Önző. Nagyképű. Aljas. Szánalmas. Ostoba. Reménytelen. Kegyetlen. Gyáva. Ezeket hallottam a legtöbbször gyerekkorom alatt. Utálom kimondani, de van bennük valami. Persze, előbb metéltetném magam körül, minthogy ezt bevalljam. Az emberek azt látják rajtam, hogy nem érdekel mit gondolnak rólam, ez pedig jól van így. Ez egy páncél, így békén hagynak, tartanak tőlem és nem kell bevernem a pofájukat, hogy aztán megint közmunkára kötelezzenek. Önzőnek önző vagyok, a saját érdekeim fontosak, nem foglalkozom olyanokkal, akiket nem ismerek. Szeretem hangoztatni, hogy jobb vagyok, mint mások, ezt pedig így is gondolom. Jobban nézek ki, erősebb vagyok és... szóval jobb vagyok. Könnyen felmegy bennem a pumpa, ez soha nem könnyítette meg a dolgomat. Családi vonás, apám és a bátyám is elég hirtelen haragú, elkerülhetetlen volt, hogy én ne az legyek. Sokszor megkaptam, hogy nem érek semmit, nincs jövőm és a többi szent beszéd. A hiányosságaimat (amiből akad egy pár, de soha fogod hallani a számból őket) erőszakkal pótolom, ez az egyetlen fegyverem igazából, amiben mások felé kerekedhetek. Elég gátlástalan vagyok szinte minden téren, nincs gondom azzal, ha  a figyelem középpontjában vagyok, soha nem voltam lámpalázam, sőt, élvezem, ha rólam szólnak a dolgok. Fontos, hogy megtartsam a rólam kialakult képet az emberek fejében. Megtanultam, hogy az embereket nem érdekli milyen vagy, csak az, hogy milyennek mutatod magadat.
Mindig is kiakartam tűnni a tömegből. Fura lehet ez, hisz pont az lenne a lényeg, hogy ne legyek feltűnő, igaz? Apám az unalomig ismételte folyton, hogy: legyél szem előtt és senki nem gyanakszik. Szóval soha nem érdekelt, hogy mennyire vagyok feltűnő. Erre törekedtem mindig is. A magasságom átlagos, a testemre pedig odafigyelek. Nem kell sokat álldogálnom a tükör előtt, hogy kimehessek az utcára. Fontosak számomra a külsőségek, szeretek jól ki nézni, szerencsére férfias vagyok, úgyhogy nem kell divatbuzinak lennem ahhoz, hogy tudjam ezt. Elég egyszerűen öltözöm, sőt, általában sehogy nem öltözök, szeretem, ha minél kevesebb ruha van rajtam. A tartásom magabiztos, a tekintetemből pedig süt a határozottság, soha nem volt bajom az önbizalmammal. Sokat grimaszolok, már-már túlságosan is sokat. Nem tehetek róla, nehéz palástolnom, hogy mennyire untatnak.

Név » user neve ide
Kor » user kora ide
Multik » multik az oldalon ide

2002.
Apa, apa! Hol vagy? Apa! – kiáltozott egy kisfiú a zúgolódó tömegben. Senki nem figyelt rá. Egy helyi nevesebb banda éppen koncertet adott, mindenki odafigyelt, senkit nem érdekelt egy derékig érő kisfiú, aki az apját keresi, akit szem elől tévesztett a tömegben. Próbált haladni, miközben kiabált, átmászott a lábak alatt, átcsúszott közöttük, haladt, ahogy csak tudott, egészen míg neki nem ütközött egy lábnak. Félve pillantott fel, kiabálásra számított, hogy majd arrébb löki a férfi a lábával, de nem ez történt. A férfi lehajolt hozzá és kíváncsian nézett rá.
Szia! Hol vannak a szüleid? – kérdezte, miközben végigmérte a fiút. Vacogott. Karácsony előtt volt néhány nappal, bőven mínusz fokokat számláltak a hőmérők. A kisfiún pedig csak egy vékony pulóver volt. – Várj! Tessék, így jobb lesz! –mondta, miközben levette a kabátját és a fiú vállára kanyarintotta azt. – Öhm… hogy néznek ki a szüleid? – ide-oda kapkodta a fejét, keresve a fiú szüleit. Talán már kezdte megbánni, hogy segített, mert nem látott senkit sem, aki nem a zenével foglalkozott. A fiú pontosan tudta, hogy mire gondol, és kihasználta, hogy a férfi nem rá figyel. A fekete bőrkabát belső zsebében lévő kulcscsomót pillanatok alatt vette elő, majd szorosabbra húzta magán a kabátot, hogy ne láthassa a férfi mit csinál a kezeivel. Ha az le is pillantott, csak a fiú reménykedő tekintetét látta. Nem kellett odanéznie, hogy tudja melyik kulcsot keresi. Az apja megmondta neki, hogy melyiket keresse. Nem először csinálja. Leakasztotta a megfelelő kulcsot, elsüllyesztette a zsebében, a kulcscsomót pedig visszatette a helyére. Várt egy kicsit, hogy a férfi is ráébredjen: úgysem fog senkit sem találni. Tanácstalanul nézett le a fiúra. –Figyelj… mi lenne, ha körbejárnánk? Hátha beléjük botlunk. – rántotta meg a vállát. A fiú viszont csak megrázta a fejét, és a tömeg közepe felé mutogatott. Visszaadta a kabátot, elmormolt egy köszönömöt és már rohant is át a tömegen. A férfi akkor se tudott volna utánamenni, ha akart volna.
A fiú, amint kijutott a tömegből, célirányosan egy magányosan álldogáló alak felé vette az irányt.  Na, meg van? –hangzott a férfi szájából a kérdés, ahogy a kezét nyújtotta. A fiú elővette a kulcsot és a tenyerébe ejtette. A férfi elmosolyodott. – Szép munka! Tudod, ha van kulcsod valahova…
Nem teszel semmi rosszat. – fejezte be a mondatot a kisfiú. Nem áltatta magát, tudta, hogy mire kell a kulcs az apjának.

2011.
Engedj oda, majd én megcsinálom! –lépett a barátja mellé Seth.
Ne! Megy ez. Csak adj egy kis időt még! – erősködött Dwight.
Seth pontosan tudta, hogy ez nem a barátja területe. Sokkal jobb volt zárfeltörésben, mint a barátja, de addig erősködött, míg elérte, hogy ő csinálhassa. Majdnem semmi tapasztalata nem volt, ez előtt maximum néhány iskolai szekrényt tört fel, vagy ilyesmit. Seth idegesen járkált fel-alá, árgus szemekkel figyelve a környéket. Este volt, a lámpák fénye is csak haloványan pislákolt. Ez annyiban segített, hogy nem vették őket észre egyből. De így is elég feltűnő jelenség voltak, ahogy az egyikük az ajtó előtt guggolt és a zárral babrált. Ember viszont nem volt az utcán, ez már kész csodának számított. Ahogy teltek a másodpercek, úgy lett egyre idegesebb a fiú.
Mindjárt kész!
Ja, tíz perccel ezelőtt is majdnem kész volt. – morogta az orra alatt Seth. Nem bírta ez a tétlenséget. Ő neki elég lett volna fél perc is, hogy elbánjon az ajtóval. Egészen kisgyerek kora óta csinálja már ezt, az apja onnantól fogva tanítgatta őt. Zsebtolvajlástól egészen a betörésekig. Mondhatni ez volt a családi biznisz. Volt egy legális munkája is az apjának, de nem vette komolyan és nem is keresett jól vele, úgyhogy kénytelen volt valahonnan pénzhez jutni. Finoman szólva sem voltak gazdagok, bár rosszul sem éltek, de ennél többet akartak. Főleg az apja. Sokszor nem tudott olyan helyzetbe kerülni, mint mondjuk a gyerekei, ezért kitanította őket, ha ő nem fért valamihez hozzá, hát ott voltak a gyerekei. Így már volt pénzük, nem kapták el őket egyszer sem, így még csak magyarázkodni sem kellett. Az apjának az volt a rögeszméje, hogy mindig a legtörvényesebb utat válasszák. Ez így furán hangzik, de annyit takar, hogy: minél kevesebb dolgot hozhassanak fel ellened. Ha valahova be akarsz törni, inkább lopj el egy kulcsot. Ez most nem működhetett volna, gyorsan jött ötlet volt, egyszerűnek is ígérkezett. Látva Dwight bénázását, egyáltalán nem gondolta már annak. Megunva a várakozást a könyökével betörte az ablakot, mire Dwight értetlenül nézett fel rá.
Nem érünk rá egész nap. – vonta meg a vállát Seth, majd a barátjának dobta a zsákot. – Az értékesebb cuccokat csak. Addig én kinyomom a riasztót, mielőtt ránk tör az egész rendőrség. – mondta, miközben bemászott az ablakon és a riasztóhoz ment. Dwight pedig amit értékesnek talált, már dobálta is bele a zsákba. A riasztót könnyen deaktiválta Seth. Volt benne tapasztalata, ráadásul egy olcsó szar volt, talán meg sem szólalt volna, az ilyeneknél soha nem lehet tudni. – Meg vagy már? – pillantott Dwight felé, aki még néhány ékszert eltett, aztán bólintott. Együtt léptek ki az ablakon a zálogházból. Idegesen néztek körül, de nem láttak senkit sem. Ekkora szerencséjük nem lehet, gondolta magában Seth. Pont, mikor elindultak, úgy tíz lépés után el is fogyott a szerencséjük. – Hé, maguk, álljanak meg! Kezeket a magasba és szép lassan megfordulni! – Dwight ijedten nézett a barátjára, Seth pedig lassan felemelte a kezét, közben a kiutat keresve a szemével.
Mikor szólok, add ide a zsákot és kezdj el futni, megértetted? Csak az egyikünket tudja követni. – úgy mondta, hogy csak Dwight hallja. Megvárta, míg bólint a barátja, jelezve, hogy megértette. – Most! – egyből elvette a zsákot és elkezdtek rohanni. Tudta, hogy a rendőr mögöttük a nyomukban van. Dwight nyílegyenesen rohant tovább az utcán, Seth pedig egy mellékutcába fordult be és kezdett el sprintelni, amilyen gyorsan csak tudott. Egy pillanatra állt csak meg, hogy maga mögé nézzen, de mikor meghallotta a rendőr lépteinek hangját, egyből futott is tovább. Nem követhetet két embert, így legalább Dwight megmenekült. Seth felé rohant, mert nála volt a zsák. Neki sokkal több esélye van, hogy meglógjon. Könnyen vette az útjába kerülő akadályokat, aztán a figyelmeztető lövés hallatán úgy meglepődött, hogy elesett. Szitkozódva kelt fel és rohant tovább, de az útját egy rács állta el. Atletikus volt, felugrott rá és már majdnem át is mászott a másik oldalára, de a rendőr beérte, megragadta a bokáját és erőset rántotta rajta, mire a fiú egyensúlyát vesztve esett a földre. A rendőr egyből fölé került, rátérdelt a lábaira, hogy ne tudjon felkelni, Seth pedig bárhogy küzdött, nem bírta leverekedni magáról a férfit. A kezein kattant a bilincs, a rendőr pedig a falhoz vonszolta őt és megvetően nézett le rá, miközben bejelentette az esetet.
Na nézzük mid van…  mondta, miközben a kezébe vette a zsákot és átnézte, hogy mi van benne. Nevetve húzott elő belőle egy nyakláncot. A vak is látta, hogy nem ér különösebben sokat.   … gratulálok, elintézted magadat a semmiért. Büszke lehetsz! – csak úgy köpte a szavakat, majd a zsákot a srác mellé dobta. Dühösen sóhajtott fel, mikor jobban szemügyre vette benne a nyakláncot, amit a rendőr is mutatott. – Dwight, de hülye gyökér!

2013.
Nézzenek oda, ki döntött úgy, hogy ide tolja a képét?
Seth, ne csináld! Ülj le a seggedre! – mutatott az asztal másik oldalán lévő padra Eric. – Tudom, hogy sokáig tartott…
Sokáig? Lassan három éve itt vagyok, és még egyikőtök sem dugta ide a képét. Tudod, hogy milyen szar itt?
Ez egy nevelőotthon. El tudom képzelni. Figyelj, történt néhány… dolog, ami miatt nem jöhetett el apa.
Na és te? – kérdezte vádlón Seth, keresztbe téve a karját.
Én szart sem tudtam erről. Nem szólt senki. Apa egy… börtönben van.
Ez váratlanul érte Seth-et, nem is tudott mit mondani. Az apjáról sok mindent el tudott mondani, de soha nem hitte volna, hogy egyszer majd egy börtönben köt ki. Hatalmas seggfej tudott lenni, de nem volt béna. Nagyon értett hozzá, már-már született tolvaj volt. Eric, látva, hogy az öccse meg van zavarodva, folytatta:
Húsz évet kapott. Gyilkosságért. – ezzel nem jutottak előrébb, sőt, Seth arcán már nem csak a meglepettség volt látható, de a teljes értetlenség mostanra. – Ne kérdezd, hogy mi történt, fingom nincs, csak most jöttem vissza a városba.
Mit akarsz?
Kivinni. Beszéltem azzal, aki vezeti ezt a helyet, vagy mi, és azt mondta, hogy elmehetsz. De folytatnod kell a közmunkát, amit a bíróság szabott ki, és ellenőrzésekre kell járnod. Fiatalkorú bűnözőnek vesznek, tudod?
Seth csak a szemét forgatta a bátya szavaira. Nem találkoztam már két-három éve, de nem úgy emlékezett rá, mint valami képmutató görényre. Mintha ő nem csinálta volna ugyanezt. Igaz, ő nem bukott le. Persze, nem csak emiatt van itt. Mióta bekerült ide, elkapták már zsebtolvajlásért és még sok minden másért is, úgyhogy az aktája hamar megtelt, mostanra pedig bűnözőként kezelik.
Van egy… valami kollégiumféle izé, ahol a hozzád hasonlók vannak. Kapsz egy szobát, ahol aludhatsz meg ilyenek. De el kell kezdened dolgozni, oké? Ez így nem mehet tovább.
A hozzám hasonlók… te mikor lettél ilyen pöcs? – Eric csak felsóhajtott és a fejét rázta, de nem kapott időt, hogy válaszoljon. – Akkor elmehetek? Mi van apa lakásával?
Eladta. Adósságai vannak, nem tudja őket fizetni. Úgyhogy oda nem mehetsz.
És hozzád?
Én holnap visszautazok New York-ba. Te meg nem hagyhatod el az államot.
Szóval csak úgy itt hagysz.
 Nem, én csak… unom ezt a szart, tudod? Holnap mehetsz, apa beszélni akar veled, majd látogasd meg valamikor, oké?
Nem kapott választ, Seth csak némán bólintott. Néhány pillanatig még farkasszemet néztek egymással, aztán végül Eric felállt és elköszönésképpen biccentett egyet a testvére felé. Seth végignézte, ahogy távozik a bátya, aztán fáradtan kifújta a levegőt. Nem értette, hogy az apja milyen szarba keveredett, és az is meglepte, hogy a bátya ilyen könnyen és egyszerűen szakított a családjával. Persze, neki könnyű volt. Az ő keze már nem volt félig bilincsben