Figyeltem a mozdulatait, kíváncsi voltam a reakciójára, letette a poharát a köztünk lévő asztalra, szinte már éreztem a késztetést, hogy elszaladjak és hagyjam magam becserkészni, de nyugton maradtam, rezzenéstelenül tekintettem rá. Játsszunk csak még egy kicsit. "- Azt várod, hogy megijesszelek, mein Freund?" - hangzott a kérdés, s egy pillanatra elgondolkodtam a válaszon... nem feleltem rögtön, megfontoltan kellett válaszolnom, elvigyorodtam. - Komolyan azt gondolja, hogy az ijesztegetés elég?- a hangomban csengett a huncutság és a vágyakozás perverz egyvelege, túl könnyen ment volna ez a  játék, ha kiteregetem minden lapomat, hadd akarjon csak a fejembe látni, hadd próbálkozzon még egy kicsit.  A kíváncsiságom egyre inkább csak nőtt, de látszólag nyugodtnak és higgadtnak tűntem, elsöpörtem a szememből egy kósza tincset, de eközben a tekintetem egyenesen rá szegeztem.

- Nos, ha arra vár, hogy csak úgy eliramodjak, akkor ki kell, hogy ábrándítsam, szeretem a vad játékokat, de úgy jó, ha valóban tombol bennem az adrenalin, ha tényleg, menekülni akarnék magától, csak akkor lenne értelme... nos mi lesz? Ez egy felhívás volt keringőre! - Ahh, Gott! Ennél izgatóbbat régen hallottam. Az én helyzetemben a vámpír igen nehezen talál kedvére való játékszert, ám a legtöbb nem osztozik a perverzióimban, csak a pénz, a hatalom csábítása, vagy a félelem tereli őket a karjaimba, így amint megkapom, elunom mindet. De ez a kis vörös, ez más volt. Nem csak hogy értette, osztozott is világlátásomban és ez még érdekesebbé tette számomra. Mondhatnám, hogy az ujja köré csavart, ám ez csak részben igaz. Sokan azt hiszik, tébolyult vagyok. Talán valahol tényleg, ám meglepődnének, ha tudnák, milyen józan, rideg számítással tervezek meg mindent. Lassan előrehajoltam és letettem a köztünk lévő asztalkára a poharamat, ujjaimmal sátrat formáztam, afölött néztem rá.
- Azt várod, hogy megijesszelek, mein Freund?

Vigyorgott, tetszett neki amit mutattam, sőt ez már nem csak egy sima vigyor volt, perverz gondolatok társultak hozzá, szinte már láttam a szemében csillanó vágyat erősödni, egyre csak erősödött, szinte már tombolt. Nem hagytam hát neki nyugtot, minden egyes mozdulatom, rezdülésem olyan erotikus légkörrel kevertem amivel csak tudtam, értettem hozzá, akartam hogy még inkább elvesszen ebben a tengerben. Hátra dőlt, s én csak figyeltem hosszansan, míg szóra nyílt szája, s valami eszméletlenül izgató monológgal állt elő, a vége teljesen megragadt bennem "Ragadozó vagyok, egy ragadozó ösztöneivel"... most rajtam volt a sor, hogy elvigyorodjam a játék kellemesen csengett, de mégsem mehettem bele ily könnyedén. Ugyan, az nem lenne méltó hozzám, így hát csak még kényelmesebben elhelyezkedtem. - Nos, ha arra vár, hogy csak úgy eliramodjak, akkor ki kell, hogy ábrándítsam, szeretem a vad játékokat, de úgy jó, ha valóban tombol bennem az adrenalin, ha tényleg, menekülni akarnék magától, csak akkor lenne értelme... nos mi lesz? Ez egy felhívás  volt keringőre! - jegyeztem meg, majd vártam, hogy vajon mit fog lépni, vajon tényleg megpróbál majd levadászni?

A mozgása finom volt és tudatos. Minden egyes apró rezdülését megfontolta. Tudatosan kirakatba tette magát nekem, az összes porcikájával azt üzenve, "Gyere és vedd el". Arcomon szinte állandósult a széles cápavigyor. Tetszett. Oh, nagyon is tetszett! Vendégem veszélyesen egyensúlyozott a pimaszság és incselkedés határán, és ez felkorbácsolta vadász ösztöneimet. Bort töltött magának, majd hátradőlt ültében, finoman kortyolt párat és hosszan merengett a bordó nedűbe meredve. Végül megjelent az ajkán saját vigyorom tükörképe, és szépséges tincseibe túrva szabaddá tette a nyakát. Vérének mámorító illata eljutott az orromig és összefutott a nyál a számban. Talán beteges perverzió, de halálosan élvezem más vámpírok vérét venni. Van benne valami izgatóan erotikus.
- Miért nem csillapítja hát, az étvágyát? - kérdezte, tekintetét le nem véve rólam. Most rajtam volt a sor, hogy hátradőljek, hosszúra nyújtva köztünk a csendet csak fürkésztem pár szívdobbanásig.
- Megtehetném, mein Freund. De mi érdekes van abban, amit ennyire könnyű megszerezni? Ragadozó vagyok, egy ragadozó ösztöneivel.- feleltem végül, majd futólag megnyaltam ajkaimat a gondolatra, ahogy elképzeltem, amint levadászom ezt a kis szemtelen vöröst.

Figyelt, figyelte minden egyes rezdülésem, émelyítő volt, habár már megszoktam, hogy néznek, sőt gyáltalán nem zavart, ahogy most sem. Tetszett, nagyon nagyon tetszett, talán jobban, mint bármikor. A szemeim felcsillantak, mikor az övében meglobbant a vágy tüze, birtokló típusnak tűnt, és vajon mekkora önuralomra volt szüksége, hogy vissza fogja magát? Nekem úgy tűnt, hogy már csak egy hajszálon múlik és elpattan a húr, de az üveg felé nyúltam és töltötem magamnak a borból, a vörös fürtök előre hullottak, s az amúgy is igen lenge viseletem alól, mégjobb belátást biztodítottam neki a mellkasomra, nem véletlen. Ahogy végeztem a bor kitöltésével, ismét hátra dőltem a székben, s ajkamhoz emeltem a poharat, pár kortynyi csúszott csak le, amikor végre elárulta mit is szeretne. A drága és értékes vérem volt a tét, meglöttyintettem a poharam, s egy pillanatig elmerengtem a borban, azt színlelve, hogy nagyon is gondolkodom az ajánlatán, pedig már akkor tudtam a választ, amikor tudatosult bennem a kérdés, megengedtem magamnak egy sunyi vigyort, bár az övé elképesztőbb volt, de reméltem, hogy az enyém is célba talál, s szavak nélkül ad neki választ. A vörös tincseim útban voltak, így hátra túrtam szabad utat hagyva a nyakamhoz - Miért nem csillapítja hát, az étvágyát? - feleltem végül, tekintetemet nem vettem le az övéről.

A hajába túrt. Ujjai hosszan elidőztek a selymesnek tűnő vörös tincsek között. Provokált, és mit ne mondjak, jól csinálta. Ugyanakkor, főnemesként szorult belém büszkeség, emellett ragadozó típus vagyok. Létidegen lett volna tőlem, ha csak úgy elkapom az ingét és magamra rántom....pontosabban, magam alá. Ugyan, kérlek. Abban mi élvezet lett volna?
- Nos akkor, mit kíván tőlem cserébe? Mondtam, hogy semmi jónak elrontója nem vagyok.- felelte. Néztem, ahogy telt, kívánatos ajka fodrozódik, ádámcsutkája mozog, miközben beszélt. Egyre inkább felkorbácsolta bennem a vágyat és az éhséget. Szemeim most már szinte izzottak élénk, figyelmen kívül hagyhatatlan lilával, ajkaim széles, majdhogynem fenyegető vigyorra húzódtak. Bort kért, és én nagylelkűen intettem neki az üveg felé. Dietrich tapintatosan már percekkel korábban távozott. Volt egy elképzelése arról, mire készülök, és bár végtelenül hidegen hagyott, bárki látja-e, ő maga valahogy mindig udvariasabbnak tartotta, ha távol maradásával tisztel meg.
- Hogyne, mein Freund, amennyit csak szeretnél. A pincéim roskadoznak a jobbnál jobb nedűktől.- egy pillanatra megnyaltam kiszáradt ajkaimat.
-Apropó nedűk. Megvan az ára a segítségemnek, mein Freund. Éhes vagyok. Nagyon, nagyon éhes.

Elnézést, hogy ily megkésve adtam választ, hát igen... a rajongók...


Játszott velem, felmérte a helyzetet, tesztelt... tudtam ezt azóta,  mióta beléptem ide. De most vártam, kíváncsi voltam, mit válaszol, őszintén szólva kissé csalódott lettem volna, ha kapva kap a lehetőségen, bármennyire kívántam is, hogy az ágyába rántson, valahogy elvesztette volna a varázst, ezt a fellobbanó vágyat, ha azonnal megkapom amit akarok. A választ hallva önkénytelenül is elvigyorodtam, tetszett, de észre vettem azt is, ahogy tekintetével szinte lehámozta rólam a ruhát, beletúrtam hosszú, vörös hajamba, ujjaim lassan szántottak végig a hajszálak közt, szerettem ezt az érzést, és azt amit evvel az apró mozdulattal másoknál kiváltottam. - Nos akkor, mit kíván tőlem cserébe? Mondtam, hogy semmi jónak elrontója nem vagyok. - A szeméből sugárzott a vágyakozás, még ha nem is akart tőlem szexet, tudtam, hogy a fejében, már rég eldöntötte, mit is kíván a segítségéért cserébe. - Kaphatok még egy kis bort? - tettem még hozzá, mivel idő közben üressé vált a poharam, az ajkaim pedig kezdtek kiszáradni.

- Nevezzen bolondnak, de, hogy őszinte legyek, mint pornószínésznek, vannak megérzéseim, s ezek általában nem csalnak meg. Úgy érzem még ha ezt is kérdezi, nem én lennék az első férfi aki alatt össze gyűri a lepedőt- válaszolta, makacsul farkas szemet nézve velem. Egy hosszú szívdobbanásig meredten egymás szemébe néztünk, majd hátravetettem a fejem és hangosan felkacagtam, a vállaim rázkódtak. Talán kissé fejembe szállt a bor, de a migrénem már szinte teljesen elmúlt. Miután kikacagtam magam, hipnotikus képességemet is deaktiváltam, visszatelepedtem a kanapéra, immár nem voltam sem óriási, sem fenyegető.
- Nos, mein Freund, a megérzéseid nem csaltak meg. Valóban kedvelem a férfitársaságot. Teszteltelek, mein Freund. Ugyanakkor lássuk be, privilégium, ha az ágyamba fogadok valakit. Ez nem nagy fizetség.- ismét belekortyoltam a boromba, és végigmértem. Most, hogy kezdett kitisztulni a fejem, már éreztem a testéből kipárolgó vér illatát. Őrjítő volt. Szemeim kezdtek élénk lilára váltani, megnyaltam ajkaimat, ahogy elképzeltem, ahogy illatos, fűszeres vére berobban a számba és végigcsorog a torkomon. Határozottan megvolt az ár, amit elvárok a segítségemért.

Figyeltem a reakcióját, s tudni akartam, vajon mit forral a fejében, végig a szemébe néztem, de nem kerülte el tekintetemet a komolyságra húzódó szája, egy kicsit megborzongtam tőle,volt ebben valami erősen groteszk, ami nem hagyott nyugodni, de jelét nem adtam, a szexipar már csak ilyen, az ember, vagyis jelen esetben vámpír, képes minden érzelmét kordában tartani, félelmet, fájdalmat, bolbogságot, örömet... bármit... benedvesítettem az alsó ajkam miközben vártam, hogy szóra nyissa a száját. A válasza... avagy inkább kérdése viszont nem tagadom meglepett, hiszen sütött róla, hogy nem veti meg az ilyesmit, megköszöröltem a torkom, s mikor fölém magasodott, még akkor is abba a szempárba véstem a sajátom. - Nevezzen bolondnak, de, hogy őszinte legyek, mint pornószínésznek, vannak megérzéseim, s ezek általában nem csalnak meg. Úgy érzem még ha ezt is kérdezi, nem én lennék az első férfi aki alatt össze gyűri a lepedőt - figyeltem, tudni akartam, hogy mit reagál, mégse lenne igazam? Nos az lehetetlen, egy ilyen pasi nem lehet hetero, főleg, hogy elhatároztam, bemászok az ágyába, igen két legyet akartam ütni egyetlen csapásra - Meg hát valljuk be, veszett jó pasi vagyok, de vissza térve az előbbiekre, szeretném hallani a válaszát az ajánlatomra.

Néztem őt. Lusta elmélkedésnek tűnhetett kívülről, de valójában vártam. Ragadozó ösztöneim minden szikráját ráöszpontosítva még a legkisebb rezdülését is kielemeztem magamban. Figyeltem, ahogy lecsúszott az első korty bor a torkán. Gondolkodott, mérlegelt. Aztán jött a második korty. Döntést hozott. Hosszú ujját végighúzta telt, csókolnivaló ajkán miközben beszélt. A pofátlanságát válaszra se méltattam, hiszen mindketten nagyon jól tudtuk, hogy ez csak töltelék, csak azért mondja, hogy bosszantson és táncoljon az idegeimen, de ezúttal nem sikerült neki. Számítottam valami hasonló elterelő hadműveletre, mielőtt megnevezi az árat, amit fizetni hajlandó a segítségemért. Nos rendben, ha így akarsz játszani, hát legyen. Lassan leolvadt ajkaimról a vigyor, komolyan, szinte már komoran néztem rá. Családtagjaim, és akik megengedhetik maguknak a teljes őszinteséget velem szemben, gyakran felhívták rá a figyelmemet, hogy a hideg futkos az emberek hátán a vigyoromtól, de amikor ez eltűnik, akkor szabályosan megrémülnek tőlem. Talán van benne valami. Alapvetően kedélyes, vidám fickó vagyok, de ha elmegy a kedvem a vigyorgástól, azt nem szokták megköszönni. Bár most kivételesen szándékosan csináltam, sejtettem, hogy meglesz a hatása. Kihúztam magam ültömben, kissé bevetettem hipnotikus képességeimet, hogy úgy lássa, fölé tornyosulok.
- Valóban nem vagyok rászorulva senki pénzére. De honnan veszed, mein Freund, hogy igényem lenne egy férfi szeretőre?

Tudtam, hogy nem lesz ez olyan egyszerű, mint amilyennek látszott, elnézve ennek a férfinek az arcát, sütött róla a magabiztosság, s várt...várta, hogy mégis mit ajánlok neki, ismét megemeltem a boros poharam, kicsit forgattam, majd bele ittam, két kortynyi csúszott le a torkomon, majd ismét elemeltem a számtól. - Nos ki mondta, hogy ingyen kérném? Úgy emlékszem nem említettem ilyesmit, habár igaz azt se mondtam, hogy megfizetném az árát, de szerintem ez evidens lenne. Nem így gondolja? - Mondtam, miközben megérintettem az alsó ajkam, végig húztam rajta a mutatóujjammal és a szám szélén állítottam csak meg, miközben őt néztem. - Akárhogy is nézzük, szükségem van a segítségére és a tanácsaira, szóval... nem ajánlom fel a pénzem, hiszen láthatóan nincs rá szüksége, mondjuk azt nem tudom, hogy egy szeretőre mennyire van, de szívesen állok a rendelkezésére, ha óhajtja, legalább lenne alkalma megbizonyosodni a tehetségemről. Viszont, ha esetleg mást szeretne, azt is megbeszélhetjük, nem vagyok én semmi jónak az elrontója. - mondtam miközben végig a szemébe néztem, én aztán nem árultam zsákba macskát, nem is lett volna értelme, csak a válaszára vártam.

A borra vonatkozó dicséretét egy biccentéssel nyugtáztam.
- Danke. Megfelelő földrajzi adottságok és hozzáértés kérdése. És ami engem illet, nem szoktam fukarkodni a kiérdemelt jutalommal.- Ismételten nem túloztam. Az emberek szerettek nekem dolgozni, mert tudták, hogy ha jól és felelősségteljesen végzik a dolgukat, egy életre biztos jövedelmet kapnak tőlem. Családom fennhatósága alá három város tartozott, és az emberek itt jól éltek. Cserébe azért, hogy eltűrik családom "földesúri" hozzáállását, és kiszolgálják a szeszélyeinket, boldogan és biztonságban élhetnek. A háborúk viharai éppen csak megsuhintják ezt a szeletnyi kis paradicsomot, hiszen a mindenkori gróf - bő négyszáz éve szerénynek éppen nem nevezhető személyem - gondoskodik erről.
- Ahh, meg kell valljam, munkásságod számomra még ismeretlen. A magam részéről nem nézni, csinálni szeretem az ilyesmit.- villantottam felé a szokásos cápa vigyoromat, amitől általában mindenkit kiver a frász. A bor kimondottan jó hatással volt megtépázott neuronjaimra, kezdett múlni a migrénem.
Figyelmesen hallgattam a történetét, közben aprókat biccentve. Bár piperkőcnek ismernek, a túlzott ékszer viselés nem volt szokásom. Két gyűrűt hordtam csupán: grófi pecsétgyűrűmet és azt a mágikus darabot, ami lehetővé tette számomra a szabad közlekedést.
- Valóban, így igaz. Ami azt illeti, mein Freund, jó helyre jöttél. Tudok segíteni rajtad. A kérdés már csak az, miért tegyem meg? - Ugyan ki mondta, hogy a két szép szeméért, puszta szívjóságból bajlódni fogok vele?

Úgy bámult rám, mintha csak azt várná, mikor dobom le magamról a ruháimat, amúgy sem volt rajtam túl sok felelsleges holmi, elgondolkodtam, hogy talán zavarban kellene éreznem magam e miatt, de semmi iylesmit nem éreztem. Megérkezett a bor, majd ő felvette a sajátját, én sem várakoztathattam meg azt az ínycsikalndó vörösbort, felvettem hát a poharat és bele kortyoltam.
- Köszönöm szépen, igazán jó íze van, azt hiszem sosem ittam jobbat. - valóban jó volt, így hát újra bele bele kortyoltam, hogy ízlelgessem.
- Nos, nem mondom, hogy könnyű volt, de nem panaszkodom, szeretem ezt az életet, szerintem ezt szánta nekem a sors... a szakmámban is igen kiemelkedő vagyok, és elismert. - Végig mértem az arcát újra és újra, elég vonzó volt, habár én a kamerákon kívül sosem feküdtem le pasikkal, azt hiszem, most megtettem volna, ha akár csak megemlíti egy szóval is.
- Az, hogy vámpír lettem, kissé megnehezíti az életem... hallottam már pár dologról, de még mindig nem vagyok tisztában avval, hogy mit kellene tennem. A napra sem tudok kimenni, de mintha hallottam volna olyan mendemondát, hogy valami gyűrű segíthet ezen. A képességeim is elég kiforratlanok még, és sokszor kezelhetetlenné válnak szóval tud valamit segíteni nekem ez ügyben?

- Szextrém....ahh, ja! Már emlékszem, nem régiben kérték az engedélyem a forgatáshoz. - biccentettem, majd hátra dőltem ültömben, és tetőtől talpig végig mértem váratlan vendégemet. Hosszúra nyúlt a csend, mialatt felmértem őt. Mások azt mondanák, vetkőztettem a szememmel, és ez nem állt messze az igazságtól. Igen élénk, és módfelett perverz fantáziám van, sokan mesélhetnének róla. Dietrich közben megérkezett a borral és a két elegáns, talpas pohárral. Letette közénk a poharakat, majd hozzáértő módon kibontotta, a minőségi vörös bort, és töltött mindkettőnknek, majd meghajolt és távozott. Köszönetképpen biccentettem felé, majd elvettem saját poharamat az asztalról, ismét hátradőltem és belekortyoltam. Hátha az alkohol elmúlasztja végre ezt a pokoli migrénemet.
- Parancsolj, mein Freund.- intettem a másik pohár felé. Bár távol áll tőlem az iszákosság, szeretem a jó bort, és önteltség nélkül állíthatom, hogy a sajátom kifejezetten minőségi.
- Nos, különös helyzetbe keveredtél, mein Freund, és őszintén meglep a szívósságod. Mondd csak, hogy sikerült ilyen hosszan életben maradnod egyedül?

Amikor megfordult és leült a kanapéra, kissé megkönyebbültem, tehát hajlandó fogadni ami nagy megnyugvást hozott számomra, megköszörültem a kissé kiszáradt torkom, majd néztem ahogy megtörli magát. Az idős férfi távozott, majd tekintetem ismét a szőkére terelődött, mivel nekem szegezett egy kérdést, egy pillanatra elgondolkodtam, hogy mondjam e el neki egyáltalán, a valódi foglalkozásom, vagy csendben sunnyogjam el a dolgot és tereljem a beszélgetést más vizekre, de mivel igyencsak büszke vagyok a szakmámra és az ebben elért sikereimre, így csak elejtve egy pimasz vigyort végül feleletem.
- A jelenlegi film, amiben játszom a Szextrém, pornószínészként dolgozom. - Mondtam büszkén, majd hozzá tettem. - Már 14 éves korom óta űzöm az ipart... de ez persze, csak egy nyílt titok. - kacsintottam. - Viszont... tényleg szükségem lenne információkra, még csak fél éve avgyok vámpír és nem önszántamból lettem az, valaki csúnyán átvert. Ezért kérném a segítségét.

Ha a pimaszságnak lennének határai, a hulla jelölt határsértő lenne. Igen súlyosan. Nem elég, hogy meghívás és bejelentés nélkül merészelt belépni a birtokomra, háborgatni, amikor éppen második halál tusámat vívom, de még volt képe szívességet is kérni tőlem! Ráadásul egy olyan végtelenül triviális dologgal kapcsolatban, hogy komolyan megfordult a fejemben, hogy valamiféle ízléstelen tréfát űz velem, ám ekkor elhatolt tudatomig egy szó: "forgatok". Bár a fájdalomtól kissé nehezen forogtak brilliáns agytekervényeim, azt sikerült igen gyorsan végigzongoráznom magamban, hogy a forgatás filmet jelent, a film pedig színészeket. Ha így vesszük, szegről-végről bár, de kollégám volt a fiú. Kiengedtem a tüdőmből a levegőt, már nem akartam megrémiszteni. Visszatelepedtem a kanapéra, elegánsan keresztbe vetve a lábaimat, majd a kendőmért nyúltam és megtörölgettem vele lüktető halántékomat. Dietrich az egyértelmű parancsom ellenére még mindig ott toporgott az értékes perzsa szőnyeg szélén. Ránéztem, majd sóhajtottam egyet és intettem.
- Wein, bitte.- közöltem vele, mire az ajka szegletében megjelent egy mosolyka, meghajolt, és távozott, hogy eleget tegyen a kérésemnek és bort hozzon. Ha már így alakult, hajlandó vagyok fogadni a taknyost.
- És mondd csak, mein Freund, mi a címe a filmnek? -pillantottam rá, és balommal intettem a dohányzó asztalka szemközti oldalán álló kényelmes barokk fotel felé, hogy foglaljon helyet.

Néztem, ahogy a férfi ledobja fejéről a kendőt, az az asztalon landolt, néztem egy darabig, majd tekintetem lassan a ház urával találta szembe magát, egy kicst idegesnek tűnt...
- Sajnálatos módon nem volt gyerekszobám - bár ezt értelmezhette úgy, ahogy akarja, nem igazán érdekelt - Elnézését kérem a zavarásért, de csak ma és holnap este forgatok a környéken, így nem volt más lehetőségem. mint hogy felkeressem önt - szent ég, csak egy kis fejfájás, nem értem miért kell ebből ekkora ügyet csinálni... gondoltam magamban, miközben még mindig farkaszsemet néztem vele. - Nézze... szükségem van némi információra a vámpírkkal kapcsolatban, és azt mondták, önhöz fordulhatok  tanácsért, így hát eljöttem...

Nem mintha lenne választásod, mein Freund

Ha Herbert Victor most látna, azt mondaná, királyian szenvedek, és ez valóban így volt. Vámpír révén még csak meg sem próbálkoztam aszpirinnel, csak feküdtem a kanapén a kellemes sötétségben és csendben, és vártam az enyhülést. Csendről szólva, a nyugalmamat a főkapu csengője zavarta meg. Kétszer. KÉTSZER! Melyik hulla jelölt merészel rátenyerelni a csengőmre, amikor éppen szenvedek?! Hallottam a beszélgetést, vagyis inkább ordibálást kintről, és Dietrich kimért válaszait, de inasom végül feladta, legalábbis a közeledő léptek erre vallottak. Bár tudta, hogy a vérével játszik - nem mintha meglepné, több, mint hetven éve áll már a szolgálatomban - finoman kinyitotta a szalon ajtaját, majd meghajolt és bejelentette a hulla jelöltet. Első hallásra meg se tudtam jegyezni a nevét, de már most nem kedveltem. Levettem a kendőt a szemeimről és a kisasztalra hajítottam, majd hasogató migrénem ellenére felkeltem, és teljes, majdnem két méteres testmagasságomban kihúztam magam, a szemeim villámokat szórtak, ahogy önjelölt vendégem fölé magasodtam.
- Danke, Dietrich, mehetsz. És Önnek, fiatal ember, nem tanította meg a mamája, hogy ne húzogassa az alvó oroszlán bajszát? -mordultam rá, a kínlódástól még érces hangon.

Egye fene Fried', neked megbocsájtom.


Hallottam valamit erről a fura helyről, és még furcsább uráról. Mivel igen kíváncsi természetem volt mindig is, illetve információt akartam szerezni a vámpír létről, úgy döntöttem, hogy ide jövök. Nem mondom elképedtem, amikor szemeimmel végig pásztáztam a helyet, legalábbis valamennyi részét, végül aztán csak csak erőt vettem magamon, s becsengettem, először nem kaptam semmi féle választ, kezdtem hát türelmet lenni, újra megpróbálkoztam hát a csengő megnyomásával, mire egy idős úr ajtót nyitott, a tekintete igen komoly volt, már már azt hittem karót nyelt, szóval ezek után bemutatkoztam, majd közöltem, hogy sürgősen beszélnem kell az urával, és még volt képe elutasítani... engem... ezek után csak még jobban és jobban be akartam jutni, Eioto d'Helion-t, nem lehet csak így lerázni. Végül én kerültem ki győztesen, kénytelen volt hát hátra vezetni a szalonhoz, közben pedig körbe néztem, igen kifinomult egy hely volt, a maga módján persze. A férfi hirtelen megállt, én pedig belé ütköztem. Milyen barom áll meg a másik előtt, egy szó nélkül? Csak egymásra néztünk, azt hiszem nem kedvel, de ez nem érdekel, információért jöttem csupán, semmi másért... bevezetett hát, s bejelentett, én pedig hirtelen vigyázzba vágtam magam, mint egy katona, bemutatkoztam és meghajoltam, nem mondhatja hát, hogy nem vagyok illedelmes. Ezek után már csak vártam, hogy mi fog  történni.

Eioto, mein Freund, entschuldigung, bokros ügyeimtől csak most jutottam el idáig.


Sokan mondják, hogy hasonlítok anyámra, még a Vén Kujon is szóvá tette, nem egyszer. Akik ismerték őt, többre, mint egy kóbor éjszakára, pedig még gyakrabban emlékeztetnek erre a számomra igen hízelgő tényre. Anyám vérbeli von Drachel volt, sok minden örököltem tőle. Szőke hajamat, valaha kék szemeimet, a temperamentumomat, és ezt az átkozott, görcsös migrént is. Oh igen, ez is jellemző volt anyámra, de még mennyire! Gyermek koromból emlékszem, ahogy itt feküdt, a mályva szalonban, ahol általában hódolóit fogadta, a kényelmes három személyes kanapén elterülve, csukott szemein nedves kendővel. A nehéz bársony függönyöket összehúzta, hogy a helyiséget alig-félhomály világította csak be, hiszen bántotta a szemét az éles fény. Látni sem akart, amikor kínozta a fejgörcse. Akkoriban igencsak szívemre vettem és egy örök életre megjegyeztem azokat a napokat, mikor a létezésemet is titkolnom kellett saját szülő anyám elől, de ahogy utól ért a pubertás, majd a felnőtt kor és a halál, rá kellett döbbennem valamire: valóban olyan vagyok, mint anyám volt. Cirka négy száz éve létezem már, jó ideje én vagyok ennek az ódon kúriának az ura, a von Drachel család feje, a környék Grófja, és mégis.....ezen a rózsa illatú estén, mikor a színházban lenne a helyem, hogy ünnepeljen és csodáljon a világ, itt feküdtem a mályva szalonban, a három személyes kanapén, melynek párnáin- bár ennyi évszázad távlatából kész nonszensz- még érezni véltem anyám parfümjét, csukott szemeimet nedves kendővel hűsítettem, a nehéz bársony függönyöket pedig összehúztam, hiszen bántotta szemeimet a fény.