Számomra eléggé furcsa, hogy a leendő szobatársam egészen vidám. Na, majd ha meggyűlik velem a gondja, akkor azonnal le fog kanyulni a szája. Igyekszem kedves lenni vele, próbálkozom, de olyan keserűnek érzem az egész életemet, hogy képtelen vagyok bárkihez is úgy viszonyulni, ahogyan az annak rendje módján illő. Igyekszem, kedves akarok lenni, de akkor is történt velem valami, ami miatt nem tudok. Tekintve, hogy minden egyes embert egy szörnyetegnek tartok, beleértve engemet is. Mert nem vagyok különb, sőt, huszonöt ember vére tapad kezeimre, amit talán soha nem fogok tudni megemészteni. Arról nem is beszélve, hogy én mekkora mázlista vagyok. Most egy börtönben kéne ülnöm, tele leszbikus nyomorultakkal, s e helyett hál’ Isten egy kollégiumban rontom a levegőt, meglehetősen egy heteró lánnyal. No mindegy, így első látásra nem tűnik ellenszenvesnek, egész kedvesnek tűnik, de arról ő sajnos nem tehet, hogy egy búvalvágott ember vagyok. Nos, Braylin, ezt elcseszted kiskorodban.
Igyekeztem a legfinomabb süteményeket venni neki, amit nem egy sarki éjjel-nappaliba vettem két zacskóval, hanem egy cukrászdában, ahová kiskoromban is nagyon szerettem menni. Nem egy olcsó cukrászda, de szerencsére az ösztöndíjból állom szerényen a sarat.
- Semmi baj, ezen ne gyötörd magad. – kényszerített mosolyt varázsolok arcomra, igyekezve erőltetni azt az énemet, ami elnéző. Különben nem nézném el, hogy még meg sem nézte azt a táblát.
Összefont karokkal fürkészem minden mozdulatát, és megnyugszom, amikor helyet foglal az asztalnál. Ekkor azonban valami végigsöpört rajtam, mintha valami ásóval csaptak volna hátba. Más erőt is érzek az enyémen kívül, ami eléggé közelinek tűnik, és van egy olyan sánta benyomásom, hogy a lány konkrétan nem is ember, hanem azok közül való, akiktől én is egyaránt. Ha így van, akkor ő is ugyanakkora szerencsecsomag, akárcsak én. Szeret minket Isten, nem? Hát hogyne...
- Ennek örülök. Én is szeretem ezeket, és ez csak egy különleges alkalom, hogy ilyeneket vettem. Az ösztöndíj eléggé siralmas összeg, de hát megélek én a hegy hátán is. – Őszintébb mosoly rajzolódik ki arcomra, amikor aztán én is leülök vele szemben, és azt sem tudom, hol kezdjek neki. Figyelmesen nézem, ahogyan végül nekilát az evésnek, én pedig ec-pecre számolom, hogy melyikkel kezdjem. Valóban nem mindennap eszek ilyeneket, szóval örülök, hogy bevásároltam ilyenekből is.
Kérdésére felfigyelek, miközben elvettem a tányéromra egy dominó sütit, majd a villát beleszúrom.
- Nem..- nyújtom el a szót ledermedve, magam elé bámulva. Hiszen elég sok iskolát megjártam, tekintve a magatartásom miatt. – Én is nemrégen jöttem. De különben egész jó iskola, szóval szerintem jó választás volt, hogy idejöttél. – Teszem hozzá, csakhogy mondjak valami kedveset is, majd a dominó felét egy harapással letudom, s azt lenyelve újra megszólalok.
- De mesélj magadról. Jó volna megtudni rólad néhány dolgot. – Kezdeményezek egyfajta beszélgetést, s én magam is meglepődöm, elvégre a mai fiatalság szinte egymáshoz szól. Azt hiszem, nem leszünk mi olyan béna párosok.

Remélem, hogy nem egy zöldfülű szerencsétlennel fog engem egy fedél alá rakni a jó Isten. Abszolút nem akarok undok lenni, de nekem nem mutatnak újat az emberek, főleg az ilyen fiatal senki örömlányok. Nem vagyok jó véleménnyel egyik emberről sem, mindegyiknek meg van a maga gonosz énje, és ez rossz. Én nem ártottam egyiknek sem, s még is büntet velük az élet...
A lehető legszebben próbáltam megteríteni, persze az én képességemmel megfelelően, elvégre soha nem nyertem betekintést a vendéglátósok életeibe. Abszolút nem is érdekel, de úgy vélem, szerintem kitettem jócskán most magamért. Eleve olyan vagyok, mint a templom egere, épp’ hogy nem a kukából szedem ki a napi betevőmet, s még is ilyen drága süteményekre költöttem csak azért, mert tudtam, hogy egy szobatársat kapok magam mellé. Szeretném, ha jóban lennénk, nagyon nem szeretnék egy huszonhatodik áldozatot.
Még egy utolsó pillantást veszek a szoba állapotára, igyekeztem minden egyes hibát kijavítani ebben a szobában. Rengetegsok posztert ragasztottam ki a falra, ezeregy együttes képével, például ott van a Beatles, ki ne szeretné azt? Ha nem szimpatizál a poszterekkel, akkor majd kiderítem, hogy miket szeret, aztán majd szerválok kedvére való dolgokat, amiktől majd nagyobb kedvvel fog majd velem egy fedél alatt lakni. Nos, kénytelen lesz. Én pedig kénytelen leszek tolerálni.
Miután bebizonyosodott, hogy minden a helyén van annak rendje s módján, egy fáradt sóhajt engedek ki magamból feszülten. Várom már mikor ér ide, elvégre még is csak zavar a tény, hogy valakivel együtt lakom azok után, hogy huszonöt vele hasonló diákkal végeztem. Az már csak ő rajta múlik, hogy  ő legyen –e a huszonhatodik áldozat, avagy sem.  
Mellkasom elé fonom mindkét karomat feszülten, nem beszélve még a komor tekintetről sem!
Azonban a csendes folyosóról még azt is hallani lehet, ha éppen egy kis porszem szellent egyet. A diákság nem zsivajos, ami szerintem nem éppen egy utolsó szempont. S éppen ez miatt is leszek léptekre figyelmes, amelyek a folyosótól származnak. Csak nem az új diák léptei?
Unottan állok az ajtó előtt jó néhány méterrel hátrább, időközben ránézve a süteményekre. Nem tagadom, de lekapar az éhség. Nem mostanában ettem édességet, ezért is kopognak a szemeim.
Nyílik az ajtó, amely éppenséggel nem túl elegáns. A kopogás kiment a divatból?!
Szemeim fent akadnak udvariatlanul, s azután a bedobott táskára nézek. Remélem, ez nem egy bombaízelítő akar lenni, hogy csak így bedobta...
Aztán pedig bemutatkozik, és hozzáteszi azt, hogy új itt.
- Ha nem mondod, hülyén halok meg... – morgom az orrom alatt, ami eléggé halk volt, az kizárt dolog, hogy hallja.
- Nos, örülök, hogy megismerhettelek. Az ajtón nyilván láthattad a nevemet, így szerintem kár bemutatkoznom. De ha még sem, akkor Braylin Hill. – Ejtem meg a nevemet a biztonság kedvéért, nem hinném, hogy a lány annyira igényes lenne, hogy az ajtón lévő nevet elolvasta volna. Mindegy... Mindenesetre külső alapján megítélve nincs vele gondom.
- Foglalj helyet. Nem tudtam, hogy milyen süteményt szeretsz, ezért amennyire megtehettem, igyekeztem néhány féléből vásárolni. – Akkor kapok agyvérzést, ha nem felel meg neki valami. Most különösen kitettem magamért, hogy megfeleljek.

Egy ideje már bentlakásos iskolában vagyok, annak érdekében, hogy ne bántsak senkit sem. Huszonöt ember vére tapad kezeimre, és ezt az Isten sem fogja rólam lemosni. A tudat ugyan nem őrjít meg, de még is dúlnak bennem a rossz érzések a felől, hogy gyilkos vagyok. De mi történt volna, ha nem öltem meg volna azt a huszonöt diákot? Talán én lettem volna az ő áldozatuk? Mi történt volna? Nem egyszer, s nem is kétszer megjárta ez a kérdés elmémet, és amennyiszer feltettem ezt a kérdést önmagamnak, annyi féle választ leltem rá. Annyira bűnös mégsem lehetek, különben akkor most nem egy iskolában ülnék, hanem egy hideg helyen rácsok mögött gubbasztva. A nyomozó pontosan jól tudta, hogy önvédelemből tettem azt, amit, talán ezért sem ítélt el engem.
Próbálkozom nem ezeknek a gondolatoknak a rabjává válni, ezért igyekszem magamat elfoglalni, illetve másra gondolni.
S, ha már itt is tartunk, eszembe is jutott rögvest valami új, ami már az óta foglalkoztat, hogy a tudatomra jutott a tény. Nos, igen, hírt kaptam az igazgatótól, hogy hamarosan új szobatársam lesz. Nem értettem eleinte, hogy ezt mire véljem, elvégre tudtommal mellém nem szabad senkit sem helyezni. Nem azért, mert tudatosan is bántani akarok másokat, hanem mert a legkevésbé sem tudom magamat kordában tartani. Lehet, hogy ezen a lányon fogok majd gyakorolni? Nem tudom, mindenesetre, ha ugyanolyan lesz, mint a többi huszonöt diák, akkor bizony ugyanolyan sorsra fog jutni, mint azok.
Igyekeztem nem ilyen véleménnyel állni egyből a lányhoz, elvégre fenn áll annak esélye is, hogy nagyon jól ki fogok vele jönni, mert hát miért is ne? Én nem vagyok gonosz egészen addig, amíg mások nem vállnak azzá velem. Én nagyon szeretem az embereket, főleg azokat, akik velem jól bánnak, s ezért is sajnos nagyon naiv vagyok, mindent elhiszek, amit a másik mond. Szeretnék hinni az emberekben csupán. Ennek ellenére is egyedül vagyok.
Egy hete tudtam már a lány érkezését, ezért elmentem bevásárolni néhány dolgot, hogy éreztessem vele azt, hogy én nagyon szívesen látom itt. A boltban vettem két szelet erdei gyümölcsös tortát, és egy csomag puszedlit, hátha kedveli az édességet. Ki nem?
Ezért is ebben a pillanatban azzal voltam elfoglalva, hogy mindent a helyén tudhassak szépen. A kisasztalra letettem egy kisebb kosarat, abba pakolva a süteményeket, és az elé tettem két lapostányért, hogy ha eszünk belőlük, akkor ne legyen minden csupa morzsa. Az ágyát is beágyaztam, hogy ide már csak be kelljen pakolnia. De majd abban is nagyon szívesen segítek neki. Bár az kérdéses, hogy ő ember –e, vagy azok közül való, mint ahonnét én is. Ez a kérdés is rettentő módon foglalkoztatott, de végtére is, majd kiderül.
Végül egyet arrább lépek az asztaltól, majdan ezen pillanatban nyílik is az ajtó. Azonnal odakapom fejemet a nyikorgó hang forrása felé.