni megint annak, hogy elveszítettem a gyermekünket.
Az ivásos dologra csak egy aprót bólintottam, hiszen felesleges lenne ezt tovább ragozni, az meg fel se tűnt, hogy elszóltam magam egy hangyányit, de annyira nem meglepő, hiszen állandóan arra figyelni, hogy mit ne említsek meg vagy éppen mit igen. Fárasztó tud lenni a titkolódzás is, nem is kicsit.
- Nincs, miért lenne? Csak félremondtam szívem. Fáradt vagyok. – feleltem egy kisebb legyintés közepette, hogy tényleg nincs semmi olyan dolog, ami miatt aggódni kellene. Rosszul éreztem-e magam amiatt, hogy hazudtam? Még szép, hogy igen, de legalább éltem annyi ideje, hogy neki se tűnhessen fel a kisebb füllentésem. Ez volt a szerencsém, amikor felhívta a figyelmemet a kisebb nyelvbotlásomra.
- De akár a városban is maradhatunk, biztosan szerveznek programokat itt is. – utaltam arra, hogy akár meg is próbálhatunk most még inkább beilleszkedni, ha már emberek lettünk és egyszer már meghaltunk. Most már bármikor bekövetkezhet a vég is, így minden egyes napot jobb megbecsülni.
Hamarosan pedig a kisdobozka is előkerül, amikor elkezdi bontogatni, akkor egyre inkább izgulok, hogy miként fog reagálni rá. Lehet, hogy jobb lett volna, ha én mondom el szavakkal, és nem így, de nem ment. Túl sok volt bennem a félelem és tovább már nem húzhattam, hiszen lassan egyre inkább kezd látszódni is rajtam. Még nem olyan vészes, de hamarosan már ezt tagadni se lehetne, mert nyilvánvaló jelei lesznek. Mielőtt viszont bármit is mondhatnék, már ott áll előtte, vagyis guggol, hiszen mégis csak ülök, amikor viszont megérzem ajkának a játékát, akkor habozás nélkül viszonozom, majd amikor egy puszit nyom a hasamra, akkor elmosolyodom és gyengéden simítok végig az arcán.
- Én is téged Nathaniel, de valamit még el kell mondanom… - mondom óvatosan, közben pedig őt fürkészem. – Nem mostanában tudtam meg, hanem körülbelül három hónapja tudom már. Féltem elmondani, mert nem akartalak kitenni annak, hogy esetleg elveszítem őt is… - feleltem óvatosan és lesütöttem egy pillanatra a szemeimet, mintha csak attól félnék, hogy haragudni fog rám.

Csak egy mosollyal feleltem a szavaira, de nem mondtam már semmit se. Tudtam jól, hogy csak szórakozik, ezért is tartottam feleslegesnek azt, hogy bármit is reagáljak már rá. Na meg ott volt az a tény is, hogy fáradt voltam, nem is kicsit. Még ennyi hónap után is nehéz volt az, hogy ennyire könnyedén elfáradok, de legfőképpen azóta, hogy változás állt be az állapotomba.
- Ismersz, hogy szeretem a változatosságot, ahogyan attól még, hogy finom lett valami azért nem árt, ha van közte pár hét. – rántottam meg a vállaimat alig láthatóan, miközben szedtem még egy kicsit magamnak, mert még bőven volt hely a hasamban. Úgy éreztem magamat, mintha hetek óta nem ettem volna már. – Nos, majd eldől, hogy mennyire lesz szerencséd, de szerintem felesleges kétszer egymás után azt csinálni. – én legalábbis így láttam, meg mostanában eléggé válogatós is voltam. Sokszor még én se tudtam, hogy mit fogok csinálni, meg olyan is volt, hogy a boltban megvettem az alapanyagokat és mire hazaértem, addigra már teljesen mást kívántam. Na, meg kezdtem az extrán furán kajákra is áttérni. Még szerencse, hogy nem látta eddig.
- Miért is? – pillantottam rá kérdőn, hiszen nem akartam azt se, hogy a háztartás elszaladjon, így érthető, hogy sose vettem ki igazán szabadnapot. Na, meg sokkal jobb érzés az is, amikor nem nekünk kell megkérni a párunkat arra, hogy csinálja meg már ezt és amazt, mert ma én pihenek, hanem saját magától is felajánlja a dolgot. Bár azt nem tudtam, hogy erre mekkora az esély.
- Nyugodtan igyál, ha szeretnél. – nem fogok emiatt megharagudni, meg én jó sokáig nem fogok semmilyen alkoholt se inni, ha szerencsénk lesz és nem történik semmi baj se. – Nem kívánom mostanában az alkoholt. Régen se rajongtam érte, meg nem is lehet. – kotyogom ki a dolgot és fel se tűnik, hogy elszóltam magam részben. Helyette inkább az újabb adag kajának a végét fogyasztom el. Közben pedig részben azon kattogok, hogy vajon miként is mondjam el neki. Kérdésére sietve rázom meg a fejemet, mert tényleg semmi ötletem nem volt, vagyis lett volna, de előbb ahhoz még valahogy találnom kell az előzményt is.
- Nem igazán, gondoltam majd együtt kitalálunk valamit, amihez mind a kettőnknek kedve lenne. – feleltem egy-két korty után, majd egy aprót sóhajtottam, ahogyan az utolsófalat is eltűnt a tányéromról. – Azt hiszem, hogy most fogok kidurranni. – feleltem mosolyogva, majd felálltam, hogy leszedjem a tányérokat és a mosogatóba helyezzem. Utána pedig kihalásztam a táskámból egy becsomagolt dobozkát, amiben egy gyerek ruha volt felirattal. – Ezt neked hoztam, gondoltam örülnél neki. – pillantottam rá mosolyogva, majd leültem a saját helyemre, az asztal túloldalán és onnan figyeltem őt és a reakcióját. Ennél jobb ötletem nem volt arra, hogy miként is mondhatnám el.

- Igazán nincs mit és bármikor, de az meg se fordult a fejedben, hogy csak húzni akarlak még inkább, hogy tényleg rávegyelek a dologra? – kérdeztem tőle mosolyogva ás játékosan, hiszen ismertem már annyira, hogy tudjam, ha úgy teszek, mintha nem hinném el, akkor még inkább be akarja bizonyítani a dolgokat. Most pedig tényleg nem volt másképpen, én is örülnék egy kis pihenőnek, meg ebben az állapotban sokkal könnyebben is elfáradok, még ha nem is mutattam. Nem akartam azt, hogy esetleg velem együtt kelljen szenvednie ebben a három hónapban, ami a legkritikusabb a múltban történtek miatt is, meg amúgy is.
- Csak és kizárólag frissen főzött kaja. Ismersz, hogy jobban szeretem azt, mint a mireliteket. – A viselkedésének köszönhetően kicsit feljebb szökött a szemöldököm és úgy fürkésztem őt, mint aki azt fontolgatja, hogy jól van-e a másik, de inkább hallgattam. Éhes voltam, nem is kicsit. Ez pedig látszott abból is, hogy pár perc leforgása alatt a fele el is fogyott a korábban kiszedett adagnak.
- Hmm, talán kijárna, ha… - a tekintetemet meg a tiszta lakáson futattam végig. Persze csak bolondoztam, hiszen segített ő is a takarításban. Bár mostanában nagyobb szükségem lett volna segítségre, de én titkolóztam, így magamra vethetek és senki másra. – És én mikor is kapom meg a kimenőmet? – érdeklődtem bolondozva, majd újabb falatot tűntettem el, miközben a válaszára vártam. Amikor viszont a bort kérdezte, akkor sietve ráztam meg fejemet, hiszen tele szájjal sose volt szokásom beszélni.
- Én inkább kihagynám, de ha te szeretnél, akkor nyugodtan igyál. Maradok szerintem a teámnál. – mutattam a tányérom „mellett” helyet foglaló bögrére. Igaz inkább volt gyógytea, mint sima tea, de jobb ötletem jelenleg nem volt az olykor rám törő émelygés ellen, mint ami még főzés közben is jelen volt. – Van valami terved holnapra? Arra gondoltam, hogy akár elmehetnénk valahova. – pillantottam rá a bögrém mögül, miután ittam belőle. Az illata se volt a legjobb, de hát melyik gyógyteának az? El kell mondanom… próbáltam saját magamat meggyőzni, de még mindig nem ment, így pedig totálisan más dolgokra tereltem a beszélgetést. Nem értem, hogy miért félek ennyire.

Sokkal könnyebben fáradtam és már nem csak amiatt, mert ember voltam, de ennek ellenére igyekeztem sose a jelét mutatni. Erősnek kellett maradnom, hiszen bármennyire is szerettem volna másokkal megosztani a hírt valahogy sose ment, mintha csak attól rettegnék, ha kimondom, akkor az egész semmisé válik. Arra pedig nem álltam készen. Inkább maradtam három hónapra magamra, hiszen így legalább kisebb volt az esélye, hogy másnak is fájdalmat okozok, ha esetleg baj történne. Éltem már annyi ideje, hogy megtanuljam elfojtani azt, ha valami igazán fáj. Még akkor is, ha nem volt mindig könnyű és ez mostanra se változott semmit se.
Halovány mosollyal az arcomon figyelem, ahogyan ébredezik, mintha most ébresztettem volna fel a lehető legmélyebb alvásából, pedig nem állt szándékomban és ha akart volna, akkor tuti aludna még mindig. Valószínűleg az étel csábító illata könnyedén magával ragadta, hiszen nem kellett neki könyörögni se, hogy jöjjön, mert kihűl vagy bármi hasonlót. Könnyedén foglalok helyet a szerény kis otthonunkban, miközben igyekszem megtörni kicsit a csendet. Néha jó és vágyom is a csendre, de mostanában nem túl sokat volt időnk mélyebben beszélgetni és egyre inkább érett az idő, hiszen örökké titkolni se fogom tudni. Egyre inkább gömbölyödni fog a hasam is és még ki tudja, hogy mivel fog járni. Ez teljesen másabb volt, mint egykoron. Mintha emberként sokkal inkább megérintett volna ez az állapot és még inkább éreztem volna a szívem alatt növekedő csöppséget.
- Majd akkor legközelebb alvás helyett elmész vásárolni és mire hazaérek, addigra finom vacsorával várhatsz, kicsim. – feleltem mosollyal az arcomon, hiszen kicsit szórakoztam vele. Egyébként is ismert már, hogy nem fogom csak úgy felébreszteni őt. Elvoltam egyedül is. Igaz, kicsit tovább tartott, mint gondoltam, mert egyszer kicsit rosszul lettem és le kellett ülnöm, de szerencsére nincs gond és az étel is finom lett.
- Erre befizetek és remélem, hogy változatos lesz a kaja. Jahh, és nem ér csalni, mert felhívsz, hogy melyiket is vedd meg. – szólaltam meg két falat között. Sose szeretem teli szájjal beszélni és ez továbbra is így volt. Bár kicsit kételkedtem abban, hogy tényleg két hétig mindent ő csinálna, akkor abból mi sülne ki, de ezt inkább megtartottam magamnak.
- Elvoltam? – kérdeztem meg hitetlenkedve, mert nem értettem. – Dolgoztam, kicsit tovább kellett maradnom az óvodában, mert egyik szülő késve tudott jönni valami megbeszélés miatta fiáért. Aztán pedig mentem vásárolni, ahol szokás szerint tömeg volt – meg picit pihennem is kellett közben, de ez titok maradt továbbra is. – aztán haza és főzés. Szerintem nem voltam el sokáig… És nálad volt ma valami extra? – húztam még mindig kicsit az időt, hiszen képtelen lettem volna kimondani. Ennyi hónap után meg pláne. Inkább vettem egy kis ajándékot, ami a táskámban lapult, hogy hátha abból majd rájön, ha odaadom. Akkor talán könnyebb lesz, vagy nem, mert biztosan nem fog örülni annak, hogy ennyi hónapon át titkolóztam.

Sok minden megváltozott az elmúlt hónapok alatt és még igazán magam sem tudtam, hogy mekkora árat is fogunk fizetni ezért, vagy éppen milyen alkuba ment bele azért Nate, hogy Maybelle ezt megtegye. Tudtam jól, hogy semmi sincsen ingyen. Főleg nem egy ilyen tett. Még azt is kinézem, hogy jóval hamarabb hozta vissza a férjemet, hogy tovább kínozhassa őt és biztosan ne akarja megszegni az adott szavát. A világ sokkal csendsebbé vált, ahogyan eleinte még én is eléggé nehezen tudtam megszokni azt, hogy újra csak halandó vagyok. Nem ment minden egyből zökkenőmentesen, de szép lassan azért kezdtek helyre rázódni a dolgok. Azt is tudtam, hogy ha Mia megtudja, akkor jobb lesz, ha figyelek a nyakamra. Mármint képletesen, mert biztosan nem fog örülni annak se, hogy az ördöggel lett alku kötve, amiről én nem is tudok, hogy pontosan mi.
Végül az egyik óvodában leltem állást, amit imádtam. Jó érzés volt elveszni az ártatlan gyerekek között, még akkor is, ha nem is volt mindig annyira egyszerű mosolyogni és jókedvűnek lenni, hiszen pokolian hiányzott a lányom is és nem tudtam elfelejteni azt, hogy miként is hibáztam egykoron és nem védtem meg őt. Azóta viszont sok minden megváltozott, de legfőképpen az, hogy három hónapja súlyos titkot őriztem. Nem mertem elmondani, mert mi van akkor, ha elveszítem? Tudtam jól, hogy rizikós a jelenlegi állapotom, de szerencsére nem annyira, hogy csak otthon ülhessek. Ennek ellenére óvatosabb lettem, alkoholt már nem is fogyasztottam. Kész csoda, hogy eddig nem szúrt szemet Nate-nek.
Könnyedén léptem be szatyrokkal a kezembe a lakásba, amikor megláttam a nappaliban elterülő férjemet. Csak lemondóan sóhajtottam egyet, végül pedig a konyhába sétáltam. Alig hallhatóan felcsendült a zene a rádióból is, miközben neki álltam a vacsorának. Fáradt voltam, de mégis talpon voltam még mindig. Jól esett volna, ha nem ismét bealszik, mivel nem ez volt az első alkalom, de nem tettem szóvá inkább. Csak igyekeztem minél halkabban elkészíteni a vacsoránkat, hogy utána megterítsek. A kezem néha pocakomra siklott óvatlanul is, ahogyan többször is megpihentem, de kitartottam. Amikor pedig mindennel elkészültem, akkor odasétáltam hozzá és gyengéd simogatás, majd egy puszi közepette keltegettem őt.
- Kész a vacsora kicsim. – csak ennyit mondtam, majd pedig visszasétáltam az étkezőbe, hogy helyet foglaljak, míg rá vártam.
- Milyen volt a napod? – dobtam fel a legáltalánosabb témát, miközben szedtem magamnak a tésztából, hogy utána neki lássak az evésnek, mivel farkaséhes voltam mégis csak mostanában kettő helyet kezdtem enni egyre inkább.