Rendkívül szégyellős vagyok. Van, hogy elbújnék a saját árnyékom mögött, hogy senki ne vegyen észre. De máskor pedig a tűzbe teszem a kezemet a barátaimért. Magamért soha nem álltam ki. Mindig csak nyeltem és nyeltem, míg eljutottam arra a pontra, hogy már nem voltam képes magamba fojtani az érzéseimet és ezért kitört belőlem minden, amit addig elnyomtam. De ilyenkor a pusztítást csak én magam láttam, hiszen egyedül önmagamnak árthattam a magányomban. Nem tudom, hogyan viseltem el mindazt, amin túl kellett esnem. Mindenkinek megvan a maga sötét korszaka, de úgy éreztem, hogy az enyém soha nem fog véget érni. Kegyetlen árnyékként fog engem követni, hogy aztán a lehető legváratlanabb pillanatban előbukkanjon, hogy hátba szúrhasson. Még a teljes vaksötétségben is ott volt. Éreztem, hogy hiába vagyok életem mélypontján az a bizonyos erő, amit ha nem is láthatunk tisztán ott volt mögöttem és várta a pillanatot, hogy mikor török meg végre és nyitom ki a számat, ahogyan azt régen is kellett volna. Meg kell mondanom azóta, hogy megtettem sokkal szabadabbnak érzem magam. Nem vagyok már annyira befordulva, mint régen. Felemelt fejjel járok. Mosolygok az emberekre, mert úgy érzem, hogy levertem a rabláncaimat és megtaláltam a helyemet. Boldogabb vagyok, hiszen szabad emberként élhetek. Nem kell félnem attól, hogy mit gondolnak rólam mások. Már nincsenek olyan nagy hatással rám a külső befolyások, ha szabad így fogalmaznom. A magam ura vagyok.

Aranyszőke tincsekben omlik a vállaimra a hajam, míg a szemem gyönyörű kék színben úszik. Hadd ne részletezzem már a bőröm színét, hiszen az eléggé ra.. lenne. Plusz nem fogom leírni, hogy hol van anyajegyem. A fenekemen nincs! Bár most ebből valószínűleg arra következtetsz, hogy van. De dönts el te, hogy mi az igazság. Nőies vonásaimat szeretem kiemelni, a sminket soha nem viszem túlzásba, hiszen nem akarom, hogy azért legyen púpos a testtartásom, mert túl sok rajtam a smink.  

Név » user neve ide
Kor » user kora ide
Multik » multik az oldalon ide

Érzem, ahogy az arcomból kiszökik a vér egy pillanatra, de utána szinte vérvörössé változik. Mintha valami őrült játékot talált volna fel ellenem a testem és érzem, hogy pillanatok kérdése és lefordulok a székről. Már megint a földig lehordanak, amikor semmi rosszat nem tettem. Maximum talán annyit, hogy nem ordítva kértem a sót. Ha ez nem is lenne elég vendégeink vannak. A bátyám és az ő baráti köre. Fura. Számomra aranyszabály volt, hogy kötelező átvizsgálás után teheti be ide valaki a lábát. Neki persze mindent megengednek, hiszen ő maga a tökéletesség én még csak a nyomába sem érhetek. Ha mégis, akkor már rögtön lehagy kilométerekkel. Újra felbukkan a terítéken az a bizonyos mi nem bántani akarunk szöveg és abban a pillanatban elborul az agyam és, mintha kilőttek volna úgy pattanok fel a székről és mire észrevenném mit csinálok az öklöm csapódik az asztal tetejére. Soha nem voltam jó abban, hogy uralkodjak az indulataimon és nem is most fogom ezt az egészet elkezdeni. – Elegem van abból, hogy lenéztek. Mire jó nektek, hogy lebasztok engem minden egyes lélegzetvételem miatt? Olyan nehéz lett volna megrendezni valami balesetet, ha ennyire nem tetszik, hogy még mindig létezem? Annyira elképesztően nehéz lenne végre egyszer nem azt elemezgetni, hogy mit rontottam el az életben? Azt már meg sem kérdezitek, hogy ti mit rontottak el? Drága édesanyám. Komolyan szükséges állandóan a torkomnak esned, amikor meglátsz? Tényleg ennyire egy rakás szarkupacot látsz bennem, vagy egyszerűen csak megszokásból csinálod? Tudod.. A legelső emlékem a nagyival az, hogy kaptam tőle egy új ruhát és abban járkálok körbe és körbe. De veled kapcsolatban csak a pofonok rémlenek. Az egyik azért, hogy viselkedjek. A másik azért, hogy miért nem vagyok annyira tökéletes, mint a bátyám. Elárulok neked valamit, ha nem ütöttél volna, ha nem alázol meg állandóan talán nem lettem volna ekkora csalódás a számodra. De kíváncsi leszek az arcodra, mikor rájössz, hogy a drága kisfiad sem olyan tökéletes, mint azt hinnéd. Több hibája van, mint azt te gondolnád. Csak neki mindent elnézel. Ha ő vétkez az még véletlenül sem az ő hibája, hanem valaki másé. Ha a szél meglegyinti az általa felállított ruhaszárítót, ami abban a pillanatban megadja magát a szelet fogod okolni. Sosem őt. De nekem ebből elegem van. Befejeztem. Ha ennyire nem tudtok támogatni, ha képtelen vagytok arra, hogy meglássátok bennem azt a jót is, amit ha igazán figyeltek ott van, akkor nem tartalak titeket érdemesnek arra, hogy bármit is bizonyítsak, hogy büszkévé tegyelek titeket. Mert már meguntam. Nektek soha semmi nem elég. Amint elérek valamit, azután rögtön magasabbra helyezitek a mércét. De itt a vége. Nem kell többé nekem ez az egész. Csináljatok, amit akartok. Engem többé nem láttok..