Carly & Alexander

Ms. Dennings egészen szimpatikus volt. Magabiztosnak tűnt, mindemellett nehezen meggyőzhetőnek, úgyhogy kíváncsian vártam, hogy mi lesz a találkozásunk végeredménye. A mai kor egyik legnagyobb erénye, hogy kedvezett a nők önmegvalósítási tendenciáinak, ezáltal lehetővé tette, hogy az előttem álló hölgyeményhez hasonló személyek vállalatigazgatók, vezetők és olyan beosztásúak legyenek, akik alatt más emberek dolgoznak, és akikre hallgatni kell. Egy mosollyal adóztam a nőnek, hiszen tetszett a kiállása és a mosolya is arról árulkodott, hogy pontosan tudja, mit csinál, valamint ért a munkájához: Ms. Dennings társasága éppen ezért már elöljáróban élvezetesnek bizonyult. Volt egy olyan érzésem, hogy nehéz lesz meggyőzni őt, de nem is szerettem, hogyha az ölembe hullottak az eredmények… és a találkozásunk előzményeiből kiindulva eleve felkészültem, hogy nem lesz könnyű dolgom a kisasszonnyal sem. Legalább nem fogunk unatkozni egymás társságában.
- Maga szerint viccelek? – Kérdeztem vissza, mellőzve mindenféle mosolyt az arcomról. Az üzlet nem vicc, ez volt az elsőszámú szabályom: minden egyes szó, amit kiejtettem a számon komoly volt, sőt, annál is komolyabb. Persze, érthető volt a feltételezés, miszerint csak a humoros oldalamat akartam megvillantani a kijelentéssel, hiszen kevesen vannak, akik találkát kérnek egy cég vezetőjétől, majd kerek-perec közlik vele, hogy megvásárolná tőlük azt. Számos rossz szokást tudhattam magaménak, de a köntörfalazás sohasem tartozott közéjük… a hazugság igen, de a forró kása kerülgetése nem.
- A vállalat maga kevésbé érdekel, mint az üzlettársai. – Néztem ismét a nőre, aki italt töltött magának, hogy könnyebb legyen megemésztenie a hallottakat. Én sem repesnék az örömtől a helyében, szóval tőle sem várhattam el, hogy elém borulva, bőszen bólogatva rögvest felém nyújtson egy adásvételi szerződést.
- Ms. Dennings, ha szeretné, akár most kiterítem az összes lapomat: azt ajánlom Önnek, amit szeretne, hogy ajánljak. – Mondtam játszi könnyedséggel, széttárva a karjaimat, majd magam is belekortyoltam a whiskybe. Nagyképűnek tűnhettem és így is volt, az egocentrizmusom kevés határt ismert és szerencsés voltam, amiért nem is csupán a levegőbe beszéltem, hanem valóban számos dolgot felajánlhattam a nőnek. Az ő dolga mindössze a válogatás, még egy ilyen ajánlatot sehonnan nem fog kapni, már ha egyáltalán valakinek rajtam kívül eszébe jutott megvásárolni a cégét. – Én nem értek a divathoz, szóval nem is az a célom, hogy a cége felvásárlásával betörjek az iparba, viszont van egy régi ismerősöm, aki már üzletelt Önnel és egész szép kis üzletekről volt szó, amik sokat jelentettek ennek a bizonyos nőszemélynek. Talán szégyen, de szeretném, ha közöm lenne ezekhez az üzletekhez, sőt, mindenhez, amihez ő hozzáteszi a kezét. Ezért vagyok itt. – A Trish ellen irányuló elégtételem és bosszúm egyik alapvető eleme volt a szívének drága munkájába és üzleteibe való belefolyás és reméltem, hogy némi győzködés és beszélgetés után Ms. Dennings sem fogja keresztülhúzni a terveimet.

Carly & Alexander

A whiskynek kellemes íze volt, bár az amerikaiak a közelébe sem érhettek a jó öreg ír alkoholkészítőknek. Lehet, hogy az elfogultság gondoltatta ezt velem és önző módon képtelen vagyok elszakadni a gyökereimtől, a régi időktől és mindentől, ami a hazámhoz köt. Csak azért tartózkodtam ebben az országban, mert Trish is átlépte a határait, sőt, nagyon úgy tűnik, hogy ide tette át a székhelyét is. Túl sokat tartózkodott egy helyen, ezért sikerült megtalálnia az én kis boszorkányomnak… ki tudja, talán életem szerelmének kognitív funkciói hanyatlásba kezdtek? Nem tett jót neki a sok év, amit a menekülésnek szentelt? A lényeg, hogy megtaláltam és nem vagyok hajlandó engedni, hogy kicsusszanjon az ujjaim közül. Ha ehhez Ms Dennings segítségére van szükségem, ám legyen.
- Megfenyegetni? – Rövid, a szemöldökömet a homlokom közepére kényszerítő horkantás tört fel a torkomból, de kissé el is mosolyodtam. Büszke voltam arra, hogy egyesekkel ellentétben rám nem mondhatták, hogy még a szemem sem áll jól: képes voltam a fair és tisztességes játékra és akkor is megtartottam ennek a látszatát, ha éppen nem úgy kevertem a lapokat, hogy az a partneremnek is jó legyen. Jelenleg eszem ágában sem volt ártani sem a nőnek, sem az alkalmazottainak, ezért is volt bennem némi felháborodás. – Ugyan, nem élek ilyen eszközökkel. Csupán szépen kértem. – Most. Egyébként, ha arra lett volna szükség, természetesen nem fogtam volna vissza magam, de most mégis miért bántottam volna egy ártatlan nőt, akinek az volt a legnagyobb baja, hogy nem tudta, hogyan tegyen egyszerre az én, valamint a munkaadója kedvére is?
- Nem szeretem, ha az emberek figyelmen kívül hagynak. – Jelentettem ki a nőnek, ugyanakkor nem volt bennem rosszindulat, egyszerűen csak tényt közöltem. Hetek óta próbáltam kapcsolatba lépni a nővel, de csak a titkárnőjéig jutottam, aki sosem volt rest közölni, hogy Ms. Dennings mennyire elfoglalt. – Persze, megértem, minden bizonnyal rengeteg dolga van. – Bevallom, a divattervezés világában nem voltam annyira otthon, hogy képben legyek a benne dolgozók időbeosztásával, ám a nő vagy nagyon jól elő tudta adni, hogy alig van pár percnyi szabadideje egy nap folyamán vagy tényleg ennyit dolgozik. Jelenleg képtelen voltam eldönteni, melyik variáció igaz. – Szeretnék is rögtön a tárgyra térni. – Kigomboltam a zakómat. A nő értetlensége nem lepett meg, soha, egyik üzenetemben sem mondtam semmi konkrétumot. Talán meg sem kapta őket. – Feltett szándékom megvásárolni a cégét. – Nem volt szokásom a köntörfalazás, most sem szívesen jártam volna felesleges köröket. – Természetesen olyan feltételek mellett, amelyek valószínűleg a maga tetszését is elnyernék. – Ennyit tettem hozzá, aztán el is hallgattam. Kíváncsi voltam az első reakciójára.

Carly & Alexander

Hallottam a városi legendákat arról, hogy míg a nő szépsége elbűvölő, addig a személyisége egy oroszlánéval vetekszik. Már a folyosóról hallottam a hangját és hogyha lett volna bennem némi bűntudat az érkezésem miatt talán a titkárnőjét is megsajnáltam volna, de így csak egy halovány mosolyra húztam a számat, miközben végignéztem a betoppanó üzletasszonyon. Nagy sietségben lehetett, bár inkább tűnt dühösnek, mint aggódónak azért, mert elkésik valahonnan. Kettőnk találkozóját nehéz lett volna elfelejteni, tekintve, hogy eszem ágában sem volt bejelentkezni hozzá. A telefonhívásaimat eddig mindig elutasította az asszisztenség keresztül és a közös üzletpartnereink sem tudtak a segítségemre lenni az elérését illetően. Ezért nem maradt más választásom, mint személyesen megkeresni és esélyt sem adni neki arra, hogy hátat fordítson nekem.
Egy biccentéssel jeleztem, hogy nyugodtan öltözzön át, megértem, hogy szeretné rendbe szedni magát és mivel nem sietek sehová, ideje is van bőven. A türelem nagy erényem, idegenekkel szemben sokszor gyakoroltam, csak azok voltak képesek igazán az idegeimen táncolni, akiket közel engedtem magamhoz: ez a lista nagyon szűkös volt, jobban belegondolva egyetlen személy volt rajta, mégpedig Trish. A többiek, akik feldühítettek a bennem lakozó állatnak csupán egy apró részletét tudták előcsalogatni belőlem, de reméltem, hogy ma este nem kerül sor a rosszabbik énem mutogatására.
- Köszönöm, már kiszolgáltam magam. – Meglötyögtettem a whiskyt a poharamban. Volt tartása, a tekintetéből magabiztosság sugárzott és tetszett, hogy fogalma sincs, ki vagyok és ezt a hanglejtésével is nyomatékosította, meg sem próbálta eltitkolni a tájékozatlanságát.
- A titkárnője felettébb készséges volt és beengedett. Ne hibáztassa érte, nem hagytam neki más lehetőséget. – Egy kis igézés csodákra képes, készséges báránykát varázsol a legmakacsabb teremtésből is. Élhettem volna ezzel az eszközzel, ami Miss Dennings-t is illeti, de az üzletben sokkal jobban szerettem a beszélőkémet és a befolyásomat használni, mint a vámpírképességeimet. – Sajnálom, még be sem mutatkoztam. Alexander Strutt vagyok. – Ülő alakja mellé léptem, kezembe fogtam az ő egyik kezét és finom csókot leheltem rá. Egy röpke pillanatra ledermedtem, a lehető legjobb értelemben: vénáiból olyan finom illat szállingózott és kúszott az orromba, amelyet nagyon régen éreztem már. Édes, émelyítő, szinte mámorító, majdnem meg kellett köszörülnöm a torkomat ahhoz, hogy magamhoz térjek. – Hetek óta próbálom elérni magát, de hiába. Van már sejtése arról, hogy miért jöttem? – Kérdeztem aztán leülve vele szembe, megkeresve a tekintetét.

Carly & Alexander

Az összes cselekedetemet a Trish iránti szeretet-gyűlölet ambivalenciám határozta meg. Akkor sem mentem volna el a városból, ha háborút indított volna ellenem: volt egy olyan érzésem, hogy erre nem kellett sokáig várnom. Addig is, igyekeztem megvetni a lábaimat New York-ban, személyesen is belefolyni az üzleti életbe. Voltak itt partnereim, de a legtöbb üzletemet otthonról, Londonból intéztem. Egy kivételével. Mindössze egyetlen, apró vállalkozás akadályozott meg abban, hogy egy közepes nagyságú városi székhelyű cégbirodalom az enyém legyen és amíg a tulajdonosa nem adja be a derekát, nem készülhetek a nyereségre. Pedig ezek a cégek fontosak lennének a tervem szempontjából, mivel közülük több is összeköttetésben áll az én drága hölgyem vállalkozásával. Megígértem neki, hogy először az életét teszem tönkre, majd őt magát… és nem engedhettem, hogy azt higgye, csak a levegőbe beszélek, akkor sem, ha ehhez a divat és a ruhák világába kellett betennem a lábamat.
Ezért spontán látogatást tettem a nőnél, aki a kulcsa volt az üzletemnek. Carly Dennings nyomára bukkanni annyira egyszerű volt, mint egy négyévesnek használni az anyjától kapott buborékfújóját és azt asszisztensét sem volt nehéz meggyőzni arról, hogy engedjen be a főnöke irodájába. Egy mosoly és némi igézés minden akadályt eltüntet az utamból, így nem maradt más hátra, mint várni a nő megérkezését. Felkapcsoltam a villanyt, italt töltettem magamnak és az ablakhoz sétáltam, hogy szemügyre vehessem a naplementében pompázó várost. Kezdtem érteni, Trish miért ide tette át a székhelyét, sok mindent megadtam volna azért, ha nem azon kellett volna gondolkoznom, hogyan tehetném tönkre, hanem egy tetőlakás ablakában este hazatérve bort kortyolgatnánk, aztán összevesznénk, majd kezdődhetne egy újabb nap. Merengésemből az ajtó nyílása hozott vissza, a vállam fölött hátrapillantva meg is láttam a szőke hajzuhatagot és hozzá tartozó gazella-szerű alakot. Belekortyoltam az italomba, aztán halvány, negédes, hízelgő mosolyra húztam a szám.
- Miss Dennings, nem hittem volna, hogy szokása megváratni azokat, akik sóvárognak azért, hogy a maga társaságában tölthessenek pár percet. – A nő illata megcsapta az orromat, pedig még közelebb sem léptem hozzá. Már az első találkozásunkkor éreztem a különlegességét, az édes, bódító, zamatos aromát, amitől összefutott a nyál a számban és ha nem az úriember-öltönyömet öntöttem volna magamra, hanem az utcán futottunk volna össze, minden bizonnyal belemélyesztettem volna a fogaimat.