|
Elküldésének ideje ♛Vas. Ápr. 05, 2015 9:16 pm Ugrás egy másik oldalra ♛ | Chelsea ___ Aldridge Státusz • | BEREGISZTRÁLT | Faj • | Old Vampire ~ 783 éves | Kor • | 782 | Play by • | Alison Brie/de alkudható, más hasonló helyes, bájos barnára vagy feketére. | Ismertető • | 1236-ban vettelek feleségül, én tizenhat éves voltam, te tizenhárom. Szerettük egymást, de nem születtek gyerekeink, amíg el nem érted a megfelelő kort, a te családod vezette a fogadót, én voltam a halász fia, aki mindennap friss hallal látta el a konyhátokat, korán megtetszettél, és ez fordítva is igaz volt, erőteljes fiatal srác voltam, hiszen a tenger megedzett, jószívű és már alig vártam a hajnal hasadtákat, hogy felrohanjak hozzád a halakkal. Mindig fürödtem, mielőtt hozzád mentem, hogy a hal szagot eltüntessem magamról, de szerencsére, te mindig is a tenger vad illatát érezted rajtam, én pedig a rétekét, a mezőket, a vadrózsa és az akác illatát. Bárhova mentél, én mindig veled tartottam, segítettem neked cipekedni. Még alig voltál kifejlődve amikor elvettelek, de a szemem láttára cseperedtél nővé, aminek külön örültem. Hiszen te voltál a mindenem, a mai napig, ha emlékeznék rád, ha tudnám,hogy nézel ki, de nem tudom. 1250 nyarán egy hirtelen vihar érte el Anglia partjait és Winchelsea öblét, mi aznap kint voltunk, tudtuk, hogy a tenger is veszélyes szerető, de hiába az évek tapasztalata, egy sziklának sodort a vihar és a hajónk ketté tört, volt aki még azon az éjen túlélte és kissebb nagyobb bajokkal, de kisodorta a víz a partra, de... voltunk néhányan, akik meghaltak, magam is azt hittem, te is azt hitted, de három hónap múlva kiböfögött magából a tenger, alig változtam valamit, te pedig hét hónapos terhes voltál a ki tudja hanyadik fiúnnakkal, gyász ruhában voltál, de azonnal levetetted, amint felmentünk a hegyoldal béli házunkba. Észre vetted, hogy kicsit megváltoztam, de betudtad, ezt annak, hogy három hónapig a tengeren voltam, és ott hánykolódhattam, ezt a mesét nem is akartam megcáfolni, csak később tudtad meg, hogy egy sziklamélyedésbe bújtatott el a mesterem, távol a partoktól, és ott táplált a tengerészek vérével, míg meg nem erősödtem és önkontrollt nem tanultam. Eztán vetett a tengerbe és találtak rám kint a parton, mintha mi sem történt volna velem. Ezek után nehezen viseltem a vér látványát és a szagát, felhagytunk a vadászattal, én hajó ácsolási munkákat vállaltam, és továbbra sem változott a rutin, te a piacra jártál, ahova mindig elkísértelek. Tudtomon kívül teszteltél, mind nehezebb és nehezebb árukat vásároltál, észre vetted, hogy erősebb is lettem, és nem panaszkodom azok miatt. Aztán, költöztünk, többed magunkkal, öt évvel később, ekkor egy félvér gyermeket hordtál a szíved alatt, én erről nem tudtam, a mesterem annál inkább. Kíváncsi volt a végkifejletre, de te egészséges ember gyermeket szültél, a királyi udvarban, akkor már lovagi címünk is volt, gazdagok voltunk, szokatlan volt mindkettőnknek ez a fajta dőzsölés, szóvá is tetted, egyre többet veszekedtünk, de sosem ütöttelek meg, sosem támadtam rád, féltem,hogy el foglak veszíteni, ezért beavattalak a titkomba, féltem ,hogy meg fogsz utálni, de te... csak elmosolyodtál, és a kebledre vontál. Egész éjszaka csak meséltem neked, bevallottam, hogy mi történt velem, attól kezdve, hogy ketté tört a hajó, te pedig hallgattál, és vigasztaltál. Mostanra már nagyon eltávolodtunk egymástól, azt hiszem te még mindig szeretsz, én is téged, de nem tudom, hogy ki vagy... A mesterem elfeledtette velem, hogy miért?! Bárcsak tudnám. Talán zavarta, hogy te fontosabb vagy nekem bárkinél, bárminél, még nála is. Nyolc gyermeket szültél nekem, 29 éves korodig. Voltak akik korán elköszöntek tőlünk a kor nem megfelelő orvosi körülményei miatt, voltak akik veled, velünk éltek egy darabig, s utolsó lányunk, dhampyrrá vált, tizennyolc évesen, te pedig... az egyik igen veszélyes járvány alatt váltál vámpírrá, azért, mert nem bírtam volna nélküled élni. Szeretlek, és tudom,hogy élsz. Érzem. De, nem tudom, hogy hogyan nézel ki, a mosolyodra a hangodra sem emlékszem, csak arra ,hogy voltál egykor valamint a naplóim őrzik az emlékedet. A sors úgy hozta, hogy te is ide tévedtél, a csendes kisvárosba, ahol jelenleg én is lakom, nem tudom,hogy mit csináltál eddig, hogy hol éltél, és mi történt veled, ahogy azt sem tudom, hogy hogyan nézel ki most, nemhogy akkor. Világéletedben becsületes asszony voltál, de együtt túljutottunk a vérszomjadon, neked kicsit nehezebb volt mint nekem, de mindvégig ott voltam melletted. Szerintem a lányunkat Chrissy-t megbűvölted, hogy ne árulja el, hogy élsz, amiért nem tudlak hibáztatni. Vele legalább találkozom, és időnként beköltözik hozzám, bárhol is legyek, hála a modern kütyüknek, a lányom és én rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, még akkor is ha nem hív minden nap. Te pedig... talán kihallgattad az egyik beszélgetését, hogy hol tartózkodom éppen. Hogy miért nem látogattál meg eddig? Talán megbűvölt a mesterünk téged is, és lekorlátozta években azt, hogy mikor kereshetsz ismét? Hiszen ő idősebb vámpír volt mint mi. Nem lesz könny újra találkoznod velem, mert bár te mindenre emlékszel rólam, én semmire sem rólad. Vajon újra lehet éleszteni kettőnk szerelmét? | Várjuk • | Én várom jelenleg. // PB Alku képes, de szeretném ha bájos barna vagy fekete lenne a hölgy, lassú játékot tudok ajánlani, de garantálom, hogy hetente legalább egyszer kapsz reagot. Ha megjöttél, kérlej szólj, hogy itt vagy!// |
| |
|
|