Mindenhol ott vannak... hétköznapi embereknek tűnve lesnek áldozataikra a közeli bár pultjánál üldögélve, egy kietlen sikátorban a falnak dőlve. Talán egyikükkel fogyasztottad el a reggeli koffeinadagodat abban a sarki kis kávézóban. Vacsorára hívott? Vigyázz, ne te légy a főfogás...

A druidák akciójának köszönhetően egy veszélyes vámpírtársaság bukkant elő ismét. A nevük nem ismeretlen; már a francia forradalom idején is ártatlanok vérét szipolyozták. A II. világháború alatt azonban nyomtalanul eltűntek, számtalan hívüket hagyva hátra... mi történt velük, kérdezték sokan? Olyanok voltak, mint a pestis. Senki nem tudta pontosan megmondani, hányan vannak, és hogy mennyien tartoznak a társaság köreibe... megannyi hívük vallotta magát társaságbélinek, még évtizedekkel az eltűnésük után is.
Mára már az újszülöttek és ifjonc természetfelettiek körében feledésbe merült a társaság legendája. Az, hogy miért is jöttek létre, mára csak mítosz. Elvégre ott volt már a hírhedt Mikaelson család, aki nem félt büntetni, ha úgy ítélte, hogy szükség volt az efféle bánásmódra, vagy veszélyben érezte a vámpírság hatalmas, súlyként nehezedő titkát.

Kik voltak ők?
1648. Lezárult a harmincéves háború. Emberek milliói estek el a hadtéren, ám volt, amit nem írtak meg a történelem könyvekben, és féltett titokként őrzik egy levéltárban... volt egy különálló csoportosulás, akik - kihasználva azt, hogy Európa lángokban ég - célul tűzték ki, hogy megtalálják a kereszténység egyik legnagyobb ereklyéjét. Nem voltak egyebek, mint kalandvágyó utazók, vad kalandorok, akik az életüket is adták volna egyetlen fontosnak vélt tárgyért cserébe. A célig azonban nem értek el. A vámpírság őket is megtalálta egy ismeretlen személyében, aki az átváltoztatásukkal gátolta meg azt, hogy rátegyék kezüket a féltve őrzött kincsre. A kalandorok halálukból ébredve már nem törődtek a keresett ereklyével, helyette minden mozdítható dísztárgyat, pénz érő holmit elcipeltek, majd eladtak. Kivéve egyetlen tárgyat... amely olyan volt számukra, mint egy bálvány, amihez imádkozhatnak.

Sok év telt el, mire rájöttek, hogy az imádatuk tárgya befolyásolni képes elméjüket, egy éjjelen pedig örök életre szóló iránymutatást kaptak tőle.  Az Elrejtett Fény Társasága címet aggatták magukra, miután megölték a kalandozásokban kinevezett vezetőjüket, aki aggodalmát kifejezve próbálta lebeszélni őket a kegyetlen vérontásról és önbíráskodásról. Egyenrangúnak kiáltották ki magukat, belső körökben mégis volt egy sorrend, amelyet nem bontottak meg. Fogadalmat tettek, hogy küzdeni fognak az igazságtalanság ellen a természetfeletti lények világában.

Ám egyszer mindenki átesik a ló túloldalára... fogadalmukat pár évtizeden belül megszegték, amikor a hatalom íze már túl édessé vált. Már nem tettek különbséget vámpír és ember között, büntettek vérfarkasokat és boszorkányokat is el nem követett vétkekért, önmaguk szórakoztatása érdekében. A továbbra is ereklyeként őrzött tárgyuk minden jóérzést kiirtott belőlük, nem maradt más, mint a vérszomj, és a vágy, hogy életek felett hozzanak ítéletet. Nem volt, aki leállíthatta volna őket. Erőt merítettek abból az ősi tárgyból.
Amíg el nem lopták azt. Tombolt a II. világháború, a fosztogatások pedig kezdetüket vették. Nem maradt semmi, amiből táplálkozhatott volna az erejük. El kellett rejtőzniük a számtalan haragos, bosszúra szomjas idegen elől. Visszavonultak... egyesek pedig még időben kiszálltak, és sosem derült rá fény, hogy eme társaság tagjai voltak.
Mindenki azt hitte, már vége... egészen addig, míg a druidák vezetője vissza nem szolgáltatta nekik az ereklyéjüket, és szövetséget kötve velük, ismét életre keltette a félig már mumifikálódott testeket. Ezúttal is céljuk van... és senki nincs biztonságban, amíg az ereklyét újra el nem tünteti valaki.

A vámpírtársaság tagjainak névsorát itt találhatod meg:
A társaság tagjai