Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 09, 2013 7:59 pm
Ugrás egy másik oldalra
Ezt követően egyre gyorsabb tempóba kezdtem csinálni, még mélyebbeket sóhajtva. E közben pedig ő is hangos nyögéseket adott ki, majd csak ujjait a hajamba túrta. Amire közelebb hajoltam hozzá, majd újabb vad csókot nyomtam ajkaira. Azért éreztem rajta, hogy sok erő kiveszett belőle kis kóstolóm miatt. Ennek ellenére teljes szenvedéllyel csinálta tovább. A lány arcára kiült az élvezet. Ami csak újra azt bizonyítja, hogy mennyire jó is vagyok ebben. Az évszázadok alatt, amit már megéltem sok minden változott. Ezáltal pedig nekem is sok mindenben változtatnom kellett. De egy dolog van amiben szinte semmi változás nincs, és a szex.
Még gyorsabban csináltam, majd egy hangosabb felnyögés után elélveztem. Ezt követően kissé lihegve néztem szemeibe elmosolyodva, Majd egy utolsó csókkal pecsételtem meg. Ez után egy ideig még feküdtük a kanapén, majd csak felálltam és elkezdtem öltözködni. Felvettem ruháimat, legalábbis ami marad belőlük...
-Nos akkor viszlát. mondtam neki rákacsintva a még meztelenül fekvő lányra, majd elhagytam a padlásteret. Szerencsére a lakásom ebben a hotelben van, ezért oda mentem először átöltözni. Úgy döntöttem utána szétnézek még a városban, hiszen arra még nem volt lehetőségem.

« Folyt valahol »
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 09, 2013 7:14 pm
Ugrás egy másik oldalra
Halkan felnyögtem, elég sok vért kiszívott belőlem. Remek, megint megint mehetek vadászni. Az igazat megvallva nem is érdekel, szórakoztam egy jó,és jelenleg csak ez számít. Azon már nem tudok változtatni, hogy megharapott, megtörtént és kész, másnak nem fogom hagyni, én vagyok az aki harap, nem az akit harapnak. Legközelebb meg már a nyúl viszi a puskát. No, azt már nem. Mire végeztem a gondolatmenetemmel megint én voltam alul. Hosszan viszonoztam a csókját, s beletúrtam a szőke üstökébe, aztán a nyakához hajoltam, és pár csókot nyomtam rá. Próbáltam halk maradni, de már a pulzusom is elég szapora volt, természetesen pár hangosabb nyögés kicsúszott a számon, de nem érdekelt. Hamarosan már elértem a csúcsot, rég éreztem ilyet, és rá kellett jönnöm, hogy ez is hiányzott az életemből.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 07, 2013 9:39 pm
Ugrás egy másik oldalra
Amikor beleharaptam körmeit hirtelen mellkasomba nyomta, ami azért kissé kellemetlen volt. De már találkoztam párszor ilyen reakcióval és annak tudtam be, hogy élvezi a dolgot. Kijelentéséből pedig azt szűrtem le, hogy először történt vele ilyen. Vámpírokba én sem szoktam sűrűn belevájni fogaim, hiszen vérük nem vonz annyira mint az emberi. De vannak olyan pillanatok, amikor szükségesnek találom a még nagyobb élvezetek kedvéért. Ez pedig egy olyan pillanat volt...
Erőteljesen szívtam ki belőle a vért, nem nagyon érdekelt a mennyiség. Hiszen az sem érdekelt, hogy mi lesz a lány sorsa miután elvégeztem rajta szükségleteim. Ő is csak egy a sok közül, akikhez nem köt semmi, csak kihasználom amíg kell, majd eldobom. Nem sok olyan nő volt aki többet jelentett számomra ennél. Ha igen, akkor azt eltaszítottam magamtól, hisz nem akartam érezni. Már tudom, hogy hiba volt ezt tennem, de akkor ez tűnt a jó megoldásnak. Majd csak abbahagytam és újra fordítva a pozíción, én kerültem fülölre. Gyorsítottam a tempón, közben pedig véres szájjal újabb csókot nyomtam ajkaira. Ez után csak vad tekintettel néztem a szemeibe, közben enyhén lihegve.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 07, 2013 7:20 pm
Ugrás egy másik oldalra
Szerettem, ha nyakammal foglalkoztak, talán az volt az egyik legérzékenyebb pontom. Ami viszont meglepett, hogy belém harapott, nem szoktam csak úgy megengedni. Elég intim dolognak tartottam, az igazság az, hogy nem is harapott meg eddig senki. Nos,már teljesen mindegy, természetesen nem maradtam adósa, csak a mellkasa bánta az egészet, a körmeimmel szép kis barázdákat okoztam, nem tehettem róla egyszerűen arra tudom fogni, hogy meglepődtem.
- Áucs.. most már tudom mit éreznek az áldozataim. - kuncogtam fel halkan. Ezt a fajta harapdálást azért nem fogom bevezetni a szexben, elég, ha csak kicsit harapdálnak.. Bár ez mos jól esett, valamilyen oknál fogva, fogalmam sincs, hogy miért, talán nem is fogok rájönni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 02, 2013 6:35 pm
Ugrás egy másik oldalra
Csak csináltam halk felnyögések közepette, a lányon is láttam, hogy élvezi, amitől csak még jobban beindultam. Ezt követően nagy meglepetésemre hirtelen ő került fölülre és úgy kezdett el le, fel mozogni rajtam. Erre csak kacér mosollyal néztem fel rá, hiszen tetszett, hogy kivételesen egy nő irányít. A múltban általában mindig én voltam a domináns, ezért most különösen tetszett, hogy kicsit fordult a kocka. Magamhoz húztam majd egy forró csókot nyomtam ajkaira. Ezt után pedig nyakát kezdtem el csókolgatni, közben kezemet végigsimítva hátán. Ez a lány csupa meglepetés, úgy látszik az eddig levon következtetéseim tévesek voltak. Bár az tény, hogy ahhoz, hogy én teljesen élvezni tudjam az ilyesfajta örömöket. Ahhoz nekem nem elegendő a csökkentett vérmennyiség. Majd csak szemem fehérje vérvörösre váltott, megjelentek az erek alatta. És a nyaka csókolgatása közben fogaimat megvillantva vájtam bele. Nem mondhatnám, hogy sűrűn táplálkozom vámpírokból. Sosem volt a vámpír vér elsődleges az étlapomon, de ezt a lány mégis meg szerettem volna kóstolni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Május 02, 2013 12:02 pm
Ugrás egy másik oldalra
Halkan nyögtem fel mikor megéreztem magamban. Örültem, hogy nem jöttem ki a gyakorlatból, elég régen voltam férfival, egy időben ők sem érdekeltek, csak a vér volt az ami kellett nekem, de ennek pár hónapja vége. Az, hogy nem ölök embert nem azt jelenti, hogy az ágyban rossznak kell lennem, éppen ellenkezőleg, itt élek ki minden olyat amit a vérivásnál nem tudtam. Természetesen hagytam, hogy ő legyen fent, de volt velem egy apró gond, szerettem, ha én irányítok, így egy mozdulattal felé kerekedtem,s úgy kezdtem el mozogni. Huncut mosollyal pillantottam le az alattam lévő férfira. Tudtam, hogy tetszik neki, még szép, hogy tetszik neki.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 28, 2013 5:51 pm
Ugrás egy másik oldalra
Egy ideig még kényeztettem, amire hangos felnyögéseket hallottam, ami azt bizonyította, hogy élvezi a dolgot. Ezt követően azonban hirtelen ő került a helyemre, majd hasonlóan ő is letépte rólam alsómat. Ez után csak becsuktam a szemem és élveztem amit csinál. Közben pedig halkan felnyögtem, majd kinyitottam a szemem és mosolyogva néztem rá. Egy újabb lányt tudhatok a kalandjaim listáján, nem tudom miért, de büszkeséggel tölt el. Hisz még ennyi év elteltével is elég csak egy kacér mosoly. Ahhoz, hogy egy adott lány az ágyamban kössön ki. Miután elegendőnek éreztem ez a fajta kényeztetést, hirtelen újra fordítottam és én kerültem fölülre. Majd lassan belé hatoltam és hevesen a nyaka csókolgatása közben, elkezdtem mozogni. Azért még mindig furának tartottam, hogy annak ellenére, hogy "diétás vámpír" az ágyban egy igazi vadmacska. Ugyanis eddigi tapasztalataim alapján, aki táplálkozásában nem adja teljesen át magát az élvezeteknek, az ágyban sem képes.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 20, 2013 7:54 pm
Ugrás egy másik oldalra
Meglepetten pislogtam a nadrágom cafatjaira, miben fogok én hazamenni, ezek szerint még nadrágot is kell majd kerítenem, nem sokáig gondolkodtam ezen mert a felettem lévő személy tett róla, hogy csak rá fókuszáljak vagyis inkább arra amit csinál. Ujjaimat belefúrtam a szőke üstökébe, s kicsit bele is markoltam a hajába. Pár percig még hagytam, hogy " kínozzon", aztán helyet cseréltem vele, apró csókokkal haladtam lefelé, mivel a nadrágját már leszedem így csak boxerét tudtam leszaggatni, de nekem az is elég volt, bár ő így még mindig haza tud menni. Nos, mindegy. Hogy visszaadjam a kölcsönt én is orálisan kezdtem kielégíteni, néha a kezemmel is simogattam a férfiasságát.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 17, 2013 10:09 pm
Ugrás egy másik oldalra
«A Grill parkolója»
Nemesis

Hamar oda is értünk a hotelhez, hisz vámpírsebességgel ez egyszerű volt. Majd egyből a padlástér felé vezettem, mivel jelenleg a lakásom nem alkalmas erre. Amikor felmentünk egyből rá is vettettem magam, jobban mondva egymásra. Habár előtte nem tűnt valami tüzes nőnek, abból ítélve, hogy elengedte azt a férfit. De most mégis csak volt benne némi vadság, ami viszont nagyon tetszett. Levette a felsőmet, majd a sajátját is és elkezdte kicsatolni a nadrágom. Ekkor azonban az ott lévő kanapéra löktem, majd vámpírsebességgel szaladtam oda és kezdtem el csókolgatni a nyakát. Majd egyre lentebb haladva a testén értem el a nadrágjához, amit letéptem róla. Nem különösebben érdekelt, miben fog innen távozni, az már nem az én problémám. Nekem csak az számít, hogy kiélhessem rajta szükségleteim, a többi már nem számít. Ezt követően orálisan kezdtem izgatni őt, közben kezemmel végigsimítva testét. Jó újra visszatérni a régi szokásaimhoz, habár már nem vagyok érzéketlen szörnyeteg. Vagyis a szörnyeteg részt még vitatnám, de a lényeg, hogy már tudom mikor kell leállni. Többé nem gyilkolászok meggondolatlanul, hisz ebben az új világban az nem lenne túl bölcs dolog. Azért még mindig lényegében ugyan azt teszem, csak mértéket tartva és gondolva a szeretteim épségére is.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 16, 2013 7:11 pm
Ugrás egy másik oldalra
Tökéletesen megfelelt a hely, mivel nem volt koszos, pedig a padlások mindig azok szoktak lenni. Egy mozdulattal megszabadultam a felsőjétől, valahova el is dobtam, nem is érdekelt, hogy hol kötött ki, majd meglesz. Újra az ajkaira tapadtam, s végigsimítottam a hátán, kezeimet végül a fenekére csúsztattam, és ott pihentettem őket. Természetesen pár pillanat múlva én is megszabadultam a saját pólómtól zavart, hogy rajtam van. Kicsit szórakoztam a nadrágjának az övével aztán azt is kikapcsoltam. Végre kicsit szórakozhattam is, már rám fért. Nem is az a búskomor valaki vagyok aki pár órával ezelőtt a tükörbe nézett. Inkább egy gaz csábító szerepe illik hozzám.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 13, 2013 12:53 am
Ugrás egy másik oldalra
A hotel padlástere...
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Padlástér

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Hotel-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •