Az ilyen váratlan események miatt jobb mindenre felkészülni. Az mondjuk kifürkészhetetlen, hogy az élet útjai kivel hoznak ismét össze, hiszen erre senki nem tudhatja a választ, mi magunk pedig főleg nem. Ha tehetném, egy efféle találkozásra heteket készülnék, hiszen szinte rögtön éreztem azt a furcsa vibrálást, amit azóta érzek, mióta vámpír lettem... állítólag azt jelzi, ha nem sima emberrel van dolgom. És ha ez így van, hát a velem szemben lévő férfi nem sima halandó. Remek. Elmosolyodtam bókját meghallva. Habár lehet, csak én tudtam be annak, de... mindegy, nem ezen fogok lovagolni. Akkor is ugyanoda lyukadunk majd ki, még sosem jártam itt, és ezt ő is nyilván tudta. Talán ő a tulaj. Vagy... valami ahhoz hasonló. Az én üzleti érzékem nem erre a szintre terjedt ki, általában felismertem a vezető típusú embereket, de nem egy bár esetében. - Kösz - bukott ki belőlem hirtelen, mikor hangja szárazra váltott. Ennyit a bókról. - Az olvasás még megy. Az írás már nehezebben - tettem még hozzá meglehetősen nyersen. Általában azt a stílust ütöttem meg, amit velem szemben alkalmaztak, nem voltam a behódoló fajta. Csak megforgattam a szemem, miután eltűnt a szemeim elől, valószínűleg kiszolgálni pár másik vendéget is. Bár ha mindenkivel így beszél, akkor előfordulhat, hogy a vevőköre igencsak... szűk? Kevés emberre korlátozódott? Vagy csak én váltottam ki belőle efféle reakciót egy apró kérdéssel? Tisztában voltam azzal, hogy nem egy étterem bárjába ültem be. Nem is ezek voltak az elvárásaim. Ha így lett volna, fogtam volna magam, és miután beléptem, rögtön ki is léptem volna, nem került volna sok energiába. Nézegettem a kínálatot, közben felsóhajtva. Válogatós voltam. - Ha már úgyis megkérdezted. Egy Cosmopolitan koktélt kérek - mondtam könnyedén, tekintve, hogy ez volt a legcsajosabb a választékból. Bár kétszer meg kellett gondolnom, hogy mennyi időt akarok itt tölteni. Az már inkább meglepett, hogy érdeklődni kezdett affelől, ki vagyok és mi vagyok itt a városban. Talán én voltam túlontúl olyan típus, aki megjegyezte magának a dolgokat... - Csak átutazóban vagyok egy projekt miatt. Mára végeztem, és betévedtem az első helyre, ahová a lábaim vinni akartak - vontam egyet a vállamon. Felesleges lett volna azt hazudni, hogy az interneten olvastam, milyen nagyszerű ez a hely. Nem volt szokásom ilyesmiket böngészni, találomra választottam. A táskámban kezdtem kutakodni a tárcám után, habár még nem állt szándékomban távozni. Megvárom a koktélomat. Előtte azonban elém tolt egy kis pohárnyi rövidet, és ezzel halvány mosolyt váltott ki belőlem. - Bernadette. Bár ezerféleképpen tudod becézni - tettem aztán hozzá, majd az ujjaim közé fogtam a kis pohárkát. - Köszönöm - húztam le az egászet, és még a hideg is kirázott az íztől, ami a torkomat égette utána még pár másodpercig. - Ez... ütős volt - köszörültem meg a torkomat, és hirtelen kedvem támadt vízért kiáltani, de még gyorsan kapcsoltam, hogy nem kellene ilyen szinten a nebántsvirág szerepére gyúrnom. - Szóval... jól megy az üzlet? - kérdeztem kíváncsian. Voltak vendégek, nem hiszem, hogy hiánya lenne a bevételnél.
alcohol wont solve your problems ... but milk neither
Az ismeretlen személy belépése után gyors léptekkel a pultnál lévő egyik szabad bárszékre vetette magát és pillanatokon belül szemtől szemben volt velem. Egy szokásos huncut félmosollyal üdvözöltem, majd mielőtt bármit mondhattam volna, tudatta velem, hogy ő márpedi még sosem járt itt. Mondj valamit újat. Gondoltam magamban.
- Tudom. Nem ismerem az arcodat, pedig emlékeznék rá, ha már jártál volna itt.
Mondtam mosolyogva. New Orleans bárkínálata elég nagy, ezért ha az ember keres valamit, akkor talál és sokszor marad is. Bár be-be téved egy új vendég, a legtöbb látogató arcát, sőt olykor nevét is, már ismerem. Ez a lány nem tartozott közéjük. Valamiért úgy gondoltam, hogy nem is ide valósi, mert ha az lenne, akkor nem ebbe a bárba tévedt volna be, hiszen van jó pár jobb nevű is akár az utcán belül. Gondolatmenetemet egy inkább ostoba kérdés szakította meg, mire a hátam mögött lévő krétafalra mutattam, s zárazon odavágtam.
- Ez nem egy olyan hely, ahol a pincér bőrborítású itallappal és selyemszalvétával szolgál ki. Olvasni gondolom tudsz.
Vetettem oda neki, miközben sürötem forogtam a pult mögött, kiszolgáltam pár másik vendéget, s türelmesen vártam arra, hogy választ. A választák magáért beszél, a krétafal teleírva különböző koktélokkal, long drinkek sora, nagy sörválaszték. Kicsi és nem a legnépszerűbb hely, de a pia elsőrangú az biztos. Gondoltam elismerően magamban.
- Nos, mi mellett döntöttél? Hogyhogy nem láttalak még sosem errefelé? Új vagy?
Kérdeztem tőle, hogy érdeklődésemet fejezzem ki. A többi vendég, mit ne mondjak, elég unalmas, hiszem mindet ismerem már. Sokukat túl jól. És az ismert dolgokat egy idő után megunja az ember. Az új lány érdekesnek tűnt. Biztos voltam benne, hogy van benne valami, ami kiemeli a többiek közül, legyen az egy életút vagy csak egy sztori, de szükségem volt arra, hogy valaki feldobja ezt az unalmas keddet. Mindeközben kitöltöttem két rövidet, majd az egyiket a hölgyike elé toltam, s hozzá tettem:
-Lukas és ezt a ház állja.
Odakoccintottam a pohárkámat az övéhez, majd egy rövid mosoly után lehúztam a felesemet, s vártam, hogy a még ismeretlen ismerős ugyan így tegyen.
Vásárlás... nos, igen. Ez egy női szenvedély, minek kapcsán jobb lenne, ha a pénz csak úgy beúszna a pénztárcánkba, és nem kellene azon törnöm magam, hogy mindig legyen mivel fizetni. Bár vámpírként megvannak az erre való kis trükkjeim, ahogyan mindenre. Csoda, hogy még nem vittük cssődbe a gazdaságot, ám bizonyára vannak tisztességes vámpírok is. Jó ég, annyira furcsa volt belegondolni... két hete még ember voltam. És nem önszántamból lettem ilyen szörnyszülött... kezdtem elvadulni magamhoz képest, de akadt valaki, aki tanácsot tudott adni. És azt mondta, hogy nevetséges vámpírokat és a tisztességet egyetlen lapon megemlíteni. Próbálkozni persze mindenkinek lehet. Én legalábbis így gondolkodtam. A bevásárlóközpont megannyi érdekességet rejtett magában, ám jómagam eléggé válogatós szerzet vagyok, így az eladók réme is. Nos, igen... jobb lenne, ha engem elkerülnének ezek az emberek, hiszen javarészük ember. Ha pedig egy vérfarkas eladóba botlok bele, hát... sosem gondoltam bele abba, hogy ennyire taszító lehet egy illat. Bár ez inkább már szag, semmint illat. És ugyan nem szándékos volt az ellenségeskedés, mintha a véremben lett volna, hogy a szagukat se bírjam elviselni, ez pedig még inkább nehezebbé teszi azt a cirka két órát. Beléptem az egyik boltba, és egy apró sóhaj bukott ki belőlem. Én magam már jó pár éve azon töröm magam, hogy mindig a legelegánsabb, legdögösebb szetteket állítsam össze. És eddig ezt a boltot találtam a legmegfelelőbbnek erre a célra. De valami most más volt. Üres polcok. A személyzet letörve pakolt dobozokba. És csak ekkor vettem észre, hogy nem vettem tudomást egy zárva tábláról. Csalódás volt. Talán ezért kötöttem ki ezen a helyen. Amiről fogalmam sem volt, hogy létezik. Talán mert New Orleansba csak vásárolni jövök. Hol magamnak, hol pedig a munkámból kiindulva az ügyfeleimnek. Szóval... azt sem tudtam, hová csöppentem, azt láttam, hogy akad pár szabad hely a pultnál, hát rögtön oda vetettem magam, mint valami hal, aki éppen partra vetődött. - Öhm... még sosem jártam itt előtte, esetleg... - Néztem a szőke férfit. Jellegzetes arcot tudhatott magáénak, én pedig rögtön elfelejtettem azt, hogy padlóra küldött egy bolt bezárása. De csak azért, mert körülbelül azzal a két szemmel akkor is igézni tudott volna, ha... szóval bármilyen körülmények között. - Itallap van? - köszörültem meg aztán a torkomat. Nem olyan helynek tűnt. Sőt. Azt éreztem, hogy itt aztán marhára nem az a helyzet, ami a többi helyen. Bernadette... talán néha megnézhetnéd, hová sétálsz be.
alcohol wont solve your problems ... but milk neither
Egy unalmas kedd délelőtt. Semmi különleges nem volt benne. Kinyitottam a helyet, mint minden nap, kiszolgáltam a törzsvendégeket, mint minden nap majd töltöttem magamnak is egy felest ... nem mint minden nap. Csak olyan napokon, amikor nem vagyok száz százalékig biztos abban, hogy képes vagyok uralkodni magamon, miszerint nem folytom bele az első kötözködő részeget a felespoharába. Igen. Rossz lábbal keltem és kellett ez folyékony halmazállapotú nyugtató. Két shot után egyből jobban is éreztem magam és félig meddig mosolyogva szolgáltam ki Billt, a vén alkoholistát, aki minden reggel bejött 2 körre, itt töltötte az ebédszüneteit és a munka után ide vezetett első útja. Szó nélkül tudtam, mikor mit kér. Ugyan úgy, mint a bár sarkán ülő, húszas évei elején járó fiatal hölgy - Tamara, azt hiszem - esetében. Hugo. Mint mindig. Nem lep meg.
Egy ilyen nap volt a mai. Minden a megszokott - berozsdásodott, unalmas - kerékvágásban telt. Emberek jöttek, emberek mentek. Kevésbé emberi látogatók jöttek, majd távoztak ahogy szoktak. Semmi komplikáció. Szintén megszokott. A legtöbben, akik betérnek ide tudják, hogy nem érdemes próbára tenni a tulaj türelmét, mert az vagy csúnya átokkal, vagy egy pár nyílt artériával végződik, attól függően, mennyire van rossz napja. Ez a bár a mindenem. Az egyetlen biztos pont az életem ezen szakaszában. Nem tudom meddig maradok New Orleans városában, meddig játszom a vampwitch pultost. Semmi sem örök az életben, de a jelennek ez most megfelel. Elmosogattam a használt poharakat, utántöltöttem a kifogyóban lévő üvegetet és minden ment a maga megszokott útján. Egészen addig, míg egy ismeretlen be nem tette lábát a bárba.
Tévedtem. Mégsem egy szokásos kedd délelőtt elé nézünk.
Kezdőlap
•