Amikor megköszöni a dolgot, akkor kicsit feljebb szalad a szemöldököm és gyanúsan pillantok rá. Esetleg még a láza is felszaladt, vagy a karó maradandó károsodást okozott nála? Ő aztán nem szokott hálálkodni semmi miatt. Szerintem a legtöbb dolgot természetesnek veszik, hiszen eléggé szereti dicsőíteni önmagát. Szerintem a világ legnagyobb egománja is ő, de lehet, hogy ha meghirdetnénk, akkor sokan jelentkeznének erre a posztra, vagy sokakat neveznének. Az is egy eléggé érdekes találkozás lenne. Végül pedig csak legyintek és megrántom a vállaimat, hogy nem tesz semmit se.
- Szeretnéd, ha mindent élveznék? – kérdeztem tőle egy sokat sejtető pillantás keretében és egy féloldalas mosoly kíséretében, hiszen tényleg élveztem kicsit, meg legalább jobban beleláthattam a vámpírok működésébe, ahogyan azt is láthattam, hogy miként képes pusztítani az a fránya verbéna. Inkább hálás lehetne, hogy a saját fajunk védelmét szolgálhatja ő is, hiszen egy-egy orvos sok mindenre képes, ahogyan én is. Tény, hogy eléggé élveztem, de azért ahogyan ő, úgy én is eltudtam volna képzelni másabb mókát.
A tagadásos megjegyzésén könnyedén nevetem el magam. Még akkor is, ha egy boncteremben nem éppen illik nevetgélni, de ez igazán szórakoztató volt. Én és a szerelem teljesen különböző dolog. Nem is kicsit. Szerintem, aki képes ebben hinni, hogy valaha képes lennék valakit szeretni, annak elment az esze. Továbbá ott van az is, hogy pontosan tudom, hogy mennyire bosszanthatja a helyzet. Az, hogy nem ő irányít. A kezem pedig könnyedén indul vándorútra, aminek hamarosan eléggé látványos jelensége is lesz, hiszen sose panaszkodhatott a szerszámának a nagyságára. Amikor pedig ismét megszólal, akkor csak mosolyogva figyelem őt, miközben pimaszul a kezem lejjebb vándorol a lepel alá, de nem érek hozzá. Ohh, az úgy túl egyszerű lenne. – Vagy talán inkább neked hiányoztam túlzottan, s ezt képtelen vagy beismerni. Bár a tested egész jól elárul. – suttogtam a fülébe játékosan és kicsit talán kihívóan. – Hmm, talán később még megmutathatod, hogy mennyire rozsdásodtál be, vagy mennyire nem. – kacsintok rá pimaszul, mielőtt esetleg a szürke köd az elméjére telepedhetne a verbénának köszönhetően. Alig várom, hogy ismét magához térjen, hiszen szereztem nassolnivalót is.
A vér pedig hamarosan patakok helyet ömleni kezdett, ahogyan talán a vízesés teszi, de annyira nem érdekelt. A mocskot fel lehet takarítani, de így talán végre az Egománmanó is hamarabb fog észhez térni, mielőtt még egy ostoba megjegyzést megejt, amivel eléggé mellé lő velem kapcsolatban. – Szerinted mégis mit csinálok? – kérdeztem tőle pajkosan, miközben végig mértem felsőtestének minden egyes apró szegletét, hiszen adott magára meg kell hagyni. A vér pedig igazán csodásan és csábítóan csalogatott, de mégis ellen álltam. – Csak ajánlani, vagy van annyira tököd, hogy kezed be is vedd a dolgokat? – a pimaszság meg eléggé jelen volt a szavaimban. Amikor pedig rám parancsol, akkor a szék könnyedén gurul hátra, majd pár pillanattal később pedig már felette vagyok, mintha tényleg ennyire egyszerű dolga. Ohh, remek színésznő vagyok, ha nem így lenne, akkor már vélhetően rég megöltek volna a vadászok is. A lábaim a csípője mellett pihennek, majd fölé hajolok, arcunk majdnem összeér, miközben szőke tincseim könnyedén lendül előre. – S miért is tenném meg? Ne felejtsd el, hogy nem azok közé tartozom, akik egyetlen egy szavadtól megválnának a bugyijuktól.  – s érezhette, ahogyan a korábban a kezemben lévő kés a torkához ér, mintha csak még inkább felhergelni akarnám, hogy végre ne csak fecsegjen, hanem cselekedjen. Nem vágtam volna el a torkát és ezt ő is tudta, ennyire őrült még nem lettem. Inkább csak talán szeretem felhergelni, mert pontosan tudom milyen az, amikor felhúzza magát és mire képes olyankor akár ágyban, vagy akár máshol. Eléggé találékony tud ő is lenni.

- Köszönöm. -Hálálkodom, tőlem szokatlan módon. Tényleg nem szoktam túlzottan sokszor használni ezen szavakat, de ezúttal komoly a szándékom. Én, ki számára a saját élete a legfontosabb.. tényleg csak megköszönni tudom neki, annak ellenére is, hogy ő csak próbálta kigúnyolni az imént feltett kérdésem. De mit mondhatnék.. szeretem, ha az emberek nem tudják kiszámolni következő lépésem.. egy sunyi dög vagyok, akinek minden lépésének, tettének van valami  a hátterében, van valami következménye..
- Meg sem lepsz. Mindent élvezel, amit velem csinálsz. -Mosolyodom el újabban, egy kacsintás kíséretében. Nyilván részben komolyan is gondolom szavaim, de azért örülnék ha ez a kínzás átmenne egy számomra is hasznosabb és kellemesebb időtöltésbe. Lehet hogy vámpír vagyok, és nem halok bele, de nem túlzottan kellemes érzés nyitott hassal létezni. És igazából nem akartam tudni, hogy hogy is nézek ki belülről.. de ezek után nem hazudok ha azt mondom, hogy rohadok belülről. Nem csak személyiségre értve. Bár engem egy cseppet sem zavar. Inkább a teljes kiszolgáltatottság.
- A kezdeti tagadás.. - Csupán ennyit fűzök szavaihoz,rázva fejemet, s húzva az agyát. Annyira próbálom ráerőltetni, hogy helyette lassan én leszek szerelmes. Na persze, jó vicc. Azt hiszem kezd elmenni az eszem a kialakult helyzet miatt. Nem vagyok ehhez hozzászokva, nem is akarok, ezért próbálok ennyire erőszakosan szabadulni, ha már tettekkel nem megy, szavakkal fogom így vagy úgy, de kierőszakolni hogy engedjen el. Bár nem mutatom, de felettébb idegesít a helyzet. Tudom hogy mennyire beteg tud lenni, és nem akarom hogy rajtam kísérletezzen. Legalábbis, nem ilyen értelemben.  Következő tetteit viszont annál szívesebben fogadtam. Már csak az ahogy ujját testemen húzza teljesen felcsigáz, és érezhető, de egyelőre annál inkább látható jelei keletkeznek a fehér lepel alatt, ami felé keze is tart. Csupán egy érintés.. egy érintés, ami végig vonul testemen, előidézve a forró múltat.  - Ugyan.. te most komolyan rólam beszélsz? Nem tudom kikkel hozott össze a sors utánam, nem is érdekel.. de okoztam én valaha csalódást? -Oldalra döntve fejemet nézek rá érdeklődve, mégis, magabiztosan várva válaszát..már a feltételezés is fáj büszkeségemnek, ezt pedig jól tudja Mulan is. Hogy mi számomra a legfontosabb? Csakis én. Én azt vallom, hogy az ember csak magában bízhat meg.
Csak figyeltem amit művel a nekem szánt vacsorával, de nem bántam ezúttal, hisz ha ivott belőle ő is, nem lehet benne valami váratlan csavar.. hátradőlve vártam a megrendelésem, majd ahogy felvágta a nyakát nem csöpögni, hanem ömleni kezdett a vér a számba, nem kis mennyiség pedig a testemen folyt végig. Csak ittam és ittam, míg nem maradt abba a vérzés. Éreztem, ahogy kezd visszaszállni belém az erő, hogy a sejtjeim lassacskán gyógyulni kezdenek, kezdek újra a régi lenni. Felültem amennyire csak tudtam, és kérdőn a lányra néztem. - Mégis mit csinálsz? -Felhúztam szemöldököm értetlenkedve. Nem engedheti meg magának ezt a fajta pihenést.. - Sokkal jobb időtöltést tudok ajánlani. - Végig néztem vérrel borított testemen, ráadásul még érezhetően meleg is volt.. Felemeltem kezem, és ujjaimmal kezdtem közelebb csalni magamhoz. - Nyald le. - Újabban parancsolok a lánynak. Igen. Elvárom , hogy engedelmeskedjenek mások. Én nem csak a levegőbe beszéltem, s kíváncsian várom hogy mi lesz a következő lépése.

 

- Ez csak technikai kérdés, hiszen amikor rád találtak és behoztak ide, akkor az voltál. Ha nem szedem ki a karót belőled, akkor még most is az lennél, s vagy elégnél, vagy a föld alatt sínylődnél. – világítottam rá egy aprócska tényezőre, hiszen tényleg az volt és jelenleg nekem köszönheti azt, hogy él és lélegzik. Néha jól jön egy-egy ismeretség is. Bár mennyire ciki lett volna, ha csak egyszerű halandó vagyok és éppen a torkomon csüngne ezekben a pillanatokban. Nem, az annyira nem buli, ha éppen együttlétkor csinált ilyet, akkor pont nem érdekelt, hiszen kissé furák voltak a mi légyottjaink, de hát legalább nem unalmas és átlagos. – Talán igen, ki tudja. Mindenki számára léteznek kivételek, nem gondolod? – pillantottam rá egy angyali mosoly kíséretében, mert sajnos volt abban valami, amit mondott, de abban is, hogy mások kínzására annyira nem vágytam, meg most se kínozni akartam, inkább csak kutatást végeztem és emiatt kicsit talán Frankenstein hatása lett az egésznek. Nem kizárt, de mindegy is. Jobb nem belegondolni, ahogyan abba is hagytam az ezen való agyalást.
Amikor viszont meghallom azt, amit mond, akkor könnyedén nevetem el magam. Ez azért eléggé abszurdum, miközben egy sebészi kést forgatok az ujjaim között. Nem is kicsit. Szerelem és én? Szerintem utoljára ötéves koromban volt megengedve, hogy hercegekről ábrándozzak, vagy maximum hétéves koromig, onnantól kezdve pedig az ölésre kezdtek el megtanítani, hogy idővel jó vadász legyen belőle. Morbid nem? Talán emiatt is viselkedem jelenleg így, mindig azok a fránya szülők. – Tudod, ha szerelemről beszélsz nekem és arról, hogy meg akarnálak tartani, akkor lehet az agyad súlyos károkat szenvedett, vagy ennyi idő alatt se ismertél ki, hogy én nem kötődöm senkihez se? Ergo a szerelem se létezik számomra, így kár is lenne erőltetni olyat, ami sose lenne lehetséges, hogy kibontakozzon. – mondom neki oldalra billentett fejjel és mosollyal az arcomon. Amikor pedig a szemével kezd el levetkőztetni, akkor minek habozzak? Könnyedén húzom végig az ujjamat az ép felületem a felsőtestén, hogy utána pimaszul a fehér lepellel letakart alsó fertálya felé vándoroljon a kezem. – Hmm, úgy érzed, hogy tudnál még nekem újat mutatni, vagy lenne esélyed élvezetekkel megajándékozni? Talán csak a szád jár és régóta nem vagy már formában. – pimasz lettem volna? Lehetséges, de inkább volt a hangom kihívó, mintsem pimasz. Bár utóbbi is vegyült bele azért rendesen. Sose kellett félteni és mindig is imádtam húzni az agyát.
- Talán hallgattam rád, talán nem. – mondtam neki mosolyogva, majd könnyedén lakmároztam a neki szánt emberből. – Hmm igazán íncsiklandozó… - majd azzal a lendülettel az illető nyakán a sebészi késsel felsértettem, hogy könnyedén csöpöghessen Ryan szájába a vér. Meg nem etetném sose, de ezt is lehet annak nevezni. Én pedig kényelmesen dőltem hátra a késemmel a székkel, miközben arra vártam, hogy felépüljön a régi ismerős, aki mostanra halott lenne valószínűleg nélkülem vagy körözés alatt állna. Oly mindegy.

- Már nem azért... de én hullának tűnök?! - Kissé megemelve hangomat teszem fel kérdésem. Egy bizonyos értelemben mindketten halottak vagyunk, de én igen is élőnek tartom magam. Sőt, az életet sok emberrel ellentétben igyekszem is kiélvezni , bár azt az én sajátos módomon. Amennyire tudom megemelem a kezem, s ujjaimmal jelezve igyekszem közelebb csalni magamhoz, hogy aztán a fülébe suttoghassak. - Tudod Mulan. Nekem nem úgy tűnik, mintha nem élveznéd a kínzást. - Nézek végig magamon, majd mielőtt még elhajolna, érzékien  a fülébe harapok, ezzel kissé kifakasztva vérét. Végig nyalom számat az ajkaimat érintő nedű miatt, majd önelégülten mosolyogni kezdek. Nekem nagyon úgy tűnik hogy tagadásban él. Legalábbis tekintve a múltunkat, illetve, a jelent, a tetteit. Ha nem élvezné már rég elengedett volna,amint felkeltem. De nem így tett.
Csak figyeltem őt. Bár inkább az ajkait. A szája minden egyes mozdulását.  Emlékek ezrei futottak végig rajtam, a testemen,ahogy ujjait végig húzta számon, úgy ugrottak be a múltat idéző forró képek is. Részemről lehetne folytatása az abbamaradt dolognak, persze ez múlhatna egyedül rajtam is, hiszen volt példa már részemről erőszaknak is, de ezúttal ez.. nem tartozik a lehetséges opció közé. Maximum az ő részéről, amit mondhatni, felettébb élveznék is.. de ez így nem lenne megerőszakolás ha a másik is fél is akarja. - Nem tudom miről beszélsz. Bár megértem ha már szerelmi kapcsolatról fantáziálsz , de én... szövetségesi kapcsolatra gondoltam. - Kis hatásszünetet tartva mondandóm között kijelentem egy elégedett mosollyal, hogy én mire is gondoltam a kapcsolatunk alatt. Szerintem nem csak egy pár között van kapcsolat, a barátok, szövetségesek, és a társai is ezen csoportba sorolhatók. - Tudod.. nincs az a nő, aki megtudna maga mellett tartani. Még te sem lennél rá képes. - Felhúzva szemöldököm jelentem ki a tényt. Akár veheti ezt kihívásnak is.. ki tudja.. lehet, hogy mióta nem láttuk egymást fejlődött, mármint az ágyban. Régen is jó volt, tudta a dolgát.. de szeretem, ha mindig tudnak újat mutatni..  s talán ezzel arra szeretnék kilyukadni, hogy egymás karjaiban végezzük. Nem lenne az ellenemre. - De tehetünk egy próbát. -Már - már tekintetemmel vetkőztetem ahogy végig nézek rajta, majd rákacsintok, ahogy a lábától lassacskán a szeme magasságához érek. Kicsit sem leplezem azt, hogy kívánom őt, s ismétlést tennék a múltban történt együttlétekre.
- Ugyaaan. - Elnevetem magam. - Mégis mikre nem gondolsz. - Hogy képtelen lennék bántani? Dehogynem.. én bárkit képes vagyok, ahogy hátba szúrni is azt, aki a legközelebb áll hozzám. Talán ezt ő is tudja, s ezért nem enged el. Vagy, valami más célja van velem. Nem tudom, mindenesetre, mindenemmel arra játszok, hogy engedjen el, és próbálom arra terelni a helyzetet. De hiába, minden tettem, szavam ellenére újabb ájulást idéz elő, bármit is csinált velem. Fogalmam sincs, hogy meddig voltam ezúttal kiütve, de ahogy kinyitom szemem, a rám csöpögő vér egyszerűen annyira csábít, hogy az arcomon máris mutatkozik valódi énem, ahogy a fogaim is megnőnek. - Jókislány. - Megpaskolnám a fejét, ha lenne rá lehetőségem. De így be kell érnie a dicsérettel. - Látom fejlődsz, és hallgattál rám. - Nézek az emberre, kinek vére rám csöpög.

  

- Sose tagadtam, hogy lenne még hova fejlődnöm, de veled ellentétben annyira sötét elme se vagyok, mint te, így annyira nem vonzanak a középkori kínzások és társai. – jegyzem meg egy ártatlan mosoly keretében. – Meg kit kellene megkínoznom a hullákat? Tudod, egész jó társaságok, nem mennek az ember agyára. – rántom meg a vállaimat, mintha semmi jelentősége nem lenne. Nem kattantam be, s az se érdekel, ha ő erre gondol, de az emberek sületlensége tényleg már fárasztó tud lenni és állandóan őket hallgatni. Mondjuk azt, hogy néha tök simán levenném a hangerőt, de sajnos nem tehetem meg. Majd talán egyszer, bár kötve hiszem, hogy boszorkány vér is csordogálna az ereimben. Vadásznak neveltek, majd vámpír lettem. Igazán ironikus. – Ohhh, te már ezt kapcsolatnak hívod? – kérdeztem meg egy széles mosoly keretében. Persze, hogy emlékszem a fülledt és a romlott erotikára, amit mi műveltünk. Talán olyan téren se voltunk totálisan százasok, de meg kell hagyni egész jó párost alkottunk olyan téren. Eléggé nyilvánvaló volt, hogy a testünk és elménk egyre része milyen hatással is volt és talán mindig is lesz a másikra, de most ez lényegtelen is. – Bár, ha jól tudom a köznyelv hamarabb nevezne minket szeretőknek, mintsem mondaná ránk azt, hogy kapcsolatban éltünk. – tettem még hozzá egy széles mosoly keretében, miközben az ujjamat végig húztam az ajkán. Azon ajkakon, amikkel képes volt az őrületbe kergetni. Emlékszem én, hiszen ilyen dolgokat az ember sose felejt, ahogyan sose szerettem úgy, ahogyan általában szokták. Inkább csak kielégítettük a vágyainkat, az ősi ösztönöket és talán néha a kicsit betegelménket.
- Ha ártani akarsz nekem, akkor öld meg magad. Talán egy-két könnycseppet hullajtanék miattad, de nem sokat. Nincs olyan, aki igazán fontos lenne számomra. – jelentettem ki határozottan és még a kezemet is széttártam, hiszen mindig is ügyeltem arra, hogy ne kerüljön senki se túl közel hozzám. Abból semmi jó se származna, meg amúgy se vagyok olyan, aki könnyedén tudna bárkihez is kötődni.
- Mit kellett volna tennem? – kérdezek visszakérdőn, hiszen én csak úgy mondtam valamit, de látom, ahogyan a szeme felcsillan. – Ohh, csak nem felhasználnád ellenem őket? – kérdezem meg tetetett szomorúsággal. Ohh, ugyan már, ha valaki ártani akar nekem, akkor legtöbb esetben azelőtt meghal, vagy meggondolja magát, mielőtt még úgy igazán táptalajra lelhetne ez a gondolat. Főleg akkor, ha a közelemben tartózkodik az illető. Nem szokásom csak úgy senkit se megölni, de ha megteszem, akkor legalább normálisan is tűntetem el a nyomokat. Úgy, hogy örökre csak egy eltűnt személy maradjon. Évek alatt beletanul ebbe is az ember.
- Nem hiszem, hogy valaha igazán bántanád azt az embert, aki leginkább megért téged. – pillantottam rá komolyan, majd figyeltem, ahogyan újra elveszíti a fejét és megszűnik számára a külvilág. Kezdett unalmas lenni ez, pedig jó ideje nem kapott már fertőzött vért. Könnyedén szereztem delikvenseket, az egyik már holtan feküdt a padlón, a másiknak meg a vére kezdett el pontosan Ryanre csöpögni, hiszen hátha ettől végre magához tér. Nehéz volt megállnom, hogy ne én egyem meg őt is, de tudok osztozkodni. Az igézésnek köszönhetően viszont megnémult az illető, de a reszketése annyira muris volt. Vámpírokról álmodnak, meg fantáziálnak, de ha találkoznak eggyel, akkor meg majdnem összepisilik magukat…

- Elhiheted, azért még lenne mit tanulnod. - Természetesen nem fogom túl dicsérni, de az igazság az, hogy tényleg "jobb "lett mint vártam. Annak ellenére hogy nem túlzottan sok időt töltöttünk együtt, legalábbis, vámpír években nem számít soknak.. és mégis, egyáltalán nem okozott csalódást, könnyű volt tanítani úgymond, Leena-val ellentétben. Bár, egyelőre annyi a különbség köztük, hogy Leena-t egyelőre nem hagytam el.. és hozzá érdekek kötnek, míg Mulanhoz akkoriban annál inkább a szórakozás. Igen, ilyen is volt, hogy valakit közelebb engedtem magamhoz anélkül, hogy tönkre tettem volna az életét. Mulan-ét már megtette más, és valamiért, egészen eddig nem éreztem a kínzás iránti vágyat ha ránéztem.. ismétlem, idáig. Szeretem viszonozni az efféle tetteket. - Volt. Emlékeim szerint előszeretettel használtuk ki a fajunk adta előnyöket. -Bátorkodtam kapcsolatnak nevezni.. legalábbis, azt hiszem az emberek is így szokták nevezni azt, akivel nem egy vagy kettő jó emlékük van, akivel szórakoztak, ágyba bújtak, stb. - Minden téren.- Közelebb hajolok a lányhoz, amennyire csak lehet, és suttogtam neki célozva az együtt töltött éjszakákra, nappalokra, reggelekre.. igazából a nap bármely szakaszában csináltuk. De egyikőnk se érzett többet a másik iránt a kelleténél. Pusztán, csak vágy kielégítés volt részünkről, és kíváncsiság.
- Nem tudom. Sikerült? - Érdeklődve kapom fel fejemet, s teszek úgy, mintha ez bántaná büszkeségem, hisz' nálam nem lehet jobb. Lehetetlen. Egy dolog miatt érdekel.. ha van valaki, aki talán még fontos is neki.. az már egy gyenge pont. És mint mondtam.. szeretem viszonozni a tetteket. De nem fogok túl rámenősen rákérdezni, hiszen az felettébb feltűnő lenne.. sőt, már talán így is az. Ő is tudja, hogy velem mennyire vigyázni kell. Hogy bármely, és bármilyen információ veszélyes lehet számomra.
- Kiknek, inkább. - Javítom ki egyszerre őt, eszem ágában sincs elárulni a neveket. Nem az a típus vagyok, aki ennél többet már elmondana a dolgairól még olyannak sem, akiben megbízok. Ezt pedig ő is pontosan tudja. Én csak is saját magamban bízok meg. Senki másban nem. Nem tudok. És nem is akarok. - Hogy neked mindent mondani kell.. - Figyelem, ahogy a telefonjával szórakozik, s felém fordítja kameráját, egyáltalán nem zavar ha ezzel azt szeretné elérni. - Tapsot szeretnék, mielőtt megörökítenéd sármosságomat, hogy aztán mindennap nézegethess. - Természetesen direkt húzom az agyát ilyen kis apróságokkal is. Felőlem aztán felvehet, lefényképezhet nekem az tök mindegy mit csinál egészen addig, míg nem fáj.Bár azt jobban szívlelném , ha elengedne.. csak kétlem, hogy mer. - Ellenségek? Mit tettél, távollétemben? - Érdeklődve húzom fel szemöldököm.. van az a mondás, hogy az ellenségem ellensége a barátom. Bár, esetemben barát nem lesz, de valamit akár lehetne kezdeni ezzel a helyzettel is, feltéve, ha beavat. Már pedig befog így vagy úgy. Mindennek eljön az ideje.. ahogy most a szenvedésemnek is. Nem szoktam a fájdalomtól bármilyen jellegű hangot is kiadni, az évek során a fájdalom küszöbön az egekbe ugrott, mégis.. ezúttal felbecsülhetetlen értékkel vetekszik jelenlegi fájdalmam, amit neki hála sikerül átélnem. Testemen nincs olyan pont amit ne ölelne át fájdalom, kín, és ezt már nem is bírja tovább az idegzetem, azzal harcol ellene, hogy teljesen kiütöm magam. Fogalmam sincs meddig feküdtem eszméletlenül, de nagyon kezd zavarni már tehetetlenségem, illetve, egyre jobban forr bennem a bosszúvágy, hogy viszonozzam tetteit a nőnek. Lassan kinyitom szemeimet. Eleinte homályosan látok, nem hallok, egyáltalán nem vagyok képbe, aztán, ahogy ránézek Mulanra összeáll a kép, minden. - Ezt.. még.. megbánod..- Nyögöm ki nyögvenyelősen magamból a szavakat, s bár a fájdalmam kissé enyhült, újra kiütöm magam.

- Ahogyan mondani szokták mindennek vannak fokozatai, ahogyan talán az ördögfagya se ugyanolyan mindenkivel. Én sötét vagyok részben, mint te. Fiatalabb, de te is tudod, hogy elég veszélyes ahhoz, hogy tudjak annak ártani, akinek akarok, így jobb velem kevésbé gonosznak lenned, vagy tévednék? – oh, ez nem önfényezés volt és ezt ő is érezhette. Eszem ágában se lett volna az egómat fényezni, ahhoz korábba kellene felkelnie bárkinek, hogy lássa, mert sose voltam olyan. Magamnak való már annál inkább. Meg kicsit nehezen kezelhető, de melyik nő lenne egyszerű eset? Szerintem egyik se, így mindegy is. Meg nem azért vagyok, hogy a kollégák elviseljenek engem, hanem azért, hogy a bűnözőket elkapjuk, akik csak úgy elveszik mások életét. – Ohh, ezek szerint már kapcsolatunk van? S miből is áll ez a dolog? – kérdeztem meg tőle egyszerre kíváncsian és játékosan. Ha már direktbe így nevezi, akkor halljuk, hogy mitől is lenne ez az.
Hallom, amit mond, ahogyan látom a hozzátartozó játékot is, de különösképpen nem tud vele meghatni. Ahhoz ma éppen rossz színű bugyit vettem fel. Úgyis mindig arra fogják azt, ha egy nő hisztis, vagy éppen valami baja van, nem? Vagy már azóta túllépett ezen a köznyelv? Amikor pedig vége az előadásnak, akkor ásítok egyet. – Van még olyan, aki bedől ennek a mosolynak? S megjutalmazol? Honnan tudod, hogy nem találtam már jobbat? - kérdeztem tőle angyali mosollyal az arcomon. Mintha csak az ő jutalmára vártam volna eddig. Ugyan már. Ekkora hatással még ő sincs rám. Meg amúgy is félig boszorkány, így részben utálom is őt, s ha tehetném elvenném tőle az erejét, ahogyan az összes többitől is azért, amiért vámpírrá változtatott egykoron az a boszorka. S jön a következő felvonás, kezd már unalmas lenni, hogy ennyire odáig van magával. – Csak nehogy egyszer a két éned túlzottan utálja egymást és meghalj emiatt. – utaltam arra, hogy még tök simán be is csavarodhat. Nem ő lenne az utolsó, se az első, aki belezakkant a hosszú évszázadokba. – És most meg kellene tapsolnom, hogy képes vagy az ősellenségeket is barátokká tenni? Kinek ártottál ennyire? – kérdezem meg kíváncsian, bár lehet, hogy jobb kérdés lenne az, hogy kinek nem ártott. Vélhetően azok kevesebben vannak, mint az utóbbiak. – Zsebkendőt esetleg kérsz? Vagy sírós képeslapot akarsz csináltatni? – utaltam arra, hogy szívesen megörökítem a könnyeit és még a telefonomat is felemeltem, hogy lássa mire is gondolok. Egész jól tudtam kezelni ezt a vackot, a munkámhoz tartozott, így mindegy is. – Nem végzek senkivel se. A te ellenségeid nem egyelőek az enyémekkel, így ne is ábrándozz arról, hogy segítenék. Ha annyira profi vagy, akkor megoldod magad is. – s azzal a lendülettel kicsit még a fejét is megsimogatom, ahogyan a kisfiúknak szokták. Arra pedig, hogy nem tasakos vérre van szüksége megrántom a vállaimat. Nincs olyan helyzetben, hogy túlzottan megmondja mit csináljak, vagy éppen nincs, ahogyan alkudozni se tud velem. Hamarosan pedig erre neki is rá kell jönnie. Még szerencse, hogy már mindenkit hazaküldtem és nem hallhatják azt, ahogyan ordít a fájdalomtól. Az életfunkció még mindig rendben vannak, én pedig kíváncsian figyelem azt, ahogyan a szervezete reagál rá. – Pontosan az. – suttogom neki, mielőtt még elveszíteni az elméje felett az uralmat. Egészen addig kísérletezek a rajta, amíg az élete nem kerül veszélybe, majd pedig kap rendes vért is, hogy meggyógyítsa őt. Majd pedig szép lassan össze is foltozom őt és újra arra várok, hogy Csipkerózsika magához térjen. Mi lesz a következő lépés? Ki tudja…

Tény és való amit beszél. Végre, valami értelmes is elhagyja a száját. A jóságom valahogy.. nem bújt elő velem anyámból. Benne maradt minden, és vele együtt is halt meg. A saját kezem által. Kissé ironikus, hogy az által halt meg, akit a világra szenvedett. De, talán az ő hibája.. hogy nem nevelt jól. Igazából engem nem is foglalkoztat. Soha nem a múltban éltem, mindig is.. a jövőbe tekintettem, ez éltetett idáig is, s ez továbbra is így lesz. - Ugyan.. ha olyan rossz lennék te sem lennél itt. - Fenyegetésnek nem igazán nevezném, de ennél sokkal.. de sokkal "rosszabb" szoktam lenni, mint amelyik oldalamat mutatom Mulannak. Soha nem látott még egy kínzás, vagy épp egy bosszú szolgáltatás közben. - Hidd el, nem akarod elrontani a mi kis.. "kapcsolatunkat".. - Direkt nevezem annak, s játékosan ki is emelem azt. - Kezdhetnénk azzal, hogy elengedsz. Aztán, helyre raksz. És még talán jutalmat is kapsz.. -Kacsintok a lányra,  és szelíden, jó fiúsan mosolygok rá parancs osztogatásom után, elvárva, hogy minden az én akaratom szerint történjen. Mert általában, de inkább több részt mindig így történik. Ugyanis, ha egy olyan nem várt esemény történik, mint ami ide hozott.. nos, bármennyire is hihetetlen magamnak nem szeretek fájdalmat okozni, inkább másoknak. - Nevezhetjük annak is. Nem sűrűn látni együtt a természet ősellenségeit, nem igaz? -  Bár majdnem megöltek, mégsem érzek szégyen érzetet, annál inkább büszkeséget, és úgy döntök, ezt meg is osztom ezzel a lánnyal, annak ellenére is, hogy lehet, hogy rossz döntés. - Láttál már egy vámpírt, farkast, boszorkányt, és egy vadászt, már - már kézen fogva? - Természetesen hiheti azt is, hogy ez egy újabb hazugság.. mert hát a helyében én már a kérdéseimet se hinném el, de ezúttal.. a teljes igazságot beszélem. - Olyan megható. Mindez miattam. - Büszkén kihúzom magam, s az eddigi jókedvűségem ellenére zokogásba kezdek. Büszke könnyek, természetesen nem veszem komolyan a rám leselkedő veszélyt. Ahogy van esély rá, hogy már Mulan is veszélyben van. - De az is lehet, hogy már te is célpont vagy. - Úgy suttogom a lánynak ezen szavakat, mintha ez a fantasztikus 4-es tartana fogva engem. - Együtt.. végezhetnénk velük. De ahhoz.. erősödnöm kell. És nem azoktól. - Nézek a tasakokra. Az is lehet, hogy csak ezzel próbálom befolyásolni, de az is lehet, hogy tényleg komolyan gondolom.. a döntés az övé, hogy mit hisz. Egy biztos, bennem soha nem lehet megbízni, és próbálom minden egyéb kérdéséről ezzel elterelni a figyelmét, hogy átvegyem a helyzet felett az irányítást, még ha ez külső szemlélőként nem így tűnhet. - Ezúttal komolyan beszélek.. hidd el. -Komolyra fordítom a szót. Lehet hogy minden második szavam hazugság de most.. most nem. És ez látszik is a tekintetemen, ahogy a szemébe nézek.. állítólag, abból lehet a legjobban olvasni. Hát, ezúttal hagyom hogy olvasson belőlem.
- Megleptél! Van szívem? - Nem titkolom meglepettségemet. Tényleg abban a hitben voltam, hogy én ezen részemet is elhagytam.. vagyis, ha hihetek neki, akkor ezek szerint ezúttal, ténylegesen elhagytam. De ahogy elpillantok a kamra irányában, már is csinál valamit.. érzem a hirtelen bökést a vénámban. - Mit... ?! - Egyszerűen a fájdalomtól, ami érezve ahogy végig fut ereimben.. nem tudok megszólalni. Arcom eltorzul, a vámpírságom jelei is megjelennek azon. Majd eszeveszett kiabálásba kezdek. Legalábbis, az egyik képben ez van meg. A másik pillanatban pedig már nincs kép.. valószínűleg.. elájultam. Tekintve a hirtelen csendet. De, az is lehet, hogy meghaltam.

- Talán, ha nem ismernélek, akkor elhinném, hogy képes vagy a jóságra, de ismerlek már, így tudom, hogy nem. – jegyzem meg könnyedén, miközben szőke fürtjeimet az egyik oldalra igazítom, hogy ott omoljon a vállamra és onnan a mellkasomra. Ha boncolnék ténylegesen, akkor feltűzném, meg sapka és a többi mizéria is kellene, de most szó se volt erről. Inkább most csak szórakoztunk, vagyis vélhetően én jobban élveztem, mint ő, de ez valahogy nem túlzottan érdekelt. Miért is érdekelt volna? – Vigyázz még a végén látni fogjuk, ahogyan nevet a vakbeled. – pillantottam rá édesen, de a hangom közben negédes volt. Ohh, nem volt túl sok kedvem a bájcsevegéshez és vélhetően neki se, de ha valami zavarja, akkor könnyedén próbál tréfálni, ami nem mindig jön össze. – Sose mondtam, hogy bárki meg akarnék ismerni jobban. – rántom meg a vállaimat. Nem voltam a kapcsolatok rabja, felesleges lett volna. Az életet élvezni kell, mert néha túl korán ér véget, szerintem jó pár hulla tudna mesélni róla, elég lenne egy-egy tálcát kihúzni. Valaki bírja a halált, míg valaki nem. Én inkább utóbbi vagyok. Egész jól elvagyok itt. Legalább nem kell a sok idiótát hallgatnom korboncnokként. – Komolyan kérdezed? Vélhetően valamilyen jó cselekedeted hozott a boncasztalomra is, vagy tévednék? – kérdeztem meg kíváncsian, majd követtem a pillantását és megérintettem az ékszert. – Szóval ez lenne a jó cselekedeted? Ha nem te teszed meg, akkor megtette volna más, de valamit láttál bennem, ha jól rémlik. Nem csak az ágyban, hanem máshol is. Talán tőled tanultam meg azt is, hogy miként nyissak fel egy testet, vagy rosszul rémlene? – ohh, semmivel se vádoltam, hiszen vámpírok voltunk, az átka kicsit másképpen működött, mint egy egyszerű halandónál. Ideig-óráig kiütött, de ennyi. Vélhetően nem sok olyan őrült volt, aki belement volna egy ilyen játékba, de én megtettem és mellette talán megtanultam azt is, hogy miként kezeljem a halált. Ő tett ilyenné? Erős túlzás lenne, de volt köze hozzá és ennyi éppen elég, hogy ne gondoljam róla azt, hogy jóságos lenne.
- Nem, se a rothadó tetemekét meginni. Jobban szeretem a frisset, meg az élőt és a szórakozást közben. Ahogyan te is, de ez van, be kell érned vele, ha csak nem akarsz még gyengébb lenni és esetleg kiszáradni. – pillantok rá játékosan, majd gyengéden simítok végig arcának az élén. Figyelem őt mosolyogva, majd megrántom a vállaimat. Ki tudja, hogy mik a terveim, nem pont őt avatnám be. – Mert amúgy magadtól nem hazudnál? – kérdezem meg tőle egy apró sóhaj keretében. – Ismerlek már, hogy minden második szavad hazugság, ahogyan azt is tudom, hogy nem én vonzottalak ide, mert akkor vélhetően más miatt lennél ezen az asztalon. – huncut mosoly és a sokat sejtető mosoly természetesen dukált a szavaimra, majd pedig hamarosan jöhetett is a vértasak, csak hát ez nem olyan vér volt, mint amire vágyott. – Először is nem vagyok a csicskád, s lehetnél mostanra egy olyanban is, mint hulla, mert a szíved éppen máshol fekszik. – jegyeztem meg hidegen és az egyik hűtőkamrára mutattam. – Másrészt előbb még meg akarok nézni valamit. – s azzal a lendülettel be is kötöttem az infúziót, majd felhajtottam a bőrt a hasánál, hogy lássam a vérbe kevert verbéna pontosan milyen hatással is jár, miközben vélhetően már az ereit is kezdte rendesen szétmarni. – Fogd fel úgy, hogy ez egy fajta kutatás a saját fajunkra nézve, aztán majd kapsz normális kaját. – pillantottam rá mosolyogva, miközben helye foglaltam mellette.

Őszintén szólva, ez egy nem várt fordulat volt számomra. Amit persze, higgadtságommal simán leplezni tudtam. De ezen a nőn nem tudtam kiigazodni. Fogalmam sem volt, hogy mit várjak ettől a helyzettől ami fogadott. Ő azon kevesek egyikéhez tartozik, akit nem kínzások során "ismertem" meg, hanem pusztán segítőkezet nyújtottam felé. De , ezek ellenére sem vártam a legjobbakat. Hozzám hasonlóan, ravasznak tartom, így egyáltalán nem lepne meg a helyzet, ha hátba szúrna. Akár szó szerint értve is, hiszen nem bízok benne. Szóval egyelőre nem tudom eldönteni, hogy jó kezekbe kerültem - e , avagy, a lehető legrosszabba. Bár, tekintve a szétnyitott felsőtestem a pusztán beteges unalom űzés céljából, sok számomra jót nem várhatok tőle. - Ha elengedsz, teljesíthetem a kívánságod. - Kacsintva , játékosan válaszolok a nőnek, tudván hogy úgysem teljesíti a kérésem, de egy próbát azért megért. Tényleg nem szoktam kérni.. ez teljesen nyilvánvaló, de vannak némely kivételek, és ez most pont azok közé tartozik. Számomra is teljesen új a helyzet, hogy én legyek az, akit sarokba szorítottak.- Te.. mindenkit így próbálsz megismerni..belülről? - Nem hagyhattam szavak nélkül a helyzetet, hisz ez a 400 évem alatt még nekem is teljesen új volt, és igazából fogalmam sem volt, hogy hogyan kéne kezelnem őt, vagy a helyzetet. Szeszélyes egy nőszemély, az az egy biztos. Figyeltem, minden egyes lépését, s talán egy kis meglepettséggel fogadtam azt, hogy vért ad nekem. - Megérdemlem? - Kissé felemelem hangom, s felhúzva szemöldököm figyelek rá, végig nézve rajta. Keresek valamit tekintetemmel. - Miért ne érdemelném meg? Csupa jó szívű férfi vagyok. Ugye?- Ahogy megtalálom, a nap ékszerére szegezem tekintetem, majd lassan, a nőre emelem azt. Nem, nem szoktam mindenkinek csinálni, csak akiben fantáziát látok, és szeretem kihasználni azt, ha valaki tartozik nekem. Bár ez a helyzetünkből egyáltalán nem olvasható ki.. ezért is próbáltam az felé terelni magunkat, hogy engedjen el. Szeretek irányítani, sőt, talán már - már betegesen is. Ezért is fakad arcom az eddigieknél is talán őszintébb mosolyra, ahogy elengedi a kezem, a szorításból. Ökölbe szorítom, majd kiengedem, s elveszem a lánytól a pohár vért. Bár nincs az ínyemre, jobb szeretem a vért emberibb tálalásban.. - Mondd azt, hogy te nem ilyenekkel mérgezed magad. - Célzok itt a pohár vérre, majd megiszom annak tartalmát.. és nem, nem tudom leplezni arcomról azt, hogy mennyire rossz is volt amit kaptam. - Vagy talán a hullák maradék véréből próbálsz életben maradni? - Nem tudom elképzelni, hogy létezik ilyen is.. de nyilván nem érdeklődésből kérdeztem meg, mégis azt mutattam, talán egy kicsi aggódást is hozzátéve. Egyszerű a célom.. ha igazam van, akkor harmat gyenge a lány, és esélye sincs ellenem. Innentől pedig már értem tetteit, hogy kikötöz, legyengít.. - Szörnyű vagy. - Vágom hozzá hirtelen, s figyelem amit művel velem. - Hazugságra kényszerítesz? - Kérdezem tőle egy kaján vigyorral arcomon. Nyilván nem fogom az orrára kötni, hogy miért vagyok itt. Egyelőre túl bonyolult a lány, és egyenesbe kell hoznom a gondolatokat róla. Nem tudom eldönteni, hogy segíteni akar, vagy az ellenkezője.. én legalábbis, a helyében először elnyerném a bizalmat, és utána csapnék le. Ezért is láttam benne a fantáziát.. nem tudok olvasni belőle, és szeretem a veszélyt.
A felém dobott vértasakra nézek, majd a nyitott hasamra.. tudom, hogy a sérüléseimhez kell a gyógyulás, de úgy dobálja a vért, mintha a kutyája lennék, nekem pedig a büszkeségem nem engedi hogy felvegyem azt. - Ezek után elvárom, hogy megitass. Vagy hozz valami normális embert, ha tényleg azt akarod, hogy meggyógyuljak. - Ugráltatom. Hát persze, hogy ugráltatom, ez az egyik védjegyemmé alakult már konkrétan.

Nem vagyok én irgalmas szamaritánus, de a boszorkányokat utálom, sőt, a legtöbb szívét kitépném, mert egy boszorkánynak köszönhetően lett belőlem vámpír. Nem mondom azt, hogy totálisan utálom, de azért nem vágytam az örök életre se, de valami miatt Ryanben megbízok. Talán azért, mert pár év után neki köszönhetően térhettem vissza a sötétségből, mert adott nekem napékszert. Hát mindennek megvan az előnye, azóta pedig néha összefutunk, bájcsevegünk, esetleg segítjük egymás üzletét, de ennél több sose volt és nem is lesz köztünk. Annyira még benne se bízok, hogy a barátomnak nevezzem, de annyira utálni se utálom, hogy egy karót hagyjak benne, pedig megtehetném és akkor tényleg átadhatnék egy hullát a szükséges szervnek, de ha most nem, akkor máskor, ha esetleg ártani akarna nekem.
Mosolyogva figyelem őt, s várok arra, hogy magához térjen, addig meg könnyedén merülök el a belsőségeiben, abban, amit a váz rejt, de ismét meg kell állapítanom azt, hogy attól még, hogy vámpír lesz az illetőből semmi se változik, maximum annyi, ha a gyomrát kiüríteném, akkor vélhetően csak vért találnék benne és semmi mást. Nem lenne undi-mundi szennykaja se. Pedig sok mindent elárul az emberekről az is, amit ott szoktam találni. Mozogni nem tud, hiszen lekötöztem, jobb óvatosnak lenni, mert a végén nekem támadna, mert azt hiszi, hogy a támadója kapta el és most éppen belőle lett egy marionett bábu. – Még meglátom, hogy megérdemled-e, meg tudomásom szerint, te semmit se kérsz, hanem elveszed, amit akarsz. – húztam végig játékosan az ujjamat arcának az élén, miközben a hajam kicsit megcirógatta az arcát, ahogyan előre hajoltam. – Nem is fosztottalak meg egyiktől se, de beláthatod, hogy nem akartam unatkozni amíg vártam arra, hogy magadhoz térj. – pillantottam rá féloldalas mosoly kíséretében, majd egy poharat vettem a kezembe. – Megérdemled egyáltalán ezt? – gondolkoztam el hangosan, majd az ujjamat végig húztam a vérrel teli pohár ajkán. Végül kioldottam a kezét, majd felé nyújtottam. – Mi szél fújt téged pont Seattle-be? S ne is ábrándozz arról, hogy bevenném azt, hogy én. – jegyeztem meg könnyed, majd mielőtt felült volna kiszedte a hasából is műszereket, hogy utána csak visszahajtsam rá a bőrt, hiszen ő hamar össze fog forrni, de tény, hogy ahhoz azért több itóka is kell, mert túl sok vért veszített. – Ne ugrálj nagyon, ha nem akarod, hogy a belsőségeid az öledbe hulljanak. Nem állt szándékomban összevarrni. Viszont annál inkább odagurítottam egy vérrel teli tasakot, ha azt megitta, akkor utána belékössem, mert ha sokat iszik, akkor tényleg ott fog loccsanni, meg ha sokat ül.

Fogalmazzunk szépen, és kultúráltan. Rohadtul nem a kedvességemről, és főleg nem jó szívemről vagyok híres. Ez pedig megannyi összeesküvés elméletet gyárt ellenem. Egyedül vagyok, ebben a nagy világban, ami ilyen esetekben sokszor akár hátrányt is jelenthet. Hiszen nincs senki, aki mellém állna.. mindenki, akinek akár csak egy picit is megkeserítettem az életét - tegyük hozzá, ha én ilyet teszek, akkor azt nagyon teszem -  ha vérben fagyva feküdnék a földön, még egyet belém rúgna, vagy addig kínozna ameddig élek. Szeretem ezt a törődést, meg kell hagyni!
És, számomra is teljességgel meglepő módon, valahogy erre a sorsra jutottam. Rendesen bekaptam a csalit. Egy még múltbéli dolgaimmal szembesítettek, tulajdonképpen. Pedig a mai tini bölcsek mennyire azt vallják, hogy ne a múltban éljünk.. valahogy, ezt senki nem tudja megfogadni. Hihetetlen.. mármint hogy, én vagyok az. Ősellenségeket sikerült szövetségessé kovácsolnom, pusztán a tetteimmel. Egy sikátorban találkoztam velük. Egyik végén, egy vámpír, és egy farkas. Ami mellesleg nem jelentett volna magában kihívást. Ezt tudták ők is. A másik végébe elnézve pedig egy boszorkánnyal, és vadásszal sikerült szemeznem. Négyen egy ellen.. még én sem tudtam sok mindent tenni ellenük. Persze, sérülés nélkül egyik sem úszta meg, de elképzelhetitek mi lett a vége.. igen, egy karó a mellkasomba, ami kis híján a szívemig ért volna, ha nem szabom le a vadász kezét. Viszont mindez ellenére is elég szarul álltam, hiszen sok vért veszítettem. Ahhoz nem volt erőm, hogy kihúzzam a karót.. nem volt erőm megtartani magam, s nem sokkal utána már a szememet sem tudtam nyitva tartani, és elájultam a földön..igen, vérben fagyva.
Ám legnagyobb meglepetésemre, ahogy kinyitottam a szememet vakító fény fogadott. Ahogy felemeltem volna kezemet hogy eltakarjam szememet képtelen voltam rá. Kikötöztek. Nem beszélve, az elviselhetetlen fájdalomról, ami fogadott s ez teljességgel az arcomra ült, míg végül hozzám nem szólt egy ismerősen csengő hang. - Hol marad a csókom? - Próbáltam egy mosolyt a kérdésem mellé társítani, de a mérhetetlen fájdalom ezt valahogy kicsit eltorzította. Amennyire engedett a szíj, illetve a fájdalom, a szétnyitott hasam, felhajoltam, s lenéztem , hogy mit is művel velem.. nos.. mondjuk úgy, hogy a látvány ami fogadott nem volt túl.. romantikus. - Úgy is napok óta fájt. - Csináltam a tetteiből viccet, bár nyilván zavart az, amit művel. Hát ki szeretné ha élve turkálnának benne? - Úgy emlékszem, hogy nem jelentkeztem szerv donornak. - Néztem a nőt, s felhúztam szemöldököm. Egyszerűen nem tudtam elképzelni ,mégis mit vagy inkább, hogy minek köszönhetem tetteit.

Hullák mindig is voltak és lesznek is, így a patológusokra is mindig szükség lesz. Én pedig pontosan olyan voltam, akit a hátuk közepére se kívántak a nyomozók, hiszen én nem voltam rest megmondani nekik azt, ha tévúton járnak, vagy éppen rájuk förmedni, ha olyat akartak tenni egy helyszínnel, ami maga lett volna a katasztrófa. Törvényszéki szakértőnek is lehetne hívni, talán az pontosabb kifejezés lenne rám, de engem sose érdekelt az ilyen, hiszen ha engem hívtak már az sose jelentett jót. Az vagy hullákat, vagy testrészeket jelentett és legtöbb esetben mindig egy gyilkost is.
Szőke hosszú hajam van, amihez zsenge arc párosul hála annak, hogy vámpír lett belőlem. Egykoron vadásznak neveltek, így számomra annyira nem is meglepő már, hogy a külső és a foglalkozásom annyira nem passzol. Sokak szerint egy élő Barbie baba vagyok, de én az ilyenen csak jót mosolygok és örömmel mutatom meg azt, hogy mennyire tévednek. Néha figyelmeztetik egymást a rendőrök, de néha elkésnek és én lecsapok, mint valami hiéna vagy csak egy gonosz kis boszorka. Tudok én tündéri is lenni, de azt az énemet eléggé kevesen ismerik és ez így van jól.
Ma is egy hullához hívtak ki, vagy legalábbis ők azt hitték, hogy hulláról van szó, de valójában nem, viszont ezt nekik nem is kell tudni. Addig jó, amíg nem minden bugris szerez tudomást arról, hogy a könyvek és a filmek világa nagyon is élethű. Sőt, néha mi költjük őket, hogy kicsit tévhitbe vezéreljük a drága kis elméjüket. Finom falatok, de ennyi. Nem kenyerem az ölés, azt megteszi más, mire néha egy karót kap a mellkasába, mint a drága Ryan barátunk, de ő még nagyon is élt. Alig, hogy lerakták a boncasztalra ki is rántottam belőle, majd az egyik edényben landolt. Még majd ezt is el kell simítanom. Már csak órák kérdésre és magához fog térni. Az első órát még egész jól viseltem, aztán jött az, hogy eltűntessem a kartonját, meg azt, hogy valaha rá bukkantak a rendőrök, de aztán beütött az unalom és egy jó boncnok mit is tenne, ha már egy hullaházban vagyunk? Hát boncolna, így egy szép pengével vágtam fel kicsit az egyik kezét, majd pedig jöhetett a hasi rész, amit ki is támasztottam az eszközök segítségével, hogy ne forrjon itt nekem össze, hiszen még nem végeztem. Kíváncsian vizsgáltam az ő belsőségeit, amikor is mozogni kezdett, mire mosolyogva pillantottam rá.
- Jó reggelt Csipkerózsika! – s ajkaimon egy barátságos mosoly úszott, hiszen nem voltunk mi ellenségek, nagy kárt meg nem tudtam benne tenni, hiszen vámpír, de neki is be kell látnia, hogy az unalmat valamivel el kellett ütnöm.