A tékozló fiú. Így lehetne a legegyszerűbben leírni, bár... már nem vagyok fiú. Fiatal voltam mikor eljöttem otthonról, hogy világot lássak. Már akkor is makacs és hirtelen haragú voltam akkor is, előbb ütöttem, mint gondolkodtam, és nem vetettem meg az élet nyújtotta élvezeteket sem. Elég...szabad voltam, így lehet ezt a legegyszerűbben leírni. Azóta sokat változtam, megkomolyodtam, megismertem az élet és a világ sok oldalát, jártam olyan helyeken, ahová mások a legrosszabb rémálmaikban sem vágytak volna. Sok mindent éltem át, tapasztalt lettem és nem egyszer túl kellett élnem. Nem pusztán élnem. Túlélnem. Az ilyen megváltoztatja az embert. Szabad maradtam, mint egy madár, de... jobb ember is lettem, azt hiszem. Már nem azt kerestem, mint régen. Nem a kalandvágy volt az, és a gyermeki dac, ami hajtott. Hanem a kíváncsiság, látni akartam azt, amit mások nem. Átélni azt, amiről az újságok írnak. Most már megfontoltabb vagyok, képes vagyok nevetni bármikor, megértettem, hogy mi az a szenvedés, és mi az a gyönyör. Megvilágosodtam, ha lehet ezt így mondani. Régen soha nem kellett dolgoznom, hogy pénzt kapjak, most a lelkemet is kidolgozom, hogy ne haljak éhen. Régen strigulákat húztam minden mámoros éjszaka után, ma már csak a napokat számolom mióta úton vagyok.
Huh, nos... semmiképpen sem átlagos. Ez a legjobban rám illő szó, ha a kinézetemről van szó. Az arcom elég jellegzetes, a szemeim kékek, mint a.. nos, igazából elég annyi, hogy elég kékek, egyesek nagyon szépnek találják, mások nagyon ijesztőnek, ez ... hol jó, hol nem. A hajviseletem elég változó, igazából hely és kedvfüggő, mert mióta úton vagyok a külsőmmel nem igazán foglalkozom, de van ahol muszáj. Ha kell, rövidre vagy épp kopaszra vágatom, hagyom megnőni, lófarokba kötöm... ahogy kedvem tartja, vagy ahogy elvárják az ottaniak. Az arcszőrzettel is így vagyok, de közben az évek alatt megkedveltem, így hát a szakáll az állandó, nem vágatnám le semmiért. Az életformámhoz tartozik, hogy maradnak ... emlékeim egyes helyekről. Sebek főleg, de például tetoválásaim is vannak nem is akárhol a fejemen, ez kissé... azt hiszem a szokatlan kategóriába sorolható.

Oszd meg velünk, ki vagy!

2000. februárja
Eljöttem. Nem is tudom mi tartott eddig ott. A szüleimmel soha nem voltam jóban. Gazdagok, persze, hogy kényelmes az élet mellettük, soha nem fogtak keményen, nem is neveltek, mert dajkát és bébiszittert fogadtak folyton. Már rég eldöntöttem, hogy elfogok menni, de... azt hiszem a húgom miatt maradtam végül, megvártam míg felnő és elköltözik, tovább tanult Angliában, okos lány volt mindig is. Én pedig az első adandó alkalommal összepakoltam, kiszöktem a házból - kastélyból - és felpattantam egy hajóra, aminek se a nevét, se az úticélját nem tudtam, de... elég volt az, hogy vitt valahova. Valahova máshova. Nekem már ennyi pont elég volt.
2001. áprilisa
El Camino. Már sokat hallottam róla, mindig is kiakartam próbálni és végre meg is tehettem. Nem volt könnyű, sőt, valami pokoli volt, de megérte minden egyes megtett lépés, mert fantasztikus is volt egyben. Tudom, elég ellenmondásos, de így van. Sok embert ismertem meg, nagyon jó embereket. Volt köztük fizika tanár, lelkész, egy srác Olaszországból, aki egy lányt akart lenyűgözni... nagyon sokfajta ember volt ott, és mind egy céllal, de különböző okokból. Én csak... szabad akartam lenni, érezni szerettem volna, hogy élek, hogy azt teszek, amit csak akarok és akkor, amikor akarom. Látni akartam az óceánt, órákig bámulni és gyalogolni mellette.... megkaptam.
2002. májusa
Világéletemben leakartam hugyozni a Kínai Nagy Falról. Meg is tettem, aztán nagyjából futhattam és végig a biztonságiak elől, de megérte. Csak pechemre elkaptak, viszont szerencsére megtudtam szökni, az egyik figyelmetlen volt, én meg...nos, nem vagyok büszke rá, de leütöttem őt egy lapáttal. Megesik az ilyen. Nem lettem körözött bűnöző, legalábbis nem tudok róla, ha az is vagyok, soha nem kaptak el. Az utam Tibetbe vitt, látni akartam a helyet, ahol a Dalai Láma él és hát... az állam leesett. A Potala Palota. Távolról lehetett csak nézni, de nem elégedtem meg ennyivel. Kihasználva azt, ami vagyok, körberepültem, itt-ott leszálltam és felfedeztem magamnak, de vigyázva arra, hogy senki ne lásson meg. Egy időre Tibetben is maradtam, gyakoroltam egy ideig a buddhizmust, elég hasznos egy dolog az már biztos, de... bármennyire is szerettem ott lenni, másfelé vágytam.
2003. júliusa
A fogságban töltött idő. Afrika, azt hiszem Szudán, bár...nem vagyok benne biztos, elvesztettem az időérzékem mióta elfogtak. Egy faluban voltam, segítette amiben csak tudtam az ottaniaknak, cserébe adtak ételt és italt. Szerencsém volt, egy amerikai fickó is volt kint, aki tolmácsolt közöttünk. Aztán jöttek a fegyveresek, sok mindenkit megöltek, gyereket, nőket, időseket és betegeket, de engem gondolom váltságdíj fejében csak jól megvertek, megkötöztek, feldobtak a terepjáró hátuljára és egy szarral teli ketrecben ébredtem aztán. Úgy...talán hónapokig lehettem ott, addig folytatódtak a verések, éheztettek, aztán... vittek magukkal, gondolom átakartak adni valakinek, de szerencsémre összefutottak a katonasággal - hogy melyik országéval azt nem tudom, azt se tudtam már hol vagyok, és nem akartam megkérdezni tőlük sem -, én pedig a keletkező zűrzavarban eltudtam szökni. Talán két-három hónapot mehettem míg civilizáció közelbe nem értem. Addig vadásztam és halásztam, éppen azt, ami kellett a túléléshez. Szerencsémre hallottam két fickót egy közeli kocsmában beszélni egy expedícióról Dél-Amerikában. A következő állomás nem volt kérdés.
2005. január
Az első munkám, amiért pénzt is kapok. Persze, kiszúrták, hogy potyautas van a gépen, majd aztán a hajón is, szóval muszáj volt valahogy kibeszélnem a helyzetből magam, de szerencsémre ott volt az egyik még az El Camino-ról  megismert ember, aki kezeskedett értem. Bizonyítottam, hogy egész jó lövő vagyok, tehát a védelmi osztagban találtam magam, ez egy...nagyjából hét emberből álló fegyveres kíséret volt, ami a tudósokat védte. Igazából gőzöm nincs mit akartak ott, talán valami állatot tanulmányozni, vagy hasonló. A lényeg az volt, hogy nem egyszer lőnöm kellett, találkoztunk bennszülöttekkel, az egyikük még egy rohadt dárdát is beleállított a combomba, szerencsém volt, hogy nem lett komolyabb bajom, csak egy újabb seb, újabb emlék.
2008. szeptembere
Sok mindent hallottam Mexikóról, inkább rosszat, mint jót, de... azt kell mondjam bőven rászolgáltak erre. Kiderült, hogy ki vagyok, a szüleim üzletemberek, felismerte őket a címlapról az egyik kartelles fickó egy bárban, én pedig...nos balszerencsémre rajta voltam azon a képen, amiről felismert, szóval hamar elkaptak. Akkor tényleg azt hittem, hogy ennyi,vége az életemnek. Nos... nem így lett. Ami azt illeti, még be is vettem maguk közé. A szüleim nem fizettek értem, mint kiderült, választhattam, hogy vagy lelőnek, vagy megmutatom, hogy tudok hasznos is lenni. Először csak drogfutár voltam, aztán terjesztő és szép lassan 3 év alatt megkedveltettem magam az ottaniakkal annyira, hogy tényleg közülük valónak hittek. Még egy rab megszöktetésében is segítettem nekik. Nem azért tettem, mert a törvény ellensége vagyok, hanem mert élni akartam, és így tudtam ezt elérni. Viszont semmi jó nem tart örökké. Kaptam egy nagyobb megbízatást, az amerikai határon kellett átcsempésznem nem kevés drogot meg jó néhány menekültet. Sikerült...volna, ha Pablo nem olyan hülye, hogy egy rohadt őrbódé mellett fingja el magát. A menekülteket átjuttattam, a drog is átjutott, de kaptam egy golyót a lábamba miközben átsegítettem egy kis srácot és... el is kaptak.
2012. márciusa
Börtön. Itt nem akartam soha lenni, de csak eljutottam ide is. Nem vallottam a kartell ellen, végül is befogadtak, többet tettek értem, mint a családom, bármilyen fura ezt kimondani, na meg tudtam, hogy elég köpnöm és... a mexikóiak akik eddig védtek, megakarnak majd ölni. A börtönben velük voltam, jó kis társaság volt. Edzettem, olvastam, megtettem ezt-azt, amire utasítottak a védelmemért cserébe... nem voltak ezek tiszta dolgok, sok rosszat tettem, de megtanultam addigra elszámolni a lelkiismeretemmel. Aztán szabadlábra helyeztek. Egyik napról a másikra. Mint kiderült, a kartell főnökének a családját csempésztem át aznap és jutottam börtönbe miattuk, így hát elintézték nekem, hogy ne kelljen odabent rohadnom. Amerikát felfedeztem három-négy éven belül, mindenhol voltam, megmásztam a legmagasabb hegyeket, alászálltam a legmélyebb barlangokba.... de most azt hiszem itt az ideje megpihenni, az utóbbi időben túl sok volt az izgalom. Mystic Falls... nem tűnik valami túlzottan izgalmas városnak, béreltem egy motelszobát, amit jelenleg egy autószerelői állásból tudok kifizetni. Tovább fogok menni. Csak azt nem tudom, hogy hova. Egy biztos. Haza nem. Mindenhol jobb, mint otthon, én ezt vallom.