Dragh & Nora

Újabb adag kávét főzök le. Az elfogyasztott tej mennyisége alapján legalább már egy literrel van bennem, mégsem érzem fikarcnyit sem a hatását. Miután nagy nehezen sikerült végre elaltatnom Beth-t, megpróbáltam vele együtt nyugovóra térni, de csak forgolódtam és vergődtem mellette, így inkább magára hagytam a gyerekszobában és levonultam a konyhába. Vergődni ott is lehet, de azzal legalább nem zavarom a gyereket.
Míg lefő a kávé, előrángatom a farmerem zsebéből a rongyosra gyűrt cetlit, rajta a névvel és az elérhetőséggel. Feleslegesen őrizgetem a papírdarabot, hiszen már kívülről fújom, ami rajta áll: Kevin Godbert, Mystic Falls... Hetekkel ezelőttig fogalmam sem volt róla, hol az ördögben lehet Mystic Falls. Azóta már többször is rákerestem az interneten, elolvastam minden egyes fellelhető anyagot róla, és igyekeztem ugyanezzel a módszerrel többet megtudni újdonsült sógoromról - a városról sem találtam túl sok információt, a polgármesteréről viszont annál kevésbé. Polgármester. Egy vérfarkas. Egyszerre röhejes és lenyűgöző gondolat.
Sikerült mindent leszerveznem - majdnem mindent. Beth és én az öreg tragaccsal elutazunk, felkeressük a fickót és meggyőzöm valahogy, hogy fogadja el Sam örökségét. Bízom benne, hogy pár hétnél tovább nem kell távol lennünk; addig Hadrian vigyáz a falkára, aztán ha Kevin csatlakozott hozzájuk, boldogan élhetnek, míg csak óhajtanak: Beth és én azonban már itt sem vagyunk. Keletre gondoltam vele utazni, valamerre Európába, Brüsszelbe, vagy talán Prágába... Ez még további tervezgetésre szorul. S hogy miért csak majdnem kidolgozott a tervem? Mert Sam bétájával még nem közöltem.
Dragh szinte családtag, Sam testvéreként szerette, és ő az egyetlen, akire bármikor nyugodt szívvel rábíznám a lányomat - de nem most. Amíg Beth veszélyben van, mellettem a helye, nem bízhatom rá senki másra, azt pedig szintén nem akartam, hogy velünk jöjjön - összefogni egy alfa nélkül maradt falkát épp elég veszélyes, nem kell a nyakára még egy depis farkasboszi és annak hiperaktív kislánya. Viszont titokban sem léphettünk le... Ezt a problémát meg kellett oldanom, minél előbb.
Fogalmam sincs, a kávéból mikor lett sör, de azon kapom magam, hogy a sötét, kesernyés koffein helyett az alkohol édes, habzó kortyai marják a torkomat. A temetés óta kell valami, ami eltereli a gondolataimat, és ami mégsem üt ki annyira, hogy teljesen leengedjem a védelmem. Az alkohol remek társnak bizonyul, meghallgatja minden nyavalygásom, nem dumál feleslegesen és tompítja azt a gyógyíthatatlan lyukat a mellkasomban, amit Sam halála okozott.
A második vagy a harmadik dobozt bontom ki a csap felett épp, amikor észlelem valaki más jelenlétét a házban. Képtelen vagyok hozzászokni a farkasléttel járó ösztönökhöz... Ezerszer láttam már, Sam hogyan nyugtatta meg az újonnan átalakult farkasokat, de magamon tapasztalni ennek tüneteit borzasztóan bizarr dolog. Boszorkányból vérfarkassá átalakulni semmihez sem hasonlítható. Képtelen vagyok beazonosítani a betolakodót, még csak azt sem tudom eldönteni, ismerem-e vagy sem. Az alkohol tompít, az ösztöneim még túlságosan kiforratlanok.
Halk, óvatos mozdulattal tapogatózom a pulton hagyott kés után, és amint ujjaim a markolatra fonódnak, határozottan megszorítom. Egyetlen mély levegőt veszek csupán, mielőtt megpördülnék a tengelyem körül, készen rá, hogy a kést a nem várt látogatómba döfjem. Még egyszer nem hagyom, hogy tőrbe csaljanak!

Körbejártam és tapogattam, szagoltam a várost, szó szerint. Élveztem, ahogy egy idő után a lábaim megérezték a megtett kilométereket, hogy egy-egy zsúfoltabb helyen nekem jöttek, én mentem másoknak. Nézelődtem étteremből büfébe, büféből parkba mentem, s amíg szabad ég alatt tartózkodtam, élvezettel nézelődtem a magam módján.
Extra adag csípős mexikóit ettem. Elég csípős volt, szóval lehet megbánom még. Nem akartam zavarni senkit sem, szóval inkább jöttem enni egy nagyot. Meglehetősen nagy étkű vagyok. A lét átka - és még ezt is élveztem. Világ életemben szerettem a kihívásokat, ezért is ettem csípőset.
Lépteim ezúttal haza vezettek, reméltem, hogy Nora letudta fektetni a gyereket, amíg ott vagyok, az a gyerek olyan mint egy búgócsiga. Imád nah. Ilyenkor meg kell egy kilépőt tartanom… a gyerek lefekvésének érdekében is, meg a falka érdekében is. Én vigyázok rájuk, mióta Sam…
A házba benyitottam, biccentettem az ott tartózkodó hímnek, aki szinte láthatatlanul tartózkodott a házban. Felügyelte a lányokat. Ezt hagytam rá, míg távol voltam és remekül elvégezte ezt a feladatot. Egy pont neki és még csak 25 éves. A gyerek szoba felé indultam, benyitottam a törpéhez… aludt. Körülnéztem a szobában, illetéktelenek után kutatva, de csendes volt a szoba. Magára hagytam a csemetét. Ha van valami, amit farkas múltamból harcosként kamatoztatni tudok, akkor az egyedül a gyors helyzetátlátási képességem. Néhány szétszórt holmit helyre teszek. Megmosolyogtat. A gyerek munkát ad a nagyoknak.. ejh. Csodálatos családja van. Ugye tudod, Sam? Szó se kellene, ha tehetném felkapnám és felraknám az első gépre, mi messze viszi innét, biztonságba. De nem tizenéves fruska, s lerágott csont a téma, hogy tudjam, utolsó erőtlen próbálkozásom nem sok eséllyel száll ringbe makacssága ellen.
Ahogy az étkezőbe érek, már lendűlt is felém a fényes tárgy, amit hamar hárítok egy csuklófogással. A torkomtól alig 2 centire. Bátor és nem itt van fejben.
Lapáttenyereimmel kézfejére fogok. Nem szólok közbe, nem utasítom, hogy márpedig hallgasson a józan szóra... épp csak szóra nyílik szám, de hang nem jön ki rajta. Tekintetem beszédesebb, ahogy állom nyílt, világos pillantását a boszorkának. Úgy érzem néhány rossz tulajdonságtól nem tudtam megszabadulni, az önfegyelmem azonban határozottan sokat fejlődött.
Halvány, alig látható mosolyra húztam a számat, szóval azonban nem reagáltam. Egy futó pillanatra mégis újra embereknek érzem magunkat: ő a különös gyermek, én a harcos.
- Elég, Nora. - tekintek rá, kék tekintetem most sokkal inkább szürkének hat. Befagyott tó jeges tükre. A kezét lefele nyomtam, nagy erő nem igazán kellett hozzá, ha hagyta, ha nem.
- A te korodban én is még ilyen haragosan reagáltam mindenre, ami nem tetszett, igaz tenni nem sokat tehettem… - vontam vállat, hiszen mindez nem igazán számít most. Érzem a sör szagát, nem keveset, így már képben vagyok rendesen.

Dragh & Nora

Ismerős arc rajzolódik ki a penge végén, és ahogy belém csap a felismerés, elkerekedik a szemem. Nem mozdulok, ahhoz túlságosan belefagytam a mozdulatba. Nagy, határozott fogása a csuklómon és a torkának szegezett fegyver megfontoltságra int, így hát csak bámulok rá a konyhakés felett, dühösen és fájdalmasan. Egyik érzelem sem neki szól, de ő az egyetlen, akin levezethetem, mert tudom, hogy elbírja. Sokkal erősebb nálam, nem csak fizikailag, hanem lelkileg és szellemileg is, és ezért az elmúlt hetekben borzasztó irigy és mérges voltam rá. Nem fair, hogy csak én zuhanok össze, amikor Sam a legjobb barátja volt! Másrészt viszont tudom, hogy pontosan azért mutatja magát ilyen erősnek, mert helyettem is annak kell lennie, és ezért hálás vagyok.
Megrándul a szemem, nem azért, mert fájna a mozdulat, amivel lefegyverez, inkább csak a könnyedsége böki a szemem. Nem esik jól a büszkeségemnek, hogy ennyivel gyengébb vagyok nála. De persze nem tiltakozom, hátrébb lépek és leteszem a helyére a kést, hogy véletlenül se jusson megint eszembe felkapni.
- "A te korodban" - ismétlem cinikus mosollyal. - Mindig elfelejtem, hogy nem csak pár évvel vagy idősebb nálam. Ha rád nézek, korombelit látok.
Vagyis inkább Sam-korabelit, de túl fájdalmas lett volna kiejteni a nevét. A temetés óta képtelen voltam rá ebben a házban. Minden tele van az emlékekkel, és ha megszólítanám, tudatosítanám magamban, hogy elment - akkor pedig összetörnék. Nem törhettem össze, nem egy ilyen fontos küldetés előtt. Egyébként is furcsa belegondolni, milyen sokat élt már Dragh. Kíváncsi vagyok, az én mágiámmal vajon elérhetnék-e hasonló eredményt. Nem kéne azon aggódnom, megélem-e Beth esküvőjét.
- Ne haragudj, Dragh! Nem hallottalak bejönni... Én csak... fáradt vagyok, azt hiszem - szabadkozom, de kerülöm a tekintetét. Sokkal inkább a paranoia vezette a kezemet, mint a kimerültség, és valószínűleg ezt ő is tudja. Visszafordulok inkább a pulthoz és folytatom a kávéfőzést, ha már elkezdtem, és amúgy is kell valami, amivel lekötöm a kezem. Leveszek még egy bögrét, és anélkül töltök bele mindkettőbe, hogy megkérdezném, kér-e. Ízesítem, ahogy szereti, aztán felé fordulva odanyújtom.
- Kérsz?
Nem baj, ha nem, majd én megiszom mindkettőt. Rám fér... Függetlenül attól, elvette-e a kávét, a saját bögrémmel az asztalhoz megyek, lehuppanok az egyik székre. Leteszem magam elé a kávét és csak bámulok ki a fejemből. Ahhoz sincs energiám, hogy belekortyoljak. Odahúzom magamhoz a babafigyelő bébiőrt, ellenőrzöm, működik-e és hallok-e bármit is az emeletről, Beth azonban békésen alszik, a készülék teljesen néma.
- Merre jártál? Hallottál valami érdekeset a városban? - érdeklődöm. Szeretném hétköznapi kérdésekkel fenntartani a beszélgetést, mintha mi sem történt volna, mert így nem kell előhozakodni a kényesebb témákkal. Nincs senki, akiben jobban bíznék jelenleg Draghnál, de van, amiről vele sem könnyű beszélnem, pedig előbb-utóbb kénytelen leszek.
Végre belekortyolok a kávéba, de az első korty után fintorogva félre is toltam a bögrét. Inkább a sör... Hol is hagytam a megkezdett dobozt? Oh, igen! Átcammogok érte a nappaliba, a sörrel a kezemben térek vissza, és jókorát húzok belőle. Leplezetlen fintorral nyelem le a kortyot, de amilyen rossz, annyira kellemes érzés is, ahogy az alkohol elbódítja az agyam.

Belegondolni is zavaros, hogy mi járhat az ifjú lány fejében, amikor nem itt jár. Amikor csak rá tud gondolni. A kettejük forrongó érzésekre és a hiányra. Az itt létének hiányára… mindenkinek fáj. Jó vezetőnk volt és most az egység elveszett… talpra kell állítania ezt. Amíg ő rendelkezik ezzel a titulussal…ezt nem dobáljuk napi szinten. Neki meg van hozzá a belső ereje, hogy irányítson egy falkát. Csak a falkának nincs ínyére ez. Ezért kell mihamarabb cselekedni és előhúzni valamit a kalapból. A kés visszakerül a pultra, szavaira megrándul a szám széle, no nem azért mert sértene. Más okból. Csak ő és Sam tud erről a dologról. Sam a sírba vitte ezt a titkot. Nem kell erről senkinek se tudnia. Biztonsági okok miatt.
- Ne mondj semmit… - szusszantam a sajnálkozására. Ne tegye. Csak még jobban károsítja magát. Összetörik még jobban. Különben is, én érzem rajta a lényeget, ezért sem kell mondania semmit. Az illata…elárul mindent róla. A pultnak döntöm az oldalamat, kényelmesen nekidőlök és figyelem a lépéseit karba tett kézzel. A házba is kieresztem az energiámat, körülnézek még egyszer ekképp. Kérdésére még jobban rá fokuszálok, íriszeit keresem, majd bólintok. - Kérek. - válasz is van, számára mindig lesz. Ahogy leül egy üres helyre, a bögrémet elveszem, egy cukorral ízesítem, megkavargatom, újra a pultnak dőlök. Jártam a kicsinél is, aludt, békés volt, az arca is ki volt simulva.
Kérdésére nem válaszoltam rögtön, csupán a kávémba kortyoltam egyet, majd még egyet. Majd letettem azt a pultra és a pult másik oldalára helyezkedtem el, hogy szembe legyek a nővel.
- Nem…most teljesen kihalt volt. Nem csíptem el semmi érdekeset. - vagy csak semmi sem tűnt érdekesnek…főleg a mai nap. Olyan…magányos a város ilyenkor. Vagy csak az előbb emlegetett hiány miatt? Nem. Biztos vagyok benne, hogy figyeltem. Bízom, az ösztöneimben. Bízom a falka hatalmában. Bízom abban, hogy Nora jó úton fog haladni. Pillantásom követi a lányét, közben még a pohárért is elnyúlok, hogy az utolsó kortyokat is eltüntessem. Végül egy időben a nő újra megjelenésével teszem a poharat a mosogatóba és fordulok ismét felé… nekidöntve hátsómat a mosogatónak.
- Mi jár a fejedben? Összeszedetlen vagy már egy jó ideje… - közre játszik a férje halála ebben, de ez most más… nagyon más. Valamit tervez. És tudnom kell a részleteket.

Dragh & Nora

A fáradt enyhe kifejezés. Mintha az agyam annyira ellágyult volna, mint egy mosogatószivacs, megkeményedett kérgein pedig dobverővel zúznának. Minden zaj éles, minden neszre ugrom, mintha állandóan éberen kattogna az agyam akkor is, amikor éppen alszom. Kezdek kimerülni, de olyan szinten, hogy egyszer csak lefekszem a padlóra és meg sem moccanok többet. Aztán persze eszembe jut Beth, aki erőt önt belém, és ilyenkor felállok és folytatom. Nincs más választásom, folytatnom kell.
Örülök neki, hogy Dragh itt van - hogy ő van itt. Kicsit ellazulhatok mellette, mert tudom, hogy bármi történjék, megvédi a lányomat és a többieket is. Végre nem kell résen lennem, hiszen amíg ő velünk van, nem történhet semmi baj. Habár Samnél is pontosan ugyanezt hittem, és Sam mostanra...
Kurta bólintással könyvelem el a válaszát. A kihalt az jó, a kihalt azt jelenti, hogy unalmas, az unalmas pedig eseménytelen, az pedig békés és biztonságos. Erre van most szükségünk, kihalt városra és unalomra. Kikortyolom az utolsó cseppeket is a dobozból, majd nagy sóhajjal a szemetesbe hajítom anélkül, hogy összeroppantanám a fémet. Már ahhoz sincs kedvem, hogy praktikusan, vagy éppen szelektíven gyűjtsem a hulladékot.
- Komolyan tudni akarod, mi jár a fejemben? - megkockáztatok egy éles oldalpillantást a férfira, ennyivel jelezve, hogy költői kérdésnek szántam a megjegyzésem. Nem akarhatja tudni, mi jár a fejemben, mert ha onnan egyetlen csepp szenny is kibuggyanna, lavinát indítana el, melyet képtelen lennék megállítani. Jobb, ha egyikünk sem tudja, mi jár a fejemben. Nem akarok azokon gondolkodni, amik bennem kavarognak.
- Hát igen, nem vagyok az összeszedettség mintapéldája mostanság - vonom meg a vállam és megkerülöm a pultot, hogy odalépjek mellé. Pár lépésre tőle állok meg, csípőmet a pultnak döntve összefonom magam előtt a karjaimat, és konok hallgatásba merülök. Tudom, hogy most jött el az ideje, hogy megosszam vele a tervemet, mégis olyan nehezen találok rá a megfelelő szavakra.
Végül úgy döntök, rögtön belevágok a közepébe.
- Samnek van egy testvére. Egy isten háta mögötti helyen él, amit Mystic Fallsnak hívnak, és állítólag ő is vérfarkas. Sam azt mondta, ha vele bármi történne, keressem fel őt és adjam át neki a falkát. Úgyhogy ezt fogom tenni. Megkeresem őt és átadlak neki titeket. - széttárom a karjaimat, mintha ez olyan egyszerű lenne, és egyáltalán nem járna komolyabb következményekkel. - Holnap, vagy talán holnapután indulok. Már mindent leszerveztem, Bethtel felkeressük őt, elmagyarázok neki mindent... Majdnem mindent. Nagyjából mindent.
Tétován ingatom a fejemet, majd vállat vonok. Még nem tudom, mit fogok mondani, de majd menet közben kitalálom. Az odaút épp elég hosszú lesz ahhoz, hogy legyen időm tervezgetni. Közelebb lépek Draghoz annyira, hogy megbökhessem finoman két ujjammal a mellkasát.
- Szeretném, ha vigyáznál a falkára, amíg visszaérünk. Ha szerencsém van, egy-két hét alatt megjárjuk az utat. Rád hallgatnak, te kordában tudod tartani őket, amíg kerítek egy új alfát.
Az ajánlatom kérés is egyben; csendben fürkészem az arcát, remélvén, hogy akadékoskodás nélkül beleegyezik a tervembe. Elszántam magam, hogy nem hagyom, hogy eltántorítson, de azért remélem, megkönnyíti a helyzetet és nem is fog próbálkozni.

Nora kikelt magából, teljesen ellentéte az eddig ismert nőnek. Noha tudom a problémájának okozójának nevét, ezen neki kell tudnia átlendülni. Én csak támasza lehetek, ebben csak ennyi segítséget nyújthatok. Megvédem. Őket. Mindüket. Sam számára ő volt az egyik legfontosabb teremtmény a világon, a falkája mellett, szóval az ő akarata bennem is tovább él. Védeni a gyémántjait.
Szavait hallva a pult lapját kezdem el nézni, végig hallgatom, mosolyra görbülnek ajkaim, bár ez inkább ez fintor, mintsem mosoly.
- Szóval ez a terved? Leadsz minket, mintha valami tárgyak lennénk. - bólogatok aprókat, igen, megértettem, remek. De hogy Mystic Falls-ba?
- És ez a Mystic Falls-os Farkas mennyit tud erről a kialakult helyzetről? - jó lenne ha tisztázódna a helyzet, de miért nem osztotta meg velem Sam… ezt a fontos dolgot? Nem ápoltak jó viszonyt? Vagy csak védeni akarta? Minden megeshet… minden szóba jöhet, de a nő terve… ész megáll.
- Ti ketten akartok menni? - kérdezem kissé elgondolkodva, elég vicces ezt így hallani, de a helyzet az, hogy Nora ezt totálisan komolyan gondolja…
- Ha az ürge a férjed totális ellentéte… a lányoddal aligha leveszed a lábáról…nem fog elsőre tárt karokkal várni. - remélem ezzel tisztában van.
- Komolyan? Eresszelek el egyedül? Nora! Ez vicc! Nem! Az egész falka pakol! Veled megyünk! Nem hagyhatlak sem Titeket magatokra, sem a Falkát. Nem kérheted ezt tőlem! - számomra az a legfontosabb, hogy Nora és lánya védve legyenek, Sam élete szerelme és kicsi lurkója.
- Egy kis levegőváltozás nem ártana egyikünknek sem… - fordulok a nővel szembe, tiltakozik-e az ötletemmel szemben, vagy megadja magát és akkor ha már ilyen kedvesen leakar passzolni minket, akkor cuccolunk. Az ipse nem fogja elhagyni a városát. Ebben biztos vagyok.

Dragh & Nora

- Dragh... - A fejemet csóválom, majd egy fáradt sóhajjal végignyúzom a tenyeremmel az arcomat. Kiforgatja a szavaimat! - Tudod, hogy nem így értettem. A falka fontos számomra, engem viszont nem fogad el alfaként, és nem is akarok az lenni. A legtöbb, amit értetek tehetek, hogy megkeresem Sam utódját. Testvérét. Akárkit.
Fáradt legyintéssel fonom össze a mellkasom előtt a karomat. Igyekszem türelmes maradni, de nem állok rá készen, hogy még vele is megvívjam a külön kis csatáinkat. Megterveztem és eldöntöttem, hogy lesz, neki csak követnie kéne minden szavamat.
- A világon semmit nem tud, Sam szerint még csak arra is nemrég jött rá, hogy vérfarkas - Pont ettől olyan vicces a helyzet. Elképzelem, ahogy odaállok elé és közlöm vele, hogy van egy testvére, aki amúgy már meghalt, de a falkája épp új alfát keres, és történetesen az lehetne ő. Tök mókás, csak úgy érzem, egyikünk sem fog nevetni rajta. - Tudom, és nem is reméltem semmi hasonlót. Beth egyszerűen csak azért jön velem, mert mellettem van a legnagyobb biztonságban. Nem bízom rá senki másra.
Remélem, hogy megérti és elfogadja a döntésemet, de hiába szuggerálom, csak makacskodni kezd. A férfiak meg a konokságuk! Lehet, hogy a tervem nem a legjobb, de így döntöttem. Tény és való, jól esne Dragh támogatása, de akkor a falkával mi lesz?
- Komolyan gondolod, hogy mint valami megvadult motoros banda, az egész falkával behajtunk Mystic Fallsba? Az ég szerelmére! És ha besétálunk egy másik falka területére? A falka marad! - makacskodom. Amúgy is vágytam már a vitára, hogy kieresszem kicsit a gőzt, így ha Dragh szópárbajozni akar, örömmel állok elébe. - Velem akarsz jönni? Rendben! De a falka nem léphet be Mystic Fallsba, amíg nem tudjuk, milyen ott a helyzet. Keresünk a város szélén valami semleges terepet, ahol meghúzhatják magukat. De te mondod el nekik, és senki ne jöjjön hozzám panaszkodni! - puffogva ellépek tőle, és nekilátok rendet rakni magunk után a konyhában. Érzem, hogy az alkohol kezd kiszállni a fejemből. Kidobálom az üres dobozokat, a szemetet, a mosatlant pedig a mosogatóba pakolom. Ahogy így rendezgetem a konyhát, beleakadok egy családi fényképbe. Azt hittem, már az összeset elpakoltam, de ez az egy valahogy megbújt a hűtő tetején.
- Állandóan eszembe jut, hogy nem jó ez így - mondom, miközben óvatosan kézbe fogom a képet. - Neki kéne élnie és nekem kéne halottnak lennem. Fel tudná nevelni Beth-t és gondoskodhatna a falkáról nélkülem is. Úgy érzem, én egyikre sem vagyok képes nélküle.
Draghnak nyújtom a képet, hiszen ők vannak rajta Sammel, a közeli tó partján állnak összekapaszkodva. Túl sok emléket cipelek már magammal így is, ez az egy jobb, ha nála lesz.

Az egész teljes mértékben abszurd. Fanyar mosolyba fut fel a szájszélemen - arcizmaim mintha ordítva tiltakoznának a művelet ellen – aztán a súlyomat a jobb lábamra helyezve könnyítek testtartásom feszességén. Pillantásom fixen rögzül a lány arcának vonalain.
Szóval semmit sem tud...se a bátyáról, se semmiről. Nem lesz könnyű, de mindent meglehet oldani, főleg ha elég szalonképes az emberünk, esetünkben farkasunk és lehet vele tárgyalni.
A falka marad. Felőlem. Eldöntve. De én megyek, mert a védelem szükséges. A falkában meg vannak erős embereink, nem kell őket félteni. Itt merem őket hagyni, de Nora-t meg a lányát nem engedem el egyedül erre az útra. Őrültség lenne.
- Bízd csak ide. - bólintok, igen, persze, elmondok minden lényegeset a srácoknak, amíg távol vagyunk vigyázzák a területet és egymást. Igyekszünk.
Pakolását nem nézem végig, csak állok ott és gondolkodom a továbbiakon, de amikor megszólal egy hmm-el fordulok felé. Egy fénykép...apró mosoly húzódik szám szegletében. További szavaira a nőre nézek, nyúlok a képért, hogy elvegyem tőle.
- Badarságokat beszélsz. - ennyit teszek hozzá, hiszen lehet hogy alfának csapni való, de a lányának ő a legjobb dolog az életében. Neki szüksége van rá. Fel kell nevelnie és ezt Sam nélkül kell megtennie. Ami piszok nehéz...
A képet nézem, majd kissé rászorítok....az érzelmek ugyebár. A barátom volt... nehéz túljutni ezen az átkozott dolgon még nekem is. Leeresztem a kezem testem mellé, majd a nőé a figyelmem. Mellé lépek és finoman átölelem ha hagyja. Államat feje búbjára hajtom, kezeimet pedig válla köré ejtem ölelőül. Valahogy majd túljutunk ezen, nem?
- Összehívom a falkát. Megbeszélek velük mindent... aztán készülődjünk. - halkan mormogom a szavakat a hűtőt és a falakat figyelve.
- Induljunk holnapután. Neked is pihenned kell. - eresztem el a nőt végül, hogy a fényképpel a kezemben kisétáljak a konyhából, felsétáljak az emeletre, hogy ránézzek a kislányra. Olyan nyugodtan alszik... mintha semmi gondja nem lenne. Próbáljuk rejteni előle, amit kell, próbálunk erősek lenni miatta is. A falka miatt is. Morranok, majd halkan távozok a szoba közeléből, visszatérve a konyhába, nekidőlve az ajtófélfának oldallal. Úgy figyelve befelére.  
- Tartasz ettől a találkozótól igaz? - nem tudjuk, mire is számítsunk, szóval fel kell készülnünk minden eshetőségre.
- Csak hogy tudd! - lököm el magam a helyemtől, majd beljebb lépek újra.
- Még mindig számíthatsz rám.
- hiába vette át az alfa szerepet, noha senki se tekinti annak, próbálja összetartani a csapatot, de mivel Samnek ő volt az egyik legfontosabb momentuma az életében, így természetes, hogy megóvom őt és bízom is benne. Noha nem alfaként, hanem mint Nora-ként.

Dragh & Nora

Talán Draghnak igaza van, nem tudom. Talán tényleg őrültség ez az egész, és a kimerültség beszél belőlem, az tett paranoiássá. Talán vennem kéne néhány mély levegőt és végre teljesen megnyugodnom. Jó lenne... De nem megy. Túlságosan kemény pofont kaptunk, az ilyen után az ember nem mer egykönnyen ringbe szállni. Tudom, hogy makacs vagyok, és szégyellem magam, amiért ennyi fejfájást okozunk neki, mégsem engedi a büszkeségem, hogy bocsánatot kérjek. Csak bűnbánó tekintettel fürkészem, és ahogy átölel, tétován viszonzom az ölelését. Jól esik a törődése.
- Köszönöm! - motyogom a vállába, mert megköszönni könnyebb, mint bocsánatot kérni, és néhány pillanatra ellazulok. Végre megbeszéltünk mindent, és már "csak" a cselekvés maradt hátra. Hagyom, hogy menjen, és hálás vagyok, amiért az emeletre indul. Beth igazán szerencsés, amiért ennyien szeretik és vigyáznak rá.
Amíg távol van, megmosakszom és összeszedem magam, kiszellőztetem a konyhát és a fejemet is. A párkányra könyökölve bámulom a csillagokat. Hallom, hogy visszaér, de nem fordulok felé, leköt az égbolt.
- Nem igazán fűlik a fogam könyörögni egy vadidegennek, hogy méltóztasson meghallgatni és hinni nekem. De ha ezt kell tenni, akkor ezt kell tenni - ellököm magam a párkánytól és becsukom az ablakot. Érdeklődve hátrapillantok rá a vállam felett, és a kijelentése hallatán, miszerint számíthatok rá, elmosolyodok. Határozottan jobban érzem magam, sikerült messzebb táncolnom a szakadék széléről.
- Köszönöm, Dragh! Tényleg. Hálás vagyok - közelebb lépek hozzá és játékosan a felkarjába bokszolok. - Nem hagylak cserben titeket, megígérem. És nincs több bőgés!
Gyenge ígéret, de szeretném valóra váltani. Még ha közvetlenül nem is az én családom, már egy vagyok közülük, és szeretem őket annyira, hogy gondoskodni akarjak róluk, a sírás pedig mindig is távol állt tőlem. Egész életemben nem sírtam annyit, mint az elmúlt néhány hétben, és úgy éreztem, ideje abbahagynom, mielőtt maradandó károsodást szenvednek a könnycsatornáim.
- Későre jár, menjünk aludni - vetem fel, hiszen tényleg elszaladt az idő, holnap pedig sok mindent el kell intéznünk, ha utána indulni is szeretnénk. Mindkettőnkre ráfér az alvás, de rám főleg. - Maradj itt, ha szeretnél - teszem még hozzá, hiszen bőven van hely nálunk, főleg, hogy mostanság mindig Beth mellett alszom.

Fáradtak a szemei. Hogy az enyémek mit tükrözhettek?? Fogalmam sincs. De most nem is igazán érdekeltek ezek a válaszok. Most sokkal jobban érdekelt, hogy döntöttem. Véglegesen.
És soha, komolyan mondom, soha, még véletlenül sem szabad ilyenkor sürgetni bárkit is. Hisz összedől a világ néhány perc tanácstalan toporgástól? Egyáltalán nem. Én ráérek. Ha meg a mitugrász olyat szól… ne akarja hogy egy légtérbe kerüljek vele. De előbb ismerjük meg, beszéljünk vele. Akármi.
Ahogy a karomba bokszol egy cseppnyi mosoly kiülhet az arcomon, de elfelejtem korrigálni. Talán eszembe se jutna, még akkor se ha valóban tudnék róla, ha készakarva csinálom, de így se jobb az esély... Nincs miért hálálkodni. A természetünk ilyen. Legalábbis az enyém. Szeretném, ha Sam családja biztonságban lenne. Mellettem. Az idegen alfánk mellett.
A családot nem minden esetben a vérség köti össze. Minket sem. Aludni.... igen, az mindkettőnkre ránk fér.
Most én vagyok az, aki nem szólalok meg. Csak magam elé nézek. Maradok, el se mentem volna Nora. Pillantásom rásiklik, egy mély fejbólintással jelzem hálámat felé, ha megindul fel, én villanyokat oltok, majd megindulok a nő után.
Míg ő besorol a gyermek szobájába, én addig tovább lépkedek, szóbáról szobára, hogy feltérképezzem a biztonságot. Ajtó, ablak, szekrények és sarkok. Mindenhol. Még az udvarra is kinézek. Aztán egy fél óra múlva lerogyok a kanapéra.
Az óra kattogását hallgatom.
Tikkk.. takkk.. tikkk.. takkk.. Mintha számítanának az elmúló percek. Hátradöntött fejjel bámulom a plafont.
Hát akkor készülnünk kell...