A külsőm nagyon passzív, ám egyaránt nagyon elegáns is. Soha nem jelenek meg átlagos ruhákban, jobb szeretem, ha az emberek elegáns ruhákban látnak, úgy sokkal jobban érzem magamat. Hosszú hamvasszőke hajamat általában felkontyolva hordom, amelynek kellemes kisugárzást köszönhetek. Szeretem, ha erős, és határozott nőnek látnak. Soha nem mutatok ki meggyötörtséget, vagy bármi mást, ami arra utalna, hogy bánatos volnék. Ám ugyanakkor örömöt sem igazán mutatok ki. Természetesen kedves vagyok másokkal, de engem így neveltek fel. Az édesanyám is pont ilyen nő volt. Tiszteltem, és becsültem, és mindig hálás voltam neki.
Alkatomra mindig is nagyon ügyelek, hogy tartsam magamat a megfelelő kilókhoz. Soha nem esem bűnbe, soha nem volt az én stílusom az.
A szemszínem zöldeskék, s nagyon ritkán használok tömény sminket, hiszen mindig is a természetesség a valódi szépség.
Amióta a kisbabám meghalt, nagyon ritkán mutatok ki bármiféle érzelmet. Fontos tudni, nagyon mélyen érint az a téma, ha kisbabákról, családról, vagy ha az anyaságról van szó. Bármi ilyen könnyedén kihoz a sodrából.
De e mellet nagyon védelmező típus vagyok. Ott van Ebony, a lány, akihez mindig is anyai ösztönök húztak. Amióta megölte a szüleit, úgy védem, akárcsak egy anyaoroszlán.

Oszd meg velünk, ki vagy!

„Az anyákban van valami, ami alatta marad és fölébe emelkedik a józanésznek. Az anyának ösztöne van! A teremtés végtelen és kiszámíthatatlan akarata él benne, az vezérli tetteit.” –Victor Hugo

Anyáknak lenni gyönyörű érzés lehet. Minden nap éjjel ezzel a gondolattal elszunnyadni a legszebb; Valaki miatt fel kell kelnünk reggel. 
Volt idő, amikor egyáltalán nem akartam gyermeket. Azt gondoltam magamról, hogy rossz anya lennék, és ezért képtelen lennék a csöppségnek biztos otthont teremteni, amit egyszer majd a hazájának nevezhet. Világ életemben szerettem a gyermeket. Ártatlanok akkor, és olyan tehetetlenek, s védtelenek… szükségük van olyan emberre, aki a gondjukat viseli. Ezt az embert Anyának nevezik. Anyának lenni a legszebb érzés. Tudni, hogy van egy kisember, aki csak a miénk, és senki másé, aki a saját vérünkből született meg. Ők az Isten ajándékai. Angyalokat küld a földre kisgyermek képében. Vigyáznunk kell ezekre az angyalokra, hogy jó útra térjenek, és ne essék bajuk, mert ők azok, akik a világot alakítják majdan, ha majd felnőtté cseperednek.

Egyszer én is várandós voltam, akárcsak a többi terhes kismama. Szép, és kerek pocakom volt, és az volt a legszebb fájdalom, amikor rúgott, vagy forgolódott. Ilyenkor tudtam, hogy a gyermekem épségben van, és nem bánthatja senki sem, ameddig én védem őt.
De én sem vagyok legyőzhetetlen, még boszorkány létemre sem. Akitől a gyermeket vártam, hason szúrt, s egyenesen ez a szúrás a babát érte.
Ezután néhány hónapig pszichológus járt hozzám, mert nem tudtam összefüggő mondatokat mondani, mindig az a pillanat járt a fejemben, és akárhányszor belekezdtem egy mondatba, mindig a tragédiával fejeztem be azt. Tudtam, hogy egyedül nem tudok túlesni a traumán, és segítséghez fordultam.
De még sem voltam egyedül. Volt egy testvérem, akinek született egy gyönyörű kislánya. Boldog voltam, amikor megláttam először kisbabaként a testvérem kezében, aki akkor elmondhatta magáról, hogy Apa lett. A kislány pedig olyan volt, mint egy kistündér, aki egy gyermek kacajából született volna. Ártatlan, és törékeny volt, és újra feléledt bennem az anyai ösztön. Pedig én csak nagynéni voltam, nem pedig anya. Akkor egyben örültem is, de egyben úgy éreztem, hogy az élet kegyetlenül büntetni akar azzal, hogy Ebony megszületett. Nem, nem a gyermek a hibás, ő nem kérte az életét. Csak fájt az, hogy nekik megadatott az, hogy gyermekük született, tőlem pedig elvették. És nem is lehet már soha többé.
Mindezek ellenére szerettem a gyermeket. Láttam felnőni, és mindig mellette álltam. Még akkor is, ha megölte a testvéremet, az apját. Nem bírt az erejével, és ezért nem is tartom őt hibásnak. talán nagyon elfogult vagyok vele, de csak mert úgy érzem törődésre van szüksége. És én meg fogom őt védeni, bármi áron. Tudom, hogy soha nem fog úgy tekinteni, aki az édesanyját helyettesíti, de nem is akarom a szívem mélyén. Egy anyát nem tud helyettesíteni senki sem.