Smaragdzöld, kicsit áttetsző szempár, selymes, porcelánszerű bőr, átlagos magasság, sötétbarna haj. Ez vagyok én. Legalábbis első ránézésre. Testem izmos, köszönhető a múltamnak, edzett vagyok és igyekszem edzésben is tartani magam. A magam módján egész jól el tudok tűnni a tömegben, függetlenül a testem borító tetoválásoktól. Erre egyfajta gyógyír a professzionális alapozó, ami ugyebár mindent elfed, és bizonyos esetekben még vízálló is. A tetoválásaimról nem szívesen beszélek. Többségében az elmúlt fél évben készültek. Emlékképek, gondolatok, ilyesmik. Amolyan hobbi szakmám lett, plusz valami, aminél élvezhetem, hogy nem érzek fájdalmat. És egy név a hátamon. Egy férfi, akiről tudtam, hogy valaha fontos volt nekem. És én abban a hitben élek, hogy meghalt...
Valamikor régen a hajam a vállam alá ért, egész hosszú volt, selymes. Amikor beálltam a különleges egységhez, rájöttem, hogy a haj egyfajta hátrány is, hát levágattam. Azóta alig ér a fülem alá, de hullámosságát máig megőrizte, leginkább a saját "ápolatlanságom" miatt, amiért nem ácsorgok miatta a tükör előtt órákig, csak megmosom és megszárítom, vagy hagyom, hogy magától szárazzá változzon. A szemem színe eleve ritka, sok sminket nem használok, ha olyanom van, egy kis szemceruza és szempillaspirál, de ez tényleg a nagyon ritka esetekben értendő. A ruhatáram egész változatos, annyira, hogy fehér, fekete ujjatlanokból és pólókból áll, meg farmerokból. Nem vagyok a magassarkú híve, ahogy a csini mini ruhák sem az én világom. Érdekesen is néznék ki benne...
A jellememről sok mindent nem kell tudni.
Előszeretettel mocskolom be a kezem, legyen szó életekről vagy munkáról, nem fáj egyik sem, aminek megvan az oka. Mivel világ életemben küzdenem kellett a céljaimért, maximalista és céltudatos típusként vagyok olyan makacs, hogy amit el akarok érni, ahhoz nem kérek és nem is várok el segítséget. Kicsit talán épp ezért vagyok önző is és ezért nem hat meg, ha nem az igazságot hallom, viszont nehezen kezelem, ha hülyének néznek vagy külsőm miatt alábecsülnek. Toleráns típus vagyok, kicsit új ebben a ki és hová tartozik dologban, így nem különösebben érdekel, hogy ember, farkas, de a vadászokkal azért tudom, hogy vigyázni kell, mint ahogy a boszorkányokkal is. Meglepetések...Utálom őket. Túl sok volt belőle a múltamban, és a szülinapom inkább ne említsd meg, arra háklis vagyok. Titkok. Vannak, nem osztom meg. Miért? A titok addig titok, míg egy ember tud róla. Innentől kezdve nincs mit magyarázni. A szememnek és az eszemnek egyaránt hiszek, kételkedő és kíváncsi típus vagyok, jó adag adrenalinnal a véremben, ami inkább vonzza a veszélyt, mintsem taszítja tőlem.

Név » user neve ide
Kor » user kora ide
Multik » multik az oldalon ide

Emlékképek a múltból:
"...-Figyeljetek oda, hogy az ütést mindig derékből indítsátok, ne a vállatokból. Ha az ellenfél nagyobb darab, mint ti, könnyen kezetek törhet, mielőtt az ütésetek valódi fájdalmat válthatna ki a támadótokból.-hallom a terem végéből felém irányuló ismerős hangot, mire a velem szemben állóra nézek, akinek minden porcából látszik, hogy épp így próbál támadni. Mosoly szalad át arcomon és könnyed mozdulattal ütöm meg válla és nyaka között a csontos részt, amitől arcán egy furcsa grimasz jelenik meg, a düh és a fájdalom keveredik benne, és a földre rogy.
-Nagyon jó. Bár ezzel még egy társad juttattad a gyengélkedőre.-lép mellém a hadnagy, aki ma épp benézett az önvédelmi órára. Mosolyom eltűnik, kihúzom magam és biccentek felé, tőle ez már felér egy fél dicsérettel.
-Igyekszem nem ezt a statisztikát tovább erősíteni uram. De mint már tanultuk, az ütések pontos indítása előnyös, pontatlan kivitelezéssel viszont könnyű célponttá tesz bennünket.-nézek rá, míg vigyázzállásom pihenő állára nem váltom, mire kapok tőle egy elégedett bólintást, amit követően továbbhalad. Így kezdődött a karrierem, ami nem sokkal ezután a haditengerészetig vezetett...."

"...A testemben valami megmagyarázhatatlan ok miatt annyi adrenalin kavargott, hogy már-már zúgott tőle a fejem. Egy cirkáló fedélzetén gyakorlatoztunk, és ez többet jelentett mindennél. Itt nem volt lényeg honnan jöttél vagy ki vagy, csak az, mire voltál képes. Aztán az éjszaka után már semmi sem volt ugyan az. Alkalmatlannak nyilvánítottak, indok nélkül, és még mielőtt bármit mondhattam volna megszakadt a kapcsolat a külvilággal és mély kómába estem. Amikor magamhoz tértem, már a szárazföldön voltam a kikötőben és meredten magam elé bámulva sétáltam. Mikor kitisztult a kép, az a pillanat olyan volt, mint amikor egy álomból kel fel az ember. A sötétségből a világosságba. Mi történt velem amíg ki voltam ütve? Fogalmam sincs. Próbáltam megfejteni, hogy hol vagyok, nem igazán sikerült, de az éhséget éreztem a... torkomban. Mi a fene történt velem? A távolból érzem, hogy valaki figyel. Megfordulok, de nincs ott senki. Az ujjamon egy gyűrű, ami nem az enyém. Elkezd velem forogni a világ..."

Emlékek az elmúlt napokból:
"...-Állj már meg egy pillanatra!-emelem fel a hangom, lehet, hogy nem a legjobb taktika, de tudom, hogy vele nem lehet szót érteni, legalábbis nem akkor, ha higgadtan kezdek neki.-Nem lógnék a nyakadon, ha nem ráznál le annyival, hogy ki voltam ütve és eszméletlenül feküdtem valamelyik sikátorban. Tudom, hogy hol vagyok, azt is, hogy mi lettem. Hálás vagyok, hogy megmentettél, de ez a vámpír lét nem nekem való. Te pedig ahelyett, hogy segítenél, csak rontasz a helyzeten ezzel a némasági fogadalommal.-állok elé, ha nem lenne világos, hogy könnyűszerrel leterít, nem tenném, de nem érdekel. Magyarázattal tartozik, hogy miért mentett meg, és ki akarom deríteni, hogy mi történt velem az időben, amikor ki voltam ütve. Vagyis pontosabban arról akarok tudni, hogy miért haltam meg, mikor elméletben meggyógyított, vagy mi a fene. Látom, hogy nem sokra jutok vele ma sem, ahogy tegnap sem és egy hete sem. Mióta csinálom ezt? Lassan több, mint fél éve. Kezd elegem lenni belőle, hogy ilyen, és bár nem életcélom, hogy a nyakán lógjak, ha nem segít, a nyakán is maradok még egy darabig a kérdéseimmel. Ebben a városban születtem, vagyis nem messze innen, de a családom tagjai régóta, pontosabban az én eltűnésem óta védőőrizetben vannak. Valamelyik újságban olvastam, hogy nyomoznak egy ügyben az államokban, egy nő után, aki eltűnt egy cirkáló fedélzetéről. Nos, ez volnék én. Mit derítettem még ki? A rokonaim java része meghalt, az anyám szintén, apám pedig a nagynénémmel együtt új életet kezdett. Az egész életem zavaros rejtélyekből áll, kirakós, amiben nem jutok előrébb.
Még anno kellett egy kutatást végeznünk a családunkról. Én valahol az ük rokonságnál álltam meg, egy furcsa nevű nőnél, akiről szinte semmi információ nem volt. Abban az időben nem fényképezgettek olyan sokat, esélyes, hogy fel sem találták még az ilyesmit, és csak egy-két könyvben említették a nevét. Furcsa érzésem van vele kapcsolatban, de az, hogy mi, na azt én is szeretném tudni..."

Most pedig új személyazonossággal élek, hosszú hajam rövidre vágattam, és tetoválásaimnak köszönhetően ugyan feltűnő vagyok, de eléggé más irányban halad az életem, mint ahogy elterveztem, hogy haladni fog. Plusz egy olyan város lett a második otthonom, ahol a vámpírok külön szabályok szerint élnek. Az én szabályaim is megvannak. titokzatosnak maradni, ahogy eddig, és megpróbálni ellenállni az éhségnek. Az árnyékoktól pedig néha jobb félni, mint megijedni és meghalni...végleg...