Miként nézek ki? Úgy, ahogyan egy kicsit is jobban magára adó hasonlókorombeli nő. Sokan nem hiszik el, hogy a kislány, aki mellettem sétál az enyém, de ezen meg se lepődök, hiszen még én is fiatal vagyok, így érthető, hogy a húgomnak nézik. Én pedig Eleanor játékába mindig belemegyek és néha ki se javítjuk az embereket, pedig igazán büszke vagyok rá. Bocsánat, kicsit elkanyarodtam a kérdéstől. Úgy nézek ki, mint ő csak idősebb kiadásban, vagy pedig azt is mondhatnám, hogy úgy, mint anya és apa csak fiatalabb kiadásban, de akkor lássuk csak a felszínes dolgokat:  

◊ 165 cm magas vagyok, emiatt sokan tökmagnak hívnak, de legalább habozás nélkül viselhetek magas sarkút is.
◊ Hosszú barna hajam van, amit legtöbb esetben kiengedve hordok, néha pedig felfogom, hogy ne zavarjon. Általában rendezvényekre szoktam felfogni, de ez most mellékes.
◊ A szemeim pedig tökéletes harmóniában vannak a hajammal, hiszen azok is barnák, édesanyám szerint nem csak barna, hanem gesztenyebarna, én nem szoktam túlzottan megkülönböztetni ezt a dolgot, így mindig ráhagyom.
◊ A testalkatom pedig még szülés után is vékony maradt. Talán csak annak köszönhető, hogy mindig is szerettem sportolni, leginkább táncolni és ez a szenvedélyem továbbra se tűnt el. Sőt, Eleanor-nak köszönhetően még társra is leltem benne. Nem egyszer szántottuk fel már a lakás parkettáit a táncunkkal. Illetve még néha énekelni szoktam, de azt csakis neki, vagy régebben a bátyám kérésére tettem meg, amúgy nem szoktam felvágni a csilingelő és rabul ejtő hangommal, legalábbis szerintük az van.
◊ A ruházatom pedig igazán egyszerű, hiszen mindig alkalomnak megfelelően öltözködöm, de az se kizárt, hogy néha egy-egy napra pizsamában rekedek. Főleg akkor, ha a kis gézengúzom pizsamanapot akar tartani. Olyankor nincs menekvés, nekem pedig nincs szívem nemet mondani rá.

Név » Ő tudja és csak ez számít.
Kor » xx
Multik » Rebekah Mikaelson

Emlékszem, amikor több mint 7 évvel korábban kiderült, hogy babát várok. Megijedtem és féltem, másrészt meg úgy éreztem, hogy elszúrta az életemet ez a kis lurkó, de ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Sokáig nem mertem senkinek se elmondani, aztán Brett jött rá a titkomra, de még előtte is megpróbáltam tagadni a dolgot, de eljött az a pillanat, amikor már nem lehetett. Mindenkit az érdekelt, hogy mi történt és ki a gyermek apja, én pedig nem tudtam rá felelni. Egyszerűen olyan volt, mintha nem tudnék emlékezni, mintha csak kitörölték volna elmémből, pedig tudtam jól, hogy ez képtelenség, de hiába próbáltam minden álomba szenderülés előtt, vagy utána rájönni, nem ment. Csak azt tudtam, hogy kirázott a gondolattól még a hideg is, féltem, s mintha valami ellenállásba ütköztem volna. Mintha én nem akartam volna a dolgot, de mégis megtettem, de hogy kivel és miért? Azt már nem tudom, viszont abban is biztos voltam, hogy nem itattak velem drogot, hiszen arra mindig is figyeltem. Sose akartam egy lenni a bulizós lányok közül, akik áldozatul esnek, s mégis áldozatul estem…Ezt viszont nem mondhattam el, mert nem szerettem volna, ha őrültnek gondol a családom, így csak kitaláltam egy történetet, s azt hazudtam, hogy valamilyen Tristo volt és semmi többre nem emlékszem. Ők pedig belenyugodtak ebbe, nem ítéltek el, hanem támogatni próbáltak. Utáltam hazudni és mindig is őszintének neveltek, de a félelmem most erősebb volt és nyert az ördög egyik dolga, vagyis a füllentés, hazugság…
Minél nagyobb lett a pocakom, annál inkább rettegtem, eleinte még kicsit magamba is fordultam, hiszen úgy éreztem, hogy nem lehetek jó anya, illetve jó darabig még az se múlt el, hogy eme gyermek keresztbe húzta minden számításomat, amit a jövőre nézve szerettem volna. A bátyámmal se beszélgettem, aztán egyik este megtört a dolog. Nem bírtam tovább magamba fojtani az érzéseimet, a könnyeim úgy potyogtak, mintha csak az egereket szeretném itatni, de ő csak ott volt, magához ölelt, egy apró testvéri puszit nyomott a homlokra. Végül pedig azt suttogta, hogy minden rendben lesz Layla, nem vagy egyedül és hidd el, csodás anya lakozik benned… Talán eme szavaknak köszönhetően próbáltam meg kilábalni a sötétségből, ami az emlékeim elvesztésének köszönhetően eléggé nagy volt, illetve a félelmeimnek köszönhetően. Szerettem volna azt, ha büszke lesz rám ő, a családom és még a születendő lányom is, így befejeztem a tanulmányaimat, majd ügyvédnek kezdtem el tanulni. A bátyám inspirált, ő tartotta bennem a lelket és ekkor talán még szorosabb lett a testvéri kötelék, miközben a szüleink izgatottan várták az unokájuk megszületését, hiszen senki se tudta azt, hogy fiú vagy lány lesz. Azt szerettem volna, ha meglepetés lesz.

Hosszú idő eltelt már azóta, hiszen annak ellenére, hogy olyan, mintha csak tegnap tartottam volna a kezemben, ma már első éves az iskolában. Szerencsére remek a kapcsolatunk, s nem is nagyon kérdezget apukája felől, ha egyszer rájövök a dologra, akkor talán el is mesélem neki, de neki nem szeretnék hazudni, így nem mondok semmit se. Anya és apa, illetve eleinte Brett is besegített a nevelésébe, hogy mellette el tudjam végezni az iskolát. Fárasztó volt, de minden egyes küzdelmet megért, hiszen látni a lányom mosolyát, a családom büszke pillantását minden pénzt megért, s semmiért se cserélném el.

Brett és Eleanor remekül kijöttek egymással, s néha úgy éreztem, hogy a bátyám úgy foglalkozik vele és törődik, mintha csak a saját lánya lenne. Mellette álltam mindig, de mégis valami megváltozott, hiszen egy napon csak nyoma veszett, vagyis elköltözött. Mindenkinek hiányzott, de legfőképpen Eleanornak, de megígértem neki, hogy hamarosan majd újra látjuk őt. Még ha nem is jött el hamar a dolog, de eljött ez a pillanat is, hiszen pontosan emiatt szálltunk ma reggel kocsiba, de nem az iskola felé mentünk, hanem New Orleansba. Fogalmam sincs arról, hogy mit is keres itt a bátyám, de feltett szándékom kideríteni, ahogyan vissza is csalogatni őt a családi fészekbe. Anyáék szerették volna, ha Eleanor ott marad és nem vált iskolát évközben, de a lányom jönni szeretett volna, én pedig nem hagyhattam őt otthon, hiszen ő lett az életem legfontosabb személye.

De ma reggel még fogalmam sem volt arról, hogy már a bátyám is megváltozott és esetleg a rémálmaim esetleg újra áttörhetik azt a falat, amit elmémbe érintettek? Vagy talán örökre titok marad az, ami velem történt? Ki tudja, hiszen addig még jó pár óra hátra van, s még jó pár napfelkelte, vagy éppen napnyugta, hogy eme titokra fény derüljön, vagyis gondolom...