Képzelj el magad elé egy normális, átlagos kedves srácot. Na, ez lennék én. De nem teljesen. Keverd össze ezt egy kicsi őrültséggel és gyógyszerfüggőséggel. Sajnálatos módon az elmegyógyintézetben eltöltött idők miatt rászoktam pár bogyóra, amiktől ingerlékenyebb és türelmetlenebb lettem. Vannak pillanataim, amikből néha úgy érzem, hogy úgy ébrednék fel, mert nem is én irányítottam a testemet, de nem fogok pszichológus ajtaján kopogtatni. Hogy mégis miért? Azért mert halott vagyok. Ez volt az utolsó ütőkártya, amivel végleg magam mögött hagyhattam a régi, unalmas életemet. De egy valakit soha nem hagynék hátra. Úgyhogy mondhatjuk azt, hogy nagyon tudok törődni másokkal, de csak akkor, ha megérdemlik. Az anyám tett magasról a fejemre és inkább egy másik férfira hallgatott innentől kezdve pedig nem is foglalkozott velem úgyhogy kicsit sem érdekel a műfájdalma, amit a temetésemen produkált. Igazán vicces volt végignézni a saját temetésemet és végighallgatni mások beszédét arról, hogy milyen is voltam én. Sean igazán bátor volt. Mindig olyan jókedvű. Sean kiállt az igazáért. A sok-sok hazugság, ami nem is miattam van, hanem csak azért, hogy ők jobban érezhessék magukat, mert olyan jól érezték magukat. De ők annyira tudják, hogy én milyen voltam, szóval további részletekért talán inkább hozzájuk kellene fordulnod és nem tőlem kérdezősködni, mert nagyon úgy néz ki, hogy nekem már fogalmam sincs arról, hogy kivagyok.

A hajam szőkés barna könnyedén összeborzolhatod vagy egyszerűen bele is túrhatsz. Én általában nem szórakozom vele túlságosan sokat igazából csak összeborzolom és máris úgy áll, ahogy éppenséggel akartam. Igen, tökéletes varázslat. A felsőtestem igazán izmos még az elmegyógyintézetben sem hagytam el magam túlságosan azóta pedig csak rásegítettem a dolgokra. Nem mondom, hogy rátapaszthatod a kezeidet a kockáimra, mert azért szükségem van a személyes teremre. Az öltözékem pedig teljesen átlagos. V vágású felsőket soha fel nem vennék és a rózsaszínt is mellőzöm. A zsebemben mindig ott zörögnek a bogyók, amiket rosszabb pillanatomban a szervezetembe dobálok.

Oszd meg velünk, ki vagy!

Van egy különleges nő az életemben és tulajdonképpen a történetem hozzá kapcsolódik. Miért van az, hogy a nők mindig csak a veszélyt keresik és ebben lelik örömüket? Mintha tényleg arra játszanának, hogy a hős megmentő egyszer csak megérkezzen a fehér lovon és kimentse őket a kellemetlen szituációból. Én ezt megtettem kétszer is. Mintha folyamatosan a nyakába lihegne a veszély és csak arra vár, hogy egy óvatlan pillanatban lecsaphasson rá. Én ott voltam mindig, hogy megvédjem. Két esetben legalábbis biztosan viszont azt nem tudom, hogy később, hogyan boldogult. De az, hogy ott voltam kétszer az nem azt jelenti, hogy később is mindig ott leszek. Meg kellett volna tanítanom arra, hogy megvédje magát, mielőtt még a családomhoz fordultam volna ugyanezzel a céllal. Ők nem úgy reagáltak a dolgokra, ahogyan én azt terveztem. Nem tudtam kézzel fogható bizonyítékot a kezükbe nyomni, hogy itt vannak a vámpírok, itt pedig a vérfarkasok ezért természetesen úgy hitték, hogy ez egy újabb őrület nálam. Anyám nem igazán foglalkozott vele remélte, hogy tovább vándorol ez az őrület az ő szegény fiától. Az apám már nem élt. Ezért a mostohaapám gondoskodott arról, hogy elmegyógyintézetbe kerüljek. A barátaim, akik nevettek a hülyeségemen ezután elkomorodott képpel látogattak meg és zárták le a velem való kapcsolatukat. Úgymond búcsút vettek a barátjuktól, aki még egykoron létezett.
Jó ideig porosodtam abban az elmegyógyintézetben a reményemet teljesen elveszítettem, hogy valaha is kikerülök innen. Olyan gyógyszerekkel tömtek, amikre nem is volt szükségem, mert amit állítottam az mind olyan szépen igaz volt, ahogyan a nap beragyogja az eget. De az, hogy nem hittek nekem már nem volt újdonság. Sajnos, mióta rám bélyegezték ezt az őrült pozíciót nem igazán volt olyan ember, aki hitt volna bennem, akár csak egy fikarcnyit is. Elviseltem a sorsomat, de nap, mint nap megfigyeltem mindent, ahol voltam. A kijutáson gondolkoztam, ami az első hónapokban teljesen reménytelennek tűnt a számomra. Pontosan tizenegy hónapot töltöttem el ebben a nyomorult intézettben. Minden egyes szögét tudom, hova és mikor verték be. Annyira pontosan feltérképeztem a szökésem előtt az egész helyet. Mondhatjuk azt, hogy ez idő alatt szereztem egy barátot is, aki néma volt és akárhányszor Veronica-ról beszéltem neki mindig tapsikolt és vigyorgott, mint a tejbe tök. Néha úgy voltam, hogy nekem is adhatnának abból, amit ő kap, mert biztosan jobb kedvre derülnék én is. Nem beszéltem senkinek sem a szándékaimról. Úgy viselkedtem, mint aki beletörődött a sorsába. Édesanyámat soha nem láttam többé. A nevelőapámra pedig nem is voltam kíváncsi. Igazából az anyámra se különösebben, hiszen az ő beleegyezése is szükséges volt ahhoz, hogy én ide juthassak. Az a nyomorult féreg teljesen az ujjai közé csavarta. Lehet, hogy nem tehet róla, de én nem vagyok kíváncsi rá ezek után. Kegyetlen lennék? Nézd már az én szempontomból. Ők élvezik az életüket és karácsonyfákat díszítenek közösen. Összebújnak a kanapén, mintha soha nem lett volna egy felesleges csomagjuk, míg én őrültek között járok-kelek. Ez pedig nem kevés hatással van rám.
A tökéletes éjszaka. Elérkezett az a pillanat, amikor végre kisurranok innen. Persze minden meg volt tervezve és csak azért, hogy ne legyen sikertelen az akcióm az abc első tíz betűjével kidolgoztam különböző lehetőséget. Szerencsémre csak a hetedikig jutottam el, mert ma éjszaka valahogy sokkal inkább őrizték ezt az egész helyet. Nem tudtam mire vélni, de mikor a friss levegőt a tüdőmbe szippanthattam úgy szabad ember voltam nem is érdekelt semmi sem, ami ahhoz a helyhez kötött volna. Egyszerűen csak örülök annak, hogy ez a korszak véget ért soha többé nem kell visszatekintenem a múltam ezen részére. Legalábbis ezt gondoltam még a kezdetekben. De nagyobb befolyással volt rám ez a hely, mint azt én magam gondoltam.
Ott voltam a saját temetésemen. Nem mondtam volna? Elhitettem, hogy meghaltam. Még az egyetlen barátomat is felhasználtam a cél érdekében. Soha többé nem vigyorgott és nem tapsolt bármit is adtak neki. Egyszerűen komor lett. Már nem találta a fénysugarat az életében és egy kicsit örülök, hogy ennyit jelentettem a számára. Egy fa árnyékából figyeltem a hamis jeleneteket. Az anyám sírása közel sem volt olyan igazi, mint amire emlékeztem a gyerekkoromból. Az a rohadék teljesen megfertőzte, de amint megpillantottam Veronica könnyes szemeit az egész a háttérbe húzódott. Vele nem akartam elhitetni, hogy halott vagyok. Ő volt igazából az egyetlen oka, amiért értelmet láttam a kiszabadulásomban. Hogy ő még hinne nekem és megvédhetném. Ezért úgy döntöttem, hogy figyelni fogom őt és pontosan így is tettem.