kutya nem harap meg. Csak az emberek.'' – Marilyn Monroe
Megfigyeltem őt, első ránézésre – úgy értem a legeslegelső pillanatban amikor megláttam Lzzy-t – teljesen ártalmatlannak tűnt. Nem néztem ki belőle, hogy akár ellenségesek is lehetnek a szándékai, pont úgy ahogyan az elődeim emlegetik. Mostanra már egy teljesen más kép alakult ki róla a szememben. Nem olyan buta nő, mint a többi akinek nincs esze és nem használja ki az adottságait s, csak a pénzre vagy egy biztos karokra hajtanak, amit egy férfitől megkapnának. Tőlem biztos nem, ha vajmi kevés esély van rá, hogy egy nőt ellökjek jó messzire a barát zónám szélébe, akkor megteszem. Egyrészt azért, mert a mai világban sosem lehet tudni mikor szólít el a kötelesség s, olyankor abban az esetben nincs szükség semmiféle kötelékre ami hátráltatna és megnehezítené a dolgomat. Búcsúzkodni ugyanis felettébb utálok. Leginkább azzal van nagy gondom, ahogy az emberek többsége ilyenkor reménytelenül megjátssza a búslakodót, hogy az aki éppen elmegy mennyire fog hiányozni neki. Holott lehet dehogy! Éppen ellenkezőleg, irigykedik az illetőre és azt kívánja bár soha el ne hagyná! Na pont ezért szeretném az 'életem' a munkámnak szentelni. Egy kapcsolat gyengeséghez vezetne és nem tudnék száz százalékosan a közeljövőbeli feladataimra összpontosítani amit Lzzy kitalál. Ha közben feleslegesen valaki más miatt is aggódnék, bizalmatlan volnék az nem lenne jó. Tehát most ezért van bátorságom farkasszemet nézni vele, mert tudom, hogy otthon nem vár rám senki akinek az életét kockáztatnám a merészségemmel.
– Így van, megbízunk valakiben, aztán a leghűségesebb 'alattvalóval' is pofára tudunk esni, ha hátba szúr. Én nem kérem, hogy bíz vagy higgy bennem. Kételkedhetsz. Mindenki kételkedik, ez természetes, ha meg van az oka rá, ha nincs. – az alattvaló szónál – mert nem arra értettem, hogy attól ő egyfajta főnök még kisebbségi komplexusom lesz – direkt használtam a két kezem a szemmel látható macskaköröm mutatásához. Nem vagyok az a túlzottan gesztikulálós típus – én legalábbis nem tartom magam annak, más talán igen – de most még a helyzet is megkövetelte.
''Csak a valószínűtlen igazán valószínű, csak a hihetetlen igazán hihető.'' – Kosztolányi Dezső
Persze, egyszer mindenre rá kell kérdeznie, kíváncsi és ez tetszik. Azt, hogy senki sem figyel a halandó emberre és talán szót fogok érteni a farkasokkal, nem méltattam szóra. Én bíztam magamban, abban, hogy ez a szőke pofi amivel rendelkezem legalább annyira lesz feltűnés mentes, mint amennyire lenni szeretnék. Tehát a legapróbb gyanút is ki kell majd iktatnom a feladat során. Nem szoktam hazudni, pusztán titkolózni és azt is tudom már mennyire ésszerű magyarázattal fogok majd azok a személyek elé állni akikkel találkoznom kell. Csak úgy fogom fel ezt az egészet, mint egy próbatételt amit ki kell állnom. Muszáj kiállnom! Szívesen nevetnék, de ekkora luxust egy vámpír előtt perpillanat még nem engedek meg magamnak. Különben csak kihagyom azt az igen fontos részt, ami a családomat illeti és sok hazugságtól megkímélem őt. Bár, hogy inkább egészen pontos legyek azt a részt ami az apámra vonatkozik.
– Nem adom könnyen a bőrömet. – teljesen halál komolyan mondom mindezt, persze nem akarok ennyire pofátlannak és nagyképűnek tűnni, így hozzá kell tennem még valamit, ami szintén igaz.
– Több kapcsolatra és terepszemlére volt szükségem, hogy sokkal jobban ismerjem a várost és megfeleljek a feladatra. Ha nem ismerem a helyet ahol élek, haszontalan és elveszett vagyok. – ezt az érzést meg nem igazán kedvelem, de nem dörgöltem ezt Lzzy orra alá, végtére is sok jelentősége nincs.

em fogok téveszmékben élni, tudom, hogy az a legjobb ha saját magam járok utána a dolgoknak. Mert nincs is jobb annál ha valamit te intézel el és nem bízod olyanokra, akikről tudod képtelenek lennének véghez vinni. Egyszerűen azért mert, nem erre a feladatra születtek egész életük során, hanem valami másra, sokkal könnyebbre ami inkább irodai munka, mintsem ennyire macerás és komplikált. Szóval a gyengéket meg kell védeni, még ha nem olyan fair az élet akkor is. Az egy dolog, hogy én szívesen feszegetem mások határait, ha nem tenném, akkor nem derülne ki valójában milyenek is, mert önmagától senki sem fog beszélni arról mi az amit értékel és mi az amit nem. Mitől áll a haja égnek és milyen helyzet az amiben egyáltalán nem érzi magát kényelmesen, sőt éppen ellenkezőleg. Szóval ilyen nagyon apró és lényeges dolgok ami ahhoz szükséges, hogy kiderítsek olyasmit, amit egykönnyen nem lehetne megtudni senkiről sem. Jó persze, nem szép dolog próbára tenni valaki türelmét csak mert túl kíváncsiak és nem vagyunk hajlandóak arra, hogy kikérdezzük csak úgy minden ok nélkül mi az amit nem díjaz, mert biztos lesz olyasmi, amit kihagy vagy nem akar elmondani önmagáról. Tehát én azt mondom jobb ha valamit a saját bőrünkön tapasztalunk meg és jövünk rá olyasmikre, amik még hasznosak lesznek a túlélés érdekében.
– Természetesen ez érthető is, mindenki jobb szereti a kivételeket. – még ha nagyon kevesen fordulnak meg a világban, ettől lesznek felbecsülhetetlen értékűek, nem mindennaposak, még egy olyan személy számára is, mint amilyen én vagyok.
– Ha úgy tűnne mégsem, akkor majd teszek róla és kész, ilyen egyszerű lesz az egész. – ezalatt persze nem azt értettem, hogy mindenkinek beverem a képét aki csak egy rossz szót is mer szólni rólam vagy ócsárolni kezdene amiért nem vagyok közéjük való. Sokkal jobb és békésebb módszereim is vannak, minek kaphatnék vérszemet egy olyan butaság miatt, amit talán majd ők nagy dobra vernének s, nem nyugodnának addig amíg észre nem veszik az amit mondanak vagy tesznek zavar engem. Nem, szerintem hagynám, hogy elmenjen az ilyesmi a fülem mellett, ez az egyetlen dolog amivel felhergelhetőek, ha nem veszem a lapot amit felém céloznak és egyáltalán még a szemeim sem rebbenek a próbálkozásuktól ami bukásra van ítélve. Visszatérve az újonnan adódó lehetőségre még szép, hogy tudom milyen helyről van szó. Nem hiába piszmogtam egy hónapig ezzel a válasszal. Fel kellett derítenem a várost, a magamévá kellett tennem, hogy úgy mondjam, tudnom kellett hol mi található, van-e rövidebb út ami mondjuk elvezet akár ehhez a bárhoz vagy bármely más helyszínhez. Mondhatni jól megrágtam, alkalmazkodtam a helyhez és úgy ismerem akár a tenyeremet. Ami lehet, hogy nem elégséges, de ezért is tervezek mindig sétákat ha az időm engedi. Ahogy azonban kiveszem a szavaiból amire vállalkoztam az kész emberkínzás lesz, akárcsak egy véget nemérő hullámvasúti utazás. Ez nekem való kihívás. Simulékonynak és nyájasnak kell lennem ha azt akarom, hogy bízzanak és ne egy potenciális ellenséget lássanak bennem. Nekem már az is sokat számít, hogy tudom kikkel állok szemben, de ők nem. Ez noha nem nagy előny, de még a hasznomra lehet. Megeshet, hogy a természetfelettiek sima farkasnak néznek és nem többnek annál aki vagy ami vagyok.
– Értem. Az a két személy bizonyára megérdemelte a halált, szóval... Igyekszem majd a társaság szívébe férkőzni. A farkasokkal és farkasboszorkányokkal nem lesz gond, ha tudjuk milyen ajtókat kopogtassunk akkor könnyen elhisznek mindent, a fiatal vámpírok meg bizonyára nem elég tapasztaltak és főbb céljuk lesz a védelem fenntartása, ez gyakorlatilag lefoglalhatja őket. Az ember azonban, őt nem fogom alábecsülni. Bizonyára neki is megvannak az erősségei ha ilyen csapatot tart össze. – ezt persze jobb lett volna magamban megvitatni, de ha ő tudja a választ még természetesen kijavíthat és rámutathat az elképzelésem hibáira. Elvégre már találkozott velük vagy én úgy értelmezem a legutóbbi találkozás fogalmát.

átorság. Ha van valami, amire most szükségem volt akkor ez az volt. Amúgy sem voltam félős típus, de most koncentrálnom kellett. Érdekelt minden, ami a nőhöz és akár a családomhoz volt köthető. Ki akartam deríteni, hogy tényleg olyan, amilyen. Nincs-e valami gyengéje, amit nem vettek a többiek eddig észre. Persze azt nem mondtam, hogy ki fogom használni a gyengéjét és ott ütök, ahol a legjobban fájhat neki. Nem én csak tisztában akarok lenni vele és kész. Egy szóval sem mondtam, hogy képes volnék folytatni azt a hagyományt, amit a családom már évtizedek óta folytat. Badarságnak tartom, velük ellentétben én észre veszem azt, amit ők nem, hogy ez az egész teljesen reménytelen. Rosszul próbálkoznak. Mindig is rosszul próbálkoztak, csak ugyebár sosem látták be. Én észrevettem az ők hibájukat és ahelyett, hogy ellenségeskednék Lzzy-vel s, veszélybe sodornám a saját életemet, amihez amúgy határozottan ragaszkodom. Nem akarok egy lenni azon a halál listán, amin a rokonaim neve van szépen kihúzva vagy a többieké szerepel, akik még élnek, de hamarosan nem fognak, ha így folytatják. A vérrontás elég messze áll tőlem, az ügyeimet is úgy intézem, hogy sose tapadjon vér a kezeimhez. Mindig meghagytam azoknak az ilyesmit, akik imádnak minden ok nélkül gyilkolni és nem tudják mit jelent az a művészet még ebben a szörnyű dologban is. Különben tényleg kíváncsi vagyok, lehet egyszer ez lesz a vesztem, de remélem valami teljesen más miatt és nem azért, mert balga voltam és az elődeim sorsára jutottam, akik nagyon, de nagyon pórul jártak. Én azonban tudom, hol a határ és ez csak számít valamit.
– Hát persze, kétszer ugyanazt a hibát senki sem követi el, hacsak nem ostoba az illető. – erről az egészről csakis az apám tehet, ha eleve nem veszem fel neki a telefont, akkor régen itt üldögélnék és várnék. Sőt ezt a beszélgetést szintén nagyon gyorsan le is rendeztük volna meg hasonlók, de nem. Neki a mérföldnyi távolságok sem akadály arra, hogy felhívjon, kioktasson és elmondja mi az, amit elvár tőlem. Mint kiderült túl sokáig hagytam őt érvényesülni, de hagynom kellett, hogy kibeszélje magát és azt higgye semmit sem tartok az irányításom alatt, tényleg olyan szétszórt vagyok, mint azt ő hiszi. Holott szó sincs ilyesmiről, ha van valaki, aki tudja, mit tesz a családunkban, akkor az én vagyok. Amúgy sem hiszem, hogy eddig bárki jó döntést hozott volna közülük. Nem arról van szó, hogy különb volnék vagy nem hoztam volna eddig rossz döntéseket, de még élek. Amíg a nyakam a helyén van és lélegzem nincs baj.
– Rendben, én azonban nem félek a vendégektől, amúgy is sokkal jobban szeretem, ha a baj elkerül. – ez tökéletesen így is volt, de a baj gyakorta talál rám, mint én azt szeretném. Éppen ezért, ami megmaradt nekem az a remény, hogy talán ha nem piszkálom, a tűzet, akkor nem égetem meg magam vele. Tehát ha nem köpök a vámpírok levesébe, akkor remélhetőleg ők sem fognak az enyémbe. Ilyen egyszerű lenne az egész, ha csendben tűrném a szavaikat és megjegyzésüket. De nem is bánom, hogy nem kell sok időt töltenem itt.
– Értem. – azzal a laptop képernyőjére néztem. Szerencsémre ismertem a helyet, tudtam milyen módon juthatok el oda és azzal is tisztában voltam milyen módon használjam ki majd a helyt a saját előnyömre, ha futni kellene.
– Sosem kockáztatnám az életüket feleslegesen, ha képes vagyok egyedül is elintézni valamit. Amúgy meg engem vettél fel, nem őket. A meglepetés elkerülése végett, akikkel találkozni fogok… Ők egyszerű emberek vagy sokkal többek? – erre kíváncsi voltam, de nem osztott vagy szorzott a döntésemmel kapcsolatban semmit. Pusztán érdekelt, hogy mivel állok szemben. Elvégre jobb tudni valamit, mint pofára esni a tudatlanságtól és rögvest akkor abban a pillanatban kiötleni valami tervet.

ét percig igazán meggyőzhető volt, hogy tényleg, teljes mértékben tisztában vagyok azzal mire vállalkoztam. Nem kell féltenie, mert nem hagyom sehol sem a fogam és szó sem lesz arról, hogy bemocskolnám a családom nevét. Már így is elég piszkos, az évszázadok rátették a kéznyomukat és ennek hála, tényleg szerencsétlenek vagyunk. Igen, ha van aki jól informált szeretne lenni és emellett még a történelem is érdekli, az én vagyok. Persze nem a világháborúk és az egymás után lévő pocsék királyok voltak azok akik a figyelmemet lekötötték, sokkal jobban érdekelt a családom története. Hogy igazából honnan jöttünk, mikor és miért pont Seattle-t választották a végleges otthonuknak megannyi hely közül. Igen, gondoltam már arra is, hogy el fogyott a pénzük és nem volt elég a tovább utazásra ezért valaki az őseim közül elhatározta ő akkor le fog telepedni Seattle-ben és kész. De biztos rengeteg egyéb és sokkal fontosabb dolognak kellett történnie. Különben nem tartanék ott, hogy a saját apámmal veszekedjek a terv módosítása miatt. Őt ugyanis egyáltalán nem érdekli, hogy hajlandó vagyok-e bemocskolni a kezem vérrel vagy sem. A végeredmény sokkal jobban érdekli és nem érti mégis mit tettem kerek egy hónap alatt a semmin kívül. Mérlegeltem. Igen, mérlegeltem. Átgondoltam, hogy megéri-e nekem még inkább szítani a tűzet és teljesen feleslegesen folytatni azt az értelmetlenséget amibe régen belekezdtek, még a születésem előtt. Értelmetlen vérrontás az egész s, mindez miért? Mert egyik fél sem tud tovább lépni, vagy legalábbis a családom biztosan nem. Még nem gyógyultak be a sebeik, nem fogadták el, hogy a szeretteik semmi perc alatt meghaltak. Nem mondom azt, hogy mind ártatlanok voltak, mert a nagy részének biztos megvolt a maga bűne ami nem került a nyilvánosság elé és így megúsztak mindent. Szó sincs arról, hogy védeném a nőt aki megtizedelte a családomat, de ha neki nem is, legalább egy személynek be kell látnia, hogy a felesleges vérontás értelmetlen. Én meg egyáltalán nem szeretném elveszíteni az öcsémet például, azért mert a családfő képtelen volt gátat szabni az indulatainak és ezért utánam küldte őt, de ki tudja mibe keveredett s, emiatt az életével fizetett. Szóval igen, bármily meglepő de van némi eszem. Észre veszem azt ami helytelen és már annyira nyilvánvaló, hogy semmi humoros nem lesz benne, így tehát rámutatok a terv hibáira. De semmit sem ért. Ezt meg ugyebár csak telefonon van időm lerendezni, máskülönben ha szemtől szembe állnék vele, eddig bizonyára háromszor is megrázott volna az áram, pusztán az atyai szeretetnek hála. Mielőtt azonban sor került volna arra, hogy kitagad mindenféle káromkodások közepette úgy döntöttem kinyomom és a telefont is kikapcsolom. Még véletlenül sem szeretném ha visszahívna és tovább tartaná nekem a zsiványvecsernyét, amihez most semmi hangulatom nincs csendben lenni s, végighallgatni. Ha rajta múlna napestig azt osztaná mennyire szipirtyó a nő és jobb volna holtan látni meg még ennél is szörnyűbb dolgok, ami képes elhagyni a száját. Neki hála késésben voltam, már régen el kellett volna készülnöm és indulnom is, ha jót akartam magamnak. Most azonban halál nyugodt voltam, annak ellenére is, hogy egy perccel ezelőtt úgy éreztem meg tudnám fojtani az apámat egy kanál vízben csak azért, mert túl sokat beszél. Igyekeztem kerülőutakon jönni, lerövidíteni az utat, hogy sokkal kevesebb legyen a késés, mint amennyi valójában lenne. De bármennyire igyekeztem így se, úgy se sikerült. A lényeg azonban azon volt, hogy megérkeztem és csak ez számít, nem igaz? Természetesen tudtam, hogy mi fog rám várni. Ezért nem is lepődtem meg amikor ezt meg említi nekem. Nem ő volna ha nem így tenne ugyebár. Azonban be kell látnom, ennyi idő alatt még mindig nem mondhatom azt, hogy tetőtől talpig kiismertem volna a vámpírnőt.
– Teljes mértékben tisztában vagyok vele, de legközelebb majd jobban odafigyelek. – nem arról van szó, hogy kiveszett a szótáramból a pontosság fogalma, de ha felveszem az egyetlen személy hívását aki képes az őrületbe kergetni, akkor tőle nem lehet egykönnyen megszabadulni. Meg ugyebár minek mentegetőzni? A kifogásokat senki sem szereti. Helyet foglalók s, már rögtön a közepébe is vágunk. Helyes! Semmi kedvem sincs kergetőzni megint.
– A válaszom igen és maradok. Különben is, tetszik ez a hely. – körbe nézek, bár nem mintha dicsérni akartam volna a helyiséget, a beltere mégis hagyott maga után valami elgondolkodtatott. Túl sok rejtély veszi körül, bár lehet csak én magyarázom be ezt magamnak, majd hirtelen vissza is nézek a vámpírnőre.
– Van bármi amiben akár már most segíthetek?