Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 22, 2015 11:44 pm
Ugrás egy másik oldalra
Markus...

Státusz •SZABAD
Faj •Vérfarkason kívül bármi
Kor •Fajfüggő
Play by •PB rád bízva, lepj meg Wink
Ismertető •Nem vagyok teljesen normális ezt te is tudod, illetve nem is ez rám talán a legjobb kifejezés, egyszerűen csak beleszerettem valakibe, aki tudomást sem vesz rólam.Pedig én tényleg mindent megtettem még arra is képes lettem volna, hogy meghaljak...na jó erre azért mégsem, de azt hiszem elég sok dolgot megtettem volna. És meg is tennék még most is. Aztán persze itt vagy te, akivel a szerencsém, vagy éppen a szerencsétlenségem hozott össze, ezen a nyáron. Hogy lelocsoltalak slaggal az előkertünkben az volt az első dobásom, a következő, hogy a zöldségesnél rád borítottam egy láda almát.A harmadik, merthogy az is volt, a barkács üzletben összefutva, sikeresen zúdítottam a nyakadba a fél polcot szögestől, mérőszalagostóll tokkal vonóval mindennel. És persze miközben irgalmatlan nagy vehemenciával próbáltam ennek nyomait eltűntetni, a fekete szenes kezemmel, új mintákat rajzoltam a fehér pólódra. Nem vagyok én ilyen kétbalkezes, és a nővérem szerint ez a karmának vagy mi a szösznek köszönhető, de én nem hiszek ebben, az én karmám egészen másvalakihez húz. Legalábbis én erről vagyok meggyőződve. Hogy lesz e következő találkozás és, hogy az hol lesz? Na ez a kérdés...csak előtte ne felejts el felvenni egy szkafandert és kiírni magadra, hogy: "Zizi-mentes övezet"
Várjuk • Én várom őt, egy zizzent kis tündérke Smile

Vissza az elejére Go down
 

Markus...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •