Nem ugrálok örömömben, hogy ő visszatért az életembe. Mégis miért tenném? Egyáltalán nem tesz boldoggá. Egyszerűen csak feleleveníti a múltamat, amire a legkevésbé szeretnék emlékezni. A jelenemet akarom élvezni és az ezzel járó boldogságomat. Még akkor is, ha jelen pillanatban beárnyékolja egy kisebb eseménysorozat. Na, jó azért enyhe túlzás kisebb eseménysorozatnak nevezni, hiszen meghaltam. Megkínzott az a rohadék, majd pedig megölt. Én magam is átéreztem, amit Ryan egyszer. De legalább neki nem kellett ott lennie és látnia a kihűlt erekkel tarkított testemet. Nem kellett azt a fájdalmat érezni, amit én érzek. Most pedig egyszerűen időt kértem tőle és ezért is nem kerestem fel. Szükségem van egy kis távolságra a történtek miatt. Szegény azt hiszi, hogy a gyerek miatt van pedig az a kislány egy tündér. Belopta magát a szívembe, ahogy megláttam. De szerintem ez az érzés teljességgel kölcsönös és ez csak még boldogabbá tesz engem. Mégis kit ne tenné boldoggá az, hogy egy gyerek ilyen könnyedén befogadja az életébe? Támogatni fogom Ryan-t ott, ahol kell. De először talpra kell állnom.
– Te most miről beszélsz? Mióta figyelsz engem? – Ez az egyetlen egy magyarázat arra, hogy tudja nem mozdultam ki az utóbbi időszakban és Ryan sem látogatott meg, de ez már túltesz mindenen. Nem hiszem el, hogy pont egy ilyen őrültet kellett kifognom magamnak. – Figyelj. Attól még, hogy ő nem jön ide és én nem megyek sehova nem azt jelenti, hogy nem hallottam felőle napok óta. Tudod a modern korban elég könnyű kommunikálni anélkül, hogy találkoznak. Egyszerűen csak el akarom szigetelni magam az emberektől ő pedig ezt tiszteletben tartja. Te pedig jó, hogy nem töröd rám az ajtót. – Még mindig nem értem, hogy pontosan miért van itt és miért nem megy el inkább. Valahogy nincs kedvem most az ő társaságához. Igazából soha nincs hozzá kedvem. Egyszer megpróbáltam szeretni, mert kötelességemnek éreztem, hogy így tegyek, de ebből most már tényleg elég volt. Szabadon akarok szeretni. Nem akarom, hogy bárki is befolyásoljon, vagy fenyegesse azokat, akiket szeretek. Ha bántanak másokat én harapok. Nem érdekel, hogy hányszor rúgnak belém. Ritkán állok ki önmagamért. Talán mert sosem szerettem magam annyira, mint amennyire képes vagyok másokat.. Még egy idegent is. Túl sok szeretet lakozik a lelkemben.
– Most hálásnak kell lennem azért, mert nem erőszakoltál meg? Hát köszönöm szépen, rettenetesen hálás vagyok. – Nincs az a pénz, amiért belementem volna vele valami ilyesmibe. Már a feltételezés is sértő a számomra jelen pillanatban. Egyszerűen szerelemre vágytam és arra, hogy azért történjen meg. Még most is erre vágyok. Egyszerűen jelen pillanatban most össze kell kaparnom magam. Egyszer már hajlandó lettem volna odaadni magam Ryan-nek, de a helyzet nem úgy alakult, hogy lehetőségünk legyen erre.. – Takarodj a házamból most rögtön és soha, de soha ne merészelj még egyszer hozzám érni, mert esküszöm, hogy eltöröm az ujjaidat. – Nem tűröm, hogy fenyegessen. Itt az ideje, hogy Scarlett Alessa Rayne kiálljon önmagáért, mert ha én nem, akkor ki fog? Nem lehet mellettem valaki, hogy vigyázzon rám, ahogyan egy kis gyerekre szokás. Felnőtt nő vagyok. Méghozzá egy erős és független erős nő. Engem senki nem határoz meg. – Nem fogom kétszer elmondani. Ha pedig akár csak egy hozzám közel álló személynek is baja esik velem kell elszámolnod. – Ha ő fenyeget én miért ne tehetném? Nem érdekel, hogy milyen képességek birtoklója. Többször küldtek már a padlóra, mint azt gondolná. Felállok. Plusz ő maga mondta, hogy nem bántana. Ebből előnyre tehetek szert.

Szabadságot szeretett volna. Megadtam neki, védelmet és biztonságot is megkapta tőlem, de egy nap minden szó nélkül eltűnt. Nem értem, hogy miért, hiszen akkor még nem lehetett azzal az őrülttel vagy már akkor is a karjai között hajtotta volna álomra a fejét?! Nem tudom, de nem is érdekel, hiszen végre eljött az én időm. Az, amikor viszonozhatom a múltban elkövetett "kedvességeit", illetve kalitkába zárhatom. Tudnék neki egy csinos helyet, ahova szívesen bezárnám és felőlem akár ott is rohadna el, ha nem térne észhez. Nem félek semmitől se, ahogyan se anyám, se a húgom nem tudna ebben megakadályozni. Talán még egy-két falatot is beküldenék neki, hogy lássuk mennyire ártatlan és mennyi idő kell ahhoz, hogy megtörjön és szenvedjen. De minél többször gondoltam erre, annál inkább éreztem azt, hogy legfőképpen azt szeretném, ha Ryan miatt szenvedne, ha miatta törne össze és megkérne arra, hogy öljen meg azt a férfit. Aranytálcán hoznám el neki a fejét, hiszen még soha senkit se gyűlöltem annyira, mint azt a személyt, aki elvette tőle a galambomat.
Woow, mivel tudok róla máris engem gyanúsítasz? Ez aztán még rajtad is túltesz Scarlett. Miért nem inkább azt a személy gyanúsítod, akiről napok óta nem hallottál? Nem fura, hogy körülbelül pont akkor szívódott fel, amikor te fogságba estél? - kérdezem tőle egy gúnyos mosoly keretében. - De biztosan ez abszurdum, hiszen ő soha nem tenne ilyet. Onnét tudok róla, mert az apám tudott erről az egészről. Mielőtt megöltem volna, úgy dalolt, mint egy kismadár. De mire odaértem, addigra már nem voltál ott. Biztosan tőled távol áll a gyilkolás, vagy talán annyira még se, hiszen te is öltél már vagy különben nem lehetnél itt most angyalom. De vajon melyik férfi tett téged szörnyeteggé? Talán az a személy, akit annyira szeretsz?! Milyen borzasztó, hogy valaki a tiszta szívű Scar-ből egy gyilkost csinált. - mondom neki szinte szünet nélkül és közben őt figyelem. Biztos vagyok abban, hogy nem hagyja nyugton őt egy gyilkosság, de legalább ebben hasonlítunk. Mind a ketten megöltünk már valakit. Természetesen én több embert is, valamelyiket már kétszer is, de részben miatta halnak meg az emberek. Vajon mit szólna ahhoz, ha megtudná, hogy mennyi embernek kellett már sírt ásnom amiatt, mert ő egyszerűen csak hátba támadott?! Ha tippelnem kellene, akkor tuti azt mondaná, hogy neki ehhez semmi köze sincsen, de vajon a lelke is elhinné ezt a hazugságot? Ohh, nem hiszem, mivel miatta lett a földön egyel több szörnyeteg, egyel több gyilkos...
Legyen, ha téged ez boldogabbá tesz, akkor miért is ne? - egyezem bele mosolyogva, hiszen ezt senki se hallja, illetve az íratok még mindig érvényesek, amiket egy biztonságos helyen őrzök, de ezt neki nem kell tudnia. - Tudod, akkoriban te voltál a legszebb hús, bár elég borzasztó, hogy egy darabka húshoz hasonlítod magadat. Ennyire lebecsülőd magad? Boldog voltam, hogy megkaptalak, még ha te nem is igazán örültél nekem. De szerintem hálás lehetnél azért, hogy nem egyből az ágyamba rángattalak be, vagy tévedek angyalom? - kérdeztem tőle még mindig kíváncsian, hiszen akkoriban az emberek ennyire nem voltak türelmesek, mint amennyire én az voltam. Lassan közeledem felé, gyengéden megérintem az arcát, az ujjaim közé fogom a haját, majd leejtem és eltűnök a konyhában. Hamarosan pedig egy zacskó chips kíséretében térek vissza. Neki dőlök az ajtó félfának.
Tessék, tiéd lehet a szívem, ha minden vágyad ez, de jobb lenne óvatosnak lenni, mert talán már nem olyan vagyok, mit akkor voltam. Talán jobb lenne félned és visszahúznod magad a csigaházadba bogaram, mert a végén mire észhez térnél egy másik helyen leszel. Egy olyan  helyen, ami akár örökre az otthonod lehet, de boldogságot nem fogsz ott érezni. - arcom meg se rezdül, érzéstelen és teljes mértékben komolyan mondom. Figyelem a reakcióját, hiszen részben tényleg bizonytalan lehet, mert nem tudja, hogy mi vagyok, majd ellököm magam az ajtófélfától és hamarosan lehuppanok a kanapéra és onnét nézem őt. - Ohh, ennyire komolyan ne vedd már a dolgokat, hiszen ismersz. Soha nem tudnék neked ártani vagy már ebben is kételkedsz? -  újra a szemeim rajta állapodnak meg. Őrült vagyok és beteg is, de ezt neki nem kell tudnia. Azt akarom, hogy higgye el azt, hogy nem tudnám őt bántani, ami részben igaz is, de nem teljes mértékig.




 

Nem érzem magam túlságosan kényelemben a közelében. Egyszerűen úgy érzem, hogy fojtogat. Mert erőszakos. Csak úgy sugárzik belőle a negatívum. Soha nem volt benne meg az, ami Ryan-ben. Lehet, hogy Ryan-t utáltam. De most teljes szívemből szeretem, mert benne sikerült meglátnom valamit, ami miatt képes vagyok szeretni. Nem mondhatja azt senki sem, hogy vele nem próbáltam megtenni ugyanezt. Mert tényleg mindent megtettem annak érdekében, hogy benne is felfedezzek valamit. De egyetlen egy csókja sem volt olyan jó, mint Ryan-nek már a puszta ölelése is. Ki gondolta volna, hogy egyszer a legnagyobb ellenségemként számon tartott férfi lesz, akinek a karjaiba akarok simulni. Sajnálatos módon vonzom magam köré azon férfiakat, akiknek valami nem stimmel a fejével. Most itt van példának Norman. De Matthias-t sem szabad elfelejtenem. Nagyon, nagy hiba lenen őt elfelejteni. Az életemben ő is nagy részt tölt be. Bármennyire sem szeretném, hogy egyáltalán köze legyen hozzám. Őt sem tudom teljesen megérteni, hogy mégis mi az, ami mozgatja a sötét elméjét, ahogyan Norman-nél sem tudok rájönni.
–  Elhiheted, hogy egyáltalán nem az én döntésem volt, hogy ilyen helyzetbe keverjem saját magam. Plusz ez az egész sokkal inkább tűnt véletlenszerű kiválasztásnak, mint szándékosnak. Nem ismertem a férfit és ő sem ismert engem. Egyszerűen csak egy elmebeteg volt, de miért kezdem azt érezni, hogy te ismered? Vagy legalább hallottál róla. Ha már annyira számon akarod kérni Ryan-en, hogy miért nem mentett meg, akkor te ha már ennyi mindent tudsz miért nem tetted? Mert veled ellentétben ő még semmit nem tud a történtekről. Nem mondtam el neki. De nem is igazán van közöd ahhoz, hogy mi van vele és velem. Legyen elég számodra annyi, hogy szeretem. Teljes szívemből. Ezen pedig, ha akarnál sem tudnál változtatni. – Nem hiszem, hogy bárki is képes lenne lerombolni az érzéseimet iránta. Mindig is intenzív érzések kötöttek hozzá attól a pillanattól kezdve, hogy megismertem. Talán, már akkor is szeretem, csak egyszerűen nem voltam hajlandó elfogadni, hogy ez az igazság. Gyűlölni akartam és gyűlöltem is. De nem azért, amit tett, vagy amivé változtatott, hanem mert egyedül hagyott és nekem kellett szembenéznem a világgal egy teljesen új életszemlélettel.. Senki nem volt ott, hogy támogasson pedig megtehette volna, hogy támogat. Vagy legalább a háttérből figyel, de nem tette. Ezért haragudtam rá a legjobban. Ha ott marad velem talán senkit nem ölök meg. De megértem, hogy haragudott rám és ez ellen nem tehetek már semmit. De, ha kell ugyanazokat a lépéseket és döntéseket hozom meg, hogy újra itt lehessek. Nem érdekel mennyit kell szenvednem, vagy sem. Amíg ő van nekem és a karjaiba omolhatok vigaszért addig nem panaszkodom.
– Már ne haragudj, hogy ezt mondom, de az eljegyzés általában kétszáz év után minimum, hogy értelmét veszti. Meg nem is egyeztem bele. A kezemet úgy adogatta apám, mintha én magam is egy darab hús lennék a piacon. Aki a legtöbbet ajánlott azé lettem, de immáron ez már az én saját döntésem és, ha annyira akarod kimondom. Az eljegyzést ezennel hivatalosan is felbontom.  – Nem fogok hozzátartozni csak azért, mert ő neki most így tetszik. Semmi joga nincsen arra, hogy ki akarjon sajátítani. –  Ha pedig azt gondolod, hogy önző vagyok és a saját érzéseimet helyezem előtérbe, akkor egyáltalán nem ismersz. – Forgatom meg a szemeimet, hiszen mások élete és érzései mindig előtérben helyezkedtek el nálam, de azt hiszem most vele szemben önző leszek. Mégis mi értelme lenne odaígérni magam neki, mikor nem is akarok az övé lenni? Mikor a szívem másért sóvárog? Semmi közünk nincs egymáshoz. – Lehet, hogy vámpír vagyok, de attól még nem fogom kitépni a szíved a helyéről, mert nem értesz elsőre a szép szóból. Viszont, ha így folytatod még kétszer is meggondolom, hogy megteszem-e.  – Nem vagyok kegyetlen és gyilkos sem, de ő most már tényleg kezd felidegesíteni. Ez a folytonos birtoklási vágy..
 

Nem kellene itt lennem, de még ez se érdekel. Soha nem érdekeltek a szabályok és nem most fogok adni mások szavára. Egyszerűen hidegen hagy, amit édesanyám mond, hiszen erősebb vagyok nála, ahogyan a húgomnál is.  Én vagyok a családfő, aki eltartja őket, így esetleg nekik kellene rettegniük attól, hogy újra bezárom őket egy hosszú, de pihentető álomra az egyik üres kriptába.  Bár a húgomat soha nem tudnám bántani, hiszen ő annyira ártatlan és még édesanyám is túl vak. De ez így van rendjén. Nem kell megtudnia, hogy mit is teszek éjjelente az erdőben, vagy a városban, hiszen egy kihalt épület is csodákra képes. Sőt, az néha még több kalanddal kecsegtet, mint maga az erdő. Az erdőben általában egy numeráig élnek a lányok, de ott akár többször is „meghághatom” őket és utána jön a vadászat, a vérmámorító íze, hiszen egyik se képes megadni nekem azt, amit eme lány képes lenne. Számomra ő kell, őt akarom érezni és ajkaimmal bebarangolni a testét, majd kitölteni őt, elveszni benne úgy, ahogyan még senkiben se. Szükségem van rá, mert akkor talán minden helyreállna.
Szerintem pontosan tudod, hogy mire gondolod, hiszen ennek köszönhetően vagy most a házad rejtekében, emiatt vagy ennyire magad alatt. Tagadhatod Scar, de ennyire már ismerlek. - mondom neki minden érzelem nélkül, hiszen lehet soha nem volt köztünk olyan viszont, mint közte és Ryan között van, de ennek ellenére nagyon is jól ismerem. Ő az én galambocskám, így még szép, hogy ismerem és tudok olvasni az apró kicsi rezzenéseiből. pontosan tudom, hogy nem annyira örül nekem, mint másnak tenné. - Tényleg, hol a te híres szőke herceged, ha annyira nagy a szerelem? Akkor miért nem mentett meg téged rózsaszálam? - kérdeztem tőle mosolyogva, hiszen biztos vagyok abban, hogy már ő is gondolt a "kedvesére". Na, ettől a szótól még a hideg is kiráz, még belegondolni se akarok, mert ha csak arra a ficsúrra gondolok, akkor legszívesebben kettéharapnám a torkát, de azt nem tehetem meg. Balesetnek kell lennie, vagy legalábbis látszódnia és utána majd Scar vigaszra lelhet a karjaim között.
Milyen bölcs lett valaki hirtelen. - mondom egy grimasz keretében és közben végig őt figyelem a szemeimmel. Egy pillanatra se akarom elfordítani a fejemet, mert talán a következő pillanatban már ott se. Tudom, hogy ez nem a képzeletem szüleménye, de azt is pontosan tudom, hogy könnyedén elillanhatna, bár akkor egy csúnya és nagy farka lenne a nyomában. - Szerinted ez ennyire egyszerű? Mindig is azt hittem, hogy a szíved és az eszed is a helyén van, de talán tévedtem galambom. Talán az, aki tényleg voltál már nincs többé és helyette egy hamis énedet adod a külvilág számára. Ha annyira diadalmaskodtál a múlt felett, akkor miért is zavar a közelségem? - kérdeztem tőle kíváncsian, majd hogy még inkább idegesítsem őt egy aprót a nyakába csókolok. Tudom, hogy legszívesebben nekem esne, de nem fogja megtenni. Nem tudja mi vagyok és ez számomra kedvező. Talán kicsit tart is tőlem. Amikor feladja a küzdelmet, akkor kicsit lazábban fogom tartom őt az ölemben.
Nem emlékszem, hogy valaha felbontottuk volna azt a dolgot, de javíts ki, ha tévednék. Te egyszerűen csak eltűntél és ezzel rengeteg bajt okoztál másoknak. Persze ez téged miért is érdekelne, hiszen sok esetben csak saját dolgaiddal és érzéseiddel törődtél, s lehet ez mára se változott. - mondom neki komolyan, illetve egy kisebb éllel a hangomban. Majd, amikor újra megszólal, akkor egy kisebb morgás hagyja el a torkomat, mint akiben egyre inkább életre kell a vadállat, a farkas. Lassan elengedem őt, de még mielőtt elillanna az ölemből közel hajolok a füléhez és szinte a leheletem simogatja a fülcimpáját.- Ha annyira ki akartál volna szabadulni, akkor megtetted volna, hiszen vámpír vagy tündérem. Talán te magad se tudod, hogy mit akarsz, vagy tévednék? - kérdeztem tőle egy féloldalas mosoly keretében, de nem mozdulok meg, hanem csak figyelem minden egyes mozdulatát.

 

Egy, ami biztos, hogy most nem vágyom arra, hogy itt legyen velem. Egyszerűen nincs rá szükségem, hogy a közelemben legyen. Jobban szeretném, ha Ryan lenne itt. Bármennyire is van szükségem egy kis távolságra, ha valakinek a közelségére titkon szükségem van az ő. Meg mellesleg nem is tudtam, hogy Norman életben van ezért még csak véletlenül sem vágyhattam volna a társaságára. Meg ez az egész kész őrültség. Lehet, hogy a múltban elcsattant köztünk pár csók és bizalmas kapcsolatot ápoltunk.. Csak tizenhat voltam. Nem tudtam, hogy mit akarok a világtól. Még most sem igazán tudom. Csak azt tudom, hogy kivel akarom ezt a világot és az nem más, mint Ryan. Vele akarom meghódítani és a kis angyalkájával Suzy-val. De előtte még össze kell szednem magam, mert az a nyomorult olyan sebeket ejtett rajtam, amik habár nem látszódnak határozottan érződik.  
– Te mégis mit tudsz arról, hogy rossz társaságba keveredtem? Pontosan mit is értesz rossz társaság alatt? – Nem tudom, hogy mégis honnan szerzett tudomást a dolgokról, de őszintén nem is érdekel. Egyszerűen csak a lehető leghamarabb kinn akarom rúgni a lakásomból. Egyáltalán nem tetszik a stílusa. Nem tudom, hogy mi volt az, ami egykoron megfogott benne. Vagy egyáltalán megfogott-e benne valami, vagy egyszerűen csak kísérletezni kívántam. Magam sem tudom, de most biztos vagyok benne, hogy nem szeretném, ha az életem részese lenne. Bármilyen módon.
Beleránt az ölébe és bármennyire is próbálkozom a meneküléssel nem igazán akar engedni. Erősebb vagyok nála. Tehetnék annak érdekében, hogy ne legyen kedve velem szórakozni, de ugyanez érvényes rám is. Nem szabad alábecsülnöm, bár jelen pillanatban nem vagyok oda azért, hogy valaki erőszakoskodik értem. Ha annyira tisztában van azzal, hogy rossz társaságba keveredtem és a verbénával sincs bajom, akkor lehetne annyi esze, hogy nem erőlteti magát ilyen módon rám.
– Ha valamit megtanultam már, akkor felesleges olyan dolgokon rágódni, ami kétszáz éve történt. Nem tudod megváltoztatni. Lezárult azaz időszak és meg kell tudnod küzdeni vele. Nincs más mód. Ilyen egyszerű az egész. Meg, amúgy is ha folyamatosan a múltban próbálsz meg élni, mégis hogyan élhetnél a jelenben?  – Kettőnk múltja egy kicsit bonyolultabb, mint az elsőre tűnik, de ettől még nem fogok letérdelni előtte és a bocsánatáért esedezni, amikor az ég világon nem csináltam semmi rosszat. Nem tehetek semmiről. Legalábbis nem érzem magam felelősnek a történtekért.
– Nagyon jól tudod, hogy nem vagyok a jegyesed. Több, mint kétszáz éve volt. Túlléphetnél rajta igazán.  – Ha valakinek a közeljövőben a jegyese leszek, akkor az Ryan. Bár nem hiszem, hogy ennyire előre kellene haladnunk, ami a kapcsolatunkat illeti. Szeretném kiélvezni minden egyes percét, úgy ahogyan van. – Ha megtennéd, hogy elengedsz annak tudnék örülni.  – Jegyzem meg komoran, de már nem ellenkezem egyszerűen csak szeretném, ha magától engedne el és nem nekem kellene kiküzdenem magam a karjai közül.
 

Pici és drága vámpírkám. Imádtam az illatát, ahogyan a hangját is, de még ezek a dolgok se voltak képesek teljesen elfelejtetni velem azt, ami történt. Egyszerre akartam birtokolni őt, de olyan módon, hogy szenvedjen és talán kicsit rettegjen is tőlem, de ugyanakkor boldoggá is szerettem volna, viszont ez utóbbit is úgy, hogy a közelében vagyok. Nem érdekelt, hogy ezért mennyi embert vagy vámpírt kell megölnöm. Biztonságban akarom tudni és ehhez első lépés volt az, hogy örömmel öltem meg újra az apámat. Majd jöhet az a vámpír is, aki elrabolta őt, hiszen ha elég kitartó az ember, akkor elég sok minden eljut a fülébe. Pontosan tudtam, hogy mi történt, de sajnálatos módon elkéstem, így nem lehetett enyém a hős szerepe, de ahogyan látom Ryan a mai napig nem dugta ide az orrát és ez nekem kedvez, hiszen ha annyira szereti, akkor hol van a hősszerelmes?! Az embereknek lehet közös múltjuk, de ennek köszönhetően akár lehet jelenük is. És én pontosan azt szerettem volna. Helyre hozni a múlt hibáit és még közelebb kerülni Scar-hoz. Megízlelni újra azokat az édes ajkakat, érezni puha és selymes bőrét, ahogyan hozzám simul és ajkaimmal bebarangolni úgy, ahogyan előtte még egy nővel se tettem. Őt akartam és ezen senki se fog tudni változtatni. Ha kell, akkor majd hét lakat alá fogom őt is bezárni, ahogyan a húgommal tenném legszívesebben, hiszen számomra ott van az erőm is, ami még édesanyám én is túl tesz, illetve még a harapásom is halálos rá nézve... Hmmm, igen lenne mitől tartania, ha tudná, hogy mivé lettem és milyen gonosz kis játékokat űzők éjszakánként a városban.
Pontosan tudom angyalkám. Eléggé rossz társaságba keveredtél mostanában. Talán itt lenne az ideje annak, hogy végre normális kerékvágásba kerüljön az életed. - mondom neki komolyan, majd közben elindulok felé. Testének az illata egyszerűen megőrjít és a bennem lakozó farkas legszívesebben már most leteperné őt és megmutatná azt, hogy milyen is egy igazi falkavezér. Ő mindenkit uralhat és birtokolhat, de nem akarom ilyen módon bántani őt. Legalábbis most még nem szolgált rá erre. Egyelőre maradjunk a beszédnél, majd utána jöhet a többi.
Mikor újra kényelembe helyezem magamat, akkor mosolyogva figyelem őt és hallgatom őt. Annyira édes, amikor ennyire kiakad és ahogyan próbálja a dolgokat megérteni. Szinte már hallom a fogaskereket a fejében. Lassan előrehajolok és elkapva a kezét rántom az ölembe, majd mélyen beszívom az illatát, ha ellenkezik, akkor meg lefogom. Innét nem fogsz szabadulni Piroska, hiszen a farkas most eljött, hogy bekebelezzen téged. - Talán azért, mert a múltban majdnem megölettél? Szerinted mégis miként lehetsz életben? Miért nem ölt meg az apám téged? - kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen mindig is vágott az esze és talán most is sikerülni fog neki kitalálnia, hogy azért nem, mer én megöltem az apámat és ez akár az életembe is kerülhetett volna, ha nem vagyok annyira agyafúrt. Kíváncsian pillantok fel rá, de a mosolyom továbbra se tűnik el. - Miért ment volna el az eszem? Azért esetleg, mert felkutattam a hűtlen jegyesemet? - kérdeztem tőle még mindig kíváncsian, hiszen ha válaszokat szeretne, akkor azt még sokára fog kapni. Szeretek játszadozni és most a legjobb játék ellene, ha kérdésére kérdéssel felelek, mert egy idő után úgyis megunja ezt a dolgot és ő fog nekem dalolni úgy, mint egy pacsirta.  

A felbukkanásával kapcsolatban volt egy nagyon rossz érzésem. Vagyis az, hogy ő itt van az nem jelenthet jót. Bár manapság már ki az, ki bármilyen módon jót jelenthet a számomra? Igazából egyedül talán Ryan, de az utóbbi időben vele is komplikált lett minden. Az egyetlen biztos pont, amibe tökéletesen bele tudok kapaszkodni az nem mást, mint hogy szeretem és ő is szeret engem. Ezen pedig senki nem változtathat bármennyire is szeretne. Soha nem furakodhat közénk senki sem.  A kislány sem közén furakodott sokkal inkább egymáshoz rántott minket, mintha mindig is így kellett volna lennie. Mintha azért váltunk volna azzá, amik ma vagyunk, hogy együtt lehessünk, mert számunkra egy emberi élet nem lett volna elég, hogy megtaláljuk az egymáshoz vezető utat és még most is nehezemre esik elhinni azt, hogy együtt vagyunk. Gyűlöltem, teljes szívemből most pedig ugyanennyire vagy talán jobban is szeretem. Az ölelésére sóvárogtam attól a pillanattól kezdve, hogy először éreztem erős karjait magam körül, ahogyan beszippantottam magamba az illatát, egy töredékét annak, ami ő maga. Számomra ő a mindenség. Lehet, hogy az ő életében én vagyok a fény, de számomra ő az. Bármennyire is tett sötét dolgokat a múltban nem tudok rá haragudni. A helyében talán én magam is ezt tettem volna. S a tudat, hogy ő több, mint kétszáz évig élt hazugságban, míg nekem csak tizenhat évet kellett úgy eltöltenem egyszerűen lelombozó. Őszintén sajnálom ezért, de egy pillanatra sem éreztetetem vele, mert nem ez az oka annak, hogy vele vagyok. A szívem rántott hozzá. Attól a pillanattól kezdve, hogy kiderült az igazság.
– Hát, ami miatt most a legkevésbé kell aggódnom az a verbéna. Ezt elhiheted.  – Azt hiszem, ha lenne is benne verbéna, amit teljességgel kétlek meg sem éreztem volna. Már egy részét kitölti a testemnek. Beleivódott a szervezetembe. Egy bögrényi pedig már meg sem kottyanna nekem és ez pontosan így van jól. Azt hiszem fenn kellene tartanom ezt az ellenállást és ténylegesen napi szinten verbénát kellene fogyasztanom. Nem olyan rossz dolog ez. Főleg, ha önszántából csinálja az ember és nem úgy kényszerítik rá.
Nem mondhatnám, hogy annyira örülök a közelségének, de nem az én döntésem volt az, hogy közelebb jöjjön-e vagy sem. Mikor csókot lehel a nyakamra egy kicsit kiráz tőle a hideg, hiszen az egyetlen személy, akinek ezt megengedném az nincs itt. Múltunk van. Tisztában vagyok ezzel, de jobban szeretem, ha a múlt az a múltban is marad és nem akarják beleerőszakolni a jelenbe. – Akkor inkább azt a kérdést tenném fel, hogy mégis mi a fenét akarsz tőlem? Egyáltalán miért hiszed, hogy meg akarlak ölni? Mi a fene bajod van, Norman? Elmentek neked otthonról?  – Őszintén megijesztett, ahogy beszélt és, ahogyan méregetett. Nem tudom, hogy mi a fene ütött belé, de egy életre elegem volt az őrületekből.
 

Love is sweet  dearest ned but it cannot change a man's nature

Nagyon is élveztem, hogy lefagyott a megjelenésemnek köszönhetően. Biztos vagyok abban, hogy nem rám számított, hanem a drága Ryan-ra, de tényleg ő most hol van? Miért nem aggódik a drága Scarlett-ért, ahogyan én tettem? Több napig semmi mozgás nem volt erre felé és egy kis erőfeszítésnek köszönhetően meg is tudtam, hogy miért. Komolyan, ha az a nyamvadék a kezeim közé kerül, akkor megölöm, de nem csak őt, hanem azt a félnótást is, aki elrabolta tőlem az angyalomat, de közben meg vigyázni se tud rá. Lehet már beteges a ragaszkodásom, amit Scarlett irányába érzek, de ez van. Ha egyszer valaki megízleli azokat az édes ajkaikat, akkor rabjává válik és többé nincs menekvés. Egyik nő érintése és csókja nem képes azt felül múlni.
Nem akarok rendesen játszani. Az én szabályaim szerint akarok játszani és még a fejemben lévő hangok se érdekelnek. Hallom édesanyám hangját,  amint azt mondja, hogy tartsam távol magamat a galambomtól, mert veszélyt jelenthet ránk. Vagy ott van még a húgom hangja is, aki azt mondja, hogy légy rendes és akkor van esélyem. Lassan kezdem azt hinni, hogy nem a tetteim miatt, hanem a gondolataim miatt lennék bezárható személy, de abba meg senki nem lát bele, így az őrült Raynor szabadon mászkálhat a világban és azt tehet amit csak akar.
Elmosolyodom, amikor meglátom a pírt az arcán, majd mit sem törődve azzal, hogy hívatlan vendég vagyok egyszerűen csak besétálok. Igazán szép helyet választott magának. Mindig is ilyennek gondoltam, aki a kertvárosba vágyik, de vajon mit tennének akkor a szomszédok, ha megtudnák, hogy egy vérszívó lakik a szomszédjukba. Miután megízleltem a kávéját könnyedén felejtem ott az egyik asztalon és úgy nézek körbe a helységben, mintha mindig is idetartoztam volna. Felveszek egy fényképet és mosolyogva szemügyre veszem. - Legalább most már nem kell attól tartanod attól, hogy esetleg verbéna került bele angyalom. - mondom neki egy féloldalas mosoly keretében, majd könnyedén neki dőlök a falnak és újra, meg újra végig mérem őt, mint aki éppen most vetkőzteti le őt gondolatban és talán annyira nem is téved az a személy, aki erre gondol. -Ohh, hirtelen mennyi kérdés. Csak nem érdekelni kezdelek galambon? - kérdeztem tőle mosolyogva, majd közelebb lépek hozzá, gyengéden végig simítok az arcán, de utána erősen elkapom őt és magamhoz rántom. Lassan a füléhez hajolok. - Ismersz már, hogy tud engem nem lehet csak úgy megölni és mégis mit keresek itt? Téged, érted jöttem Scarlett Alessa Rayne. - mondom neki suttogva, majd egy csókot hintek a nyakára és újra távolabb sétálok, de közben jó kedvűen figyelem őt, hiszen imádok játszani, de legfőképpen vele. - Szerintem nem tartozik rád, hogy mi vagyok. Így legalább majd törnöd kell a fejedet, hogy mégis miként állíthatsz meg és így állandóan ott leszek a fejedben, rettegni fogsz, hogy ott vagyok a sötétségben. - teszem hozzá még mindig jó kedvűen, majd egy újabb fényképet veszek szemügyre.

Nem tudom, hogy mégis hogyan kellene éreznem magam azzal kapcsolatban, hogy ő most itt felbukkant. Úgy értem Matthias, mikor a látószögembe került elöntött a félelem és egy apró düh. Ryan-nél pedig olyan dühöt éreztem, mint még soha. Bár ezt már annak a pszichopatának sikerült felülmúlnia, de ez most jelen pillanatban teljesen mellékes. Azt azonban, hogy őt látom az ajtómban állni magam sem tudom, hogy milyen érzéseket kellene ébresztenie bennem, vagy egyáltalán ébreszt-e bármit is a döbbeneten kívül. Nem ő az első, aki visszatér a halálból az életembe, de attól még nem fogok unott képet vágni, meg nem is tudok. Egyszerűen nem tudok nem meglepődni. Hiszen nekünk, kettőnknek komoly múltja van, amit nem lehet csak úgy eldobni. Fogalmam nincs, hogy őt milyen érzések hajtják, de én sosem voltam belé szerelmes. Azt pedig, hogy elméletben jegyese voltam elhajtottam a fülem mellett, mert nem akartam elhinni, hogy a beleegyezésem nélkül odaígértek valakinek. Én szerelmet akartam és meg is kaptam. Igaz, hogy az utóbbi időben nem töltök vele túlságosan sok időt, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem. Jaj, nekem. Lehet azt gondolja, hogy a gyerek mégis túl sok az életemben? Bár erről szó sincs. Rendkívül édes a kislánya, szóval szó sincs arról, hogy tehernek érezném. Egyszerűen jelen pillanatban önmagamat érzem tehernek és a negatív kisugárzásomat.
Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, vagy mit kellene mondanom. Egyszerűen a nyelvem kővé alakult és bármit is próbálok, vagy akarok mondani, mintha egyszerűen elakadna anélkül, hogy ténylegesen belekezdenék. A mamuszomra tett megjegyzésére egy picit elpirulok. – Ööö, köszi. – Mondom, majd lesütöm a szemeimet és, mikor belép mellettem a lakásba egyszerűen becsukom az ajtót, majd őt figyelem. – Örülök, hogy ízlik a kávém.  – Jegyzem meg egy kicsit szárazon, majd összefonom a karomat a mellkasomon. – Te mégis, mit keresel itt.. Vagy egyáltalán honnan tudtad, hogy hol lakom? Meg hogyan lehetséges, hogy te még mindig életben vagy? Nem vagy vámpír. Boszorkány? Mi vagy te? – Vámpírboszorkányhoz volt már szerencsém. Vérfarkashoz szintúgy. De nem tudom, hogy az ő kisugárzása pontosan melyik fajhoz is sorolható. A farkas felé húznak a gondolataim, de nem egyszerű farkas. Talán hibrid? Nem. Nem tűnik vámpírnak meg nem is érzem, hogy az lenne. Azt határozottan megérezném. De akkor mégis mi? A természet egy újabb csodája? Őszintén nem tudom megmondani. De remélhetőleg nem én leszek az, akinek ki kell találnia, hanem szépen válaszolni fog a kérdésemre. Bár, ha van benne boszorkány vér, akkor könnyebb a megtalálásom a számára, mint azt gondoltam. Nem kell rögtön arra gondolni, hogy követett és megfigyelt. Mennyire nevetséges ez már.
 

Love is sweet  dearest ned but it cannot change a man's nature

Tudtam jól, hogy a húgomnak igaza van és beszélnem kell előbb vagy utóbb Scarlettel, de előbb türelmesnek kell lennem, hiszen fontos az időzítés. Sok minden változott azóta, hogy utoljára láttuk egymást. Mind a ketten felnőttünk és én még kicsit zakkant is lettem, de melyik férfi nem az? Mindegyikünknek a vesztét egy hölgyemény fogja okozni valamilyen módon. Enyémet sok száz éve okozta Scar. A mai napig nem tudom elfelejteni azt, hogy mit tett velem, de ugyanakkor még mindig ő az egyetlen nő, aki képes olyan módon is megdobogtatni a szívemet. Gyűlölöm érte, hogy képes volt ennyire az ujjai köré csavarni, amikor ő még az ellenséggel is hamarabb osztja meg az ágyát, mint velem. Nem csak az ágyát akarom, hanem ő magát. Azt akarom, hogy a reggeli fényben az ő arca legyen az első dolog, amit megpillantok, de ugyanakkor bosszút is akarok állni. Szeretném, ha azt a hamvas bőrét a könnyei a áztatnák és megízlelné azt, hogy milyen érzés az, amikor kitépik a szívedet vagy egyszerűen csak milliónyi darabra zúzzák szét.
De részben már sajnos meg is tapasztalta. Az apám visszatért még a halálból és pontosan tudta, hogy akkoriban Scar miatt öltem meg és emiatt egy kisebb bosszú hadjáratot kezdett a hölgyemény ellen. Utána jött volna a húgom és anyám, hogy nem hozták őt vissza. Ezt nem hagyhattam. Talán azon az estén ennek köszönhetően maradt még inkább életben a lány és nem is amiatt, amit a szemében láttam. Megéreztem azt a rothadó szagot és egyből elindultam megkeresni, majd milliónyi darabra szaggattam szét, s még egy bűbájt is elmondtam, amikor visszaváltoztam, hogy többé vissza se tudjon ide jönni. Rohadjon meg a pokol bugyraiban.
Végül nagy levegőt vettem és felnéztem az előttem lévő házra. Fura dolgokra képes az elménk, hiszen fogalmam nem volt arról, hogy ide jöttem, de már nincs menekvés. Teszek egy-két lépést a ház felé, majd a pár lépcsőn mondhatni felszaladok és könnyedén megnyomom a csengőt. A pulzusom nem emelkedik, hiszen valószínűleg ő neki nagyobb sokk lesz engem látni, mint nekem őt. Egyedül csak Ryan szagát kell eltűrnöm. Amikor végre kinyílik az ajtó, akkor mosolyogva nézek a döbbent arcára. - Scarlett. - mondom könnyedén, majd a kezéből kieső poharamat még sikerül elkapnom időben mielőtt milliónyi darabra törne szét, ahogyan egykoron a mi kapcsolatunkkal történt. Vagyis legalábbis az én szívemmel. - Azért ennyire nem ugorj ki a bőrödből örömödben. - mondom egy kisebb vicc közepette, majd újra végig mérem őt. Még mindig pontosan annyira gyönyörű, mint amilyennek az emlékeimben volt. - Csini a mamuszod. - mondom neki mosolyogva, majd mit sem törődve vele belépek mellette a házba és belekortyolok a kávéba. - Igazán remek lett, kár lett volna veszni hagyni. - teszem hozzá úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, majd lerakom az asztalra és kíváncsian pillantok végig a lakáson, míg végül megállapodik a pillantásom Scarletten.

Túl sok gondolat kavarog a fejemben, amihez még rengeteg érzés is kapcsolódik és úgy érzem, hogy a következő pillanatban, akár fel is robbanhatok. Egyszerűen túl sok fájdalom lakozik most bennem, amit az egyetlen ember, aki képes lenne megszüntetni az Ryan. Mégsem merek a közelébe menni. Mindig a fényt látta bennem. A jobbik fele voltam, de most árnyéka sem vagyok önmagamnak. Teljesen darabokra hullottam. Az pedig, hogy elmondjam neki a történteket lehetetlennek tűnt. Egyszerűn nem menne. Túlságosan fájdalmas lenne. Nem vagyok képes újra átélni a fájdalmat, amit a szavak éltre keltenének. Így is épp elég élének él minden egyes pillanat a fejemben. Nincs még szükségem erre.
A kávé lefőtt én pedig kitöltöm a bögrémbe és egy kicsit a forró kávé meg is perzseli a bőrömet, ahogy kilöttyentem rá, de pillanatokon belül nyoma sincs ennek. Nem dobtam el a bögrét, nem történt semmi. Egyszerűen a fájdalom, a fizikai fájdalom már egy külön fogalom lett a számomra. Azok után, amikben részem volt nem tudok ugyanúgy gondolni rá. Egyszerűen az egész lehetetlenné vált a számomra, hiszen már semmi sem ugyanolyan. Nem hiszem, hogy a közeli jövőben valaha is problémám lesz a verbénával, hiszen annyi került a szervezetembe, amennyi talán egy vámpírnak egész életében sem. Még talán egy eredeti sem járta meg annyira a verbénával, mint én magam. Bár az is lehet, hogy nem én voltam az első, akin ilyen elmebeteg kísérleteket hajtott végre. De lehet, hogy én voltam az első, aki túl is élte és el tudja mondani a történetet, aki képes arra, hogy akár elpusztítsa mindörökre.
A gondolataim közül a csengő rángat ki. Belekortyolok a már langyossá vált kávémba, majd pedig a mamuszommal a lábamon kicsoszogok a bejárati ajtóhoz. Nem várok senkit. De az is lehet, hogy Ryan aggódni kezdett értem. Amikor kinyitom az ajtót egy olyan személlyel találkozik a tekintetem, akiről azt hittem, hogy soha nem fogok újra látni. – Norman. – Nyögöm ki és ez az a pillanat, amikor a kezem elengedni a kávét. Már hozzászokhatnék, hogy senki nem hal meg igazán, csak ha én magam tépem le a fejét a helyéről.