Ayana. Tiszta. Ártatlan. Lelkes. Az én fényem. A húgom. Akinek hála megtanultam önzetlenül osztozkodni. Akit úgy óvtam a legkisebb széltől, mintha bátyja helyett az apja lennék. Az ikrem. Az egyetlen lény a földön akinek láttán melegség öntötte el a szívem. Éreztem mindent amit ő, ahogy ő is érzett mindent amit én. Több kötött össze bennünket mint csupán vér. A másik felem. Az ártatlan felem. A jó felem.
Mabel. Mabel kegyetlenné, zsarnokivá tett. Bezárt a sötétbe és eldobta a cseszett kulcsot. Megvakított. Erőszakossá váltam és vaddá az évek során. Mellette kiüresedett vázzá váltam. Vérgőzös vámpírrá, gyilkos szörnyeteggé. Kiéhezett vad testté ami vérben fürödve talált csak csöndet miközben egy alkunak hála képtelen vagyok szabadulni gyilkos, mohó természetétől.
Nadiya. Egy meleg mosoly. Heves szív, bátor szemek, alázatos tudás és féktelen habzsolása az életnek. A húgomra emlékeztet és mégis más. Természete vakmerő de eszes és érett nő a korához képest. Visszaadta a hitem. Mellette a vérvágy csitult, a szörnyeteg meglapult a közelében. Ő az én Belle hercegnőm.
Én azonban sosem lehetek a szörnyetege. Nem azért mert nem festek úgy mint egy szörny; nem vagyok szőrös, tincseim rövidre vágva és bár magas vagyok mégis szikár. Lépteim könnyedek, magabiztosak. Tudásom kikezdhetetlen az egyszerű elmék számára. Tekintetemben mindig ott csillog valami megfoghatatlan sötétség. Szerencsére megjelenésem ami az régi egyetemi professzorok eleganciáját idézi eltereli a kételyt förtelmes szörnyeteg kilétemről. A nyakamban lógó medálnak hála nem éget meg a nap.

Név » Henry Fuckin' Roux
Kor » 25
Multik » Mr. Roux & Wargas

- Befejezted? - nem emeltem meg a hangom, most mégis tudta, most jobb ha elhallgat, mielőtt kitépem azt a rohadt szívét a helyéről. Persze tudta, hogy nem tenném meg. Túl nagy ütőkártya volt a kezében ahhoz.

1923.
Húsz évesen ismertem meg. Mabel Chevalier. A kisasszony megjelenése káprázatos volt. Soha nem láttam még életemben hozzá hasonló tökéletes szépséget. Bőre hibátlan volt, kék szemei a legtisztábban csillogó gyémántnál is szebben ragyogtak. Azonnal kezet csókoltam neki, persze ajkaim nem érintették hosszú és vékony ujjat. Csak leheletem cirógatta bársonyos kézfejét. Azonnal beleszerettem és hajlandó lettem volna lemondani mindenről, hogy vele lehessek... egészen addig a pillanatig amíg ez a gyönyörű nő meg nem mutatta igazi, vérmes és förtelmes arcát. Már gyermekkorom óta tudtam mi vagyok. Ő azonban nem volt tisztában azzal, hogy egy boszorkánnyal áll szemben. Megpróbált megigézni. Rá akart venni, hogy irtsam ki a családomat ő érte és akkor örökre együtt lehetünk. A verbénának hála ez sosem történt meg. Száműztem magam mellől a nőt, akit feleségül akartam, aki mellett le akartam élni az életem. Aki kitépte a szívemet és akit az erőmmel voltam csak képes kitaszítani az életemből. Jobban mondva, a húgom erejével és a sajátommal. Ayana segített; persze, hogy segített. Hála neki, megszabadultunk a vámpírtól aki a családom halálát óhajtotta szerelmem zálogaként.

1934.
Ez év telén temettük el szüleinket. Elfelejtettük Mabel emlékét is. Még mindig fájt a mellkasom ha rá gondoltam, édes ajkaira, méz ízű csókjaira, testének melegére de már nem tartott bűvkörében többé, már nem epekedtem utána. Eleresztettem és elengedtem a szerelem ízének emlékét is. S csupán pár nappal később, szörnyű gyászom közepette hallottam meg életem legfájdalmasabb sikolyát; azt ami a mai napig kísért. Húgom sikolyát. Későn értem oda. Mabel már a karjaiban tartotta élettelen testét. - Neeeee! - neki akartam támadni. Meg akartam ölni. Mielőtt azonban bármit tehettem volna egy férfi jelent meg Mabel oldalán. Egy magas, sötét alak, köpenybe burkolózva. - Nem halt meg. - furcsa akcentusa volt, emlékszem. Szavait nehezen formálta. Idegen volt ebben az országban. - Alszik csupán. - Mabel átadta húgom testét a férfinek. - Ó, édes Andrew! Nem gondolhattad, hogy eleresztelek! Megmondtam, hogy kellesz nekem. Megmondtam, hogy meg foglak kapni. Ahhoz, hogy a húgod életben maradjon, nem kell mást tenned, mint nekem adnod a szívedet. Szeress. A feleséged leszek és te pedig verem maradsz a végtelenségig. Az örökkévalóig. Cserébe Ayana sosem hal meg, csupán álmodni fog.

Gondolom, innen már kitalálod mi történt. Igent mondtam, hogy megmentsem a testvéremet a haláltól. Mabel vámpírrá tett én pedig elvesztettem a halállam a varázserőmet is. Éhes szörnyeteggé kárhoztattam önmagam. Gyilkos fenevadként jártam az éjszakát Mabel oldalán, épp úgy, ahogy ő azt megálmodta. Éjszakáim vérgőzös mámorban teltek s nappalaim elrabolta a gyász, a fájdalom, a szégyen. A bűntudat, a szentek hitetlen tekintete, a kiégett lelkek melyeket magammal cipeltem, minden gyilkosság
után. Elfelejtettem, milyen a fényben élni. Egészen addig, még meg nem ismertem az én Bellem.

Nadiya visszahozta az életembe azt a melegséget, amit Mabel ellopott. Nadiya, kicsit, cserfes, bátor, gyönyörű, meleg szívű, lelkes, imádni való, ártatrlan Nadiya. Az egyetemi órák unalmát és a lelkem önnön marcangolását a vele való féktelen nyelvcsaták vették át és nem tagadom, lassan de biztosan beleszerettem ebbe a halandóba akinek lelke olyan tiszta és ártatlan volt, mint egykor húgomé aki még mindig mély álomba merülve aludt, száműzve ebből az új világból. Persze Mabel észrevette a változást és hamar tett is róla, hogy elveszítsem Nadiyat aki el akarta dobni magától életét miattam. Az ő halálát már nem bírtam volna elviselni. Szerencsére a sors életben tartotta a lányt aki olyan fontossá vált számomra s majdnem elvesztése erőt adott. Addig kutattam még vissza nem sikerült szereznem boszorkány létem.

- Vigyázz szerelemem. Vigyázz, mert ha így folytatod elveszted a húgod életet. - elhallgattam. Igaza volt.

Meg fogom ölni Mabelt. Vissza fogom szerezni Nadiyat és a húgomat.