Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 07, 2016 7:14 pm
Ugrás egy másik oldalra

Noah & Carmen

Minden percben arra vágyom, hogy újra rendes életet éljek, és megtudjam, hogy ki az, aki megmentette az életemet. Mantráztam, és arra a következtetésre jutottam, hogy valaki azért tett egy kriptába, hogy engem megóvjon. És a gyűrű, mely mindig velem van, nos, emlékként helyezte mellém. Az eszem nem ismeri fel őt, de a szívem dobogtatja, hogy igencsak mély érzelmek fűztek ahhoz a valakihez. S bár már jó rég óta nem volt értelme a mindennapjaimnak, de elhatároztam, hogy egy boszorkány segítségével újra két lábon lehetek egyszer majd életem minden napján, és megkeresem azt, aki megmentette az életemet. Akihez... valami szép dolog fűz.
Mivel már egészen régóta élek őz és nyúl húson -mivel hát vérfarkasként mást nem lehet fogyasztani-, gondoltam, hogy így az éjjel közepén beugrom egy gyorskajáldába, ami ilyenkor is fogadja a vendégeit. Hoztam is magammal némi sültkrumplit és szendvicset, és azt útközben csipegettem, miközben haladtam ahhoz a helyez, ahol egyszercsak felébredtem.
Fél órát sétáltam minden félelem nélkül az erdőben, beljebb a mocsárhoz haladva, és hát igen régóta csücsülök a kripta előtti széken, és még mindig fogyasztom az imént vásárolt ételt. Megvallva egészen jól esett már valami ilyesmit ennem, hiszen farkasként még elviselem amikor nyers húst kényszerülök enni, de az már teljesen más kérdés, hogy mit érzek az miatt, miután teliholdkor emberré leszek. A gyomrom igen csak romokban van az után. Úgyhogy igen, szerintem most ezért a humánusabb kajáért még az életemet is képes lennék odaadni. Még is megtehetném, hogy farkasként is normális ételt egyek, de a falka elől nem akarom elvenni azt, amikre nekik szükségük van. Én állatként is megeszem azt, amit ők nem tudnak megemészteni.
Mivel a nem túl vastag ruházatomon igen csak átvisított a hideg levegő, némileg kezdtem összefagyni, nem mellesleg az alsó felem is, elvégre még is csak hideg kövön üldögélek már egészen rég óta. Még sem mozdultam onnét egy percre sem, hanem tovább bámultam a kriptát, hátha talán majd eszembe jut valami a múltammal kapcsán. Közben csak tömtem a számba a szendvicset minden félelem nélkül, teljesen elfeledkezve arról, hogy teliholdkor van a legnagyobb veszély itt a mocsár legmélyebb bugyrában.
©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 08, 2017 4:06 pm
Ugrás egy másik oldalra
to Carmen
Bosszant. Idegesít. De a leginkább az, hogy így érzek. Miért frusztrál ennyire, hogy nem tudom, hol van? Miért akarom előkeríteni a föld alól is? Örülnöm kellene, hogy végre megszabadultam tőle. Egy kolonccal kevesebb. Mégis. Meg akarom találni. Nem léphet meg csak így se szó, se beszéd! Előlem nem! Ez nem így működik! Ha én zavarom el és úgy tűnik el, az más. De így… Nem, velem ilyet nem lehet! És ezt meg is mutatom neki! Bárhová ment és bármiért, meglelem a nyomát! New Yorkból már New Orleans-ig vitt az indulat, de már egyre jobban érzem, rossz nyomon járok. De nem érdekel mennyi időbe kerül, akkor is előkerítem. Gabriella Ross, előkerítelek, mindenre esküszöm, bujkálj bárhol! És nem teszed zsebre, amit kapsz, azt garantálom!
Dühös vagyok, szinte tajtékzom az elmúlt időben. Ennek pedig még véresebb és gyakoribb gyilkosságok az eredményei. Ma éjszaka úgyis elhagyom New Orleans-t. Mystic Falls. Biztos vagyok benne, hogy ott lesz Gabriella, vagy legalább meglelem a nyomát. Tudom, mert ismerem. Bár ez az eltűnés nem fér a fejembe…
De legalább már tudom, hogy rossz helyen járok. New Orleans nem az a hely, amit keresek. Gabriella nincs itt, nem is volt. Mystic Falls. Oda kell mennem. Körbejártam már nagy vonalakban ezt a város és egyszerűen érzem, hogy nem járhatott erre. Mit is keresett volna itt? Nem köti őt ide semmi tudtommal. Nem mintha annyira vájkáltunk volna egymás múltjában, de negyven év azért negyven év, ennyi idő alatt elég sok minden kiderül a másikról, akár akarod, akár nem.
Viszont, mivel így az éjszaka közepén ért a felismerés, ma már nincs értelme elindulnom. Napkeltéig már nem jutnék messzire és inkább kényelmesen, valami hotelszobában kívánok nyugovóra térni, nem az útszélén valami kalyibában. Egy nap ide vagy oda már úgysem számít. Viszont ha már így alakult, a szórakozást nem hiszem, hogy meg kellene tagadnom magamtól. Vér és halálsikolyok. Erre vágyom.
Épp egy elég elhagyatott környéken vágok át a külterületi mocsár mellett. Nem túl sűrűn jár erre bárki, hiszen egy kripta is van a közelben, de éppen ezért lehet jó. Hátha erre téved valami ártatlan leányka vagy munkából, esetleg egy titkos légyottról hazafelé siető fiatal nő, esetleg kalandvágyó tinilány, aki élete utolsó baklövését követi el azzal, hogy errefelé vágná le az utat. És hirtelen úgyis tűnik, rám mosolyog a szerencse.
Már ahogy közeledem a kripta mellett egy kövön ülve eszegető nő felé, megérzem a belőle áradó mágiát és a szagát is. Egy farkasboszorkány. Nem egy szerencsés párosítás. De amennyire érzem rajta, még fiatal hozzám képest és ezért nem is túl erős. Pont jó lehet ma estére. Bár furcsállom, hogy így teliholdkor emberi alakban látom, ezek a korcsok ilyenkor nem szoktak bírni az ösztöneikkel. Nem árt hát az óvatosság. Kicsit félrehúzódok, egy közeli fa mögött húzódom meg és onnan figyelem a lányt. Úgy érzem, megtaláltam a mai ideális áldozatomat.
■ ■ Complicated ■ ■Bocsi a késésért! ■ ■credit
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 28, 2017 8:51 pm
Ugrás egy másik oldalra




2017. 01. 28.
385
Someone new
noahandcarmen


Épp sikerült megennem az ételt, amit szerencsémre szereztem magamnak. Nem különösebben szeretem a falka tagjainak az élelmeit lecsapolni, még akkor sem, ha csak pár falatról lenne szó. Tűröm az éhséget, ameddig csak bírom. Szóval... próbálok rájönni arra, hogy miért ébredtem fel ebben a kriptában. Ijesztő és nem volt túl kellemes itt feléledni újra. Azt sem tudom, hogy mióta voltam odabent, de biztos vagyok abban, hogy túl sok időt töltöttem odabenn. Nem fogok határt szabni a képzeleteimnek, így azt is bátran állítom, hogy akár több évszázadon keresztül is ott feküdtem. Annyira érdekes volt benne az ébredés, hogy az ott látott körülmények nem alakulhattak volna ki néhány év alatt. Ráadásul... olyan sok idő kieshetett, hogy az emlékezetem megfeledkezett mindarról, amik történtek velem. Még is tudom, hogy vár rám valaki. Egy gyűrűt helyeztek magam mellé, amit most is elhoztam magammal.
Elővettem a gondolat következtében, és végigpásztázta rajt tekintetemet. Ezüst gyűrű, melyben valamiféle vörös csiszolt gyémánt van elhelyezve. A kő benne nem túl nagy, de nem nevezném aprónak. Szép volt. De a szépségét nem a külseje adta, hanem a történet, a múlt, amit magában hordozhat.
Amint gondolataim tovább száguldottak volna, egy érzés megszakította ezt. Olyan érzetem támadt, mintha nem én lennék egymagam most itt. Érthetetlenül és zavartan álltam fel a padtól, miközben a gyűrűt két markom közé szorítottam féltve magam előtt. Nem tudom, hogy az ijedtség vagy a hidegség rázott meg, de megremegtem némileg. Egyre biztosabb voltam abban, hogy van valaki itt, aki nem akar még bemutatkozni.
- Ki vagy? - Bukkan ki belőlem hirtelen, miközben néhány oktávval megemelkedett a hangom. Volt bennem félelem, de már annyira hozzászoktam a veszélyhez, hogy kellően elfogadtam már az ilyen helyzeteket. Vérfarkasként jóval erősebbnek érzem magamat, de így emberként mint halandó... mint egy száraz, törékeny nádszál amit a szél is ketté törne könnyen. Sokszor jártam már itt, de még nem éreztem úgy soha, hogy valaki más is lenne rajtam kívül itt.
- Én... nem akarok bajt. - Rebegem halkan, miközben néhányat fordulok, hogy próbáljak mindenfelé látni. De annyira sötét az erdő és annyira sűrűn állnak a fák... - A nevem Carmen. És a tiéd? - próbáltam barátságosan viszonyulni az illetőhöz. Talán ez nem fog számítani semmit, de soha nem az erőszak és a menekülés volt számomra a megoldás. Még élni szeretnék. Legalábbis addig, amíg meg nem tudom, hogy ki mentette meg az életemet.  

 
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 05, 2017 4:03 am
Ugrás egy másik oldalra

Carmen &&Noah
Why would you make it so complicated?
Elmondhatatlanul idegesít, hogy Gabriella csakúgy meglépett előlem. Mégis hogy képzeli? Persze, régóta mondogatom, hogy csak kolonc a nyakamon, de ez így akkor sem járja! Előkerítem, legyen bárhol és nem teszi zsebre, amit kap, azt garantálom. Abban viszont már biztos vagyok, hogy itt New Orleans-ban abszolút rossz nyomon járok. Viszont ha már idejöttem, miért is ne vezessem le a feszültséget is egy kicsit ezen a környéken, ahol ráadásul érezhetően hemzseg a természetfölötti? Jobban, mint a város bármely másik részén. Miért is ne élném akkor ki egy kicsit magam? Ha egy boszorkánnyal kevesebb lesz ezután a világon, már megérte. Vagy csak ha kiszórakozhatom magam egy csinos kis halandóval.
És hirtelen úgyis tűnik, rám mosolyog a szerencse. Már azelőtt érzékelem a nőt, mielőtt meglátnám. Mint ahogyan azt is, hogy egy farkasboszorkánnyal van dolgom. Tulajdonképpen ezt a fajta keveréklényt kedvelem a legkevésbé. A farkasokkal, a legtöbb vámpírral ellentétben, az ösztönös ellenszenven felül igazából semmi bajom és ha csak egy mód van rá, igyekszem inkább kerülni őket. A boszorkányoknak azonban pusztulniuk kell. Különben is, ahogy érzem, mintha le lenne fojtva az ereje, így akár esélyem is lehet ellene. Ami persze csapda is lehet, ezért nem árt az óvatosság. Valamint azt is meg kell akadályoznom, hogy átalakuljon. Mert akkor már inkább nekem kell menekülőre fogni.
Figyelem, ahogy feláll a kőről, ahol eddig ült. Hallom azt is, ahogy  megszólít, még ha nem is tudja, pontosan hol vagyok és kivel is áll szemben. Hát legyen, ideje elkezdeni a játékot.
Mivel tudván tudom, hogy egy félfarkassal van dolgom, a lehető leggyorsabban cselekszem. Gyorsan, nesztelenül suhanva kerülök a háta mögé és szinte a füle mellett szólalok meg.
- Nem kell megijedned, bébi, ha te nem támadsz, ígérem, én sem fogok - úgy érzem, ez így elég hatásos belépő lesz. Bár egyelőre én nem támadok, nagyon figyelek rá, hogy ha ő le akarna sújtani rám, még időben kitérhessek. A reakciójától teszem aztán függővé, milyen taktikát is választok. Végtére is ezek a nyomorult farkasok erősek. Ha támadna, nekem sem lesz más választásom, mint a brutális erőszakhoz folyamodni. Nem mintha ez olyan nagy áldozat lenne, de másféle módon is szívesen elszórakozom vele, ha a helyzet úgy adja. Mint mondtam, egyelőre tényleg minden csak tőle függ. Vagy legalábbis sok minden, maradjunk inkább ennyiben. Mert a végső célom természetesen nem kétséges.

Bocsi a késésért! ●●   by lena
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Kripta

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Kripta
» Kripta
» Kripta
» Családi kripta
» Lockwood kripta

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: New Orleans-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •