Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 11, 2012 7:13 pm
Ugrás egy másik oldalra

Blake Hulbert


Alapadatok

Teljes név: Blake Hulbert
Születési idő: 1801.november 25.
Becenév: Nincs, mivel az ő korában még nemigen volt divat becézni egymást.
Kor: 14
Faj: Szellem
Avatar:Amadla Stenberg

Jellemzés

Személyiség: Kedves, és visszahúzódó. Emberként is kevés emberhez ragaszkodott, de azokhoz nagyon, és őket fiatal korából adódó gyengesége ellenére is szeretett volna megvédelmezni. Szóval egy kissé harcias is. A többi tulajdonságot az alakítóra bíznám Wink
Külső:Fiatalos, hiszen szinte gyerekként halt meg, akaratán kívül. Ezen kívül bájos arc, göndös, barna loknik, és fekete szemek jellemzik.

Előtörténet

A 19. század eleji Amerikában járunk. A 13 állam kivívta függetlenségét, és egyre csak terjeszkedik. Ilyen körülmények között élt a korabeli New Yorkban Blake, aki azon kevés néger közé tartozott, akiknek már nem kell az ültetvényeken dolgoznia. Ennek ellenére az élete nem volt fenékig tejfel: A szülei tíz éves korában rejtélyesen meghaltak, ő pedig az árvaházba került, ahonnan rendszeresen éjszakai portyákra indult. Az egyik ilyen alkalmával ismerte meg Saraht, akivel kezdetben bizonytalan volt, valami mégis vonzotta hozzá. Ez volt tizenhárom éves korában, és több, mint egy éve bizalmas barátságot ápoltak egymással, sőt, Blake még Sarah azon titkára is rájött, hogy egy vámpír, de nem zavarta, mert amikor vele volt, szinte otthon érezte magát annak ellenére, hogy az utcán voltak.
Aztán egy este, amikor szintén együtt sétáltak, valaki hátba szúrta. Sarah próbálta megmenteni az életét, de mindhiába, meghalt a hideg és koszos köveken. A lelke viszont nem tudott nyugodni, mert egykori barátja veszélyben volt... Valaki folyamatosan az életére tört, és ezért folyamatosan figyelmeztetnie kellett! Ezért van még mindig itt... hogy holtában is védje azt, akit a testvéreként szeretett...
Aprócska megjegyzések: Nos, azt hiszem, van pár kitérő, ami nagyon is fontos az ő történetében.
1. Sarah jelen pillanatban kizárta őt a tudatából, mert bűntudata van, amiért Blake miatta maradt itt a földön ahelyett, hogy továbblépett volna. És bár most Sarah veszélyben van, egyelőre azt kérném, ne tudja figyelmeztetni - csak próbálkozzon.
2. Nem igényel állandó jelenlétet, és kifejezetten nem szeretném, ha valaki feltámasztaná, mivel őt arra szántam, hogy Sarah feladja az önzőségét, ami itt tartja - ergó továbbléptesse a fénybe. Vagyis, az ő játéka körülbelül pár hónapig tartana majd, ha valaki elvállalja. Wink
Vissza az elejére Go down
 

Blake Hulbert

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Blake ......
» Jamie Blake
» Jamie Blake
» blake stephens
» Blake Goddard

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •