Nem mondhatom magamat külsőre olyan nagyon különleges karakternek. Magas vagyok, száznyolcvannyolc centi, ehhez mérten eléggé vékony, szőke, kék szemű. Átlagos, angol, harmincas éveiben járó úriember. A hajamat gyakran festetem, általában feketére, mert az áll nekem a legjobban véleményem szerint. Kiemeli a bőröm fehérségét.
Ami a belsőmet illeti, az anyám mindig arra nevelt, hogy jó ember legyek, hogy figyeljek másokra, s én igyekszem is ezt megtartani bár nem mindig sikerül. Apám heves természetét örököltem, és az eszét, ami miatt képes vagyok két lépéssel mások előtt járni. Szeretem az egyedüllétet, úgy tudok igazán kiteljesedni ha nincs előttem más csak egy vászon, és egy doboz tempera, vagy valami hasonló. Az emberek gyakran furcsának gondolnak, pedig nem vagyok az, csak nem szeretek feltűnősködni, nem kedvelem azt, ha én vagyok a középpontban. Ennyi.

Daryl és Abraham usere vagyok, és bocsi a rövid ET-ért.  

Mindössze hét éves voltam, amikor a varázslat kezdett eluralkodni rajtam. Állandóan kupit csináltam teljesen véletlenül, könyveket borogattam le a polcokról, kezdtem beleőrülni abba, hogy nem tudtam mi is történik velem. Aztán apám egy napon, emlékszem, szerda délelőtt, miközben anyám a kenyeret sütötte az új konyhai micsodájával, leültetett a verandára.
- Félsz fiam? - kérdezte, én pedig lesütött szemekkel bólintottam. Sejtelmem sem volt róla, hogy honnan tudhatná, hiszen sosem mondtam neki. Senkinek sem beszéltem róla.
- Nem kell.
- Meg vagyok átkozva? - kérdeztem.
- Dehogy vagy megátkozva, ne butáskodj! Ez nem átok, hanem ajándék. Boszorkány vagy!
- Mi? De hát, én fiú vagyok, és bibircsókom sincsen - tapogattam meg gyorsan szögegyenes orromat, hogy magam is megbizonyosodjak arról, igazat beszélek. Felnevetett.
- Nem, ne ilyenekben gondolkodj, vonatkoztass el a meséktől, a vasorrú bábáktól, meg a fortyogó üstöktő. A mi mágiánk nem ilyenekben mutatkozik meg. Te és a testvéred különlegesek vagytok, kiválasztottak.
- Armand is? - kérdeztem. A testvérem és én nem töltöttünk el olyan sok időt egymás társaságában, hogy megosszuk egymással féltett titkainkat. Lehet, hogy a külsőnk ugyan az volt, személyiségre teljesen másnak születtünk. Míg én jobb szerettem elmélyülni a dolgokban, szerettem a természetet, a zenét, és arról álmodtam, hogy lesz egy szerető családom, ő teljesen máshogy gondolkodott.
- Igen, ő is, hiszen ikrek vagytok.
Szavai elgondolkodtattak. Az, hogy én boszorkány lennék, illetve boszorkánymester egyszerre borzasztott, és töltött el izgalommal. Féltem, hogy így sosem lehet családom, és mégis örültem, mert különleges voltam, nem átlagos. Apám felállt, megborzolta göndör hajamat, és elment. Magamra hagyott a gondolataimmal, és a kétségeimmel.