Veszélyes játék, amibe kezdek ezzel az érezhetően igencsak erős boszorkával, mégis belemegyek. Talán a helyzet újszerűsége miatt is. Majd elválik, mi sül ki belőle. Mindenesetre felkelti az érdeklődésem és ennyi egyelőre elég. Kíváncsi vagyok rá, mit akarhat, mi motiválhatja, hogy cicázásba kezdjen egy vámpírral, aki lényegében a szeme láttára ölte meg az előbb egy fajtársát. Gondolhatnék persze bosszúra is, de valahogy nem olyan típusnak tűnik. Különben ha erre játszana, van egy olyan érzésem, hogy már kínok között vívnám a haláltusámat. Azonban messze nem ez a helyzet. Valami másról van itt szó. Kíváncsi vagyok és egyben fel is csigáz. Lássuk be, igazán vonzó nő, pláne ezzel a dominaszereppel, amit játszik. Én pedig belemegyek a dologba. Sejtelmesen mosolygok csak rá, a félig-meddig komoly állásajánlatát pedig hasonló stílusban utasítom vissza. - Nos, talán tud olyan ajánlatot tenni, amit nem tudok visszautasítani. Én sem vagyok meggyőzhetetlen – még egy kacsintást is megengedek magamnak a válaszom mellé. Először azt gondoltam, nem kell komolyan vennem az állásajánlatot, ezután viszont felmerül bennem egy kérdőjel ezzel kapcsolatban. Nem kérdés, nagy játékos ez a nő. És ez határozottan tetszik. Eléggé ahhoz, hogy még többet akarjak tudni.
- Hm, mit is ajánlhatna fel egy magamfajta egy ilyen Úrinőnek? – hangom kissé behízelgő, amit egyszerre vehet flörtölésnek és provokálásnak is, de ha ő így játszik, én is. Bennem emberére talál, afelől biztosíthatom. Bár fiatalabb és gyengébb vagyok, azzal senki sem vádolhat, hogy nincs bennem kellő spiritusz. Nyugodtan ülök le mellé és veszem el az italt, amit felkínál nekem. Úgy fest, itt leszek még egy darabig, miért is ne érezzem kényelmesen magam? Nem érzem úgy, hogy bármitől is tartanom kellene egyelőre. Persze ettől még figyelek, nem arról van szó, hogy meggondolatlan lennék. De kockázat nélkül nincs nyereség. Az élet egy kaland. - Noah Christianson, szolgálatára, Hölgyem – kissé teátrálisan előredőlök ültömben. Kezet nem nyújtok neki, míg ő ezt nem teszi meg. Tisztában vagyok az illemmel, legyek bármilyen szadista gyilkos. A kérdésre a választ viszont egyelőre elkendőzöm ezzel. Nem azért, mert ne lenne rá feleletem (még ha valószínűleg nem is az igazat mondanám), de úgy érzem, itt most nem is ez volt a lényeg. Persze ha tévednék, úgyis kiderül. Mint ahogy idővel az is, hova vezethet ez az egész kis játszma kettőnk között.
Minden érme kétoldalú. Jelen esetben azt tudtam, hogy az érme egyik oldalát láttam már. Azt, amelyik az ösztönöket engedi előre, ami gyilkol, az a része, aki nem gondolkodik úgy, ahogy egy egyszerű ember. Aki nem mereng el, csak cselekszik. Ezt szerettem. Ez pedig jó alapot nyújtott ahhoz, hogy megpróbálkozzak a játékaim közül azzal, amivel ki tudom deríteni, hogy mi van az érme másik felén. Persze kérdés, hogy akarom én-e tudni, de miért is ne? Egyszer úgy is a pokolba jut, ha oda visszamegyek, még a végül jól jöhet, ha ő is az ismerős arcok közé tartozik majd, nem pedig azoké közé, akiket a végleges halálra ítéltetnek. -Nézzük csak...-merengek el kérdésén, mutatóujjam felemelem, majd további hármat hajtok hozzá, ahogy a felsorolásban előre haladok.-Nekem, nekem, nekem, és talán, de nem vagyok benne biztos, nekem?-mosolyomból látszik, hogy elememben vagyok, és addig nem eresztem, míg mindent ki nem derítek, amit akarok. S ehhez igen jól alkalmazkodik ő is. Az elutasításra olyan arcot vágok, mintha valóban megérintene, pedig minden értelemben hidegen hagy. Vagy talán mégsem? Valami érdekes ebben a fiúban, és ki kellene deríteni mielőbb, hogy mi az. Talán még Lucifer is hasznát venné, ha ismerné. -Igazán kár. Pedig egy ilyen jóképű fiúcskának mindig nagy hasznát vennénk.-próbálgatom tovább maradásra bírni, de ha nem a válasz, akkor sem félek. Ha gy adódik, akkor sem lesz nagy erőfeszítés itt tartanom őt. Titkokat legalábbis innen nem fog kivinni, az is biztos. -Aranyom, ha lekötelezlek, az neked semmilyen értelemben nem lesz jó, és nem fog köszönetet érdemelni.-sokatmondó célzást teszek, szemem sötéten csillan meg a neonfények pislákoló fényében is. Nem akarta megtudni milyen az, ha nekem tartozik, de ezzel behúztam a csapdába, ahonnan nem fog csak úgy kiszökni.-Tehát a fáradozásaim mivel is hálálja meg?-érdeklődöm cseppet sem szenvtelenül, arcomra pedig kiül az örömittas, gonosz mosoly, amiért ennyire könnyen bedőlt nekem. Leültetem a puszta tekintetemmel, amiből sugárzik, hogy ha nem teszi, akkor kényszerítem rá, de van annyira okos, hogy ne próbálkozzon ezzel, és a kitöltött italt úgy fogadja el, mintha mi se lenne természetesebb, amit ismét egy mosoly díjaz, jelezve, hogy eddig jó úton halad, már ami a nem meggondolatlan döntéseket illeti. Elgondolkodva hunyorgok egy másodpercig, majd belekortyolok az italba, majd a pohárban meglötyögtetve a folyadékot, figyelem, ahogy a színek, fények játszanak rajta, majd tekintetem pár másodperccel később ismét rá emelem. -És kinek akarta felkelteni a figyelmét, Mr...?-érdeklődöm, a mondat végére várva, hogy a nevét is megtudjam végre, s ha úgy adódik, még a végén én is elejtek magamról ennyi, elenyésző és felesleges információt. Hacsak nem jó történelemből, s nem jön rá magától, hogy a név pontosan kit is takar személyemben.
Azt hittem, miután felszedtem, magamévá tettem és megöltem azt a naiv, ostoba kis boszorkányt, a szórakozásnak vége számomra ma estére. Azonban úgy tűnik, tévedtem. Bár ez merőben másfajta időtöltésnek ígérkezik, mint amihez szokva vagyok. Bár nem szeretem, ha egy boszorkány rendelkezik fölöttem, mint ahogyan régen az apám is tette, mégis belemegyek a játékba. Nem mintha sok választásom lenne. De ha nagyon akarnék, talán még menekülhetnék. Minél több időt töltök azonban ezzel a szemlátomást erős boszorkával, aki több mint valószínű, hogy a hely tulaja vagy ilyesmi lehet, erre a lehetőségeim annál korlátozottabbakká válnak. Túl sok boszorkánnyal volt már dolgom ahhoz, hogy ne ismerjem őket, a mágiájuk működését elég jól. Ahogy elégeti a hullát, az nem semmi. Van benne valami lenyűgöző. Nagy kár, hogy ezzel az erővel egyelőre nem vetélkedhetek. Mégis belemegyek a játékba. Mert egyértelmű, hogy ez számára az. És most én vagyok a játékszer. Ébernek kell maradnom, ha nem akarom megütni a bokámat. Ennek ellenére a távozásról egyelőre leteszek. Amúgy sem hiszem, hogy hagyna csakúgy elmenni, akarjon tőlem bármit is. - Az attól függ, mik a lehetőségek? – kérdezek vissza hasonló stílusban a kérdésére, miközben állom a tekintetét, mikor egészen közel jön hozzám. Ismerem ezt a játékot. Bár általában a másik oldalon állok. De ennek is megvan így a maga pikantériája. - Igazán csábító az ajánlata, Hölgyem, de sajnos nem maradok sokáig a városban, így attól tartok, nem fogadhatom el – tudom, hogy ő sem gondolja komolyan az állásajánlatot, amit azután tesz, miután kettesben maradunk, de ha már játsszunk, akkor játsszunk rendesen, én amondó vagyok.
- Köszönöm, lekötelez – nyilván én sem gondolom teljesen komolyan ezt a kissé körülményeskedő beszédmodort, de ezzel alighanem ő is tisztában van. Elég nagy játékosnak tűnik. Egy vezéregyéniségnek, ami tulajdonképpen valahol még izgató is. Leülök mellé és ráérősen felveszem a poharat az asztalról, majd belekortyolok. Miért is ne tenném? A tekintetével szinte utasít rá és most ő van nyeregben. Amúgy sincs okom elutasítani. Nem hiszem, hogy egy ilyen erős boszorkánynak mérgezéshez kellene folyamodnia, ha végezni akarna velem. Annál sokkal egyszerűbben is megtehetné. Részeg pedig úgysem leszek, mindegy, mennyit iszom. Egy a vámpírlét számos előnye közül. - Miből gondolja, hogy az volt a célom, hogy ne vegye észre senki? Lehet, hogy éppen az ellenkezője és nagyon is fel akartam hívni magamra a figyelmet. Vagy legalábbis valaki figyelmét. Erre nem gondolt? – sokatmondó pillantást vetek rá, miközben ismét a számhoz emelem a poharat. Hogy provokálnám? Meglehet. De nemcsak ő évődhet, valamelyest én is megengedhetem magamnak, úgy hiszem. A bőrömből egyébként sem tudok kibújni, történjék bármi.
Fétisszerűen nem kerestem sem a kihívásokat, sem az ilyen, hozzá hasonló betolakodókat, de ahogy a Pokolban sem volt helye a rendbontó, kezelhetetlen teremtményeknek, kik kevésbé az Ördögöt, inkább magukat szolgálják, úgy most is vissza kellett fognia magát annak, aki nem ide való volt. Ez nem csak egy szórakozóhely volt. A kedves fellépésnek persze mindig megvan a maga szépsége, így most is, A hulla pedig csak problémát okoz, így ahogy lehet, inkább megszabadulnék tőle, és időközben rájövök, hogy nem igen akarnám ezt rá bízni, még a végén túl sok lenne a felesleges aggodalom és mutogatás, mert innen nem tudna közvetlenül a hátsó kijáraton távozni. Őt is megkímélem pár vadásztól és magunkat is segítem. Bár, volt bennem kicsi bizonyítási képesség is, hogy még véletlenül se fordulhasson meg a fejében olyasmit tenni, ami meggondolatlanság lenne és ellenem irányulna. Ennek indoka egyszerű: a fajtája még jól is jöhetett szövetségesként itt és ott, plusz, ő rosszabbul járna, és ma különösen nincs kedvem az igazságszolgáltatásos játékomhoz. -Kinek szeretnél?-vonom fel kérdésére szemöldököm, és ahogy közelebb lépek hozzá, látom rajta, ahogy szinte felcsillan a feje felett égő villanykörte, mint a filmekbe. Ez azért lehet, mert végre megértette, hogy nem akarom, hogy távozzon, s szavakkal, s tettekkel egyaránt a maradásra ösztönzöm, de csakis közvetve. Elküldöm az őröket és kényelmesen helyet foglalok, várakozás teljes pillantással méregetve, azt hiszem, számára a helyzet, melyben ő az én alárendeltem, ismeretlen. De a legjobb emberhez jött, hogy megismerje, milyen is a préda szerepköre. Nem zavartatom magam, mosolyom hivalkodó, és mozdulataimból is süt, hogy a domina szerepét ma felvettem, és jobb, ha alkalmazkodik, s nem ellenáll. Elnevetem magam, harsányan és erőteljesen, bár tudom, hogy a hangszigetelt szobákból nem szűrődik ez ki, s mi sem halljuk a kint, a táncteret betöltő tömeg fülébe bömbölő zenét. -A hölgynek nincsenek szürke estéi, és esze ágában sincs tálcákon cipelni más piáit. Arra való a személyzet. De maga is az lehet, ha szeretne.-dobom felé a labdát, nem túl hízelgő állásajánlat, de nem is az a célja, hogy igent mondjon rá.-Nem ül le? Úgy hallottam, nálunk van a környék legjobb whiskey-e. Megoszthatná velem, hogy miből gondolta, maga innen ma este úgy megy el, hogy itt hagy egy hullát és senki még csak észre se fogja ezt venni.-biccentek a pohárra, nem kérés jelleggel, hogy igyon, bár az italába nem kevertem semmit, az túl aljas lenne így az elején. Plusz, nem az a típus vagyok boszi létemre, aki mindenféle porokat, bogyókat és egyéb eszközöket használ, ha valakinek ártani akar. Ha a vérét akarnám savvá változtatni, és figyelni, ahogy újra és újra meghal, már nézném a műsort. Most még gondolkodom rajta, hogy mitévő legyek vele.
Egész jól alakult az estém ebben a seattle-i, természetfölötti lényekkel tömött bárban, egészen mostanáig. Mondjuk igazából amiért jöttem, az már mondhatni megvolt, nagy gondot nem okoz a felbukkanó, tulajként viselkedő, igencsak erős boszorkány, aki nem épp a legbarátságosabban szólít fel, hogy hordjam el magam, méghozzá a friss hullával együtt, ha jót akarok magamnak. Alapvetően nem szeretem, ha parancsolgatnak nekem, pláne nem egy boszorkány, de sok ostoba kis süldővel ellentétben én tudom, mikor kell méltóságteljesen visszavonulót fújni, ha nem akarom otthagyni valahol a fogam. És jelenleg nem célom fűbe harapni. Ezért csak minimális kis provokációt engedek meg magamnak, egyébként teljes mértékben hajlandó vagyok együttműködő magatartást tanúsítani a hölggyel szemben. Azonban úgy tűnik, ő sem igazán tudja eldönteni, mit akar, mert először utasít, hogy hozzam azt a hullát, de rögtön, mielőtt azonban lehajolnék érte, hogy a vállamra dobjam, azonban egy szemvillantással lángra lobbantja és volt nincs. Nem hibáztam, hogy nem kezdtem el packázni vele. Semmi kétségem afelől, hogy engem is hasonló módon égethetne hamuvá, ha úgy tetszene neki. Tényleg lenyűgöz, de ennek nem adok hangot természetesen. Jó lenne egy nap ilyen erős boszorkányokkal is leszámolni. Egy nap. De ez még biztosan nem az.
- Az attól függ, kinek is kell hasznot hajtani, Szépasszony - válaszolom hangomat kissé rekedtesen lehalkítva, ahogy tartom vele a szemkontaktust, mikor közel jön és hozzám ér. Nem kell hozzá nagy ész, hogy lássam, játszadozik velem és valószínűleg esze ágában sincs elengedni. Egyelőre legalábbis. Felismerem az ilyet, magam is előszeretettel űzök efféle játszmákat. Bár az, hogy én lennék a préda, meg kell hagyni, merőben új nekem. Látom a szemem sarkából, ahogy elküldi egy intéssel az érkező biztonságiakat és kényelembe helyezi magát, miközben várakozás teljesen néz rám, miután a szavak elhagyták buja ajkait. - Hm, lássuk csak. Talán mert feldobom a Hölgy szürke hétköznap estéjét? Gondoljon bele, nem jön jól az Ön életébe is egy kis izgalom a sok ittas, unalmas vendég kiszolgálása közepette? - válaszommal persze belemegyek a játékba, de sértené a büszkeségem, ha csak úgy elinalnék. Ha ő nem akarja, úgysem tehetném meg. Nincs kétségem afelől, hogy megtalálná a módját, hogy itt tartson, amíg ő úgy akarja. Veszélyes vizekre tévedek, ez nem kétséges, de valahol izgat is a szerepcsere és érdekel, hogy mi kerekedhet ki mindebből.
Nem most látok ilyet először, de most igazán ráuntam, hogy mások után takarítónőt játsszak, és semmi kedvem nem volt valami nyomoroncot rávenni, hogy tegye, amit mondok, majd tűnjön el. Inkább a tettest választom ki erre a nemes feladatra, aki készségesen ugyan nem, de némi ráhatással biztosra veszem, hogy segíteni fog ebben az ügyben. Vagyis inkább magának akar jót, és inkább nem kísérti a sorsát feleslegesen. Körmeim, akár egy macska, bőrébe vájom, és vérét lenyalva ujjamról, felvonom egyik íves szemöldököm, ahogy mindenféle további győzködés nélkül, egyszerűen teszi, amit mondok. -Gyengébb idegzetű vendégek, ez jó.-teszek úgy, mintha lennének ilyenek, de arcomról hamarosan a mosoly átvált valami gúnyos és fölényeskedő, cseppet sem kedves mosolyra.-Kapja fel és hozza, amíg még szépen mondom.-biccentek fejemmel, és tárom ki előtte az ajtót, hogy hozhassa a szóban forgó hullát, majd mégis meggondolom magam, és ajkamba harapva visszafordulok felé. Felvont szemöldökkel mérem végig a lány testét, és nagyot sóhajtva egyszerűen lángra lobbantom a testét. Az égett hús szagát mégsem érezni, és percek alatt eltűnik a hulla.-A Pokol urának is kell néha feladat, és nincs a bárnak hátsó kijárata.-vonok vállat, majd az asztalon lévő üvegre nézek.-Néha elgondolkodom, hogy a magafajta teremtmények mégis miféle hasznot hoznak a Földi létben. De mindig rá kell, hogy jöjjek, hogy a válasz egyszerű.-lépek hozzá közelebb, ujjaimmal mellkasán végigsimítva.-Csak férfiak, csak vámpírok, a kettő együtt pedig egy végzetes és elkeserítő kombináció, egy végtelenül haszontalan létre.-emelem meg a mögötte lévő üveget, és leülve a kanapéra, keresztbe dobom lábaim és az ajtóban időközben megjelenő két kidobónak egyszerűen intek, hogy távozzanak.-Csak egy okot mondjon, hogy miért ne dobassam ki innen egy érthető, egyszerű szabály megsértéséért, és még talán le is gondolkodom rajta, hogy megtegyek-e ilyesmit.-szavaimmal egyetemben ugyanis jelenleg még nem óhajtom elengedni. Különösebb terveim nincsenek vele, csupán untam a mai, eseménytelen napot, amibe látszólag, a maga furcsa és morbid módján, de még színt is vitt.
Elmondhatatlanul idegesít, hogy Gabriella csakúgy meglépett előlem. Mégis hogy képzeli? Persze, régóta mondogatom, hogy csak kolonc a nyakamon, de ez így akkor sem járja! Előkerítem, legyen bárhol és nem teszi zsebre, amit kap, azt garantálom. Abban viszont már biztos vagyok, hogy itt Seattle-ben abszolút rossz nyomon járok. Viszont ha már idejöttem, miért is ne vezessem le a feszültséget egy kicsit ebben a bárban, ahol ráadásul érezhetően hemzseg a természetfölötti? Jobban, mint a város bármely másik részén. Miért is ne élném akkor ki egy kicsit magam? Ha egy boszorkánnyal kevesebb lesz ezután a világon, már megérte. Nincs is nehéz dolgom, az az ostoba, részeg fruska önként követ és minden pillanatnyi vágyamat kielégíti. Mind a szexre, mind a gyilkolásra vonatkozóan. Épp ledobom a hullát padlóra, mikor egy igencsak erős mágiával rendelkező nő jelenik meg a függönyöket elhúzva és nem épp barátságosan szólít fel, hogy hagyjam el a bárt, mégpedig azonnal. Biztos, hogy valami alkalmazott lehet, ha nem épp maga a tulaj. Akárhogy is legyen, érzem rajta, hogy sokkal erősebb, mint én, így óvatos duhaj módjára csak kis pimaszkodást engedek meg magamnak, egyébként természetesen hajlandó vagyok eleget tenni a kérésének. A "hölgy" azonban, megérezve a fölényét láthatóan nem elégszik meg ennyivel. Még izgató is valahol a cicázása. Kár, hogy nem tudom megölni. Izgalmas menet lenne.
- Hát legyen. De ha ilyen kínosan ügyel a Milédi a bárja tisztaságára, esetleg egy hátsó kijáratot megmutatna? Gondolom nem örülnének a gyengébb idegzetű vendégek, ha egy friss hullával a vállamon masíroznék végig a bárban - jegyzem meg szórakozottan, ügyet sem vetve a körmei által a karomba vájt sebre. Úgyis hamarosan begyógyul. Egyébként bírom a határozott, erős nőket. Izgatóak. Nem mintha bepróbálkoznék nála. Az öngyilkosság lenne. Ennyire hülye azért pedig nem vagyok. Ragaszkodom az életemhez, ha egy mód van rá.
A napok elteltével valahogy ez a bár is csak arra jó, hogy elterelje a gondolataim Luciferről meg az újdonsült barátosnéjáról. Komolyan, mint egy gyerek... Mit akar egy ilyentől? Egy vadásztól? Néha a férfiak agya nyilvánvalóan máshol van, nem a fejükben. Én meg egyedül próbálok eligazgatni egy bárt, és próbálom óvni a seggét attól, hogy saját magát sodorja veszélybe. tudom-tudom, micsoda nemes feladat. Jelenleg mégis inkább kolonc ő is, a létezés is, meg ez az egész. Én pedig két vendég között magamban ezen picsogok, mint egy kislány... Szép... És ha nem lennék, az az idióta vámpír, aki épp a vip rész felé igyekszik egy részeg kislánnyal, minden bizonnyal célt is érne. Én viszont könnyű léptekkel indulok utánuk, az utamba állókkal mit sem törődve, azzal majd később foglalkozom, most első a bár épsége. És a tény, hogy olyan helyre, ahová bizonyos személyek nem valók, ne engedjek be senkit. És ahogy utolérem, úgy kissé lenézően, szinte utasítom, hogy távozzon. Ellenállásba mégsem ütközöm, ami voltaképpen meglep. De el nem ájulok ennyitől. Pláne, hogy a jelek szerint egy hulla eltakarítása így is az én dolgom lesz. Ez pedig annyira nem a kedvenc tevékenységem, így máris kivívja az ellenszenvem, amit a kezessége sem feledtethet el. -Ahhoz, hogy feltakarítsam maga után a mocskát, több kell ennél.-tudatom vele a földön heverő test felé biccentve. Eszem ágában sem volt eltüntetni azt. Vagy ő, vagy ismét tesztelhetem az erőm, és rávehetek mást, hogy a piszkos munkától megóvjam maga. Felvonom egyik szemöldököm, és végignézem a kis műsorát, majd elkapom kezét, mikor mellém lép és hosszú fekete körmeim úgy helyezem, hogy kissé húsába tudjak marni. -Tüntesd el innen őt is. Biztos vagyok benne, hogy nem akarod a sorsod kísérteni.-emelem rá tekintetem, egy angyali mosoly keretében, ami épp ellenkező dolgokat sugall rólam. Nem ment el az eszem, hogy utána vagy bárki más után takarítsak, viszont kétlem, hogy Lucifer jó néven venné, ha a szobát véresen találná, ráadásul olyasvalaki által, aki még nem tért be ide.-Jól mondtad, ez a hely a szórakozásé. De íratlan szabályok azért vannak. Többek között az, hogy a mocskot, amit csinálsz, azt magad után eltünteted, mert vérszívó létedre még ennyi idősen sincs meg benned a kontroll utolsó morzsája sem. És ha ez megvolt, végigsétálsz azon a folyosón és eltűnsz.-engedem el karját, sötét tekintetem továbbra is őt figyeli, és mutatóujjamról lenyalom a vérét. Ez az én javamra lesz, nem az övére, de ez egy kegyetlen élet, a táplálékláncban pedig pláne kell, hogy mindig legyenek prédák és vadászok, nem igaz? Különben unalmas lenne az élet.
Bosszant. Idegesít. De a leginkább az, hogy így érzek. Miért frusztrál ennyire, hogy nem tudom, hol van? Miért akarom előkeríteni a föld alól is? Örülnöm kellene, hogy végre megszabadultam tőle. Egy kolonccal kevesebb. Mégis. Meg akarom találni. Nem léphet meg csak így se szó, se beszéd! Előlem nem! Ez nem így működik! Ha én zavarom el és úgy tűnik el, az más. De így… Nem, velem ilyet nem lehet! És ezt meg is mutatom neki! Bárhová ment és bármiért, meglelem a nyomát! New Yorkból már Seattle-ig vitt az indulat, de már egyre jobban érzem, rossz nyomon járok. De nem érdekel mennyi időbe kerül, akkor is előkerítem. Gabriella Ross, előkerítelek, mindenre esküszöm, bujkálj bárhol! És nem teszed zsebre, amit kapsz, azt garantálom! Dühös vagyok, szinte tajtékzom az elmúlt időben. Ennek pedig még véresebb és gyakoribb gyilkosságok az eredményei. Nem mintha számítana, ma éjszaka úgyis elhagyom Seattle-t. Mystic Falls. Biztos vagyok benne, hogy ott lesz Gabriella. Tudom, mert ismerem. Bár ez az eltűnés nem fér a fejembe… De előtte még szükségem van arra, hogy kiengedjem a fáradt gőzt. Ezért is jöttem ebbe a bárba, ahol érezhetően hemzseg a természetfeletti. Egy boszorkány vérére szomjazom. Most sokkal inkább átvitt, mint szó szerinti értelemben. Hamar meg is találom a megfelelő áldozatot. Fiatal, részeg és meggondolatlan. Nem okoz különösebb nehézséget behálóznom az éjszaka folyamán. Még a hátsó szobákba is önként és dalolva, arcán kéjsóvár mosollyal követ, mikor megfogom a kezét. Nem lehet oka panaszra, tényleg a mennyekig repítem, hogy aztán pokolra küldjem. Az élvezettől sikítozik, de csak azért, hogy aztán a következő pillanatban már a rémülettél gúvadjanak ki a szemei. De már késő. Szinte csak egy mozdulat és vége. Szerintem szép halála volt. Rosszabb napjaimon sokkal kegyetlenebb szoktam lenni.
Épp elengedem a nő élettelen testét, mikor valaki széthúzza a függönyöket, amiknek takarásában folyt mindez kettőnk között és egy felháborodott női hang harsan. Nem ez kelti azonban fel elsősorban az érdeklődésemet, hanem a tömény mágia, ami megcsap ezzel egy időben. Megfordulva egy nővel találom szembe magam. Ha jól emlékszem, az előbb még a pultban láttam, tehát valamiféle személyzet, ha nem maga a tulajdonos. Ritkán találkozom össze ilyen erős boszorkánnyal. Egészen lenyűgöz, de ezt persze nem mutatom ki. - Ugyan miért? Azt hittem, ez a hely a magunkfajta szórakozására van fenntartva - nézek rá ártatlanul, már-már kisfiús mosolyt megvillantva. Ennyi azért kell. A helyszín és a helyzet következtében bízom benne, hogy nem fog rögtön rám támadni. Annyira biztosan nem ostoba. Egy kis provokálás pedig kell. Boldoggá tenne egy nap, ha egy hozzá hasonlóan erős boszorkánnyal is le tudnék számolni. De nem vagyok ostoba, ismerem a korlátaimat, az a nap nem ma lesz. - Értettem, Hölgyem, ha úgy óhajtja Kegyed, már itt sem vagyok - teátrális kézmozdulatot teszek felé, mint egy hajbókolásként és már indulnék is, hogy mellette elslisszolva távozzak. Nem ment azért el az eszem teljesen, nem fogom kísérteni a sorsot. De egy kis provokálás attól még kellett a lelkemnek.
Meglepő. Ma addig láttam Lucifert, amíg reggel felkelt, megitta az italát és eltűnt. A zongoraestek hiányoztak, amikor felszabadultan énekelve elkápráztatott minden betérőt. Olyan muzsika volt az, ami egyenesen a pokolból jött és bárkit átcsábított az emberek szerint rossz oldalnak vett részre. Nekem ez az otthonom volt, a betolakodókat viszont kevésbé szerettem. A pultból figyelem az embereket, a vámpírokat, boszorkányokat, farkasokat, akik itt valahogy tudnak együttműködve, de legalábbis egymás fejének letépése nélkül létezni. Bár nyilván ez nem ment csak úgy, de minden erőm, szó szerint, erre összpontosított, hogy a béke ilyen fokon megmaradjon. Az, hogy az emberekkel mi lesz, ha ide betérnek, már nem az én bajom volt. A privát szobák falai között bármi történhetett. Leszámítva, hogy oda sem sétálhatott be csak úgy senki. Feltűnik egy fickó, akit egész este követtem a tekintetemmel. Nem különösebben foglalkoztatott, hogy vámpír, amit nyilvánvalóan már akkor tudtam róla, mikor ide belépett. Az inkább izgatott, mikor hirtelen csak úgy eltűnt a szemem elől. Lehúzom a poharam tartalmát, majd elindulok az eldugott szobák felé. A függönyöket szemrebbenés nélkül húzom el egyik utána másikról, amiket látok, nem ritkaságok, és különösebben nem is teszek úgy, mintha bármennyire is érdekelne, hogy éppen mibe rondítok bele. A velem szembejövő férfiak többsége végigmér, de tekintetem sötétsége mintha rémisztő lenne számukra, így tovább állnak, más szórakozást keresve maguknak. -Két lehetőség áll fenn jelenleg. Marad, nyomós okot adva nekem, hogy ezt hagyjam, vagy távozik, és én adok magának nyomós okot, hogy vissza se akarjon ide térni.-húzom el az utolsó függönyt, nem meglepő módon szembetalálom magam az eddig keresett férfival. Semmi rossznak nem vagyok elrontója, de az ilyen hívatlan vendégeket kevésbé szeretem a bár közelében, pláne a zártabb részeken tudni.-Semmit sem kérek kétszer.-fonom össze mellkasom előtt kezeim, és úgy nézek rá. Nincs kedvem az ilyesmihez, de rajtam ne múljon, ha kell, a hajánál fogva cibálom ki innen. Nem szeretem az idegeneket, akik felbukkannak, majd eltűnnek.
Kezdőlap
||