- Rendben van, nekünk tökéletes. Akkor addigra mi is összekészülünk. Ha tied az üdítő, akkor mi meg visszük az ennivalót - bólogattam nagy lelkesedéssel, és fültől-fülig érő mosollyal. Közben Lucy is megunta már a rajzolgatást, és elszaladt valamerre, amennyire hallottam, kis lábai a lépcsőn topogtak felfele, szóval gondolom valami játékért indult.
- Akkor várni fogunk téged, addigra már útra készen - mondtam még, de közben már fel is keltem, és elindultam a konyha felé. - Addig is akkor, szia! - köszöntem el, de megvártam amíg Ő kinyomja a telefont, nem akartam én letenni előbb. Amikor pedig ez megtörtént, visszadugtam a zsebembe a mobilt, és beléptem a konyhába.

(folyt. köv. ott)

- Az remek lenne - bólogattam önön kívánalmamnak, amolyan automatikus reakcióként. - Nagyon szívesen mennék. Mikor piknikezzünk? - kérdeztem izgatottan. Hogy ezt mi okozta? Az, hogy szerettem volna már nagyon látni... ami megrémisztett, de mégis húzott hozzá valami. Szerettem volna a közelébe jutni, látni Őt. Mióta Sarah-val beszéltem, totál... meg vagyok zakkanva.

Megdobbant a szívem a hangjára, ami bizony határozottan árulkodó volt. Kínosan simítottam kezem a mellkasomra, és örültem hogy nem áll itt személyesen. Oly rég hallottam már a hangját, hogy túlontúl zavarba jötte a saját reakciómtól.
- Helló, Noah - köszöntem, és hangom mosolygós melegséggel telt meg. - Igen, minden rendben. Tökéletesen. Olyannyira, hogy... nos, arra gondoltam, hogy ha esetleg nem túl elfoglalt a doktor úr - kuncogtam fel kissé, s közben pironkodva emeltem az ég felé a tekintetem, hogy még meg sem kell erőltetni magam, hogy flörtöljek vele... -, akkor találkozhatnánk valamikor. Csinálhatnánk valamit, kettesben, vagy hármasban, ha... - elharaptam a mondat végét, és kissé megköszörültem a torkom. Ohh, ez a zavar... - Szóval mit gondolsz, volna kedved? - kérdeztem végül.

(Cukrászda)

Mire hazaértünk, bár a lelkesedésem, hogy találkozzak Noah-val, nem csökkent, de a bulihangulatom sem jött meg, így inkább kihagytam azt a horroros bált. Lucy-val tölteni az estét kellemesebb volt. Nem vágytam a zsibongó és sikítozó, tök részeg tömegre. Helyette terveken dolgoztam, mihez kezdjek a jövőmmel és a sok időmmel, és gondolkoztam, mikor hívjam fel Noah-t.
Erre végül másnap délután került sor. Lucy éppen a szoba közepén lévő asztal mellett ült a földön, és rajzolt. Én a kanapén ültem és Őt figyeltem, kezemben a telefonnal, amivel aztán tárcsáztam a mi kis házi dokink számát, s vártam hogy megszólaljon a túloldalon az a kedves hang.

(Nappali)