Miután Kol lelépett, bevánszorogtam a házba. Szerintem egy huzamra ment le 1 nagy üveges ásványvíz. Szomjaztam.

Nathalie-t elég fura így, minden másnap látni csak, vagy még ritkábban. Ez ügyben tennem kell majd valamit, de előbb... alvás.

Az én tempómhoz képest elég lassan értünk ide, de azért türelemmel voltam vele. Biztos valami kifacsart udvariasság cucc miatt, ami a támadásaim túlélőire vonatkozik. Azokat meg kell védeni, vagy egy későbbi esetben még tovább rombolni, a lényeg, hogy máskor is a hasznunkra legyenek. Ehhez pedig viszonylag épnek kell maradnia nekik. Azért a búcsúzkodására felnevettem.
- Nem akartalak kinyírni, Elsa. Ha ki akartalak volna, már rég egy sikátor mélyén feküdnél, és az egerek ennék a belső szerveidet. Esetleg a patkányok. - Oké, ez nem volt vicces, de legalább igaz volt. - Akkor viszlát. Remélem, még látlak - biccentettem neki, majd újra felvéve a vámpírtempómat eltűntem az éjszakában.
/valahol/

Mystic Falls utcái


Annak ellenére, hogy erősen kételkedtem, mégis hazakísért. Mit ne mondjak, szépen szólva is kurvára imbolyogtam. De ő tartott. Ez nem az a meghitt és meleg ölelés volt, ami vigyázva karol át minden lépésnél. A fenéket! Ez az volt, hogy rommá tett fizikailag, és most kísérget. El ne felejtsem megköszönni később, hogy ilyen önfeláldozó volt.

- Nos, én itt lakom. - nyöszörögtem ki. Belvárosból jöttünk, így alig jelentett ez egy 20 perces sétát max. Sikerült ez idő alatt annyi energiát magamba gyűjteni, hogy nehezen ugyan, de be tudjak kecmeregni a házba. Asszem... A pimaszság mindenesetre ment, ha úgy akartam. - Köszönöm az estét... Az italt, és a táncot. Azt is, hogy ki akartál nyírni. Összegzésben azért kösz mindent.

Csak nevettem vele, és legnagyobb örömömre nem kapott szívinfarktust attól, hogy már most tönkretettem valamit, pedig alig dekkolunk itt 10 perce. Kezében a kulccsal elindult a bejárat felé, én pedig büszkén követtem, hogy együtt láthassuk a naaaaagy csodát.
Fordult a kulcs, kattant a zár... az ajtó kinyílt egy kis rásegítéssel. Kicsit nyikorog, de kit érdekel? Majd megolajozzuk... Amúgy is, melyik ház az, aminek nem nyikorog az ajtaja?!

Nappali

-Nem, nem találkoztam vele.-ráztam meg a fejem. Amikor megindult a postaláda felé reménykedtem, hogy benne lesz a kulcs. Visszasétált egyik kezében a kulccsal a másikban pedig a postaládaajtóval, aminek hatására csak elnevettem magam. -De legalább a kulcs megvan.-mosolyogtam szélesen-Ezt meg elintézzük holnap.-vettem ki a kezéből a postaláda ajtót-Indulás! Nyissuk ki azt az ajtót, mert már szétvet az izgatottság. Bár kitudja? Lehet, hogy az ajtó is a kezünkbe marad.-nevettem el magam, és megindultam az ajtó felé persze megvárva Aprilt..

Láttam, ahogy nekiáll keresgélni, aminek következtében én is bele bele pillantottam a táskámba, de biztosan tudtam, hogy nálam nem lehet.
- Én nem találkoztam a tulajjal, te igen? Lehet, hogy a postaládába tette - indultam meg afelé, majd mikor kinyitottam, a kezemben maradt az ajtaja. - Na basszus! Ezt, hogy csi... Jé, itt a kulcs! - nyugtáztam örömmel, hogy legalább egy probléma megoldódott. Maximum befejezem a kondizást, hiszen a példa szerint túlzásba vihettem. Visszasiettem Nathalie-hoz, egyik kezemben a kulcsokkal, másikban a postaláda ajtajával.
- Hát, izé... Biztos rozsdás volt... De ez legyen a legkisebb gondunk, nem igaz?

A mosoly nekem is másodperceken belül eltűnt az arcomról. Áttúrtam a táskámat a biztonság kedvéért, de semmi. -A francba. Nincsenek nálam.-ráztam meg a fejem aggódva .. -De, de biztos, hogy akarják.-dadogtam és a zsebeimet is áttúrtam, de ott se volt. -Biztos, hogy nincsenek nálad?-kérdeztem rá még egyszer.

Egy szempillantás alatt fagyott le a mosoly, móka és kacagás az arcomról. Nála nincsenek a kulcsok és ami azt illeti, nálam sincsenek.

- Én azt hittem, hogy nálad lesz. - mondtam ki a frankót. Bár ő nem tudhatta korábban, de életveszély rám kulcsot bízni. Kicsit közelebb léptem hozzá, hogy egy igazán aranyos és ostoba kérdést tegyek fel.
- Szerinted nem akarják, hogy beköltözzünk? - suttogtam alig hallhatóan.

Meglepődtem amikor magához ölelt és csinált egy fényképet..-Semmi baj. Én ennek csak örülni tudok.-mosolyogtam és amikor a kulcsokat említette hirtelen elkomolyodtam. -Nálad vannak ugye?-néztem rá kérdően. Elég ciki lenne ha kint ragadnánk, de reméltem, hogy nem kerülünk ilyen helyzetbe.

Igen! A mi saját házunk! ~ visszhangzottak szavai a fejemben, s minden pillanatban csak jobban egyre jobban vidultam. Ez a ház egyszerűen meseszép! Tény, hogy a számlái is azok lesznek, de kit érdekel? HA csak egy hónapig is lakhatok itt, az már maga a mennyország, és totálisan megérte!

Egyik karommal átöleltem Nathaliet, míg másik kezemben babráltam a telefonommal, nagy vigyort a képemre öltve lőttem egy fotót.

- Bocsi.. Elég sok dolgot szeretek megörökíteni. Kulcsok?

Egész gyorsan idetaláltunk, bár valószínűleg ha egyedül kellett volna idáig eltalálnom eltévedtem volna.. Mivel ő már kiválasztotta magának a jobboldali garázst ezért én a baloldali előtt álltam meg a kocsival és lassan kiszálltam.
Szinte kicsattantam az örömtől, hogy végre új életet kezdhetek.
-A saját házunk.-sóhajtottam egy nagyot elégedetten és egy apróbb mosollyal az arcomon. Legszívesebben én is körbeugráltam volna az autót, de valahogy legyökerezett a lábam és csak a házat bámultam.

Belváros - Közhelyek - Grill


A grill parkolójától egészen idáig követett kocsival, mivel így is beszéltük meg. Rég nem jártam ebben az utcában, de ettől még tudtam, hogy hol van. Nehéz is lett volna eltéveszteni, hiszen alig jöttünk 4-5 utcányit, majdnem csont a város közepén van a ház. Felhajtottam a kocsifeljáróra, és minden kérdezés nélkül elfoglaltam és le "stipistopiztam" a jobboldali garázst. Nyehehe...

- Ő az!! Ő az!! - ugráltam körbe az autót örömömben. Senki sem hitte volna rólam ezelőtt egy héttel, hogy tényleg megcsinálom.