A szüleitől várt szeretetet nagyon sokáig éhezte, aztán mikor rájött, sosem kapja meg, erőt vett magán, és egyszerűen csak elengedte. Könnyebb volt, mint hitte. Azóta úgy van vele, hogy minden csupán elhatározás és kitartás kérdése. Eddigi élete során ennek hasznát is vette mindig. Mivel világéletében szépen rajzolt és imádta a ruhákat 13 éves kora óta, eltökélte, hogy divattervező lesz. Hát nem véghezvitte? Dehogynem. Az élet minden területén ez a mottója. A pasizás során is természetesen. Eddig még minden férfit, akit kiszemelt, el tudta csábítani egy éjszakára. Tisztában van azzal, hogy gyönyörű - sokat is hallgatta az élete során, már kiskorában is megkapta, hogy "milyen gyönyörű kislány", miért ne használja ki? -. Hosszabb kapcsolatra nem vágyik, úgy érzi, az csak bonyolítaná az életét, pedig valójában csak fél attól, hogy kötődjön bárkihez is. A bátyja halála óta retteg a szorosabb kapcsolatok kialakításától. A felszínen felöltötte a magabiztos nő álarcát, de mélyen legbelül úgy érzi, lassan felemészti az eltemetett félelem.
   

   Név » Lady K.
   Kor » 20
   Multik » Denise Oberlin
   

Már öt éve. Pedig mintha tegnap lett volna, hogy örökre elhagyott az én drága oltalmazóm, az őrangyalom...az imádott testvérem. Nem tudom nem magamat hibáztatni a történtekért. Mégiscsak engem jött kimenteni annak a mocsok vérszívónak a karmai, vagy inkább fogai közül. A hozzám intézett utolsó szavait és a legördülő könnycseppjét a gyönyörű kék szemeiből sosem felejtem el, sem az elnyűtt és a sorsába beletörődő arckifejezését. A hangja, ahogy azt mondja "Szeretlek, most menj!", ez máig dührohamot és/vagy sírógörcsöt okoz. Mikor melyik. Azt hiszem, jelenleg az utóbbi van terítéken. A fenébe is Antwon, miért kellett megmentened szerencsétlen húgod, aki a rossz pasival akarta elveszíteni a szüzességét a szalagavatója éjszakáján? Én csesztem el, és ő halt meg. Miért? Az élet hogy lehetett ennyire kegyetlen ahhoz az emberhez, aki olyan jó volt, mint ő? Ráadásul, hogy egy kis önzőség is előbújjon belőlem, ő volt az egyedüli, aki tényleg szeretett engem. Azóta pedig mit teszek azon kívül, hogy őt gyászolom a szívemben? Menekülök önmagam elől. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy szeretethiányom van, de hála az égnek, bőven akadnak a szakmában, akik a seggnyalással a törődés látszatát keltik. Szóval bőven vannak körülöttem alkalmazottak a munkámban, a magánéletemben pedig férfiak, akik feledtetik a magány érzetét. Ha csak rövid időre is, de sikerül nekik. Antwon viszont...na, ő örökké hiányzik. Ma pedig különösen nehéz. Miért pont ma van ez az ostoba divatbemutató? A hajtás helyett szeretném, ha a kanapémon fetrengenék egy Chardonnay-val és/vagy egy újonnan beújított hímnemű férfival. Aki lehetőleg nem vámpír, persze. A tragédia óta igyekszem kerülni a vérszívó bagázst, hogy a bátyám áldozata ne legyen teljesen hiábavaló. Az mondjuk nem garancia, hogy nem botlok bele egy vámpírba sem a jövőben, de eddig még, ha mondhatjuk így, jól működött a radarom.
- Miss Dennings, segítene az egyik modellnél? Sehogy sem néz ki jól rajta a ruha. - Az asszisztensemre van most a legkevésbé szükségem, pláne a totális elmebajos viselkedésére, ami a stressztől folyton előjön nála. Ha lenne hozzá szívem, már rég kirúgtam volna szerencsétlent, de olyan lelkes tud lenni, miért törjem össze a kis világát? Így csak sóhajtok egyet, és elmélkedésemet felfüggesztve kisétálok az öltözőbe, ahol így egy órával a bemutató előtt óriási a nyüzsgés. A modellhez érve egy gyors pillantást vetek rá, majd pedig szemforgatva jegyzem meg, igyekezve nyugalmat erőltetni a hangomra.
- Igen, nagy a baj. A címke kívül van, ergo fordítva adták rá. Gratulálok, bravúros teljesítmény. - Jól van na, adta magát a szituáció, nekem meg nehéz napom van, hadd csapjak már le rá.