Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Szept. 18, 2015 2:48 pm
Ugrás egy másik oldalra
Diane Sanford

KOR » valójában 600 körül jársz, de 70 éve létezel ezzel a testtel
FAJ » boszorkány/vámpírboszorkány
PLAY BY » Caitriona Balfe
STÁTUSZ » szabad
FOGLALKOZÁS » -
VÁRJA » legkisebb lányod, Mia (Freya)
KAPCSOLATUNK » Üdv a való világban anyám!
Mikor távoztál el ebből a világból? Már jóval több, mint háromszáz éve. Mikor tértél vissza? Alig több, mint hetven éve. Hol voltál ez idő alatt? Azt csak az isten tudja. Időközben én megtaláltam a családom némely tagját, a te testvéred, a nevelőapám, de mind a ketten amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is tűntek az életemből. Az egyik testvérem gyermekét is megtaláltam, bár vele a kapcsolatom egyenlőre az ellenségesben kimerül. Az életem bonyolultsága neked köszönhető. Hogy miért? Abban az időben, amikor én születtem, nem rohangált annyi vámpírboszorkány a földön, mint most. Ki volt a kísérleti alanyod? Hát én magam, a legfiatalabb lányod. A saját testvéred ugyan szintén vámpírboszorkány lett, ő elpártolt tőled, akárcsak a családunk többi része, kivéve engem. Majd ahogy a terved beteljesült, s én is vámpírboszorkánnyá lettem, rájöttél, hogy a tulajdon lányod, a tanítványod feléd emelkedett és a sötétség már csak téged vonz, engem nem. Én eltűntem előled, az ellenzett szerelmemmel együtt, míg te magadra maradtál a saját démonaiddal. Atyám halála a nevelőapám bűne volt, mégis megbocsájtottad neki, akárcsak én. Hogy miért? Mert a családot ő rombolta szét, te pedig csak tetézni tudtad a bajt, s végül mindenki elhagyott. Egyedül maradtál, család nélkül, egy folyton változó világban.
Közel hetven éve, hogy újra az élők között vagy. Minek köszönhetően?Fogalmad sincs, egyszerűen egyik napról a másikra visszatértél. S visszatérésed csendessége ellenére napról-napra többet tudtál meg miféle világban élünk, s egyre több emléked volt, amiből tudhattad, hogy a családod létezett, s a kérdés csak az maradt, hogy most hol vannak. Szövögeted a terveid tovább, ártani akarsz vagy sem, már nem érdekel. Nem vagy több, mint egy összetört nő, akinek küzdelmek árán lett valamije, amivel kezdhet, amit akar. Meg akarsz találni, de félsz, képtelen vagy a szemembe nézni, amiért az én életem is pokollá tetted. Amiért mindenkit elmartál mellőlem. Ami pedig nincs segítségedre, az új tested. Egy ismeretlen nőé, aki ugyan illeszkedik a világ társadalmába, de nem ismerek. Ez előny, de hátrány is. Mivel tudnád bizonyítani az igazad olyasvalakinek, aki rég örül, hogy a hullád férgek rágják, s bár nem hangoztatja, a saját anyja halála a felszabadítását jelentette annak, aki mindig is volt. Az elnyomott, tékozló lány, akit a megfelelni akarás hajtott előre, s talán hajt most is.

Az előtörténetemben még olvashatsz a karakterről. A múlt további részletei, visszatérésed körülményei, s mi egymás, Rád van bízva. Boszorkány vagy vámpírboszorkány, szintén Rád van bízva, a lényeg, hogy visszatérésed után az erőd csekély mértékű, s lassan nyered vissza a tiszta mágiát, aminek birtokában voltál.
A név és a pb csak ötlet, ha megérkeztél kérlek jelezd pm-ben. Nagyon várlak 40
/div>
Vissza az elejére Go down
 

Diane Sanford

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Mia Sanford
» Athena Sanford
» Dominic (Sanford?)

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •