Szemeim igézőek, főleg az Egyiptomi korban, hiszen akkor még festettem is. Csodálatosan ki tudtam húzni, de ez babona is volt. Úgy tartották, hogy megvéd a gonosz szellemektől.
Hajam régen paróka alá rejtettem, olyan paróka alá, amilyet csak a szolgálók viseltek. Most frufrum van, ami ében fekete. Arcom szív alakjára emlékeztet, melleim kecsesek, nem a legnagyobbak, de nem is picik. Csípőm csodás darázs, és a lábaimtól meg bolondulnak a férfiak, de én csak egy férfit akarok.
Természetem csendes, ha kell és hangos, ha úgy akarom. Labilis vagyok, de nem annyira, mint Nefertiti. Félek a fájdalomtól, bár ezt nem vallom be, ugyan is nagyon sokat kellett szenvednem.
Erőmet nem tudtam kontrolálni, így is vette el tőlem Nefertiti. Bár nem voltam erős, de erőm kiegészítette az ő hatalmas erejét. Családom hiányát talán ebbe a nőbe invesztáltam.

Név »-
Kor » -
Multik » -

Ahogyan sétálok, érzem talpam alatt a jeges márvány padlót, szél fuvallatát, ahogyan megemeli picinyke kis ruhámat, hajam lágyan omlik vállaimra. Valóság ez vagy csak lidérces állom melyből nem tudok fel kelni? Tudom, hogy célom van, tudom, hogy célom van ezzel a sétával. Emlékeimet köd felhő borítja, de valahogy még is érzem, hogy a helyes úton haladok végig. Zöld szemeim elé keveredik egy hatalmas szobor. Aton isten szobra az, ami erőt sugároz.

A folyosó legvégén álló kis szobához érek, ahol egy férfit látok az ablaknál állva. Csodálatos teste meg mutatkozik a hold fényében, az ablaknak támaszkodik és én pedig egy pillanatig csak őt nézzem. Ki ő? Ki ez az ember, aki miatt dobban és dobban a szívem?  Oda sétálok, s ő rám veti barna szemeinek igéző pillantásait. Mosolya csak úgy beragyogja a szobát. Arcán a gödröcskék is előjönnek, széles mosolyától.

Istenem, egy pillanatig csak nézem őt, majd ő engem. Végig szemembe nézz, és a szívem egyre hevesebb és hevesebben verdes, akárcsak egy kis koribli szárnya.

Jobb kezét derekamra teszi, és felfele kezd simogatni engem. Lágysága, akár a tűz emészt engem. Ajkaimra teszik ujját és kör körös mozdulattal rajzolja azt körbe. Nincsenek szavak, csupán a tettek.
 
Még mindig azon gondolkodom, hogy állom ez, vagy ébren vagyok. Ha igen ki ez a rejtélyes idegen, akiért húz a szívem, és, akiért az agyam is pillanatokra kihagy?

Lágyan ajkát enyémre biggyeszti és csókolni kezd. Nyelvével enyémet masszírozza, olyan lassan és forrón, hogy egész testemen végig fut a hideg.

Ágyába húz, ahol állat szőrből készül takaró vár ránk, a legpuhább párnával, ami csak létezik.

Tudatlanság édes csókja most engem lehel, és nem akarom a végét.

A katonák, ahogyan mindig most is őrjáraton vannak, és keresik a szebbnél szebb lányokat. a fáraónak. Az új fáraónak; IV. Amenhotep-nek. Hát igen, valahogy a nép nem igazán kedveli őt. 
Gonosz és kiszámíthatatlannak tartják, nem tudom, hogy ebből mi az igazság. Azt viszont szentül tudom, hogy isten imádata Aton fele kezdett terjeszkedni, és elmondások szerint már csak őt imádja és csak a napistent foglalja versekbe. 
Egyiptomi nép folyton a több isten hittet választotta, nem lehet az, hogy egyszer csak más fele fordítsuk fejünket és csak egy hitűek együnk. Istenkáromlás.  
Miközben gondolkodom, bele merülök, és észre se veszem, hogy hogyan marja a talpamat a homok, hogy hogyan süt, az éget a fáraó fenséges istene. Ha annyira fenséges lenne, nem ölne sugaraival. 
Már majdnem oda érek kedvenc árusaimhoz, amikor vágtatva elhalad mellettem egy katona, őt követi még három.
- Mi a…- Nézek kérdően, és veszem észre, hogy ők Habek árus helyére mentek. Habek és lánya Santha azok, akiket megkedveltem. Az egyik katonaordibálásba kezd, és kardját előre rántja. Futásnak eredek, és már nem érdekel, ha nem takarom arcom. 
- Titokban milyen isten imádsz te senki!- Ordította az katona. 
- Uram kérem, egy egyszerű árus vagyok, nem szegülnék ellent a nagy Amenhotep fáraó szent parancsával.  - Mondta a férfi és láttam Santha arcán a félelmet. 
- Az árud nagy része a nagyságos Aton istent szolgálja, és te nem ajándékozod meg istened? – Kérdi ismét ordítva a vezér. Olyan mérhetetlen harag gyűlt bennem össze, hogy nem bírtam, hogy ne segítsek, még ha az életembe kerül is.
-Mendzsráj!!- Kiáltottam. Katonák először megszeppenve vettek szemügyre, hogy a koldus hogy meri felemelni a hangját a fáraó vagy is az istenek megtestesítőjének fő szolgáival.  
- Szajha, hozzád nem szóltam. – Rázott le ennyivel.  Kard elé vetettem magam, még a csapása előtt.
„Nefret mit képzelsz magadról?” Szólt bennem egy hang, hogy életemet kockáztatom. A katona rám meredt torkomnak szegezte az éles pengét, aminek a hegye csiklandozta húsomat. Szemem előtt kód lett és éreztem feltörni magamban egy erőt, de nem tudtam, hogy hogyan is engedjem szabadjára. Csak vettem a levegőt, és éreztem, hogy a penge ereszt a szorításból. Nem tudtam, hogy mit teszek, nem tudtam mi történik körülöttem. Szél támadt, szél mely eltakarta porfelhőjével szent Atonukat és megrémítette a katonát. Ahogy észre tértem láttam, hogy mindenki engem néz és nem értettem mi van velem.
- Boszorka.. – Suttogta az egyik koldus.
- Benne él Seth pusztítása. – Csak kapkodtam jobbra, balra a fejemet, de nem értettem, hogy miről is beszélnek. A katona megragadta a kezemet hátra kötötte fejemre szákot húztak, amit bekötöttek. Alig volt benne levegő.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 


Arra eszméltem, hogy térdre löknek, a padló márványból volt, pont, ahogyan azt álmomban is láttam. Éreztem a finom füstölő illatát és még valamit, amit nem igazán tudtam hova rakni. a zsák viszont nem volt éppen kellemes illatú, nem tudom, hogy kit fejezhettek le ebben az előbb, de nem akarom tudni.
- Ki ez a nő? – Kérdezte egy mély férfihang.
- Mágiát követett el, és eltakarta a szent isten.- Nem sejtek jót, mit tettem. Nem követtem el semmit. Azt se tudom, hogy mi történt, viszont azt tudom, hogy kedves „családomat”megmentettem a lefejezés alól.
- Vegyétek le róla a zsákot. – Parancsolta. Lassan levették a zsákot, a fény nagyon bántotta a szememet, hunyorognom kellett. De mikor a kép kitisztult, na, hát az se volt egy nagyon jó dolog. 
Ott állt illetve ült előttem a nagy IV. Amenhotep fáraó. Mellette szolgák hemzsegtek és szépen öltözött nők álltak. Ott állt az anyja Teya királyné is. 
Lehajtottam a fejem, hogy még igyekezzek tiszteletet mutatni halálom előtt. Várjunk csak! Most akkor én, most akkor én meg fogok halni? Ebben a pillanatban olyan hevesen kezdett el verni a szívem, hogy szerintem ők is hallották. 
- Nos, igazak a vádak? – Kérdezte, de nekem egy hang nem jött ki a torkomon. Mit mondjak, amikor nem emlékszem? 
- Válaszolj… - Emelte fel a hangját. Nagyon jó, a fáraó kiabál velem.
- Nem emlékszem. – Feleltem, de ekkor tudtam, hogy nem feleltem jól, hiszen felállt. Oda sétált arany papucsában, és tekintettemet kezével magára szegezte. Végig cirógatta egyik ujjával arcomat, de ezt nem gyengédségből tette.
- Csodaszép vagy, Aton tükröződik arcodon. – Szólt. Aton, na persze. Nem tudtam, hogy mit felelhetnék, csak néztem, és vártam a csodát. Vajon erre még is mit mondjak?  Intett a férfinak, aki elragadott és ő ismét a fejemre húzta a zsákot és elhurcolt, de már vártam a végem… 
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 
A zsák ismét lekerült, kezdtem picit unni, hogy folyamatosan csak ebben vagyok, és olyan hullaszagom lesz tőle. 
Női hangokat hallottam, de olyan halkan, hogy nem értettem. Majd egy kellemes hang szólt hozzám.
- Mi a neved? – Kérdeztem, majd lehúzta rólam azt az izét, amitől hányingerem lett.
- Nefret. – Suttogtam, de a földet bámultam. 
- A szépség. – Mondta nevem jelentését, amire felpillantottam a nőre. Csodás hosszú nyaka és varázslatos parókája volt, valamint fején ékesítette felső és alsó Egyiptom szimbólumai. Ezek szerint ő lenne… Megállt a szívem, hogy hozzám pont ő szolt.
- Fenség.- Szegtem le ismét tekinttettem. Ő Nefertiti. A fáraó fő felesége.
- Ne félj gyermekem, nagyon jóban leszünk.- Mondta, és ahogy rá vettettem ismét pillantásom, valami ördögiség sütött tekintetéből. 

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 
- Ezt nem tehetem meg!- Mondtam, majd Nefertiti pillantásából azt vettem ki, hogy nem kellene ilyet mondanom. Elszaladt vele a ló, amióta férje meghalt, sőt mindig is ilyen volt, de most valahogy félelmetesebb. Ereje hatalmas volt, és nagy boszorka, de én, kellek neki. Miért? Mert én soha nem használtam még rosszra az erőmet, csak a jóra.
- Hát nem szeretsz engem ennyire? – Kérdi tőlem, majd feláll.
- Testvéremként. – Suttogom.
Nem csak egy testvéri dolgot kér, hanem azt kéri, hogy öljük meg Tutenhamont a fáraót. Még csak 19 éves. Nefertiti a fejébe vette, hogy ekkor kell megölni. "Testvrem" fejébe vette, hogy, ha ő nem lehet a fáraó felesége halljon meg. Pedig lányát a 6ból hozzá adta a fáraóhoz, amiből szerelem kerekedett, de gyermek nem. Talán ez rémisztette meg őt, bár soha nem mondta volna el. Talán a vérvonal féltése vezérli.
Bólintottam, majd másnapra a fáraó hallott volt.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Sokszor újra és újra éltem Neferitit oldalán, soha nem gondoltam, hogy bajt tudok okozni, de megtettem elárultam a testvérem, a fáraó nőmet. Nefertiti megbocsájtott először másodszor, de harmadszor már mély állomba szenderültem, és testem közel 200 év egy helyen és ő már nem tudom, hogy merre van. Álom, amiből Nefertiti keltett fel ebbe az új világba. Mennyi idő lesz, amíg megszokom?