Az élet csupa derű és szeretet... azt hiszem ezek alapján azt mondanád, hogy mondjuk a hippiktől származom, vagy ilyesmi. Végül is simán lehetséges, hogy így van, a felmenőim között lehetnek hippik gond nélkül. No, de a jellemem. Szeretem az életet, szeretek szórakozni, na nem olyan eszeveszett módon, nem úgy értsd, hogy kiütni szeretem magam, bár nagy néha az is megesik. De én amúgy is elég laza és kötetlen vagyok, nem kell nekem alkohol ahhoz, hogy őrültségeket tegyek. Az a típus vagyok, aki mindig is elég magabiztos és bátor volt, hogy kimondja és megtegye, ami először eszébe jut. Vannak, akiket feszélyez, hogy más mit gondol róluk, én sose voltam ilyen. Teszek rá, hogy más mit gondol, hogy esetleg bolondnak néz, ha énekelek, miközben végig a zene ütemére lépdelek végig az utcán, ami a fülemben üvölt. Szeretem azt tenni, amihez épp kedvem van, persze emberi kereteken belül, mert nem ártok másoknak. Nem vagyok rosszindulatú, sőt szeretek én segíteni is. Volt már nem egyszer olyan, hogy az utolsó szendvicsemet odaadtam egy idős néninek, aki virágot árult a parkban, pedig tudtam, hogy én is a másnapi fizetést várom már, mint a messiást, és ha ezt lepasszolom, akkor nincs vacsi, de... egy vacsi nélkül kibírom, a néni pedig ki tudja, hogy mióta alig eszik, olyan vékony volt. Imádom a színeket, a nevetést, a zöldellő réteket, a virágokat, mindent ami boldogsággal tölt el, és szeretek adni és mások napját is feldobni egy mosollyal, egy béna viccel, amit elmesélek a hot dogosnak, amíg összedobja nekem a rögtönzött ebédet...  Egyszerűen így érzem jól magamat, és miért baj, ha nekem akkor jó, ha másnak is jó. Még a kissé szarkasztikus humoromat is szeretik a legtöbben, mert aki ismer tudja, hogy sose szánom ezeket a kis megjegyzéseket bántónak. Szeressük egymást... ennyi a boldog élet titka. Persze azért én sem vagyok mindig a felhőtlen vidámság mintaképe, vannak azért hátrányaim, teszem azt a kevéske önbizalmam, ami akadályoz az igazi önmegvalósításban. Más hülyülni és más kiállni a színpadra... na azt nem merem megtenni, pedig vágyok rá, de nem vagyok olyan bátor, mint Winn, ebben az egyben nem.
A külsőmet tekintve elég feltűnő jelenség vagyok, na nem feltétlenül az alap külsőm miatt, hiszen a szemem kék, nem olyan ritka ez, mint hinnéd manapság. A hajam a barnás-vöröses árnyalatában játszik, nyáron talán még kissé a szőke felé is hajlik. Hajszínváltó vagyok, pedig nem festetem. A magasságom nem valami égbeszökő, de sikerült azért elérnem a 161 centit, úgyhogy nem panaszkodom, ha még magassarkú is van rajtam, akkor teljesen jó a helyzet. Ez utóbbi mondjuk ritka, jobban szeretem a sportcipőket, ami kényelmes, de persze nyáron velem is más a helyzet, akkor inkább a lazább ruházkodás. Szeretem amúgy a színeset, meg a szép cuccokat, bár szoknyát ritkábban hordok, de néha még az is belefér. Azt hiszem mondhatom, hogy feltűnő jelenség vagyok, főképp a gyakorta az arcomon pihenő széles mosolynak hála.

- Azt hiszem feladom. A korosztályomban a pasik hülyék, már csak a selejt maradt... már bocs. Szerintem veszek egy macskát, vagy egyből kettőt. - fáradtan dőlök le a kanapéjára. Kb. fél perce léptem át a küszöbét, de olyan fárasztó egy estém volt, hogy moccanni sem tudok, amíg nem kapok egy kávét, vagy... vagy inkább egy brandyt. Valami ital kell, ami kicsit feldob, különben tuti, hogy soha az életben nem kelek fel innen többé.
- Ne nézz így, tudod, hogy igazam van. Magányos öreglány leszek sok macskával, mert a korombeli pasik halálosan unalmasak, vagy szexéhes disznók, vagy a legrosszabb a kettő egyben. A jó fogások már horogra akadtak, én meg vénlány maradok. - hallom én, hogy már pepecsel az italommal, de annyira nem veszem rá magamat, hogy feltápászkodjam és átnézzek a kanapé támlája felett és megnézzem, hogy hol tart. Kényelmesen elnyúlok, még a cipőt se sikerült levenni, amiért még lehet, hogy kapok a fejemre, de talán a jelenlegi állapotomra való tekintettel nem szól le miatt. Amúgy sincs kint eső, vagy sár, nem olyan vészes ez. Végül csak kilesek, hogy mit csinál eddig, amire egy méretes párnát kapok az arcomba.
- Héj! - de csak azért se dobom vissza, főleg hogy van esze, már nála az italom, tudja hogy nem kockáztatnék így. Marad hát az, hogy a fejembe húzom a párnát, amíg meg nem érkezik. Így a kioktató hangját is kicsit tompítja legalább.
- Ne nyafogj, vannak értelmes pasik, csak jól elrejtőznek és amíg nem találsz egyet valósítsd meg önmagad. Fel kéne mondanod már rég, keresni egy jobb melót. Az a Lou, akit én ismerek nem nyavalyog. - a szememet forgatom, amit persze nem lát a párnától. Épp csak egy kicsit húzom le az arcom elől a hangtompító eszközt, hogy kilessek mennyire van még messze az italom.
- Az a Lou, akit te ismersz... már halott... az új Lou egy harminc éves vénlány... macskákkal... sooook macskával. - a hangomat is eltorzítom, persze a párnába beszélek és nagyjából olyan hangszínben, mint a Keresztapa, aztán fél perccel később felülök és elnevetem magamat. - Utállak, hogy még békésen siránkozni se hagyod az embert, kérem a piámat! - hát lássuk be okkal ő a legjobb barátom. Nem igen engedi, hogy magam alatt legyek és lássuk be igaza van. Sokkal több célom volt régen és mennyit valósítottam meg belőlük? Hát nem sokat. Utazni akartam és meddig jutottam? Életemben kettőnél többször nem tettem ki a lábamat Seattle-ből és akkor is csak azért, mert anyával elmentem kiállításra két várossal arrébb. Az azért nem olyan nagy szám. Még a megyét se hagytam el soha, mint Samu. De kéne hozzá egy Frodó, aki mellett elhagyom, egyedül nem olyan izgi, de sose volt olyan, akit elrángassak magammal. Szóval az utazás nem jött be, a suli... művészetire akartam menni, végül helyette a középsuli után elmentem pincérnőnek, hogy a saját lábamra álljak, mert akkoriban apa üzlete is pocsékul ment. És erre mindjárt harminc vagyok és nem értem el szinte semmit sem abból, amit akartam. Dalokat írok titokban, amiről még Winn sem tud, énekelgetek de csak a zuhany alatt, vagy a parkban sétálva és nem foglalkozom vele, hogy hall-e valaki. Néha olyan érzésem van, mintha az egész életemet elcsesztem volna, aztán hazamegyek és jól kinevetem a tükörben lévő énemet, de ha rákerül a tortámra a harmincadik gyertya... basszus, eddig könnyű volt mondani, hogy még van időm, de lassan nincs több. Muszáj kezdenem magammal valamit, de kéne egy pasi... oh anyám, de kéne egy pasi!
- Jó fej vagy, vicces és kedves éééés profin utánozod Al Caponét, hát ki ne akarna összebútorozni veled? - kétkedőn szökik fel a szemöldököm, de mivel végre nálam van az ital, most már büntetlenül vághatom hozzá úgy igazán izomból a párnát. Ha lenne valaki csak találtam volna már, de még nem volt olyan kapcsolatom, ami pár hónapnál tovább tartott és többnyire nem az én hibám volt. Oké van pár idegesítő heppem, de... voltak fura pasijaim. A legrosszabb talán Jimmy volt, aki jó fejnek tűnt az elején, aztán kiderül, hogy két vodka után előszeretettel oszt pofonokat. Na szóval a normális pasik kihaltak és egyre ritkábban így, hogy közelítek a harminchoz, ciki.
Vajon menhelyről hozzak el egy macskát, vagy vegyek az állatkereskedésben?