Soha nem voltam igazán a sportok kedvelője. Ezt valószínűleg annak köszönhettem, hogy míg ember voltam, a fűző mindent eltakart. Mondhatni, akkoriban ez volt az a ruhadarab, amely egyszerre ápolt és eltakart. Most pedig, vámpírként már egyáltalán nincs szükségem arra, hogy bárminemű edzésformát válasszak magamnak. Megtehetném, de engem nem higgaszt le egy kis futás, egy kis labdázás, általában férfiakon vezetem le dühömet, de ők azt nem élik túl. IGen, elég kegyetlen szerető tudok lenni, valószínűleg nem is derül ki számukra először, hogy a biztos halált jelenti az, ha velem flörtöltek, de ha nem így történne, hát egész nap csak unatkoznék, ahhoz pedig valljuk be, senkinek nem fűlik a foga. Elmosolyodtam, és a napsütés hatására megvillant minden hófehér fogam. Még hogy én... játszani. Nevetséges gondolat, és ez a lány rettentően naív, ha azt hiszi, hogy ebbe belemegyek. Átpasszoltam neki a lapdát, majd elé sétáltam, hogy mélyen a szemébe nézzek. - Mondd csak, ehhez feltétlenül ragaszkodsz? Mert talán tudnék egy kis programot kettőnknek... - vigyorodtam el ezúttal szélesebben. Kegyetlen tudok lenni, ha akarok, és úgy játszom az emberekkel, ahogyan az ördög a templomi orgonával. De annyi különbség volt kettőnk között, hogy ez nekem még jól is állt. Nyilvánvalóan nem tudta, hogy mire is vélje a viselkedésemet, de nem is szándékoztam elmagyarázni neki, hogy mit is akarok vele csinálni. Mondjuk enni belőle... vagy akár megadni neki azt, ami nekem is kijutott. - Vagy esetleg elutasítasz némi... kikapcsolódást? - billent oldalra a fejem. Remélhetőleg nem érti félre, nincsenek meleg hajlamaim, és nem kell attól tartania, hogy szexrabszolgának vinném el Hawaii-ra.
Mystic Falls Summer Festival. Az a hely, ahol a fesztivál miatt két-háromszorosára nőtt az egy négyzetméterre jutó természetfeletti lény, mert mintha alapból nem lenne több mint elég. Idecsődül mindenki, aki fülest kapott arról, hogy valamelyik ellensége itt tartózkodik, vagy ide vonszolta magát azért, hogy élvezze a fesztivált, esetleg gyilkolásszon egy kicsit. De pozitívum is van ebben a fesztiválban. Az első nyilvános fellépésem. Igen, jól hallottátok. Én, Elizabeth Scars, aki csak videózott, és jól megvolt mindenféle színpadi fellépés és hányingerkeltően undorító, mocskos management nélkül, most nyilvános fellépésre készül. Kitudja, hány ember előtt. Már átnéztem a ruháimat, és próbáltam valami tényleg fellépőset összepakolni a meglévőkből. Nem igazán szerettem mutogatni sem a lábaimat, sem a hasamat, mert nem voltam igazán elégedett magammal, úgy nagyjából... Soha. De nem gond. Már kezdem elfogadni magam. Főleg amióta tetováltattam egy idézetet a lábamra. Meg amióta van a hasamon is. Igen, kicsit tetovált vagyok, ami jelen pillanatban látszik is. Tikkasztó meleg van, erre mondják azt, hogy dögmeleg kánikula. Nincs is rajtam sok minden, egy farmer sort, és egy fekete bikinfelső képezi összességében a "ruhámat" mára. A hajam lófarokban összefogva a fejem tetején, immáron újra lila állapotban. Szeretem, amikor lila. Az valahogy nagyon én vagyok. Jó, a szőke is, mert alapból szőke, de a lilát is szeretem. Miért? Mert szokatlan, és nem sok mindenkinek van lila haja. Én nem feltűnősködésből festettem be se régen, se most, hanem azért, mert én ezzel IS kifejezem magam. És elkerülöm a szőke nős vicceket... Jelen pillanatban a Nagy tónál vagyok egy homokos strandröplabda pályán. A papucsom a pálya szélén, én pedig a háló melletti labdát kezdtem óvatosan ütögetni. Suliban meg kellett tanulnunk röplabdázni, a strandröpiben meg a háló csak egy kicsivel magasabb, mint a rendesben. Csak éppen nincsen kivel játszanom, mert... Megint tök egyedül vagyok. Na ja, ez az ami rám jellemző. A magány... Egyedüllét... Ezért van az, hogy sokszor mélyedek el a gondolataimban akkor is, ha valakivel beszélgetek. Mert valami mindig előhozza az emlékeket. Valami mindig velünk marad. Főleg, ha elveszítesz valakit, valakiket... Onnantól kezdve mindig ott marad és mélyen emlékeztet arra, hogy milyen könnyű rosszul érezni magad. Borzalmasan. Üresnek. Hirtelen véletlenül rosszul ütöm meg a labdát, így egy kicsit a hátam mögé repül el. Gyorsan utána fordulok, és látom, ahogy gurul. Már indulnék utána, amikor megáll egy ár fedetlen, női lábnál. Lehajol, felveszi és rám nézve megkérdezi: - Talán erre lenne szükség? - Én bólintok, ezzel jelezve, hogy ja, elég jó lenne, tekintve, hogy labda nélkül nem igazán lehetne röpLABDÁZNI. - Egyedül vagyok, nincs kedved lenyomni egy menetet velem? - érdeklődöm udvariasan. Meg amúgy is jó lenne végre nem egyedül ütni a labdát.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Júl. 24, 2015 8:44 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Liz & Devonne
never trust another beautiful face
A fesztivál még számomra is egy teljesen új terep. Leginkább azért, mert egy kisebb fülest kaptam, hogy megérné itt is körülnézni. Vagy... inkább az én radarjaim kapcsoltak be. Már megtaláltam egyszer Tatia Petrovát. És azt hiszem, alig várom, hogy ismét találkozzam vele. Akkor már komolyabb kimenetele is lehetne az egésznek. Vajon miért? A történteknek már lassan hét évtizede, de még mindig arra vágyom, hogy minden egyes csepp vérét egyszerűen a padlóra folyassam, hiszen még arra sem méltó, hogy bárki megigya. Talán én vagyok túl kegyetlen... de ő elvette az egyetlen személyt, aki képes lett volna engem boldoggá tenni. A vőlegényemet, aki szeretett... és lényegében apám helyett apám volt, ezen kár gondolkodni. Tatia az egyetlen olyan személy, aki nő, és mégis meg akarom ölni. A clpontjaim általában férfiak. Nyilván nem véletlen; az erőszaktevést a törvény a mai napig bünteti. De mióta ilyen fene nagy demokráciában élünk, nos.... körülbelül csak azóta hangoztatják ezt ennyire. Felesleges lenne firtatni, mi volt előtte. Mi volt a háború időszakában. A nők is tárggyá váltak. Koszos katonák mocskos tárgyaivá, kik nem bírták vágyaikat másképp csillapítani, erőszakkal vették el azt, amelyre oly' ellenálhatatlanul vágytak. A testem is áldozatául esett két ilyen katonának... én még jobban jártam, hogy csupán ketten voltak. A világ azóta fenekestül felfordult, de én nem változom. A vámpírlétnek vannak bizonyos szabályai, azonban vannak előnyei is; sosem vagy hajlandó lemondani a bosszúról. S ebben nálam jobbat senki nem találhat. Ne is próbálkozzék senki. Már felfedtem magam Tatia előtt. A levegő végigcikázott arcomon, kellemesen szívtam be a fesztivál, az ételek és koktélok furcsa egyvelegének illatát, hogy átjárja testem, miközben szemem egy pillanatra lehunytam, és egy finom parfümöt szimatolt ki az orrom. Mindig elismertem, ha egy nőnek jó ízlése van ilyen téren. Meg is pillantottam a lányt. Egy röplabda volt a kezében. Ember, ezt még annál is inkább érzem. Hát mikor a labda odagurult fedetlen lábaimhoz, leguggoltam, s elmosolyodva vettem fel. - Talán erre lenne szükség? - léptem közelebb.
Kezdőlap
